Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-13 / 110. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Nem képzelik a színészek meztelennek a közönséget Csodasakktól a versekig mesék Az Anna-Peti sorozat megtörtént eseményeken alapul Kevesebb az állástalan, de még nem ért véget a válság Folytatás az 1. oldalról Puck és Oberon ebben az előadásban a nő és a körülrajongott férfi, s a színészeknek mondani sem kell, a színpadon pontosan érzik, aznap melyik bérletes közönségnek játszanak. A közönségtalálkozón voltak szép mondatok, például hogy a színész teste 7-től 10-ig nem az övé - így csókol és szeret, s - közönségkérdés nyomán - az is kiderült, hogy saját megnyugtatásukra a társulat tagjai még soha nem képzelték el a nézőtéren ülőket meztelennek. ■ Rákász Judit Rokkantnyugdíjas szomszédja rabolta ki éjjel Álmában támadt egy keceli nőre lakásába betörve egy rokkant- nyugdíjas férfi. A szerencsétlen asszonyt alvás közben többször fejbe ütötte egy bottal, majd elvitte a sértett telefonját. A rendőrök kedden fogták el a rablót. Kiderült: a bántalmazott nő szomszédja volt a tettes. A rablás még tavaly október 22-én történt Kecelen. A rendőrségi gyanú szerint az őrizetbe vett férfi valamikor a délutáni-esti órákban, 4 és 7 óra között támadt rá Móra Ferenc utcai lakásában a 48 éves nőre. Betört az egyedül élő sértetthez, majd a szobában alvó nőt egy fabottal több alkalommal is fejbe ütötte. A töltőn lévő mobiltelefont eltette, illetve más személyes tárgyat is elvitt. A rendőrség kedden őrizetbe vette a tettest. A rokkantnyugdíjas, 36 éves keceli férfi a bántalmazott nő szomszédságában lakott. A gyanúsított kihallgatásakor elismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondta, hogy a sértett pénzét és mobiltelefonját akarta csak megszerezni. A bántalmazott nő maradandó fogyatékosságot szenvedett a fejét ért súlyos sérülések miatt. Az őrizetben lévő férfit a rendőrök kihallgatták, és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezését. Az eljárás életveszélyt okozó testi sértés miatt indult, de vizsgálják, hogy a bűncselekmény minősíthetők súlyosabban. ■ H. I. Bartos Erika írónő az interjút készítő kilencéves kislánnyal, Jeles Dorottyával Sajtófesztiválra hívja az érdeklődőket szombaton, a fővárosi Vörösmarty térre a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE). A fesztivált megelőzően az MLE az idén is meghirdette a Te vagy az én emberem! pályázatát, melynek keretében kisiskolások készíthettek interjút egy általuk kiválasztott személlyel. íme az egyik győztes írás, melynek szerzője egy 9 éves keszthelyi kislány, Jeles Dorottya. Amikor kedvenc mesekönyveim, a Hanna utazásai és a Csodasakk- írónőjével először találkoztam, Bartos Erika rám nézett és azt mondta, hűha, te magasabb vagy, mint én. Én pedig mind a kilenc évemmel arra gondoltam, olyan, mint ha egy meséből lépett volna elő...- Mikor kezdte a meseírást?- Második gyermekem, Peti születésekor. A Kistestvér érkezik című mese volt az, amit Anna lányomnak írtam-rajzoltam, amikor megszületett a kistestvére. Anna kétéves volt, és úgy gondoltam, segít majd a kistestvér elfogadásában, ha egy olyan mesét olvasunk együtt, amelyik valójában rólunk szól. Többször is újraolvastuk, aztán írtam egy újabbat, aztán még egyet, és így született meg az Anna és Peti sorozat, majd amikor megszületett harmadik babánk is, Gergő, folytattam a sorozatot.- A gyermekeivel megtörtént eseményekről szokott írni, vagy minden a fantáziája szüleménye?- Az Anna-Peti sorozat megtörtént eseményeken alapul. Olyan aprócska és egyszerű, de ismerős dolgokról szól, mint a fogmosás, a palacsintasütés, a torokgyulladás vagy a hisztizés. A Csodasakk és a Hanna utazásai kizárólag a fantáziám szüleménye, de a kettő ötvözetéből is születnek elbeszélések, mint például a Bogyó és Babóca.- A gyermekeivel megbeszéli a meseterveit?- Persze, természetesen, és nagyon kritikusak a gyerekek, a szobatisztaság gondjairól például megtiltották, hogy írjak-raj- zoljak. Amúgy is rengeteget tanulok tőlük, a gyerekek százszor bölcsebbek a felnőtteknél. Tiszták, lelkesek, őszinték, és legfőképpen jóra törekszenek, ami sajnos a felnőttekből már gyakran elvész.- Van kedvenc meséjük, történetük?- Gergőnek a Babóca sorozat, Petinek a Csodasakk. Anna inkább nagyobbaknak szóló könyveket olvas.- Felnőtteknek szóló könyveket is ír? . - Nem, ezzel nem próbálkoztam, csak gyerekeknek írok.- Ön szerint melyik könyve aratta eddig a legnagyobb sikert?- Szerintem az Anna-Peti és a Bogyó és Babóca sorozat, de örülök, hogy a versesköteteim is egyre kedveltebbek.- Tudom, hogy ön illusztrálta a mesekönyveit, de ezenkívül foglalkozik festészettel, rajzolással?- Építésznek tanultam. Ebből, ami megmaradt, az a rajzolás szeretete. Nagyon szeretek rajzolni, talán jobban is, mint írni. Többféle műfajt kipróbáltam, de az egyszerű vonalakból álló színes, élénk illusztrációnál maradtam. És hozzáteszem: mindig kézzel rajzolok.- Én Keszthelyen élek, és olvastam, hogy többször is megfordult a városban. Keszthelyen mi volt a legnagyobb élménye a családjával?- A Festetics-kastélyt soha nem hagynánk ki, és a marcipánmúzeumot sem. A fiúknak a vasútmodell-kiállítás tetszett a legjobban. Vége a válságnak, avagy csak a tavasszal beinduló munkák miatt csökkent az állástalanok száma a megyében? Nagyon valószínű, hogy az utóbbi lehet az igaz. Azaz a jó idő következtében az építőipari a szolgáltatóipari a mezőgazdasági szektorok egyre több olyan dolgozónak ajánlanak munkát, akik korábban regisztrált állástalanok voltak. A munkaügyi jelentések szerint 2744-gyel csökkent a munkanélküliek száma. Illetve az is igaz, hogy az alkalmi munkavállalói könyv megszűnése következtében egyre több cég jelend be dolgozóját hivatalosan. Azonban információink szerint sok esetben nem napi nyolc órára, hanem részmunkaidőre. Hallani olyat, hogy napi két órára, ugyanakkor többet tevékenykednek a munkatársak, azaz a legális munkavállalás mögött feketén is foglalkoztatják az emberek egy részét. Leginkább Kalocsán csökkent az álláskeresők száma, ott 525- tel kevesebb az említett szám, Kecskeméten 499 korábbi ügyfél találhatott munkát az elmúlt hetekben. A képzetlen állástalanoknak a munkaügyi kirendeltségek két munkakörben tudnak állást ajánlani. Lajosmizsén például napszámost keresnek, 40 200 forintot ajánlva. Ugyanakkor egy élelmiszergyártásban járatos mérnöknek 350-400 ezer forintot kínál egy munkaadó. A honlapon fent vannak a Daimler cég ajánlatai is. A munkakörökről tájékozódhat az érdeklődő, azonban a fizetésekről nem esik szó, pontosabban csak annyi, hogy megegyezés alapján alkalmazzák majd a dolgozókat. A többi állásajánlat esetében a minimálbér és 130-140 ezer forint közötti fizetéseket jeleznek a munkaadók. ■ Barta Zsolt A munkanélküliek száma térség álláskeresők álláskeresők aránya (%) Kecskemét 9763 14,1 Baja 5435 18,2 Kalocsa 4080 17,2 Kiskőrös 3413 15,8 Kiskunfélegyháza 2441 11,9 Kiskunhalas 3430 17,6 Bácsalmás 1541 23,4 Kiskunmajsa 1437 17,0 Kunszentmiklós 2443 19,9 Tiszakécske 970 13,0 Jánoshalma 1683 28,5 FORRÁS: AFSZ HIRDETÉS A Duna-Tisza köze családi napilapja Az Ön szépség- és divattanácsadéja Én vagyok! Kedvezményes hirdetési lehetőség csütörtökönként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál kozmetikusok, fodrászok, szépségápolással foglalkozó szakemberek; divatáru üzletek, felső- és alsóruházat, kiegészítők forgalmazói részére a Petőfi Népe csütörtökönként megjelenő tematikus összeállításában. Keresse hirdetési tanácsadóinkat! Önnek is problémát okoz a túlsúly? fogyókúra garanciával! Lehet valaki úgy is kövér, hogy nincs súlyfeleslege A Miaomei az egészségre is jótékony hatással van A kúra nagymértékben hozzájárulhat a vérnyomás helyreállításához, a vércukorszint csökkentéséhez, segít a „nehéz napokon", csökkentheti a kli- maxos hőhullámokat, az erős ízületi fájdalmakat, a derékfájást, az epebántalmakat. Segítségével javulhatnak a gyomor- és bélproblémák, a keringési rendellenességek, a visszérfáj- dalmak is. Csak a súlyunkra figyelni önmagában nem elég! Sokan nem tudják: úgy is lehetnek kövérek, hogy nem túlsúlyosak. Az ember lassan, észrevétlenül zsírosodik el. Az elején a súly még változatlan marad. Sem a mérleg, sem a kinézet nem mutatja, hogy mi zajlik le a testben: az ember tárolni kezdi a zsírt, és ezzel előre beprogramozza a cukorbetegséget, a magas vérnyomást, a különböző rákos megbetegedéseket, a mozgásszervi elváltozásokat, a lassú elbutulást, az érelmeszesedést, a szélütést, a szívinfarktust. Az izmok helyébe ugyanis a zsír lép. Amikor az izom már nem képes több zsírt felvenni, akkor növekszik a bőr alatt a zsírpárna. Az elzsírosodás láthatóvá válik, a mérleg kileng. Ön melyik csoportba tartozik? Az Élet-Forma stúdióban bárki ingyenes állapotfelmérést kérhet, és igény esetén személyre szabott megoldást is javasolnak. A Miaomei rendszernek köszönhetően koplalás nélkül két hét alatt 4-10 kiló fogyást lehet elérni, így a kúrát követően a vendégek akár 2 mérettel kisebb ruhát hordhatnak. A rendkívüli eredményeket felmutató módszer tradicionális kínai eljáráson alapul, megteremti a test és a lélek közötti harmóniát. A Miaomei speciális gyógynövényekből álló táplálékkiegészítők mellett a masszázstechnikának egy különleges fajtáját alkalmazza, amely rendkívül hatékonyan, minden eddigi nyugati módszernél gyorsabban segít megszabadulni a felesleges kilóktól. Fogyasztó hatását annak köszönheti, hogy visszaállítja a szervezet egyensúlyát. A salakanyagok gyorsabban ürülnek ki, így a káros anyagok nem tudnak lerakódni. A kezeléseket megelőzi egy orvosi állapotfelmérés, melynek köszönhetően biztonságossá és személyre szabottá válik a Miaomei módszer. ▲ ÉLET FORMA STÚDIÓ Kecskemét, Granada Hotel Tel: 20/92-04-082 Kiskunhalas, Katona J. u. 3. 77/420-134, 20/34-44-230 www.miaomei.hu