Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-20 / 91. szám

Biztonsággal az alagutakban: mit tegyünk, ha baj van? Fél óra törődésért is hálás tavaszi autóápolás A folyadékszintek ellenőrzésével kezdjük AZ ALAGÚTHOZ KÖZELEDVE ellen­őrizzük az üzemanyagszintet, vegyük le a napszemüveget és hangoljuk a rádiót a bejáratok közelébe elhelyezett táblákon feltüntetett rádióadóra, amelyen forgalmi információkat, illetve vész esetén segítő utasításokat kaphatunk. Az alagútban vál­toztatható jelzésképű táblák vannak felszerelve, amelyek utasításait feltétlenül vegyük fi­gyelembe! különösen fontos, hogy vész­helyzet kivételével szigorúan ti­los a megállás az alagútban, a rendőrök az autópályán folyama­tosan figyelik a közlekedési sza­bályok betartását. Ha az autós a leállósávot indokolaüanul hasz­nálja, az feljelentést és bírságot von maga után, melynek össze­ge 100-150 ezer forint lehet! ha műszaki hiba miatt vagyunk kénytelenek megállni, kapcsol­juk be a vészvillogót, s lehetőség szerint hagyjuk el autónkkal az alagutat. Ha erre nincs mód, ak­kor az útpálya jobb szélén kiala­kított leállóöbölben vagy szoro­san az útpálya jobb szélén a jár­da mellé álljunk le, s állítsuk le a motort. Ezt követően a legköze­lebbi segélykérő telefont hasz­náljuk az üzemeltető személyzet értesítésére. Hasonlóan csele­kedjünk akkor is, ha baleset tör­tént az alagútban. Ha teljesen le­áll a forgalom, akkor a motort is állítsuk le, de a gépkocsit csak akkor hagyjuk el, ha erre a biz­tonsági személyzet utasít. az alagutakban a legnagyobb veszélyt a tűzesetek jelentik. Ha saját autónk kapott lángra, ak­kor próbáljuk meg elhagyni ve­le az alagutat, ha ez nem sikerül, a leállóöbölben vagy az útpálya jobb oldalán állítsuk le jármű­vünket és a motort. A segélyké­rő fülkék mindegyikénél talál­ható poroltó, a segélyközpont értesítését követően azonnal meg kell kezdeni az autó oltását. Amennyiben nem tudjuk elolta­ni a tüzet, haladéktalanul hagy­juk el az alagutat! ■ A tél elmúltával érdemes az autót átvizsgálni, mert a zord idő bizony nyomo­kat hagyhat. Nézzük, me­lyek is az örökzöld mes­terfogások. Dombóvári Mihály A technika fejlődésével autóink sokkal többet kibírnak, mint 15- 20 évvel ezelőtt, mégis érdemes rendszeresen átvizsgálni kocsin­kat, főként a téli szezon előtt és után. Félórányi törődéssel későb­bi kellemetlenségektől óvhatjuk meg magunkat, valamint tehe­tünk azért, hogy autónk kevésbé érezze meg a használat súlyát. A tél átka a karosszériát érő hó és jég, a kívül és alul lerakó- 1 dó sós lé, a belül kicsapódó pá- | ra, a sok hidegüzem a motor- | nak, amely miatt nemcsak töb- § bet fogyaszt az autó, hanem - J főképp az idősebb járművek I esetében - felhígulhat a motor­olaj. Ezeket figyelembe véve ér­demes a folyadékszintek ellen­őrzésével kezdeni a tavaszi kar­bantartást. A következő fázis a kontaktel­lenőrzésé. Az állandóan nedves levegő, a motortérbe is bejutó sós lé, valamint a lecsapódó pára mi­att előfordulhatnak érintkezési hibák. Ellenőrizzük az autó lám­páit, szükség esetén pedig cse­réljünk izzót. Ha nem az izzó rossz, ellenőrizzük a biztosíté­kokat (idős kocsiknál a biztosí­téktáblán is előfordulhat be­ázás), majd a csatlakozókat. Ha kell, használjunk csiszolóvász­nat, illetve a stekkerek esetében kontaktsprayt. Jellemző hiba, hogy a rend­számtábla-világítás megy tönk­re, mivel a menetszél felhordja a latyakos levet, így beázhat a lám­pa, kiéghet az izzó, vagy korro­dálódhatnak a csatlakozók. Mindezek után ellenőrizzük az ablaktörlők állapotát, mert az el- rongyolódott gumiéi miatt csíkot húzhat a lapát a szélvédőn. A rosszat cseréljük le. A ROSSZ KILÁTÁS BIZONY BALESET- VESZÉLYES! Az utastérben is van A téli pocsék időjárás, a sok hidegindítás miatt felhígulhat a motorolaj. Ezt se felejtsük el ellenőrizni! Sómentesítés A TAVASZI ELSŐ AUTÓMOSÁS legyen nagyon alapos. Télen nagyon sok só rakó­dik le az alvázon, a futóművön. Különösen ve­szélyesek az olyan pontok, ahol amúgy is összegyűlik a sár és a kosz. Az ilyen helyekről esőben sem tud távozni a téli só, és ahány­szor vizet kap, annyiszor válik aktív korrózióforrás­sá. Érdemes nagy nyomású vízsugárral alaposan ki­mosni a kerékdobokat, a műanyag kerékdobok mö­gé is bespriccelve. AZ EGÉSZ TÉLEN GARÁZSBAN álló gumikat érdemes a fel­szerelés után letakarítani, majd gumiápoló szerrel be­kenni. Ezt elsősorban nem a fényes hatásért tesszük, ha­nem óvjuk az abroncsokat az Tisztítsuk le a gumiszőnyegeket is öregedéstől. Ugyanis a nap­fény is felelős a gumik örege­déséért, egy repedezett felület nemcsak csúnyább, hanem nehezebben viseli el a kisebb sérüléseket, például a járdázós dörzsöléseket. feladatunk. Nézzük meg a pol­lenszűrő állapotát, ugyanis a té­li körülmények között állandóan nedves szűrő hamarabb telítő­dik kosszal, érdemes tavasszal újra cserélni. Belülről is tisztít­suk meg az ablakokat, hiszen az opálos réteg rontja a kilátás ha­tásfokát. A csomagtartóból ne fe­lejtsük el kivenni a téli felszere­lést, aj égkaparót, a hókefét, eset­leg a lapátot. Ilyenkor hosszú hó­napokig nincs rájuk szükség, sú­lyuk pedig többletfogyasztást eredményez. Szedjük ki az autóból a sző­nyegeket, mert ezek alatt is jel­lemzően benedvesedik a kocsi. Amíg száradnak a szőnyegek, át­nézhetjük a karosszériát sérülé­sek és korróziónyomok után ku­tatva. Egy-egy nyári karc vagy alig látható korróziós pont a tél végére biztosan „kivirágzik” és látható rozsdásodás lesz belőle. Ha találunk ilyet fényezett felü­leten, óvatosan, a környező lak­kozást nem megsértve távolít­suk el a rozsdát, majd javítóceru­zával vagy javítófestékkel tün­tessük el a hibát. Gumiápolás: öregedés ellen A csúcsmodell dízelváltozat egyből ugrik 100-ra Hyundai 130 2.o Egész alacsony fordulatszámon is terhelhető - Alig fogyasztott többet a teszten Az 1,6-os dízelmotorral az i30- as Hyundai igazi racionális jár­mű, ml azonban kíváncsiak vol­tunk arra is, mit tud a sorozat csúcsmodellje, a minden földi jó­val felszerelt 2,0 literes dízelver­zió. Egy kompaktautóban egy ekkora motor már több mint elég, nincs ez másképp a 136 ló­erős i30 esetében sem. 304 Nin­es nyomatékával fényévekkel ru­galmasabb az 1,6-osnál, ami a menetteljesítményekre vonatko­zó számokban is látszik, hiszen nulláról 100 km/órára 10,4 másodperc alatt gyorsul, míg végsebessége 205 km/h. Amit viszont nem tudnak visszaadni az adatok, az az, hogy egészen alacsony fordula­Az ára elsőre kicsit magasnak tűnik, de nézzük meg a konkurenciát... többletet és az 1,6-os start-stop rendszerét figyelembe véve igen szerény különbség. A legnagyobb dízelmo­tor mellett tesztautónk Premium felszereltsé­ge is az elérhető legma­gasabb volt. Barna fél­bőr ülések, könnyű­fém keréktárcsák és abroncsnyomás-ellen- őrző rendszer járt hoz­zá alapból. így aztán a 6 049 000 forintos ár is csak addig tűnik soknak, ameddig körbe nem nézünk a konkurensek háza táján, hogy azonos felszereltség és motori- záltság esetén mennyibe kerül­nek más kompaktautók. ■ ton is terhelhető, így kisebb se­bességnél is elbírja a magasabb sebességfokozatokat, sok elő­zést visszakapcsolás nélkül ki­vitelezhetünk. Érdekes módon a váltóát-té- telezés ugyanolyan, mint a kisebb dízelmotor esetében, de a 2,0 literes egységgel autópálya-tem­póról is szépen gyorsít, nagy sebességnél sem erőlködik. Ezek után az meglepő, hogy mindössze 6 deciliter­rel fogyasztott többet az autó (6,6 1), ami a 46 lóerős teljesítmény­Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Mazda Prius-hajtással A mazda És A Toyota meg­állapodása értelmében a Mazda több típusába is be­kerülhet a Prius hajtás­rendszere. Az első hibrid Mazda forgalmazása 2013- ban kezdődik Japánban, de a későbbiekben Európában is bemutatkozhat az autó. Az 1997-ben piacra dobott Prius a világ legkelendőbb hibrid hajtású járműve, ed­dig 2,3 milliót gyártottak belőle. A Volvót nem szabják át a kínaiak A ZHEJIANG GEELY HOLDING Group 2010 harmadik ne­gyedévében veszi át hivata­losan a Fordtól a Volvót, de a kínaiak máris bejelentet­ték: Európában marad a svéd modellek gyártása. A Geely nem tervez jelen­tős átszervezést a Volvónál, így minden bizonnyal a márka szimpatizánsai is megnyugodhatnak a már­ka jövőjét illetően. A félmilliomodik kis Fiat retró csak 21 hónapja került pi­acra a Fiat 500-as, ám a Tichy városában lévő gyár­egységben már a félmillio­modik elkészült autót ün­nepelhették. A retrós kis­autó eladási darabszámai az utóbbi időben jócskán megemelkedtek, hiszen a friss, 500 C névre hallgató kabrió változat Európa- szerte igen nagy siker lett. Csúcsautomata Fiesta a focus, a Mondeo, az S-Max és a Galaxy után a Fiesta a Ford ötödik mo­dellje, amely megkapja a Getraggal közösen fejlesz­tett hatfokozatú, dupla kuplungos sebességváltót. A Powershift erőátviteli egységnek nemcsak ké­nyelmi szempontból van­nak előnyei, hanem takaré­kosabb is vele az autó, mint a manuális egységgel.

Next

/
Thumbnails
Contents