Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-20 / 91. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 20., KEDD 3 MEGYEI KORKÉP • VELEMENY Egy koncerten nyolc kórus BAJA Dalos ünnepet tarta­nak ma 17 órától az Eötvös lózsef Főiskola gyakorló is­kolájának sportcsanokában. Fellép a gyakorló kiskórusa (karvezető: Czinege Hajnal­ka) és kórusa (Ugrainé Nagy Zsuzsanna), a Lukin László ének-zenei kiskórusa (Cserepka Annamária) és kórusa (Makkai Gézáné), a III. Béla Gimnázium leány- és vegyes kara (Pethőné Kő­vári Andrea), a Biber lános iskola kórusa (Géczyné Pethes Eleonóra) és az MNÁMK kórusa (Kovács Andrásné). (K. T.) Lédi Lufi rendel a Természet Házában kecskémét Új időszaki kiál­lítás nyílik ma a Természet Házában. A légkörben leját­szódó folyamatokat, a leve­gőt, a légszennyezést és an­nak hatásait mutatja be a tárlat. Az érdeklődők Lédi Lufi kalauzolásával, vala­mint modellek, kísérletek segítségével, saját megfigye­lések révén ismerhetik meg Földünk légkörét. A kiállítás hétköznapokon 8 és 16 óra, szombaton 8 és 14 óra kö­zött látogatható. Csoporto­kat előzetes bejelentkezés alapján fogadnak. (P. Zs.) Új tetőt kap a plébánia Helvécia Folyamatban van a katolikus templom mellet­ti plébánia tetőszerkezeté­nek cseréje. Kiss Vilmos plébános elmondta, a hívők adakozásának köszönhető­en kap új tetőt az épület. A kecskeméti Porta Egyesület­től pedig 11 köbméter be­tont kaptak, melyből járda és alap készült. (S. H.) Duhajkodtak a sörözőben Kecskemét A rendőrök két kecskeméti férfit vettek őri­zetbe, akik vasárnap dél­után egy sörözőben belekö­töttek három másik férfiba, majd az asztalokat, székeket felborították, poharakat tör­tek össze. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon Varacskost ölt a gumilabda vadaskert A szamár a nejlonzacskót nyelte le, de megúszta •si®'--. A kert varacskos disznója már az örök vadászmezőkön kóborol. Remélhetőleg ott nem akad az útjába gumilabda. Elpusztult a varacskos disznó, a szamár épphogy megmaradt a Kecskeméti Vadaskertben. A szerencsétlen eset a látogatók gondatlan viselkedése miatt kö­vetkezett be.- Boncoláskor egy gumilab­dát találtak a varacskos disznó­ban - tájékoztatott Pullai Béla igazgató. - A szamárból pedig egy nejlonzacskó jött ki, de sze­rencsére felépül. Sajnos sok lá­togató jó szándékkal hoz magá­val zöldségféléket az állatoknak, és vélhetően a szamár zacskós­tól vette el a finomságokat. A labda pedig véletlenül gurulha­tott be a varacskoshoz. Ezért is szeretném hangsúlyozni, hogy aki kedveskedni szeretne az ál­latoknak, kizárólag a vadaskert­ben kapható Zoocsemegével tegye, amit papírzacskóban adunk - hangsúlyozta. A zebra is elpusztult, de az egy ritka fertőző betegséget ka­pott el. Az állatokat azonban pó­tolni fogják. - Folyamatban van az afrikai kifutók kialakítása, májusban fejeződnek be a mun­kálatok, azt követően - terveink szerint - Győrből egy új varacs­kos disznó, Veszprémből pedig egy zebra érkezik hozzánk - mondta el az igazgató. ■ Sebestyén Hajnalka Kívánságműsor A FÖLD NAPJA alkalmából szombaton a Gong Rádió élő kívánságműsort ad a vadaskertből. Vasárnap pedig játékos feladatok színesítik a programot, 10 és 12 órakor. X GVORSSZAVAZAS ■ Ön is szokott etetni állatokat vadasparkban, állatkertben? Szavazzon honlapunkon _ / ma, 16 óráig: BA0N.hu Babát, mamát mentettek a szülészeten műtéti bravúr Császározás után lemetszették a rákos szövetet a méhről ► Folytatás az 1. oldalról A többórás beavatkozást követő­en Ungár professzor lapunknak elmondta: - Amikor egy kisma­mánál felfedezik a méhnyak­rákot, akkor mindig óriási di­lemma, hogy mi történjen: ál­dozzák fel a babát az anyuka egészsége érdekében, vagy koc­káztassák az édesanya életét a baba érdekében. A mi módsze­rünkkel ez a dilemma megszű­nik, hiszen a körülményektől függően akár a terhesség ideje alatt, akár kivárva azt az időt, amikor a magzat már kellőkép­pen érett, mindkettejük életét meg tudjuk menteni. Az eljárás nagy előnye az is, hogy az édes­anyának nem kell lemondania a további gyerekvállalásról, hi­szen nem távolítjuk el a teljes méhet. A méhtest ép marad-, így nincs akadálya a további terhességeknek. Ungár professzor és teamje tizennégy éve alkalmazza ezt a műtéü eljárást szinte százszáza­lékos sikerrel. Ott operálnak, ahova hívják őket, belföldön és külföldön egyaránt. Igaz, a műté­tek kilencven százalékát itthon végzik. A professzor eddig mint­egy kétszáz tudományos publi­■ A méhtest meg­marad, így nem kell lemondani a további gye­rekvállalásról. kációt jelentetett meg ebben a té­mában. A módszer igazi hun- garikum. Világszerte átvették, Ungár professzortól tanulják. A tegnapi operációt éppen orosz orvo­sok kísérték figye­lemmel. Dr. Bánfalvi Atti­la, a szülészeti osz­tály megbízott veze­tő főorvosa azt mondja, hogy ez a műtét nem egy egyszeri alka­lom volt, megállapodtak a team­mel. így amikor szükséges, ak­kor Ungár professzor és csapa­ta jön operálni mindaddig, amíg a helyi nőgyógyászok meg nem tanulják a beavatkozást. A pro­fesszor szerint egyébként egy jó műtéti rutinnal rendelkező szü­lész-nőgyógyász gyorsan elsajá­títhatja az eljárást. A korai szex kockázatai UNGÁR professzor külön felhív- ta a figyelmet arra, hogy azok­nál a fiatal lányoknál, akik már az első menstruáció évében el­kezdik a szexuális életet, ötven­szeresére nő a kockázata an­nak, hogy jelentkezik náluk a méhnyakrák. A gyakori partner­váltogatás pedig tovább növeli a veszélyt. EHHZEDi POPOVICS ZSUZSA Eletet adni, életet menteni csodálatos dolog életet ad­ni, jól rendezte a Minden­ható, hogy kilenc hónapig készülhetnek rá a várandós kismamák. A gyermeket váró párok rendre azzal biztatják egymást: nyugi, minden rendben lesz, a ba­ba egészségesen világra jön. Ám nem mindenkinek adatik meg a felhőtlen ba­bavárás, egyszer-egyszer kiderül: tumor fenyegeti az édesanya, közvetve a mag­zat életét. Ilyenkor elkerül­hetetlen az életmentő mű­tét, az orvosoknak nemrit­kán dönteniük kell: az anya vagy az újszülött életét koc­káztassák. ezért is világraszóló a ma­gyar orvoscsapat innovatív daganatsebészeti eljárása, mely lehetővé teszi, hogy elkerülhetők legyenek az ilyen, hétköznapi ésszel feloldhatatlan dilemmák. Amerikai, chilei, angol nő­gyógyászok, sebészek jár­nak csodájára műtéti mód­szerüknek. Doktorainkat Amerikába is hívják ope­rálni, élőben közvetítik műtétjeiket, a világ meg­annyi pontján orvos- csájjatok tucatjai tanulják mozdulataikat. KÓWÁbban egy fiatalkori - A méhnyakrák legtöbbször egyet jelentett a meddőség­gel. Az új módszer meg­hagyja a szülés lehetőségét a műtéten átesett nők szá­mára. Eddig több száz bete­get sikerült úgy megoperál­ni, hogy méhük épen ma­radt, később gyermeket vál­lalhattak. Dr. Ungár László csapata több mint 130 ilyen beteget látott el, közülük többen szültek is azóta. tegnap Kecskeméten men­tették egy kismama és kis­babája életét. Sikerrel. A mű­tétet végző sebészdoktor szerényen azt mondta: az el­járást más szülész-nőgyó­gyászok is elsajátíthatják. Bár nem beszélt róla, bizto­san felemelő érzés lehet egy műtéttel két életet menteni. Tophús.hu Kft. a Dobó krt. 11. szám alatt. A bolt választéka: sertés, marha, borjú, bárány, baromfi teljes választék, házi füstöltek. 2010. 04. 21. Pulyka alsócomb Pulykaszárny Csirke mellfiié Csirkefa rhát Csirkemáj 399 Ft/kg 399 Ft/kg 999 Ft/kg 129 Ft/kg 499 Ft/kg 2010. 04. 22. (csütörtök): Sertés csontos karaj 899 Ft/kg Sertéslapocka 699 Ft/kg Sertés darálthús 599 Ft/kg Pulyka apróhús 599 Ft/kg Házi füstölt csülök 799 Ft/kg Csirkecomb 499 Ft/kg Kacsacomb 1199 Ft/kg 2010. 04. 23 (Péntek): Libamáj (rendelésre) 4499 Ft/kg Marha bélszín (rendelésre) Pacal Marha gulyáshús Birka vegyes hús Házi paraszt kolbász -Pulvkamellfilé _____ 44 99 Ft/kg 799 Ft/kg 999 Ft/kg 1199 Ft/kg 1299 Ft/kg 999 Ft/kftJ Boltunkban frissensültek (hurka, kolbász, sült csirke, sült oldalas) kaphatóak. Ö Nyitva: „ Kedd-Szerda: 7-17, 5 Csütörtök-Péntek: 7-18, £ Szombat: 7-12 ~ Telefon: 06-70/332-6536 Étkezési utalványt elfogadunk. Kínálatunkról érdeklődhet a ______www. tophus, hu-n______ VI TRIOL MIT VAR AZ UJ KORMÁNYTÓL? Sorozatunkban külön­böző intézmények, szervezetek, ágazatok képviselőit kértük ar­ra, hogy fogalmazzák meg: az általuk képvi­selt területen milyen elvárásokat fogalmaz­nak meg az új kor­mányfelé, milyen intézkedéseket tarta­nak a legfontosabb­nak. Bak Lajos A KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ES KONFERENCIA KÖZPONT IGAZGATÓJA I /A,- Remélem, hogy kellő hangsúlyt kap majd a kultúra, és több forrás lesz ilyen célokra. A nemzeti értékeinket jobban 1 ki kell emelni, a globális dömpingtermékek pedig a háttérbe szorulhatnak. Akár filmekről, akár zenéről, színházról vagy költészetről beszélünk, meggyőződésem, hogy a mi alkotásaink is vannak olyan színvonalasak, adott esetben pedig több szel­lemi értéket hordoznak magukban, mint amit manapság a kül­föld a nyakunkba zúdít. Tény, hogy a hazai kultúra népszerű­sítéséhez sok pénz, idő és kitartás kell, de ezeken keresztül mu­tathatjuk meg önmagunk tehetségét és hagyományait a világ­nak. Ne feledjük azt sem, hogy a kultúránk képezi azt az ala­pot, amelyik generációkon keresztül segít megismerni, hon­nan is jöttünk. Építkezni pedig csak a hagyományok ismereté­re és tiszteletére lehet. Drámaian megnőtt a 11-15 évesek közt a cigarettázók aránya nálunk is A házuk arcát szépíti a vejem, én meg segítek neki, amit tudok. Ép­pen újabb falfelületre szabjuk a műanyag hálót. Egy tanárral az élen gyerekek vonulnak el mellet­tünk az iskola irányába. - Bácsik, nem tudnának nekem gyufát ad­ni? - szólal meg váratlanul a há­tunk mögött egyfélénk hang. Egy tizenkét év körüli fiúé. Leszakadt a többiektől. Jó növésű kölyök. Hogy szeretne már nagyfiú lenni, azt elárulja zöld köves fllbevaló- ja. S hogy szeretne rágyújtani. De nekünk nincs gyufánk - ha lenne is, letagadnánk -, a közeli boltot ajánljuk a figyelmébe. Erre elsom­polyog a többiek után. Olvasom, hogy drámaian meg­nőtt a 11-15 évesek közt a cigaret­tázók aránya nálunk is. Már a na­ponta rágyújtó lányoké 35 száza­lék egy fölmérés szerint, a fiúké ennél is nagyobb. Az EU egészé ben sem rózsás a helyzet: ha nem sikerül rajta változtatni, minden második fiatal a dohányzással összeßggö betegségben veszti majd az életét - jövendölik a tűdé sok. Sokat elárul e szenvedély „for- rásvidékéről”, hogy Budapesten az óvodások 40 százaléka „pasz- szív dohányos”, vagyis szüleik őket sem kímélik. Tehát van kiről mintát venniük a fiataloknak. És persze ott vannak a férfiasán, avagy csábosán bagózó tévéhé sök, -hősnők is. Gondoljunk bele, kedves felnőttek! ■ A. Tóth Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents