Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-13 / 110. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK 13 DIÁKVILÁG Elsősök és másodikosok pingpongoztak a nagyokkal A rádióban improvizálnak class-fiúk Az érettségin még puskáztak, ma már nagy dumások Élő bejelentkezés Izlandról: bárki kérdezhet a tűzhányóról Kisiskolások ismerkedtek a pingpong szépségeivel Kecskeméten. A KeSI-Spartacus asztalitenisz-szakosztálya a napokban tartott asztalitenisz-bemutatót a Lánchíd utcai, a Móra Ferenc és a Béke téri általános iskola 1-2. osztályos tanulóinak a Spartacus csarnokában.- A bemutatót a régi bajnok, illetve érmes Kecskeméti Profitholding Spartacus felnőttcsapat tagjai - Demeter Lehel, Szabó Krisztián valamint a Spartacus versenyzői, a KeSl- Spartacus tehetséges játékosai mutatták be - Balogh Erik, Mezei Levente, Szabó Anna, Szabó Milán, Surányi Kristóf - részletezte Fodor Miklós edző. A rendezvény nagy sikert hozott. Az ügyesebbek az asztalitenisz-bemutató után ügyességi versenyeken is bizonyíthattak. A vendégek is jeleskedtek A kezdeményezést a szervezők szeretnék hagyománnyá tenni, és évente megismételni - tudtuk meg végezetül Fodor Miklóstól. ■ S. H. Katica és teknős készül a klubban A gyerekeket ezekben a napokban is változatos programlehetőségek várják Városföldön, a Klubkönyvtárban. Holnap 15 órakor folytatódik a kézművesfoglalkozás, ahol katicát és teknősbékát készíthetnek papírból. Emellett a nagyobbak választhatják a biliárdot, a csocsót vagy a különböző társasjátékokat. ■ A rajongók megrohamozták a srácokat. Vadon Jani vidáman adta az autogramokat. Képgaléria: BAON.hll A németérettségi napján rádióztak élőben Kecskeméten a Class FM Morning Show műsorvezetői. Kérésünkre felelevenítették középiskolai élményeiket, kiderült: a tanulásban egyikük sem volt eminens. Popovics Zsuzsanna Sebestyén Balázs nem sokat tanult az érettségire, a gimnáziumi négy év alatt „ráragadtak” a humán ismeretek.- A negyedik évfolyamon már kapaszkodtam, a jogra készültem, így odafigyeltem a történelemre és a magyarra. A huszadik századi történelmet nagyon utáltam, a második világháború frontvonalait számon kérni szerintem könyörtelen dolog. Kevesen tudják, hogy Balázs kis híján Kecskeméten is rádiózott. - Néhány évvel ezelőtt megkerestek a Gong Rádiótól, hogy vezessek náluk egy délutáni, úgynevezett drive-time „hazavezetés” műsort. Nem tudtunk megállapodni, végül nem jött össze a dolog - árulta el. Aki látta Balázsékat élőben „adást készíteni”, tapasztalhatta, hogy munkájuk komoly koncentrációt igényel.- A hallgató könnyed stílust hall, valójában pedig a műsor profi koreográfiára épül, sokfelé kell figyelni, ütemezni, ki mit csinál, tartani a kapcsolatot a be- telefonálókkal. A^lő rádióadás hetven százaléka improvizáció, magas fokú figyelmet és összpontosítást igényel, fejben nagyon jelen kell lenni. Műsorvezetőtársa, Rákóczi Ferenc elmondta: puskázott az érettségin. Papírjait a térdén „bújtatta”, de nem volt elég ügyes, és a felügyelő tanár gyanút fogott. A tanerő kérte, álljon fel, Ferinek szerencséjére sikerült úgy összeszorítania a lábát, hogy a puska nem esett ki.- Egyik barátomnál, osztálytársamnál akartunk készülni a vizsgákra, oda is költöztem hozzájuk. Helyette esténként a helyi kocsmában kugliztunk, volt, hogy reggel ott ébredtünk. Az utolsó két napon „húztunk bele”, pánikszerűen tanultunk. Feri nemhogy emlékezetes kérdésre, de semmire sem emlékszik az érettségi tételsorokból. - Az eminenseket kivéve mindenki úgy készül, hogy adott nap, adott vizsgára bevágja a tananyagot, aztán gyakorlatilag azonnal törli agya az információkat - ezzel én is így voltam. Feritől tanácsot kértünk, hová fordulhat az a fiatal, aki ma úgy dönt: rádiózni szeretne.- Annyi rendes szakma van a világon, válasszon valami mást. Telítődött a szakma, reménytelen bárhová bekerülni. Végig kell járni a szamárlétrát, vagy mázlistának kell lenni. Amikor anno bekopogtattam a Rádió Bridge- be, hogy náluk szeretnék dolgozni, elküldték, mondván: nincs felvétel. Egy év múlva hívtak vissza, azóta rádiózom. A tévés műsorok csak kirándulások. A „legkisebb és legmókásabb” műsorvezető, Vadon János jól emlékszik az érettségire, neki már az élmény volt, hogy egyáltalán eljutott a vizsgákig. Máig sajnálja, hogy nem vették fel hivatásos katonának.- Aki nem szereti a közönséget, annak semmi keresnivalója a műsorvezetői pályán - vallja. - Buliemberként én vagyok a hangulatfelelős, szerencsére nagyon inspirálnak a visszajelzések, a spontán reakciók. Ha egy geg bejön, hozza magával a következő poént. Szeretem az embereket. Azért dolgozom, hogy életörömet, vidámságot közvetítsek a hallgatók felé. ■ Ha egy geg bejön, hozza magával sí- következő poént. Balázst, Ferit és Janit százezrek hallgatják reggelenként - A rádiózást ők is kezdték valahol Sebestyén Balázs jogásznak készült, egy évig tanult jogot Pozsonyban. Magyarországra visszatérve nem kezdte újra, kommunikáció-angol szakon végzett a szegedi egyetemen. Többféle műsorban mutatta meg tudását. Volt már nagy megviccelő a Kész átverés című műsorban, vezetett bokszmérkőzést, majd kvízműsort Vágó Istvánnal. Jelenleg rádiózik, mellette a Széf kvízműsor házigazdája. Rákóczi Ferenc szakközépis- kolában érettségizett, műszer- gyártó és karbantartó az eredeti szakmája. A rádiózást Békéscsabán kezdte a helyi, ideiglenes frekvencián működő adó munkatársaként. Budapestre a Rádió Bridge-nél felajánlott műsorvezetői állás miatt költözött. Több mint tíz éve rádiózik. vadon jani hivatásos katonának készült. Jól teljesített a felvételin, de nem sikerült bejutnia a honvédképzőbe. Már diákként színész- kedett. Három, abszurd humort kedvelő társával a Télapó Színház nevű formációval léptek fel a Pince Színházban, a Kolibri Pincében. Jani hobbija a sziklamászás és a futás. A Kecskeméti Planetáriumban a következő napokban változatos programok színesítik a természettudomány iránt érdeklődőket. Ma 17.30-kor kezdődik a népszerű, ingyenes csillagászati szakkör. Szombaton két előadás hallható. A kicsiknek szóló 15 órakor kezdődik, Oppelt József szakelőadó A kis pingvin kalandos utazásáról szól. ■ Előadás a tűzhányókról, gleccserekről, avagy az elemek harcáról A nagyok 16 órától a Tűzhányók, gleccserek, avagy az elemek harca címmel hallgathatnak meg egy érdekes előadást. A program különlegessége, hogy a résztvevők egy izlandi élő kapcsolás részesei lehetnek. Izlandról Oppelt Csaba, az Izlandi Nemzeti Múzeum munkatársa jelentkezik be. Az előadást is ő maga tartja - a világhálónak köszönhetően, majd a műsor végén az érdeklődők maguk is feltehetik kérdéseiket a szakembernek. ■ Tűzoltóautó érkezik az óvodába Gyermeknapot tartanak holnap a városföldi óvodában, a kicsiket 9 órától sok-sok érdekes programmal lepik meg, többek között egy tűzoltóautó is felvonul, a gyerekek megismerkedhetnek a lánglovagok munkájával. Emellett megnézhetik munka közben Czinege Edit keramikusművészt, lesz sor- és rajzverseny, arc- és kavicsfestés. Vendégeket is fogadnak: a kunbaracsi és a fülöp- házi ovisok érkeznek. ■ Rádió TOP® 1 CHERYL COLE - Fight For This Love _ 2 KE$HA TikTok ________________ _3 L ADY GAGA - Bad Romance__ 4 ALEXANDRA BURKE - Bad Boys 5 DAVID GUETtA, KELLY R.-WhenLove... 6 SHAK1RA-Gypsy_______________ 7 UN IQUE - Hiszed vagy sem________ 8 T HE BLACK EYED PEAS I Gotta Feeling 9 VARGA VIKTOR - Lehet zöld az ég 10 BON BON - Legyen a mi napunk Forrás: mahasz.hu Európa-nap: szabadszállási diákok vitték el a pálmát kovács kinga alapítvány Egészséges gyerekek, nagyik, és fogyatékkal élők vetélkedtek, játszottak együtt Ágasegyházán A rendezvényt jókedv kísérte. Minden résztvevő a tudása legjaváról adott számot. Képgaléria: BA0N.hu Második alkalommal rendezte meg az ágasegyházi Kovács Kinga Alapítvány az Európa-napi programját. Az egész napos programnak a faluház adott otthont. - A játékos, ugyanakkor tudásra épülő vetélkedőnk nem titkolt célja volt az is, hogy az Európai Unió alapgondolatát bizonyítsuk, miszerint együtt a sokféleség - avatott be a részletekbe a szervező, Galamb Jánosné. - A látottak és a visszajelzések alapján örömmel mondhatom el: sikerült. A részt vevő fiatalok, idősek, egészségesek, fogyatékkal élők együtt játszottak, vetélkedtek, jókedvvel, baráti hangulatban. Többféle feladatban kellett bizonyítaniuk: tesztekben, országbemutatóban, játékos és környezettudatos feladatokban.- Közös kincsünk a tudás - ezzel az alcímmel hirdettük meg idei programunkat. így a legtöbb feladat során a tudásra helyeztük a hangsúlyt. Arra voltunk kíváncsiak, mennyit tudnak a résztvevők az uniós országokról- tette hozzá Galambné. A szoros küzdelemben végül a- licitálásokkal együtt - a szabadszállási uniós honpolgárok csapata győzedelmeskedett, maga mögé szorítva ezzel az ágasegyházi Gézengúzokat. A rendezvényről azonban senki sem tért haza üres kézzel. ■ S. H. A győztes szabadszállási csapat Görögországot mutatta be résztvevők: az ágasegyházi Gézengúzok, az ágasegyházi nagyik, a helvéciai Feketeerdő iskola diákjai, a szabadszállási petőfis diákok, valamint a kecskemétt Juhar utcai általános iskolások.