Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-30 / 100. szám
!_// 1L// IVÚ V I f I agyar tenger minden évszakban más arcát mutatja. Itt láthatók a Kővágó- őrs környéki kőtengerek, s az északi part híres vulkáni tanúhegyei. A természeti értékek gazdag sorához társul a római korig visszavezethető országos jelentőségű szőlőkultúra, a népi építészeti emlékek. A Tihanyi-félsziget sokak szerint a Balaton egyik legszebb vidéke. Mások a Káli-medence békés, idilli tájait imádják. A Balaton fővárosának is nevezik a tó nyugati sarkában fekvő Keszthelyt, míg délen Siófok a fiatalos bulik fellegvára. Aki pedig csillagtúrázni akar, az meglátogathatja a szigligeti várat, vagy éppen a bivalyrezervátumot. Líraibb alkatoknak az éjszakai sétahajózás ajánlott, ugyanakkor mindenkinek felejthetetlen szépségeket kínál a Kis-Balaton, mely 1951 óta természetvédelmi terület, mintegy 232 madárfajjal. Egyre keresettebb kikapcsolódás a Balatonnál a lovasturizmus és a túmvitorlázás. A Balaton vendégcsalogatói a hajókirándulások is, íme, két izgalmas útvonal. Borkóstolóval egybekötött ebéden vehetnek részt a kirándulók Tihanyban. Badacsonyba hajóval megérkezve pedig kisvonatra szállhat a közönség, hogy a szőlők között, egészen a Borbarátok Vendéglőig eljusson. A kerékpárosok is mindinkább birtokukba veszik a partvidéket: a Baklton már teljes egészében körbe kerékpározható, nemrégiben 70 kilómé ternyi új kerékpárutat adtak át Biciklivel, hajóval, vonattal vagy kocsival, de kihagyhatatlan a balatoni pmgmmból a csónakázás a Tapolcai-tavas- barlangban is, vagya keszthelyi Festetics-kastély megtekintése. DANUBIUS HOTELS GROUP HOT 20 előfoglalási akció Balatonfüreden Óriási gyermekkedvezmények 14 éves korig! Április 30-ig történő foglalás esetén 20%-os előfoglalási kedvezményt adunk!* Ingyenes uszoda-, szauna- és parkoló használat. Ajánlatunk a 3=4 (vasárnap - csütörtök) és a 6=7 akcióinkkal együtt is érvényesíthető! Hotel Annabella*** Félpanzióval, kétágyas szobában: 05.23 - 06.10. már 8.000 Ft-tól/fő/éj + ifa 06.11 - 07. 01. már 9.200 Ft-tól/fő/éj + ifa Tel.: (87) 889 431 annabella.reservation@danubiushotels.com Hotel Marina*** All inclusive ellátással: 05.21 - 06.10. már 9.600 Ft-tól/fő/éj + ifa 06.11 - 06. 26. már 11.200 Ft-tól/fő/éj + ifa Tel.: (87) 889 500 marina.reservation@danubiushoteis.com * 20% előleg 7 napon belüli befizetése esetén! A foglalás nem lemondható, csak módosítható! 19