Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-28 / 98. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 28., SZERDA BÁCSKA Nagy merítésből választhatták ki a legjobb borokat Nemesnádudvaron Rekordszámú minta, nagyon erős mezőny, kiváló eredmények. így összegezte Balogh Sándor hegy­bíró a nemesnádudvari hegyköz­ség borversenyét. A gazdák 154 bort adtak le, ami minden koráb­binál nagyobb szám. Három bi­zottság három órán át dolgozott, majd a vacsora után Béla-, jó néhány résztvevőnek György-na- pi köszöntésbe ment át a kóstol­gatás.- A vörösborok vitték a prímet, a szakemberek véleménye sze­rint a tavalyi hektikusan változó időjárású nyár a fehérszőlőket jobban megviselte. Ez a minősíté­seknél is megmutatkozott, hiszen az aranyérmesek háromnegyede vörös, illetve rozé volt, pedig a te­rület hatvan százalékán terem fe­hérszőlő. Huszonnyolc arany, öt­venegy ezüst született, ami jelzi a megbízható, magas színvonalat. Bronzból 47-et ítéltek meg, és 28 bor ért oklevelet. Egyetlen nagy arany született: Etsberger Johann 2009-es cabernet saugvinon-ja érdemelte ki - foglalta össze Ba­logh Sándor. A díjakat - szokás szerint - szeptember végén, a Szent Mihály-napi újbor ünne­pén adják át. ■ K. T. Nemzetiségi napot tartott az óvoda Csátalján az idén harmadik al­kalommal rendezték meg az óvodában a nemzetiségi napot. Először 2006-ban német nap­pal kezdték, két évvel később már a székely hagyományokat is felidézték. Ezúttal magyar, székely és sváb táncokat mu­tattak be a csemeték, valamint verseket, mondókákat, dalokat hallhattak a szülők, nagyszü­lők és az érdeklődők. Ezt köve­tően az óvodások régi fotókat, tárgyakat néztek meg. Érdek­lődve hallgatták a faluban élő sváb és székely lakosok által bemutatott mondókákat, dalo­kat. Nagy sikere volt az idős emberek régi szokásokról, já­tékokról és az öltözködésről szóló elbeszéléseinek. Az idei nemzetiségi nap nem az utolsó, tervek szerint két év múlva bonyolítják le a következőt. ■ T. G. Vigadtak Gazdag programmal várták az érdeklődőket szombat délelőtt a kiscsávolyi Iskola udvarán és sportcsarnokában. A Szent György-napi vi­gasságoknak kedvezett az időjárás. Igazi látványosságot kínált a nyárson sütött óriási ökör. Egész nap várta a bajaiakat a Magyarok Vására, ahol közel ötven népi és iparművész állított ki, illetve árusított. Emellett különböző sport- és kulturális bemutatókat ajánlottak a vendégek figyelmébe a szervezők, a gyermekeket elmetornával, játékos sportfoglalkozásokka! várták. A csendes tavaszi időben szépen szólt Vesztergám Miklós tároga­tója is. A különleges ízek kedvelőit ökörsülttel, szürkemarha- és erdélyi kecskepörkölttel, hun üstben főtt csülkös babbal és egyéb magyar étel- specialitásokkal várták. Időnként zárva a pénztár Bácsalmás Valóban nincs ember, aki jegyet tud adni? Áprilisban öt napon át volt zárva a helyben nagyállo­másnak nevezett vasútállo­máson működő belföldi és nemzetközi jegypénztár. Juhász Jenő Ezt a kihelyezett hirdetmény is bizonyítja. Arról azonban egyelő­re semmi hivatalos tájékoztatás nem található az állomáson, hogy mi lesz a következő időszakban. Információink szerint májusban kilenc napon nem lehet megvál­tani az utazáshoz szükséges je­gyet a kisvárosi állomáson. Ez az állapot kellemetlenséget és bosz- szúságot okoz az utazóknak, hi­szen ezeken a napokon menetje­gyüket csak a vonaton válthatják meg. További gondot jelenthet, hogy az utazással kapcsolatos in­formációhoz nehezebben juthat hozzá az ember, mert csupán egyetlen vasutas dolgozik az állo­máson. Előfordulhat továbbá, hogy az utas csak egy nagyobb célállomáson kaphatja meg a számlát. Pécsett, a MÁV-START Zrt. Sze­mélyszállítási Szolgáltatási Köz­pontjának munkatársa érdeklő­tatást, folyamato­san egyeztetnek a bácsalmásiakkal, és úgy alakítják ki a jegypénztárt szol­gálatot, hogy minél kisebb fennakadás legyen. így például figyelembe veszik a hétvégi és ünnep­napi forgalmat, va­lamint a diákok utazási szokásait - hangsúlyozta az il­letékes. Az állomás... désünkre elmondta: erre a ten­denciára, vagyis a jegypénztár időszakos zárva tartására a jövő­ben is számítani kell. Bácsalmás­ról a jegypénztár egyik dolgozója ez év március végén nyugdíjba ment Létszámgondokkal küzde­nek, sem Bajáról, sem Bátaszék- ről nem tudják a helyettesítést megoldani, helyben pedig nincs szakember, a meglévő két dolgo­zónak viszont biztosítani kell a pihenőnapokat és a szabadságot. Ennek ellenére próbálják minél zavarmentesebbé tenni a szolgái­képpen nyitva Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKÖRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Egészségvédelem a középpontban baja Hogyan őrizzük meg egészségünket? címmel indí­tott előadás-sorozatot a városi könyvtár a Bajai Szent Rókus Kórházzal közösen. Ennek kö­vetkező rendezvénye ma 18 órától lesz a volt zsinagógá­ban. Téma a reflux-betegség, előadó dr. Váry Attila gasztro- enterológus főorvos. (R. R.) Országos döntőbe jutott a helyesíró Bácsalmás Kecskeméten rendezték meg a Simonyi Zsigmond helyesírási ver­seny megyei döntőjét. Skribanek Stella az első he­lyen végzett, bekerült az or­szágos döntőbe. Skribanek Sebő a harmadik lett, mind­ketten a Vörösmarty Mihály Általános Iskola 7. osztályos tanulói, felkészítő tanáruk: Nasz Jánosné. (J. J.) Elbúcsúznak az alma matertől Bácsalmás Pénteken, délután 5 órakor tartják a ballagást a Hunyadi János Gimnázium­ban. Az idei esztendőben 33 hagyományos és 22 hatosztá­lyos oktatásban részesült diák érettségizik. (J. J.) Falugyűlések a kisvárosban mélykút Falugyűlést tartanak a művelődési házban kedden 17 órai kezdettel. Az önkor­mányzat múlt évéről és az idei év elképzeléseiről Gelányi János polgármester ad tájékoztatást. Két nappal később délután 4 órakor pe­dig az öregmajori könyvtár­ban lesz rész-falugyűlés. (J. J.) További hírek a 6 ON.hll hírportálon HIRDETÉS HIRDETMÉNY Mátételke településen, az önkormányzat az MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatóságához beadott nyertes pályázata alapján, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, falumegújulásra és - fejlesztésre igénybe vehető támogatások jogcímén 4.984.940 Ft támogatási összegből megvalósította a volt Művelődési Ház előtti terasz teljes felújítását, dísz térkő burkolattal és kovácsoltvas díszítő korláttal ellátva. Mélykút Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Mélykút, Petőfi tér 3., I. emelet 2. lakás értékesítésére. Lakás adatai: 60,34 m2; 2,5 szoba, komfortos. Legalacsonyabb elvárt vételár: 4,530,000,- Ft. A részletes pályázati kiírás megtekinthető: a www.melvkut.hu oldalon, vagy az önkormányzati hirdetőtáblán. TÁNCJÁTÉK A SUGOVICÁRÓL A 25 éves Gemenc Néptánc Egye­sület és az a’la cARTe Theatrum színjátszó csoport egy igazi kuri­ózumnak tekinthető előadással készül meglepni a bajai közönsé­get. - Bárdos Ferenc Sugovicáról szóló novelláját alkalmazta szín­padra a két csoport, egy táncjáték formájában. A hagyományos nép­zenei és a kortárs táncok ötvöze­téből készült darabban közremű­ködik az Iszkába Zenekar és az Iringó népdalkor. A háttérdíszlet - Tatai Tibor alkotása - az 1910-es évek városképét stilizálja. A kö­zönség a főszerepben Gatter And­reát és Vörös Zoltánt láthatja - tá­jékoztatta a Petőfi Népét a táncjá­ték rendezője, B. Szabó Orsolya drámapedagógus. ■ R.R. Kedves alsótagozatos fiatalok! Vár Benneteket a Szent László Általános Művelődési Központ nyolc évfolyamos gimnáziuma! Bővebb felvilágosítást az ÁMK titkárságán kaphattok szüléitekkel. A felvételről az általános iskola 1-4. évfolyamán elért eredmények alapján döntünk. Plébánosi, lelkészi ajánlás az elbírálásnál előnyt jelent. Tanulóink iskolánkban felekezet szerinti hitoktatásban részesülnek. Címünk: Szent László Általános Művelődési Központ 6500 Baja, Katona J. u. 3. Tel.: 79/523-770; 79/523-783 • www.szdaszlo.hu Tervezőgrafikus kiállítása Szombattól láthatók a Csillagvizsgáló Borbás Mihály bemutatótermében Kathi Zsolt tervezőgrafikus alkotásai. A szá­mos hazai és nemzetközi díjat nyert művész munkásságát a megnyitón Fodor llda képzőművész méltatta. A tárlat május 13-áig tekinthető meg, naponta 10 és 18 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents