Petőfi Népe, 2010. május (65. évfolyam, 101-124. szám)
2010-05-10 / 107. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁJUS 10., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Kirándulás ötvenhatba KisKUNMAjsA Történelemből jelesre vizsgáztak a diákok Kiskunmajsán, az ifjúsági táborban volt az idei 1956-os forradalom és szabadságharc vetélkedő országos döntője. Zsámbóki Dóra A diákok tudásának gyarapítására és felmérésére hivatott verseny első fordulójában negyvenöt általános iskola vett részt, a majsai döntőbe a legjobb tíz csapat került. A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és az 56-os Történelmi Alapítvány országos vetélkedőjén a győztesek az élményen túl értékes könyvcsomaggal gazdagodtak. A zsűrit Wittner Mária, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc hőse, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, és Kozma Huba, az 56-os alapítvány elnöke alkotta. A háromfős csapatok reggel kilenctől délig küzdöttek egymással, bár valós barikádokról aligha beszélhetünk. 'm \ k ’M A zsűri: Wittner Mária, Lezsák Sándor és Kozma Huba Pillanatkép a vetélkedőről Kiskunmajsán, a vetélkedő környezetében szinte minden az 56- os eseményekről szólt. Wittner Mária szerint a mai fiatalok számára nagyon tartalmas üzenettel bír egy ilyen vetélkedő, hiszen akár könyveken, akár verseken keresztül a gyerekek rádöbbenhetnek: nekik a jövőjük múlik azon, hogy mennyire isfriörik hazájuk törtétíélmét. A pontversenyből végül az ■ Az 56-os múzeumban fényképek, fegyverek és dokumentumok elevenítik meg a múltat. KÉPGALÉRIA: BAON.Hll aszódi Petőfi-kör diákjai kerültek ki győztesen. Ebéd után a diákok meglátogatták a tábor szomszédságában található ötvenhatos múzeumot, illetve az 56-os kápolnát. Az emlékhelyeket a Corvin köz néhai főparancsnoka, Pongrátz Gergely hozta létre. A döntőbe jutott csapatok mindegyiké ajándékokkal távozhatott. „Ne legyen az asszony másé sem!” emberölés A tettes öngyilkosságot kísérelt meg A nemzeti tragédia mementóját építik adakozásból a dunavecseiek Trianoni emlékművet állítanak Dunavecsén. Erre a célra március végéig 290 ezer forint gyűlt össze adományokból. Ennyiből még nem lehet megvalósítani, de úgy számolják, hogy a további támogatások segítségével július 4-én felavathatják 1920 mementóját. A városból többen kétkezi munkát, anyagokat ajánlottak fel, az önkormányzat pedig félmillió forintot biztosít arra, hogy a Fő út és a Honvéd utca kereszteződéséből áthelyezzék a telefon és a kábeltévé oszlopait, így méltó helyet adnak az emlékműnek. ■ M. J. Kecskemét lova és lovasa még kerestetik Június első hétvégéjén harmadszor lesz Nemzeti Vágta Budapesten, melyre idén először Kecskemét városát is benevezték. Az Univer Product Zrt. állja a kétmillió forintos nevezési díjat. Kecskemét időben jelentkezett a versenyre, így lovasának nem kell selejtezőfutamon lovagolnia. Az első 96 nevezőn kívül indulók az első versenynapon selejtezőn futnak, közülük a legjobb 12 nevező jut az előfutamba, ahol 108- an mérik össze tudásukat a győzelemért járó húszmillió forint és a dicsőség megszerzésének reményében. ■ P. Zs. Megállapodtak a feladatokról és a támogatásról A lajosmizsei önkormányzat a múlt héten megállapodott a térségi társulással a kistérségi feladatvállalásról. A logopédiai szakszolgálatra 2,6 millió forint kistérségi normatíva áll rendelkezésre. Családsegítésre, házi segítségnyújtásra, szociális étkeztetésre, nappali ellátásra, gyermekjóléti szolgáltatásra valamivel több mint 8 millió forint kistérségi normatíva jut. A közoktatási feladatok ellátására 24,1 millió forint központi támogatást kap a város. ■ M. J. Vádat emelt a megyei főügyészség a tavaly decemberi lajosmizsei emberölés ügyében. Mint arról annak idején beszámoltunk, egy 53 éves férfi fojtotta meg feleségét egy Damjanich utcai házban, majd saját életének is véget akart vetni, és begyógy- szerezte magát. Végül ő életben maradt, így megindult ellene a büntetőeljárás.- P. Ferenc még 2008 novemberében ismerkedett meg későbbi feleségével, majd fél év múlva házasságot kötöttek. A vádlott először felesége kecskeméti lakásában lakott, később azonban elkezdett féltékenykedni nejére, így a veszekedések miatt visszaköltözött Lajosmizsére. Innentől kezdve külön éltek, a nő csak a hétvégéken töltött egy-egy estét férje Damjanich utcai házában - ismertette lapunkkal a vádirat részleteit dr. Szabó Ferenc, a megyei főügyészség helyettes vezetője. A nyomozás során kiderült: a nő december 6-án, vasárnap délután újra ellátogatott férjéhez. Megérkezése után kétszer még közösültek, ezután vettek drámai fordulatot az események.- A feleségét vizsgálni kezdő vádlott észlelni vélte, hogy neje combjain ismét kék foltok találhatók, így az jutott eszébe, hogy a nő megcsalta őt. Ezért a második együttlét után elhatározta, hogy megöli, mondván: ha nem lehet az övé, ne legyen másé sem - mondta Szabó Ferenc. P. Ferenc ráült feleségére hasára, és noha a nő védekezett, megfojtotta. A vádlott ezután öngyilkos akart lenni: nagy mennyiségű Frontin tablettát szedett be, halott nejét felöltöztette, majd elaludt. Másnap, hétfőn délelőtt a vádlott fia fedezte fel a történteket. A végül életben maradt gyilkos férjet őrizetbe vette a rendőrség, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A bűncselekmény elkövetését beismerte. A megyei főügyészség emberöléssel vádolja a férfit. ■ Hraskó István MIHTfW Televíziót kaptak Stuttgartból kecskémét Eddig nem volt televízió a Karol Wojtyla Barátság Központban. Ennek hiánya leginkább akkor mutatkozott meg, amikor a ház dolgozói és a gondozottak közösen szerették volna figyelemmel kísérni egy-egy nagyobb egyházi esemény közvetítését. Elhárult ez az akadály. Stuttgartból megérkezett a Mer- cedes-gyár ajándéka: egy televízió, amivel egy számítógépet is küldtek. (M. Gy.) Családok letelepedését készítik elő JAKABSZÁLLÁS Az önkormányzat építési telkeket alakíttatott ki. A telkek 600- 700 négyszögöl nagyságúak. A közművesítés már folyik, villany van, gáz is lesz hamarosan. Szabó Mihály polgármester abban bízik, hogy előbb-utóbb véget ér a válság, és az építkezések beindulnak országszerte, így a térségben is. (B. Zs.) A gimnázium zenei ötven éve KISKUNFÉLEGYHÁZA A 200 éves Móra Ferenc Gimnázium jubileuma alkalmából az „50 év (1958-2008) a kiskunfélegyházi Móra- gimnázium zenei életéből” címmel készült DVD-t és két CD-t mutattak be a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A lemezek szerkesztője Kapus Béla. (Sz. T.) Falugazdász segít a kérelmek ügyében kunbaracs Szilvási Imre falugazdász telefonos elérhetősége megváltozott, új telefonszáma: 06-70/436- 1389. Személyesen minden csütörtök kilenctől délig várja a gazdálkodókat a baracsi könyvtárban. Az egységes területalapú támogatási kérelmek beadására elektronikus úton május 15-éig van lehetőség. Elkészítéséhez a falugazdász mellett dr. Bokor József mezőgazdasági szaktanácsadó nyújt segítséget. (P. Zs.) További hírek a BA0N.hu hírportálon AKCIÓ MEGRENDELŐSZELVÉNY Név: Cím: Telefonszám: Dátum: Aláírás: KISKEGYED LAPCSOMAG K371 A szelvényt küldje el ~?|ICA *—^ címünkre: 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29. További információ: ^ Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, az ingyenes zöld számon: 06-80/480-756. vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu ANLATUNK KEGYED LAPCSOMAG 2985 Ft/hó helyett csak 2510 Ft/hó Petőfi Népe Kiskegyed Megtakarítás havonta: 475 Ft, évente 5700 Ft Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! HIRDETÉS Főleg ponty akad a horogra horgászközgyűlés A gyér utánpótlás miatt rossz a vízminőség Tavaly nyolcszázzal kevesebb horgász lesett halra Bács-Kis- kunban, mint egy évvel korábban. A Sporthorgász Egyesületek megyei szövetségének közgyűlésén az elnökségi beszámolóból derült ez ki. A közgyűlésen elhangzott, hogy a 68 egyesületet magába foglaló szövetség tagsága a környezetvédelemre, vízvédelemre fokozottan figyel, de még mindig sok helyen szeméthalmok jelzik, hogy horgász járt a vízparton. A horgászszervezetek körében általánossá vált a saját, önkéntesen szerveződő halászati őrök csapata. A leshálózó, var- sázó, fenékhorgozó, villanyhalászó rapsicok megléte egyre jobban indokolja e halőri csoportok létrejöttét. Tavaly 132 esetben tettek feljelentést a halvédelmi szabályok megsértése miatt. ■ A homokhátsági horgászvizeken pecázók több vizet szeretnének a mederbe. Az egyesületek a halpusztító kárókatonák túlzott mennyiségét kifogásolták, jó néhány helyen a vidrák kártétele is komoly problémát jelent. Egy horgász az elmúlt évben átlagban 23,5 kiló halat fogott. A ponty a legnépszerűbb hal, melyből 226 tonna került horogra. A különböző halfajokból és korosztályaiból 2009-ben 152 tonnát telepítettek 121,5 millió forint értékben. A Duna-Tisza közének vízhiánya meghatározza a horgászvizek helyzetét. A homokhátsági vízpótlás központi intézkedést, költségvetési támogatást igényel, az egyesületek saját zsebből nem győzik ennek költségét. A vizek minősége sokszor kifogásolható állapotú, melyen jórészt a friss vízutánpótlás segíthetne. Az alacsony nyári, kora őszi vízállások, ott Is megjelentek, ahol a korábbi években soha nem jelentkezett vízhiány. ■