Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-30 / 100. szám
KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 30., PÉNTEK GYÁSZHÍR „Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOÓS KÁLMÁN kecskeméti, volt dunaújvárosi lakos 69 éves korában hirtelen elhunyt. Búcsúztatása május 5-én, 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. * «I GYASZHIR T Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy I-J NAGY ISTVÁN életének 72. évében elhunyt. Temetése 2010. május 3-án, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYASZHIR „Adhat az Isten márványból palotát, csak egyet nem adhat még egyszer: drága jó Édesanyát.' Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH LAJOSNÉ Kuli Mária életének 69. évében, hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2010. május 4-én, 14.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik NYÚL SÁNDOR BENEDEK búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik id. BÖRÖCZKI ISTVÁN ____temetésén me gjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy | MISKI ANDRÁS a Magyart-Szovjet Tsz I volt dolgozója életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2010. május 5-én, 9.45 órakor lesz a I kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR Megrendülve tudatjuk, hogy SÁRVÁRI MÁTYÁS kecskeméti lakos szíve 83. életévében megpihenni tért. Búcsúztatása 2010. május 5-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. KÖSZÖNET Hálás szívvel T mondunk köszönetét minden rokonnak, ismerősnek, akik VÉGH PÉTER temetésén részt--------vettek, sírjára ko szorút, virágot ■ helyeztek, fájdalmunkban I velünk együtt éreztek. A gyászoló család. EMLÉKEZÉS HAJAGOS JÓZSEF halálának 20. évfordulója alkalmából. Szerető családja. „Kifakult a jelen, csak a múlt eleven. Vérzik a szívünk, soha sem feledünk. Emléked örökre él!" KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik SZAKONYI ISTVÁN búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KATONA IMRÉNÉ Bogdán Piroska kecskeméti lakos, 70 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYASZHIR Fájdalommal tudatjuk ™ Mr mindazokkal, akik ismerték J és szerették, hogy KRIX GÁSPÁRNÉ i Erdélyi Edit volt Szepesi Antalné I 74 éves korában szíve megszűnt ■ dobogni. Hamvasztás utáni I búcsúztatása 2010. május 7-én, M 14 órakor lesz a nemesnádudvari I temetőben. A részvétnyilvánítás I mellőzését kérjük. A gyászoló család. GYASZHIR „Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy SZABÓ PÉTER 69 éves korában elhunyt. Temetése 2010. május 4-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben, a katolikus vallás szertartása szerint. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS- FELVEVŐ HELYEIN TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 06-30/65-56-321 Ingyen hívható zöldszám: s 06-80/630-027 g A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal aprohirIdetések INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-307-------------------------------------------------------------------------------> 1081567* BALATONFÖLDVÁR központban, 50 m-re a szabadstrandtól vállalkozásra alkalmas, 42 m!-es üzlet előtte, fölötte 40 m* 2-es lakrésszel eladó. 06-70/2822-622. Ár: 18,9 M Ft------------------------1----------------------------------------------------*1083260* BA LLÓSZÖGÖN 960 m2-es építési telek eladó. Ár: 1,9 M Ft. 06-20/597-2547 ...................................... ■ -------------------*1086576* Ba tthyány utcán liftes házban, 63 m2-es, felújított, fűtéskorszerűsített, klímás lakás eladó. Ár: 11 M Ft. 06-30/9838-561 .1086660. a Dunaújváros központjában 1,5 szobás lakás eladó. Ár: 8 M Ft. 06-70/332-0538-------------------------------------------------------------------------------*1086754* a Eladó igényes, újszerű áll. lévő cs. ház Kméten, Segesvári út 28. vagy belvárosi lakást beszámítunk. 06-20/296-8546 — :------------------------------------------------------------------*1082734* EtADÓ Kerekegyházán új építésű, kertes családi ház. Érdeklődni: 06-30/485-4526------------------------------------------------------------------<6----------*1085190* EL ADÓ vagy elcserélhető Széchenyivárosi igényesen felújított 1+4 félszobás lakás kertes házra. Érdeklődni: 06-20/365-5607-------------------------------------------------------------------------------*1086630* 8 Eladó vagy kecskeméti lakásra cserélhető Lakitelek-Szikra 189. sz. alatti, kétrendbeli tanya. 06-70/211-8800-------------------------------------------------------------------------------*1082734* HUNVADIVÁROSI sorház eladó. 06-70/514- 8377-------------------------------------------------------------------------------*1083001* JAKABSZÁLLÁS, Marx K. u-ban kertes családi ház eladó. Lakáscsere érdekel, lakótelepi, földszintes vagy udvaros. 76/382-390-----------------------------------------------.------------------------------*1086597* KE CSKEMÉT, Csárda utcában felújított családi ház igényesnek eladó. Ár: 31 M Ft. Közvetítők kíméljenek! Esti órákban: 06-20/562-4250--------,---------------------------------------------------------------------»1085554 • KE CSKEMÉT, Széchenyivárosban 3. emeleti, 54 nm-es, erkélyes, konvektoros lakás, szigetelt társasházban eladó. Irányár: 7,9 M Ft 06- 70/454-1353------------------------------------------------------------------------------*1086777* KE CSKEMÉT Vacsi közben 85 nm-es családi ház, 700 nm-es telken eladó! Irányár: 24,95 M Ft 06-70/454-1353------:------------------------------------------------------------------------*1086777* a K ecskemét villanegyedében, a József Attila utca 7. alatt, 760 m! telken 1,30 m2 lakóterületű polgári ház eladó. Tel: 06-30/830-9919-----------;-----------------------------------------------------------------*1086453* KE CSKEMÉTEN, az Izsáki úton, sarokportás családi ház eladó. Érd.: 06-20/4778-191------------------------------------------------------------------------------*1086438* KE CSKEMÉTI lakóparkban, amerikai konyhás plusz hálós lakás eladó. 06-70/454-1352-------------------------------------------------------------------------------*1086777* KEREKDOMBON strand közelében 366 m2-es üres üdülőtelek eladó. Ár: 1,2 M Ft. Érd: 56/515-001-----------,-----------------------------------------------------------------*1085750* KM ÉT, Akadémia krt. 1 szobás 34 nm I. em.-i lakás eladó. 5,2 M 06-20/593-3579-------------------------------------------------------------------------------*1086784* KMÉT, Ceglédi úton 2 szobás + elöszobás családi ház, 2 melléképülettel eladó, 10,5 M Ft. 06-20/224-78-44------------------------------------------------------------------------------*1076962* KM ÉT fsz-i, 1,5 szobás új lakás, 9,5 M Ft-ért eladó. 06-70/454-1356-------------------------------------------------------------------------------*1086777* KMÉT, Gerbera u. 2 rendbeli, külön bejáratú, kp. fütéses, kertes ház eladó. Csere is érdekel 06-20/427-4454-------;---------------------------------------------------------------------*1068783* KM ÉT, Halasi út mentén 3600 nm-es hobbiföld eladó. 06-20/370-9214-----------------------------------------------------------------------------*1086610* KM ÉT, Kaszap u.-i 2 szobás ház eladó, panelcserét beszámítok, 10,5 M. 06-30/284-3384------------------------------------------------------------------------------>1076463* KM ÉT, Talfája köz elején tetőteres cs. ház eladó. Ár: 22,9 M Ft. 06-30/599-3644-------------------------------------------*----------------------------------*1074307* KM ÉT, 270 m2 lakás eladó. Érd.: 76/473-089-----------------------------------------------------------------------------*1086669* KM ÉTEN, az Őszikék Nyugdíjasházban fszt.-i, teraszos, 37 nm-es apartman eladó. Iá.: 9 M Ft. Érd.: +36-70/3200-224-----------------------------------------------------------------------------*1086608* KM ÉTI nyugdíjas lakás eladó 06-20/932- 1812-------------------------------------------------------------------------------*1086355* KMÉTI nyugdíjasházban 1 szobás, parkettás, erkélyes lakás eladó, 06-30/5629-456-----------------------------------------------------------------------------*1086430* KM ÉTI 60 nm, 2 aobás, I. em-i tégla lakás, garázzsal eladó. 06-70/454-1356-------------------------------------------------------------------------------*1086777* LA KITELEK központjában 90 nm 3 szobás ház 900 nm telken eladó. 5,9 M 06-20/593-3579-------------------------------------------------------------------------------=1086784* MŰKERTVÁROSBAN 2 szobás, amerikai konyhás, felújított lakás eladó! 06-70/454-1360-------------------------------------------------------------------------------*1086777* NYÁRLŐRINC térségében erdős helyen komfortos ház eladó, 1,8-6 M Ft. 06-30/284- 3384-------------------------------------------------------------------------------*1076461* PETŐFIVÁR0SI kétszintes családi ház eladó. Lakás, vagy kisebb ház csere érdekel. Ügynökök kíméljenek. 06-20/511-3791, 06- 30/382-6580-----------!..............................................................................«1085878* SZ ÉCHENYIBEN 2,5 szobás felújított lakás akár garázzsal is eladó. 06-70/454-1352------------'------*-----------------------------------------------------------*1086777* SZ ÉCHENYIVÁROSBAN felújított 2 szobás lakás kedvező áron eladó! 06-70/454-1360-------------------------------------------------------------------------------*1086777* STass központjában 2 szobás, összkomfortos cs. ház eladó. Ár: 6,5 M Ft. 06-70/332- 0538---------- — ■ -■ *1086754* Va csi közben, ikerház építésére alkalmas, 2 utcára nyíló ház eladó. 06-30/9893-104 *10g6593. BÉRLEMÉNY AUTÓALKATRÉSZ kereskedésre kialakított 360 m2 üzlet irodákkal, szoc. helységekkel más célra is kiadó Kecskeméten. 06-30/9389- 127-----—---------------------------------------------------------------------*1084349* KM ÉTEN üzlet bármely tevékenységre kiadó vagy eladó. Érd.: 06-20/417-9714-------------------------------------------------------------------------------*1085505* SOLTVADKERTEN, a strandon büfé kiadó. 06- 30/9138-597-------------------------------------------:-----------------------------------*1086479* VADKERTI-TÓNÁL 150 m2 épület éttermi engedéllyel bármilyen célra kiadó: 06-30/314- 0429--------------------------------------------------------------------------—*1086740* AL BÉRLETET KÍNÁL BELVÁROSI 120 m2-es lakás garázzsal kiadó. 06-20/9261-031------------------------------------------------------------------------------*1083987* s K ecskemét, Gyenes téren 1 szobás, bútorozott lakás hosszútávra kiadó. 06-30/6127-911-------------------------------------------.-----------------------------------*1086585* KECSKEMÉTEN, a Március 15. utcán 1 szobás, bútorozatlan, frissen felújított lakás hosszú távra kiadó. Ár: 30 E Ft/hó + rezsi + 1 hó kaució. Érd.: 06-30/420-0679-------;----------------------------------------------------------------------*1086584* KM ÉT, Hunyadivárosban 2 szobás lakás kiadó. 2 hó kauciót kérek 06-30/2231-872------------------------------------------------------------------------------*1086740* KM ÉT városközpontban 2 szobás lakás parkolóval kiadó. Számlaképes. 06-70/315-3959------------------------------------------------------------------------------<1086631* KM ÉTEN 1 szobás minigarzon bútorozva kiadó. 06-20/2324-259. 25 E Ft+rezsi.-------------------------------------------------------------------------------*1086443* KM ÉTEN, Bocskai u.-ban alacsony rezsijű 2 szobás lakás bútorozva kiadó, vagy eladó. 76/324-178,06-30/476-6770-------------------------------------------------------------------------------*1086570* 8 Kméten 1 szoba összkomfortos, bútorozott lakás kiadó. 06-20/9127-361, 06-20/270- 9870------------------------------------------------------------------------------*1085638* PE TŐFIVÁR0S, Eper u. 2 szobás, újszerű, I. em., lakás+gk. beálló kiadó. 20/345-5648. r.----------------------------------------i-----------------------------------*1007867* SZ ÉCHENYIVÁROSBAN 2 szobás, bútorozott erkélyes lakás kiadó. 06-70/454-1354-------------------------------------------------------------------------------*1086777* SZÉCHENYIVÁROSBAN 3. emeleti, 2 szobás, bútorozott lakás kiadó. 06-70/454-1354---------------—------------------------------------------------1-----------*1086777* 81 szobás lakás kiadó. 76/495-650-------------------------------------------------------------------------------‘1086408* JÁRMŰ AUDI 80 1,9 TDI csere. Tel: 30/943-89-32-------------------------------------------------------------------------------*1086785AUTÓBÉRLÉS! 06-30/2181-483-------------------------------------------------------------------------------*1084061* CONTINENTAL Vanco 205/65 R 16 C gumi , Opel Zafira kalaptartó és térelválasztó háló eladó. T.: 06-20/962-0021-------------------------------------------------------------------------------*1086563* E5-ÖS IFA pótkocsi eladó. 06-20/237-2041-------------------------------------------------------------------------------*1086716* 8 LADA Niva 1,71 B+G '97. friss műszakival eladó. Érd.: 06-20/960-13-58-----------------------------------------------------------:-------------------*1086711* MA RUTI 800. érv. műszakival, megkíméltem indigókék reális áron eladó. 06-20/3686-553------------------------------------------------------4----------------------*1086556* NÍVÁK '88-2005-ig eladók. T.: 06-20/562- 7074-------------------------------------------------------------------------------*1086358* OPEL '98. l,4i megkímélt: 06-20/2448-555------------------------------------------------------------------------------*1086382* 8 Samara 1.3-as 94-es évjáratú, metálszür- ke, friss műszakival eladó. Ár: megegyezés szerint 06-20/485-39-42------------------------------------------------------------------------------*1086725* S. TOLEDO 19D '98. klímás: 06-20/4149-005------------------------------------------------------------------------—*1086786* SUZUKI használt Kecelen. T.: 06-30/3700- 808-------------—---------—------++------------------------------------*1085541* VE NT0 1,9TD '95. klíma: 20/527-24-77.-------------------------------------------------------------------------------*1086787* VW GOLF III 1,9 GTD '95.: 20/527-24-77.-------------------------------------------------------------------------------*1086783* 3 T kispótkocsi eladó: 06-30/306-1187-------------------------------------------------------------------------------*1086678* 4 T-ÁS billenős pótkocsi eladó, piros rendszámos 06-78-481-036 8 E302-es és 303-as fűkasza eladó. Érd: 06- 20/482-3082------------------------------------------------------------------------------*1086682* KELTETŐGÉPEK www.plmaschine.hu Tel./fax: 23/389-371-------------------------------------------------------------------------------*1072409* KOMBÁJN dobkosár felújítás 06-30/9475- 672-------------------------------------------------------------------------------*1081754* LTZ 550 és 2 db RS szivattyú tartályokkal eladó. T.: 06-20/2422-482 8 Novor 1000 l-es permetező olasz szivaty- tyúval, nyomásszabályzóval, 3 tagos sima henger eladó. 06-20/4761-986-----------------------------------------------------------------------------*1086550* TA KARÓEKE és rugikapa egy vázon eladó. 77/440-028-------------------------------------------------------------------------------*1086700* 8 Szántóföldi permetező 10 és 16 hl-es ár alatt, SPC 6 és 4 soros, gabonavetőgép 25 soros, pótkocsi, billenős, 3,5 és 6,5 t-ás. 06- 20/3458-952--------------------- ... — *1086770* SZUPER AKCIÓ! Dobos fűkaszák: 1,35 m/1,65 m/1,85 m/2,10 m munkaszélességben; Tárcsás fűkaszák: 1,80 m-tŐl-3,50 m-ig, rendkezelők, rendsodrók körbálázók, körbála csomagolok, mulcsozók. Info az árakról: Basa lános 06-20/313-5384 Honlap www.tempel.hu .1086425. 5 Temper fűkasza eladó. 06-30/4854328-------------------------------------------------------------------------------*1086742* 81 db 892/2 MTZ, 1 db 6002-es pótkocsi eladó. 06-20/9715-282----------------*--------------------------------------------------------------*1084094* 3 FEJES váltvaforgós eke. 06-20/5518-983-------------------------------------------------------------------------------*1086665* 300-AS gyalugép eladó. Érd.: 76/353-286-------------------------------------------------------------------------------*1086627* 6 SOROS tápkultivátor üzemképes állapotban eladó. T.: 06-20/321-0725--------------------------:-------;--------------------------------------------*1086732* 7 LEVELES tárcsa, rugóskapa és U-28 traktor alkatrészek eladók 06-30/286-9611-------------------------------------------------------------------------------*1086740* ÁLLÁST KÍNÁL A MODINVEST Kft. lakatos szakmunkást keres. Jelentkezni: Németh Zsolt Kiskunhalas, Kéve u. 39.06-30/9437-458 .1085í05. Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 Ft; negyedévre: 6.870 Ft: félévre: 13.740 Ft; egy évre: 27.480 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. A Duna-Tisza köze hirdetési hetilapja Grátisz Garantáltan célba talál! A Petőfi Népe lapcsalád ingyenes, információs hirdetési lapja További információ: 76/518-250.