Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-14 / 86. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 14., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Bürokratikus és nem jövedelmező a biogazdálkodás Ádám Józsefné, Ágasegyháza polgármestere is szót kapott a Kecskeméti Regionális Képző Központban összehívott bio­gazdálkodási szemináriumon.- Falujában és a kistérség­ben láthatók-e az ökogaz­dálkodás távlatai?- Az egész agrárium súlyos válságban van, ezért igen há­látlan feladat ökogazdálko­dásról értekezni. A visszafejlő­dés jellemző nálunk. Az öt év­vel ezelőtt indított környezet­gazdálkodási programban részt vevők közül többen fel­adták az önálló biogazdálko­dást, azóta integrációban ter­melnek. Ez azt is jelenti, hogy a tavaly szeptemberben kez­dődött második programnak igazából nem is tudja hasznát venni a helyi mezőgazdaság.- Mi az oka a biotermesztés sikertelenségének?- A szakmai oldalát nem elemzem, mint önkormányza­ti vezető mondtam el tapaszta­lataimat az ökogazdálkodási fórumon is. Úgy látom, igen nehéz teljesíteni azokat a felté­teleket, melyeket az üzemvi­telhez megkövetelnek a fel­ügyeletet ellátó szakmai szer­vezetek. Bonyolult, bürokrati­kus teher hárul a gazdákra, de a legfőbb problémájuk az, hogy teljesítményükhöz mér­ten kicsi a jövedelmük.- A szeminárium résztvevői választ próbáltak adni az ökogazdálkodás erősítésé­nek módjára. Ön szerint mit kellene tenni ezért?- Mindenekelőtt tőkére, vagyis állami támogatásra van szükségük a gazdaságoknak. Továbbá a szakképzést kell fej­leszteni é területen, és piacot szervezni a biotermelőknek. ■ M. J. Ádám Józsefné Fúrógép a jármű lelke a jövő mérnökei Elektromobilokkal versenyeznek Miskolcon Az ökogazdálkodás hajója a szuper­marketek zátonyai között halad Amikor felmordulnak az ütve fúrók, azon nyomban kipörögnek a kerekek, és száguld az elektromobil. Magyarvári Annamária A Kecskeméti Főiskola színei­ben több csapat is szerencsét próbál a hétvégén Miskolcon. Az Országos Elektromobil Verseny­re a főszponzor elvárásainak megfelelően olyan járműveket kell tervezni és építeni, melyek lelkét akkumulátoros Bosch ütve fúró gépek adják. Bács-Kis- kunt a félegyházi Petőfi Gépé­szeti Szakközépiskola diákjai­nak csapata is képviseli. így lett Kuvasz néven alapított csapatuk alkalmi járműipari vállalkozás. A hétvégi versenyen a fúróhaj­tású járművek és vezetőik ké- § pességeit egyaránt összemérik. 1 Nemcsak arra derül fény, ki a | legjobb pilóta, és melyik a leg- \ gyorsabb elektromobil, hanem | arra is, hogy melyik csapat ötlöt- I A Kecskeméti KÁÓ csapata, és a már majdnem rajtra kész elektromobiljuk így néz ki, amikor fúróból készül a járgány - a Ráesni tagjai, munka közben te ki a legjobb műszaki megol­dást. A dizájn sem marad zsűri- zetlen. (Ha a csapatok névválasz­tását is értékelnék, a tavalyi két­szeres dobogós kecskeméti „Gyurivagyok” team alighanem visszamenőleg esélyes lehetne egy éremre.)- Az elmúlt időszakban hétvé­géken is összejöttünk, hajnalig terveztünk, rajzoltunk. Izgalmas lesz a verseny, hiszen a sikerhez az elméleti tudás mellett gyakor­latiasságra, rugalmasságra, csa­patmunkára is egyaránt szük­ség lesz - mondta Varga János, a Kuvasz csapat tagja. A versenyen hat ország csapa­ta vesz részt. Zömmel leendő mérnökök mérkőznek, hisz el­sősorban egyetemi és főiskolai hallgatók számára nyílt a ver­seny. A Bács-Kiskun megyei csapa­tok tagjainak névsorát a BA0N.hu oldalain olvashatják. Országos lett a kecskeméti akció mentsvár Az állatorvosi kamara is segítséget nyújt A Kecskeméten néhány hete meghirdetett ivartalanítási ak­ció sikere nyomán országos ak­ciót kezdeményezett Tőzsér Ju­dit, a Mentsvár az Állatokért Ala­pítvány elnöke, a Gong Rádió ügyvezetője. Az országos akció részleteit a napokban ismertette a Gong Rá­dióban dr. Lorászkó Gábor, az ál­latorvosi kamara állatvédelmi bizottságának elnöke, Birgit Lewe, a Mentsvár német testvér­szervezete, a Photenhilfe-Euro- pa Egyesület elnöke, Izsák Gá­bor, az egyesület magyarországi képviselője, és Tőzsér Judit, a Mentsvár elnöke. Az országos akció lebonyolí­tásához az állatorvosi kamara nyújt segítséget. Első lépésben 100 kutya ivartalanítását vég­zik el a Szent István Egyetem Állatorvosi Karán, a hallgatók bevonásával. Az első 40 kutya a nagyszénási állatmentők ál­tal odaszállított eb lesz. A továb­biakban folyamatosan végzik a műtéteket - jelentette be dr. Lo­rászkó Gábor, aki az országos akció koordinátori feladatait vál­lalta magára. Az akcióhoz a német Photen- hilfe-Europa Egyesület ezeröt­száz euróval járult hozzá, melyet Birgit Lewe jelképesen átadott a kamara képviselőjének.- A lehetőség azért is nagysze­rű, mert nemcsak az ivartalaní­tást végzik el az állatorvosi egyetemen, de a száj- és fülüre- gi vizsgálatot is, és segítséget nyújtanak a daganatos beteg­ségek gyógyításában is. Az ál­latvédőknek csak az oda- és visszaszállításról kell gondos­kodniuk - mondta el Tőzsér Ju­dit. - Ezenkívül a Mentsvár Alapítvány németországi test­vérszervezete folyamatos ado­mánygyűjtéssel támogatja a ka­mara munkáját. „Az ember arra az élelemre van teremtve, amit a lába alatti ter­mőföld ad számára. Ebből követ­kezően a szupermarketek ezer kilométerekről hozatott zöldsé­gei, gyümölcsei nem szolgálnak olyan jól az egészségnek, mint a hazaiak. Mégis, a magyar em­ber spórolásból és kényelemből vásárol, nem elsődleges számá­ra a hazai.” Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének a Kecskeméti Regio­nális Képző Központban hallott előadásából emeltük ki ezeket az észrevételeket. Abból az al­kalomból hangzottak el, hogy az ökotermesztés helyzetéről kon­zultáltak az iskolában határon inneni és túli szakemberek. Elég keserű a biogazdálkodás­ról a végkövetkeztetésük: egy­előre illúzió az, hogy a tíz-húsz éve propagált termesztési kul­túra komoly tényezővé váljék az agrárágazatban. A kereskedelem liberalizálá­sa és a hazai termesztők protek- cionálása ugyanis kizárja egy­mást. Ebből következik az is, hogy mind az ökogazdálkodást menedzselő szakmai intézmé­nyek, mind a falusi kereskedel­mi szisztéma béna, a vidékfej­lesztési pályázati rendszer sem működik hatékonyan. Az utóbbi fél évtized alatt or­szágosan 133 ezer hektárról 111 ezer hektárra csökkent az ellen­őrzött öko termőterület, 1600 vállalkozóból 300 feladta. A kö­vetkezményeket így összegezte Kőváriné dr. Bartha Ágnes, a megyei agrárkamara elnöke: „Kormányzati támogatottság hí­ján, a súlyos bürokratikus üzemviteli követelmények, leg­főképpen az alacsony jövedel­mezőség miatt nem biznisz az ökogazdálkodás, kevés elhiva­tott termesztő életmódja. A felvi­déki, erdélyi szakemberek el­mondásaiból is leszűrhető: na­gyon úgy néz ki, hogy a keres­kedelmi láncok túlsúlya miatt fenekük meg náluk is a szin­túgy kínnal szerveződő ökogaz­dálkodás. A diagnózist tudjuk: a mezőgazdasági termékek sza­bad kereskedelme a fejlett iparú országok agráriumot támogató erejéből ölel át földrészeket. Ezért bármily cinikusan hang­zik is, a külföld ereje fogyatko­zásával lehetséges saját öko­gazdaságaink megerősödése.” ■ M.J. Szavazzon az Év Rendőre verseny közönségdíjasára! szelvény Tizenhárom mundérosra voksolhatnak a Petőfi Népe olvasói A Petőfi Népe által meghirdetett az ÉV RENDŐRE címért folyó verseny tizenhárom jelöltjét az elmúlt hetekben bemutattuk lapunkban. A cím odaítéléséről szakmai zsűri dönt, de a közönségdíjat olvasóink szava­zatai alapján kapja meg az a jelölt, akire a legtöbben voksolnak. A szavazáshoz nincs másra szükség, mint hogy kitöltsék a szavazóla­pot, és április 17-éig eljuttassák azt a Petőfi Népe szerkesztőségébe (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29.). A borítékra írják rá: „Év rendőre”! Csak a lapból kivágott szavazószelvényt fogadunk el. Az Év Rendőre cím 2010-es jelöltjei babák Péter r. őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatóság, közrendvédelmi osztály osztályvezető-helyettese. SKULTÉTI ÁRPÁD R. SZÁZADOS, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatóság, bűnügyi­technikai osztály főtechnikusa (bűnügyi). NAGY RÓBERT R. FŐHADNAGY, a ba­jai rendőrkapitányság bűnügyi osztály, felderítő alosztály főnyo­mozója. VÁRBOGYAI JÓZSEF R. SZÁZADOS, a kecskeméti rendőrkapitányság közrendvédelmi osztály, fogda­és kísérőőri alosztályának alosz­tályvezetője. DR. DORA MÁRTA R. SZÁZADOS, a kiskunfélegyházi rendőrkapi­tányság bűnügyi osztály, felderí­tő alosztály főnyomozója. TOŐK SÁNDOR ZOLTÁN R. ALEZRE­DES, a kunszentmiklósi rendőr- kapitányság igazgatásrendésze­ti osztályának vezetője. FARKAS JÁNOS R. FŐTÖRZSZÁSZLÓS, a kiskunhalasi rendőrkapitány­ság közrendvédelmi osztály, kör­zeti megbízotti alosztály körzeti megbízottja (vasúti). NAGY KRISZnÁN R. FŐHADNAGY, a kalocsai rendőrkapitányság bűn­ügyi osztály, nyomozó alosztály, bűnügyi-technikai csoport cso­portvezetője. DR. HARGITAI LÁSZLÓ R. SZÁZADOS, a kiskőrösi rendőrkapitányság bűnügyi osztály, felderítő alosz­tály főnyomozója. Csanádi Zoltán r. zászlós, a Her­cegszántói Határrendészeti Ki- rendeltség határrendészeti osz­tályszolgálati csoportjának veze­tője. bűnös László r. zászlós, a Bács­almási Határrendészeti Kirendelt­ség határrendészeti osztály szol­gálati csoport főhatárrendésze. GYŐRÉ MIHÁLY R. TÖRZSZÁSZLÓS, a Bácsbokodi Határrendészeti Ki- rendeltség főhatárrendésze. rambala zsolt r. hadnagy, a deltség határrendészeti osztály Kelebiai Határrendészeti Kiren- szolgálati csoport vezetője. r-----------------------------------------------------------------------————-----------— ——------------------------------i I I I S zavazólap Az ÉV RENDŐRE KÖZÖNSÉGDÍJRA javaslom: Rendőr neve: Szavazó neve: Lakcíme: ...

Next

/
Thumbnails
Contents