Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-13 / 85. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 13., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Fóliasátortól az üvegházig paradicsom Modern körülmények között termelnek Pályázati pénz segítségével még szebbé teszik a Holt-Tisza partját A Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesület az Ökotárs Alapítvány és a Mól által közösen kiírt Zöldövezet Program keretében 653 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. Pályázatuk címe: Pihenőpark kialakítása Tiszakécskén a Holt-Tisza partján. Néhány évvel ezelőtt az ön- kormányzat a 11-es holtágat ki- kotortatta, és alkalmassá tette horgászati célra. Azóta az egyesület a vízfelületet bérli az ön- kormányzattól, és azt szeretné, ha még többen odajárnának a pecások közül. A part és környékének még szebbé tétele érdekében nyújtották be pályázatukat Az elnyert összegből és az egyesület által biztosított önrészből az elmúlt hétvégén több mint háromszáz őshonos fát ültettek, amit a tíszakürtí arborétumból hoztak. StinnerFerenc- től, az egyesület elnökétől megtudtuk, hogy száznál is többen vettek részt az ültetésben - nemcsak horgászok, de segíteni akaró vállalkozók is. Nyolcvan darab aranyhalat is tettek a vízbe. Hamarosan tizenöt kerti padot és nyolc kerékpártárolót is elhelyeznek a holtág partján. Amennyiben szerencséjük lesz, akkor az elnyert összeg dupláját is megkaphatják. Ehhez az szükséges, hogy a bírálóbizottság jónak értékelje azt a munkát, amit elvégeztek. Az egyesület ebben az évben is több alkalommal rendez horgászversenyt. Az Aranyhal Kupa lesz az első, amire most szombaton várják az egyesület tagjait. A versenyek közül kiemelkedik, május 14. és 16. között az országos egyéni bajnokság keleti elődöntője. ■ Háromszáznál több fa került a földbe Apáról fiúra száll a paradicsomtermesztés a pálmonostori Kurucsai családban. Zoltánnak az édesapja is ezzel foglalkozott, de már az ő fia is aktívan részt vesz nemcsak a termesztésben, de az értékesítésben is. Szentirmay Tamás- Kis fóliasátrakban még 1976- ban kezdtünk először foglalkozni a paradicsommal - meséli | Kurucsai Zoltán. Akkor kilenc- s száz négyzetméteres területen | termeltük. Abban az időben nem vettünk fel kölcsönt, de állami támogatást sem kaptunk. Igazából azóta fejlődtünk, mióta bele mertünk vágni a támogatásokba és a hitelekbe. A tizenötezer négyzetméteres üvegházakat 2001-ben építettük, ami mellett hatezer négyzetméteres fóliaházunk is van. Ez a mostani termesztés már nem hasonlít a harminc évvel ezelőttire. Nem a talajban vannak a növény gyökerei, hanem izolált körülmények között kőzetgyapotba vagy kókuszrostba tesszük a paradicsomot. így nem kell kapálni sem, mert a talajt fehér fóliával takarjuk le. Ennek az a jelentősége, hogy téli időszakban a kevés fényt ne nyelje el a talaj, hanem visszaverje a palánták számára. Hosszú kultúrás paradicsomtermesztést használunk, ami azt jelend, hogy egy évben csak egy alkalommal palántázunk, folyton növő fajtákkal dolgozunk.- Október közepén kezdődik a magvetés, a palántanevelés decemberig tart, karácsony környékén szoktuk kiültetni a helyükre a virágzó növényeket. Az első szedés időszaka február végére, március elejére esik. Ebben az évben sajnos kéthetes csúszásban vagyunk. A telepünkön teljesen biológiai növényvédelmet folytatunk. Rovarölő szereket nem használunk, természetes ellenségeket telepítünk be. A paradicsom táp- anyag-utánpóüása számítógépes rendszeren alapul. A leszedett leveleket nem dobjuk ki, hanem komposztáljuk.- Szerencsére értékesítési gondjaink nincsenek, talán a fajta vagy a biológiai növényvédelem miatt. Sokat számít ma már a piacon, hogy nincs permetezve a növény. Minden egyes ládánkba beleteszünk egy kis papírt, melyre nemcsak a nevünk, a minőség van ráírva, de az is, hogy biológiai növényvédelem mellett termelt áru. Legtöbbet a nagybani piacon értékesítünk, de az országban több helyen is vannak állandó vevőink. Kurucsai Zoltán szerint vannak olyan időszakok, amikor be- sokallnak a sok munkától, de megunni nem lehet. Akkor újra kell kezdeni. Ekkora beruházást ugyanis nem lehet csak úgy otthagyni. A paradicsom két családot tart el, és mellette még tizenöt embernek biztosít egész évben munkát az európai színvonalú, teljesen modern üvegházban. Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐKISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKŐRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Tavaszköszöntő táncmulatság gátér Rügyfakadástól lombhullásig címmel a helyi Kis- makkos néptáncegyüttes tavaszköszöntő mulatságot rendez szombaton 16 órakor, a faluházban. A programban az együttes barátai és utánpótláscsoportja is részt vesz. 18 óráról aprók táncával, hangszerbemutatóval és népdaltanítással, majd felnőtt-táncházzal folytatódik a műsor. Muzsikál a vajdasági Juhász zenekar. Elszállítják a felesleges lomot Kiskunfélegyháza Lomtalanítási akciót tartanak a városban, szombaton az 5-ös főúttól keletre, vasárnap pedig a nyugatra fekvő városrészben. A lomokat legkésőbb a lomtalanítási napon délelőtt tíz óráig kell kitenni. Az elszállítást követően a terület tisztításáról, takarításáról az érintett ingatlan lakójának kell gondoskodnia. Hangszerekre gyűjt a zenekar tiszaalpár Fémhulladékgyűjtést szervez a tiszaalpári Tiszavirág együttes. Az ebből befolyt összeget a zenekar fenntartására, hangszerek és hangtechnikai kellékek vásárlására szeretnék fordítani. Aki segíteni szeretne, az április 18-áig jelentkezhet Ajtai Elemérnél (Tiszaalpár, Deák Ferenc u. 51., telefon: 06/20-54-39-717, email: ajtaielemer@citromail.hu). Az együttes hangszereket is elfogad. További hírek a BAON.hll hírportálon A legnagyobb magyarra emlékeztek Széchenyi Önzetlen, segítőkész emberekre most is szükség lenne Széchenyi István halálának 150. évfordulójára emlékeztek csütörtökön a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A rendezvény résztvevőit Rosta Ferenc köszöntötte. A Móra Ferenc Gimnázium igazgatója elmondta, hogy rendkívüli történelem- órának is felfogható az ünnepség. A diákok verssel, Fekete Zoltán tanár pedig megzenésített verssel emlékezett a másfél száz éves évfordulóra. Széchenyi István életét Juhász István nyugalmazott tanár, a város díszpolgára méltatta. A legnagyobb magyar tiszteletére meghirdetett pályázatot Meizl Ferenc értékelte, aki a zsűri egyik tagja is volt. A nyugalmazott iskolaigazgató arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a díjak odaítélésében a zsűri tagjai egyetértettek a helyezéseket illetően. Elmondta azt is, hogy a nemzetnek újra szüksége lenne olyan emberekre, akik önzetlenül segítenének az ország felemelkedésében. Örömmel és elégedettséggel állapította meg, hogy jó családok, pedagógusok ébren tarthatják Széchenyi eszméit. Dicsérte azokat a diákokat, akik pályázatukkal jól oldották meg a feladatot. Az első díjat A helyezett diákok mind a Móra Ferenc Gimnázium tanulói Sinkó Enikőnek ítélték oda. Második lett Szendrei Lili, a harmadik helyet megosztva kapta Szabó Henrietta és Sinkó Dorina. Valamennyien a Móra Ferenc Gimnázium tanulói. ■ HIRDETÉS Beszámoló a LEADER-pályázatról Jászszentlászló Község önkormányzata 48 422 161 Ft támogatást nyert az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból falumegújításra és fejlesztésre igénybe vehető jogcímen Jászszentlászló központi részeinek felújítására. A beruházás teljes költsége 63,5 millió forint. A támogatásból megépült három új játszótér, kibővült a fedett piaccsarnok, beszerzésre került egy kistraktor, a művelődési ház külső felújítása megtörtént, valamint a központi park sétálóútjai térburkolattal lettek ellátva. Az építési munkák kivitelezését - helyi alvállalkozók bevonásával - a közbeszerzési eljárás nyertese, a kiskunhalasi székhelyű Modinvest Kft. végezte. Az ünnepélyes átadás 2010. április 8-án megtörtént. A beruházás eredményét a sajtó és a helyi lakosok nyílt nap keretében ismerhették meg. A pályázati támogatás hozzájárult ahhoz, hogy Jászszentlászló komfortosabb, élhetőbb, szebb település legyen. ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2007-2013 Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa . ___._____ 1122177 Ha tvanmillió forintos beruházást adtak át jászszentlászló A kocsma hangja ezúttal is rosszindulatú megjegyzéseket tett Nem mindennapi eseménynek lehettek tanúi a jászszentlászlói- ak az elmúlt hétvégén. Nem egy, hanem több beruházást is átadtak a településen. Papp József köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az infrastruktúrában elérték azt a mennyiséget, amikor már csak a minőségre kell törekedni. A piaccsarnokot, a három játszóteret, a sportpályát, a művelődési házat és a központi parkot olyan állapotba tudták hozni, hogy az minden igényt kielégít, az uniós követelményeknek is megfelel. A polgár- mester megemlítette, hogy a kocsma hangja egészen más. Ott arról beszélnek, hogy miért kellett ezeket a beruházásokat megAz óvodások már birtokba is vették az új játszóteret valósítani, miért nem a szegényeket segítették, miért kellett a fejlesztéseket megvalósítani. Ezzel kapcsolatban csupán csak egy okot említett Papp József, mégpedig azt, hogy a pályázati pénzt csak arra lehet elkölteni, amire pályáztak. A szegények megsegítését más forrásból oldja meg az önkormányzat Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő a település összefogásáról beszélt, amire büszkék lehetnek a helybéliek. Garai István Levente országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a mostani hatvanmillió forintos beruházás a jövőt jelenti a községben. Papp József polgár- mesterrel közösen vágták át a nemzetiszínű szalagot. ■ A paradicsomok szépek és egészségesek - mutatja Kurucsai Zoltán