Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-14 / 86. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 14., SZERDA MA NAPKELTE 5.57 - NYUGTA 19.32 HOLDKELTE 5.25 - NYUGTA 19.55 TIBOR napja Tibor. A Tiborc rövidülése, amely a latin Tiburtiusból származik. Jelentése: a Róma melletti Tibur városából való férfi. Védőszentje: Szent Tibor vértanú. egyéb névnapok: Bene, Benedek, Euszták, Gusztáv, Jusztin, Lavínia, Lídia, Maxim, Radó, Tiborc. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Tibor emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Tibor napja. A zsidó naptárban Niszán hónap 30. napja. napi igék. Katolikus: ApCsel 5,17-26; Zs 33; Jn 3,16-21. Református: Ézs 44. Mt 5,1-12. Evangélikus: lPt 1,22-25. Ef 1,15-23. Életjáradekot szeretne A napokban olvasta egyik idős házaspár lapunkban, hogy idén ismét kiírják a Földért életjáradékot pályázatot. Ők hetven-, illetve hetvennégy évesek, van földjük, és korábban már próbálkoztak a pályázattal, de sikertelenül. Akkor sokba került, mire minden dokumentumot beszereztek, a befektetett pénzt azonban elbukták. Azt a választ kapták ugyanis a Nemzeti Földalaptól, hogy a terület gondozatlan, ezért hiába értékes, nem kell az államnak. Most azon tanakodnak, hogy érdemes-e ismét megpróbálniuk. Ezt mindenképpen olvasóinknak kell eldönteniük. Amit fontos tudni: ez egy pályázat, és mint ilyen, nem arról szól, hogy biztosan sikerül. Tulajdonképpen minden pályázatnak van kockázata, hiszen költségekkel jár, biztos nyerésről pedig nem beszélhetünk. Ugyanakkor olvasóinknak azt is végig kell gondolniuk, hogy milyen más lehetőségeik vannak. Nem járnának-e jobban például akkor, ha vevőt találnának rá? Szintén e programmal kapcsolatos egy másik olvasónk kérdése. Ő már megkötötte a szerződést, kapja az életjáradékot. Kérdése, hogy mi lesz az örökössel, ha ő meghalna. Ebben az esetben a föld után járó vételár és az életjáradékként már kifizetett összeg különbségét kapja meg az örökös. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK” 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 E-MAIL: VALENTINA.TAKACS@AXELS.HU SZOLGÁLTATÁS . . ujgjjj a tisza tegnap Szolnoknál 255, Csongrádnál 265 centis volt. A DUNÁN Budapestnél 216, Paksnál 142, Bajánál 277, Mohácsnál 300 centis vízállást mértek. ■»na KOS OH- 21-IV. 20.). A Kosban keletkezik az újhoid a kora délután folyamán, és energiahalmazt bocsát önre. Mindent megold, és boldoggá teszi, hogy fitt megjelenésével elbűvöli környezetét. BIKA (IV.21-V.20.). Az újhold beragyogja mai napját. Meggondoltan ítélkezik, a többiek bíznak képességeiben, és most sem fognak csalódni. IKREK (V.21-VI. 21.). Az újhold erőt adó hatására felülkerekedik önben az alkotó tehetség. Ma mindenből pénzt tud csinálni. A zaklatott nézeteket és embereket kerülje el! RÁK (VI.22-VII.22.). Egy új munkára van kilátás, és a lehetőség érdekesnek tűnik. Nem becsüli le, sőt helyén értékeli önmagát, de úgy érzi, változtatnia kell. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Kiemelten fontos az ön számára a pénz, mert ez teremti meg biztonságérzetének alapjait. Munkája révén javul az anyagi helyzete. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Saját magának kell döntést hoznia olyan ügyben, amely a jövőjét érinti. A döntést nem halogathatja sokáig. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.). Örömmel végzi munkáját, sikeresnek érzi magát. Nem mindenki látja ezt így, akadnak rosszakarói is. Nem engedheti meg magának, hogy az ellenszenv kiüljön az arcára. skorpió (X.24-XI. 22.). Könnyelműségével kisebb problémákat okozhat magának. Érdemes megfontoltabbnak lennie. Itt az idő, hogy biztosítsa a hátteret a terveihez. NYILAS (XI.23-XII.21.). Valami véget ér, és bár szomorúnak érzi magát, rájön: csakis a továbblépés lehet a megoldás. A vég egyben mindig a kezdet is, és ez így izgalmas. BAK (XII. 22-1.20.), Újhold van, s ön remekül érzi magát barátai társaságában. Értékelje a hű barátokat! Románcra vagy a régi szerelem felújítására alkalmas a mai nap. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Nagy haszonra tehet szert az erős újhold hatására. Környezete feltétel nélkül megbízik önben, mivel mindig mindent maximálisan teljesít. Használja remek kommunikációs képességét! HALAK (II. 21-111.20.). Az újhold nyújtotta rengeteg új energiát használja arra, hogy kockázatos terveinek nekilásson. Környezetében teremtsen harmóniát. Tündén csöppségek Kecskemét óvodásainak rendeztek gyermek-néptánctalálkozót hétfőn a hetényegyházi óvodában. A tündéri csöppségek kitettek magukért, remek előadásokat produkáltak. Ezt követően táncház kezdődött, ahol a Hegedűs Együttes muzsikált. Képünkön a Szabadkai úti óvoda előadása látható. (T. V.) OLVASÓI ÜZENETEK SMS: 06-30/324-8466 El Természetesen minden becsületes rendőr elhatárolódik a bűncselekményt elkövetőktől, pláne, ha kolléga. A korai nyugdíjba vonulás és a többi kedvezmény eltörölhető, ha már enél- kül is vonzó és megfizetett lesz a hivatásos pálya bármely területen, de ebben szerencsére nem ön és azok döntenek, akiket a vak gyűlölet és téves információk vezetnek. Ne mosson össze becsületest becstelennel! E Kampánycsend ide vagy oda, itt megint buhera lehet?! Az átvoksolást egy héttel előtte lezárták, már ezt is machinál- ják! P Ani E T. Névtelen(ek)! Szolgáltak éjjel-nappal, amikor kellett? Hát ezt vállalták a korai nyugdíj reményében, mert gondolom, hogy önöket sem fegyverrel kényszerítették a rendőri pályára. Ráadásul nagyon sok ember van ebben az országban, akik sokkal nehezebb munkát végeznek, és 62-65 évesen mehetnek nyugdíjba, sok esetben már betegen. Hát ezért nem szakad meg senki szíve önökért. Üdv: M. Sándor. E A Soltút Kht. mindig is mostohagyerekként kezelte a Kun- adacs-Kunszentmiklós-Sza- badszállás körüli utakat. Télen nem takarítják, a többi évszakban nemigen javítják. Ébresztő! Járhatatlanok, életveszélyesek az utak! Küldöm a rendőrségi jegyzőkönyvet és a számlát! E Tisztelt Operettrajongó! Próbálkozzon a musical megértésével, és ne ócsárolja a Radó-kor- szak utáni legnagyszerűbb kecskeméti színházi életet lejáratni! Remek, telt házas műsor, csak álom a színtársulatnak, a nézőnek egyaránt! Köszönjük Cseke Péternek! így tovább! HL. E Választás ide vagy oda, a szabad levegőn a koszorú még a Déry kertben is elszárad. E Gratulálok, Mester a kosárlabda-eredményünkhöz, valamint a szurkolói ankétért, a korrekt tájékoztatásért, melyen most volt szerencsém először részt venni. P. Gy. E Tisztelt balhézó szalki választó lakos, miért kell szapul- ni a falubeli embereket? Egy lakos sokat tett, hogy próbáljanak beilleszkedni a falusi életbe. Megkapjuk a magunkét, jótett helyébe ne várj semmit! E Szégyen! A magyar államnak már arra sem futja, hogy a szavazókörben megjelenő, első szavazatát leadó polgárnak emléklapot adjon. E Aki meg van elégedve a korházi osztály ellátásával, az fizet (de nem is keveset), vagy rokonismerős. Egyébként darabra megy a beteg. VIA-MALA. E Baján, a Tél utcai útépítő illetékeseinek nagyon szépen köszönjük, hogy az Arasz utcai bejárót ennyire leszűkítették, pedig van hely szélesebb útnak is. Ott lakók. A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE. Gazdák ezrei igényelhetnek támogatásokat Manapság már nem pusztán a mezőgazdasági tevékenységek megszervezéséből és elvégzéséből áll az ágazatból élők munkája. A boldoguláshoz támogatások segíthetik hozzá a gazdákat. Bács-Kiskunban hetvenkilenc településen tartottak a falugazdászok ismertetőket azért, hogy a termelőket megismertessék az uniós és a nemzeti kiegészítendő támogatásokról. A levelezés részben már a múlté: ahogy arról korábban beszámoltunk, legkésőbb május 17-éig kell a kérelmeket a gazdáknak interneten benyújtaniuk. Tavaly több mint huszonnégyezer gazda, vállalkozás élt az igénylés lehetőségével a megyében. Tavaly tizenöt, idén már húsz jogcímen lehet támogatásokat kérni. Az idén hektáronként 42173 forint összegű uniós támogatást kapnak meg a gazdák a tavalyi támogatás- igénylésre. ■ B. Zs. [szerkesztőségek KECSKEMÉT, Széchenyi körút 29. Szerkesztő: Takács Valentina Telefon: 76/518-256 BAJA, Péter-Pál utca 7/A Szerkesztő: Kubatovics Tamás Telefon: 79/426-371 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Batthyány u. 2/A Szerkesztő: Sz.ENTIRMAY TAMÁS Telefon: 76/430-216 KISKUNHALAS, Szilády Áron utca 5-7. Szerkesztő: Popovics Zsuzsanna Telefon: 77/523-852 KISKŐRÖS, Árpád utca 2. Szerkesztő: Szűcs Brigitta 7. Telefon: 78/513-644 NOSZA. RAJTA SZOMORKODIK r~ ÍME, NÉZD VÖRÖSMARTY MIHÁLY KÖL TEMÉNYE AZ ORRÁHOZ NEM TÉLI IDŐJELZÖFÉLE A KIMONÓ ÖVE ► ▼ Sí LÉC MÁRKÁJA ¥ ¥ JOBBRA, ÖKÖR ÓGÖRÖG ISTENNŐ l FAZÉK TAR BETŰI ELMÉLETI JÓHISZEMŰ ► ¥ KIPLING KÍGYÓJA ► ORRGÖRBE ... PLUS ULTRA I* ▼ ¥ KUKORI CA TAROLO ► RENDEZŐ- IRODA V. ► KÖLYÖK, ANGOLUL KOMÁRO Ml FALU I* ANYÓKA ► ▼ FÉL HOLD! RE, Ml TÁJ, KORNYÉK ► ¥ LIBANON AUTÓJELE ► ¥ HORDÓMERTÉK ► CSÖKKEN ► CSÜTÖRTÖKTŐL ENYHÜLÉS , EMS EWS csütörtök KunsjentnjlWífc. .- -. ' .Kecskemét 8°C i Kiskötífe ^ . , ;X°C Kalocsa KisküníéJeijyháza 9fC ‘íf*#*15 Készíttette: ©zones e°c deli hőmérséklet + déli felhőzet reggeli Bács-Kiskun megyében ma reggel párás, foltokba ködös, boron- gós idő lesz, és esik az eső. Napközben eloszlik a köd, de marad a borús ég, és újra meg újra elered az eső. Este kezd vékonyodni a felhőtakaró. Gyenge, változó irányú szél fúj. Hűvös marad az idő. A jellemző hőmérséklet reggel 8, délután 11, csütörtök reggel 6 fok körűi alakul. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön napos, északkeleten felhős, záporos időben, várhatóan enyhülés kezdődik. Pénteken, délen felhősebb, északon napos idő várható. Ezen a napon sem kizárt mérsékelt zápor. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a kiadós esőtől csúsznak az utak. A féktávolság akártiz-harminc méterrel is megnőhet. A haladási sebességet jelentősen csökkenteni kell. Az előrejelzés bizonytalansága: .ÁTLAGOS". Az előrejelzésért lelelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 11-12 °C Tisza 8-11 °C Balaton 10 °C Velencei-tó 11 °C Fertő 9 °C Tisza-tó 11 °C Pollen Mogyoró magas Éger magas Tiszafa magas TAKÁCS VALENTINA ROVATA