Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-17 / 89. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 17., SZOMBAT HIT, ÉLET ÉS SZOLIDARITÁS Az ünnepségeken elismerik a rendőrök és a tűzoltók munkáját Segítség minden napra wojtyla ház A rászorulók hálájuk jeléül rendben tartják a tereket Megszépül a Barátok templomának bejárati része A kecskeméti Porta Egyesület ebben az évben is bekapcsolódik az egyenruhások ünnepi rendezvénysorozatába. Április 23-án, György napján a rendőrök és a cserkészek is ünnepelnek, bár Sárkányölő Szent György évszázadokon át a lovagok, fegyverkovácsok, lovas katonák és a vándorlegények pat- rónusa volt. Kecskeméten idén április 22-én tartják a Szent György-napi ünnepséget. ■ Szent György asztaláról nem hiányozhatnak a sarkanyos italok és a pogácsa sem. A Barátok templomában a fél j kilenckor kezdődő szentmisét Bárkányi Ernő celebrálja, majd az udvaron felállítják Szent György asztalát, melyről nem hiányozhatnak a sárkányos italok és a Szent György-pogácsa sem. Ezt követően a Porta Egyesület rendőri kitüntetést adományoz az egyházi műemlékvédelem és az egyházi kincsek megőrzésében kiváló munkát végzett rendőrök jelesének, a rendőrség megyei központi ülésén. Szent Flórián napján pedig a tűzoltók ünnepségén vesznek részt az egyesület tagjai. Élő közvetítés a Wojtyla-házba Fatimából A szentekről való megemlékezés kezdetektől fontos a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központban. Előadások, filmvetítések keretében elevenítik fel életútjukat, rámutatnak példaértékű tetteikre. Hamarosan ezek az előadás-sorozatok egy különleges külföldi élménybeszámolóval gazdagodnak. Május 10-én a Szenteste Alapítvány delegációja meghívásra Portugáliába, Fatimába utazik, ahol a 13-ai ünnepségen leróják tiszteletüket a híres Szűz Mária- szobornál. A delegáció tagjai a helyszínről, a nagy nemzetközi zarándoklatról élőben jelentkeznek be. Az ünnepi szentmisét a Wojtyla-ház aznapi ebédjére érkezők is figyelemmel kísérhetik a nagy kivetítőn keresztül. A következő hetekben is több nevezetes nap szerepel a kecskeméti Wojtyla Ház életében. A mindennapi ebédosztás mellett a „lakók” életében nagy jelentőséggel bírnak azok az alkalmak, amikor vendég érkezik a házba, vagy érdekes előadások részeseivé válhatnak. Sebestyén Hajnalka A Szentek Asztala mindennap meleg étellel fogadja a Wojtyla Barátság Központba érkező rászorulókat, havonta több ezer adag ételt tálalnak ki ebédre. A szerény állami és önkormányzati támogatás nem lenne elegendő a mindennapi ebéd finanszírozására, ezért a házat működtető Szenteste Alapítvány minden adományt örömmel fogad. Az elmúlt időszakban nagyon sok önzetlen felajánlást kaptak vállalkozóktól, és örömmel adtak számot arról is, hogy a nélkülözhetetlen segítség nemcsak Kecskemétről, hanem Bács-Kiskun megye különböző részeiről érkezik. - Nagyon sok olyan jó szívű vállalkozó, cégvezető él megyénkben, akik gondolnak a szegénysorban élő embertársaikra. Nélkülük mi sem tudnánk mindennap meleg ételt osztani - hangsúlyozta Farkas P. József, az egyesület elnöke. Vannak, akik saját mesterségük szentjének napján, akadnak, akik saját névnapjukon vagy más jubileumi vagy fogadalmi napon adják önzetlen ajándékukat. Közülük többen nemcsak az aznapi ebéd költségét vállalják fel, hanem örömmel részt vesznek az ebédosztásban is, miközben meghallgatják a rászorulókat, s ha tudnak, az ebéden kívül A lakók is hálásak a sok jóért cserébe a Karol Wojtyla Ház lakói is szeretnének köszönetét mondani, lehetőségeikhez mérten. így vállalták, hogy a barátság központ környékén lévő három teret havonta kétszer rendbe teszik. A Wojtyla tér mellett a Czoll- ner teret és a Magyar utca térségében lévő teret takarítják rendszeresen. Az adományoknak köszönhetően húsvétkor sok finomság került a rászorulók asztalára. Az ételeket dr. Bábel Balázs érsek és Bárkányi Ernő, a kecskeméti Barátok templomának igazgatója áldotta meg. másban is segítenek. Számos kerékpárt, bútorelemet, konyhafelszerelési cikket adtak át Wojtyla gyermekeinek. A neves napokon hasznos előadásokat is meghallgathatnak a lakók, hamarosan Boldog Gizella életét ismerhetik meg. A segítségnyújtásra jó példa: húsvétkor 1000 tojás, 100 kolbász, 100 sonka és 100 kalács érkezett felajánlásként a Wojtyla- házba, amit miután megáldott dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecske- mét főegyházmegye érseke, szétosztottak a rászorulók között. A Wojtyla-árváknak pedig húsz éve nyújtanak segítséget tanuláshoz, gyógyuláshoz. ■ A Szenteste Alapítvány mindennap fogadja a felajánlásokat. A Szentek Asztalán a gyermeknapra is gyűjtik már az ajándékokat.- Adományok mindig jól jönnek, legyen szó pénzről, tartós vagy friss élelmiszerről, tüzelőről, háztartási berendezésről vagy ruhaneműről. A Szenteste Alapítvány folyamatosan fogadja, majd osztja szét a beérkező felajánlásokat. Jelenleg éppen gyermeknapra is készülünk: a rászoruló családok gyermekeit szeretnénk megajándékozni játékokkal, sporteszközökkel. így aki otthonában körbenézve felesleges dolgokra lel, ne dobja ki, gondoljon ránk, és hozza el a Wojtyla Házba, hogy jp helyre juttathassuk el - tette hozzá végezetül. A gyerekekre is mindig gondolnak. Húsvétkor senki nem távozott üres kézzel, rengeteg csokoládé talált gazdára. A gyermeknapon minden eddiginél több ajándékot osztanak majd szét közöttük. Hamarosan megkezdődik Kecskeméten a Barátok templománál a bejárati rész felújítása, többek között a Tirringer-féle kovácsoltvas kapu, a bejárati fal, a több száz emléktábla és csodatábla, és a gyönyörű lourdes-i barlangot megelevenítő kert. A templomkertet, melyet több mint fél évszázada újítottak fel utoljára, nem csak a hívők látogatják, hiszen a város egyik legnépszerűbb turisztikai pontja. A munka szervezését a Porta Egyesület vállalta magára, mely a fő koordinátora volt a teljes templomrekonstrukciónak, és már számos templom építésénél, kereszt megmentésénél segédkezett. Hajókáznak és várromot néznek meg a gyerekek A általános és középiskolás diákok számára szervez látványos és tartalmas környezetvédelmi kirándulásokat a Porta Egyesület. Májusban egy csapatot visz el a Solt melletti Tételhalomra a középkori várromhoz, majd ha- | jókázni mennek a Dunára. Megismerik a folyami közlekedés ütés rendőreit is. Kívánságműsorban kérhetik kedvenceiket A Wojtyla Ház példaértékű, önzetlen munkájára országszerte felfigyeltek már, több alkalommal hírül adták. Májusban a Duna TV és a Korhatár 50+ magazin munkatársai látogatnak el a kecskeméti intézménybe, ahol személyesen szeretnének találkozni az odajáró emberekkel, családokkal. Nem érkeznek üres kézzel: a televízió Kívánságkosár című műsora keretében bárki kérheti szeretteinek kedvenc zenéjét, énekesét, versét. Az oldal az Aere Perenninus Csoport támogatásával készült. A Föld napján a környezet védelmére hívják fel a figyelmet porta egyesület Szentmise, képeslap-kiállítás, előadások és kálváriapark-látogatás is szerepel a programban Április 22-én, a Föld napján hagyományosan kirándulni mennek a Porta Egyesület aktivistái. A jeles napon többek között megtisztítják a szeméttől a műemlékek környékét, meglátogatják az általuk megmentett értékeket. Az egész napos rendezvény reggel Kecskeméten szentmisével indul a Barátok templomában, majd a templomudvarból nyíló Porta-díszteremben a résztvevők megtekinthetik Sebestyén Imre kecskeméti képeslevelezőlap-gyűjtő a Föld napja alkalmából összeállított tárlatát. A delegáció ezt követően buszra száll és útnak indul. Az első állomás Solt előtt a Kígyósi csárda, ahol Hodován László tulajdonos A Kígyóson felállított keresztet a Föld napja alkalmából minden évben felkeresik az egyesület aktivistái, idén sem marad ki a programból. A keresztet évközben a Kígyósi csárda tartja rendben. frissítővel fogadja a vendégeket. Együtt keresik fel a közeli Kos- Tök szigeten korábban a Porta által felújított keresztet. A fehérmárvány mementó és közvetlen környezete szolgál egyben helyszínül az egyesület és a Kiskunsági Nemzeti Park éves szerződésének aláírásául is. A kígyósi kirándulás részeként előadást is meghallgathatnak a részt vevők, szó lesz a szikes puszták, édesvízi mocsarak helyzetéről, majd a program végén a résztvevők az 52-es út mentén szemetet szednek, ezzel is hozzájárulva a környezet védelméhez. A következő úti cél Solt, ahol Gál József polgármester vendégeként ellátogatnak a Vécsey-kastélyba, ahol helytörténeti program várja a delegációt, majd tovább utaznak a város szélén található történelmi pincefaluba. A rendezvény dunaföldvári látogatással zárul. Meglátogatják a Kálvária dombon az egyesület által megmentett műemlékparkot, mely a tervek szerint most egy újabb alkotással gazdagodhat a Porta-mecénásoknak köszönhetően. Végül a résztvevők a várban a környékbeli polgármesterekkel közösen fogyaszthatják el a Duna-mellék és a Tolnaidombság gasztronómiai csemegéit, melyet Bugyi András vállalkozó és Nagy Gáborné, Duna- fóldvár polgármestere helyez a vendégek asztalára.