Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-12 / 84. szám

SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 12., HÉTFŐ 14 Mesterhármast ért el a kereki Tóth labdarúgás - poLi farbe, megye i. Esélyük sem volt a dusiiokiaknak a pontszerzésre POLI'FARBE Háromszor is betalált az ellenfél kapujába Tóth István. Ez nemcsak azt jelentette, hogy mester- hármast ért el, hanem azt is, hogy a csapata három pontot szerzett. Szentirmay Tamás Az apró termetű játékosnak, akit magasabb osztályból igazoltak a kerekegyháziak, szinte minden megmozdulása veszélyt jelentett. Nemcsak ő, de játékostársai is jó néhányszor, megtornáztatták Bakula kapust, aki több alkalom­mal is parádés mozdulatokkal vé­dett. Neki nagymértékben kö­szönhető, hogy nem lett nagyobb arányú a kerekegyházi győzelem. Tóth István lövései ellen azonban tehetetlennek bizonyult a dusno- ki hálóőr. Az első félidőben még sikerült a vendégeknek a szépí- s i tés, és a szünetben talán még re- | ] ménykedtek is az egyenlítésben, de a második félidei, újabb Tóth István-találat eldöntötte a három pont és a vendégek sorsát. Bakos Krisztián (balra) nagy lendülettel próbálja elvinni a labdát két dusnoki játékos között Kerekegyháza - Dusnok 3-1(2-11 Kerekegyháza: Beke - Balogh, Bakos, Kocsis, Bakos K. (Torbán), Virág, Sipos (Bomemisz- sza), Diós (Dunai), Marton (Bagó), Tóth I. (Ju­hász), Kovács A. Edző: Márton Pál. PJTPf rv*-' Dusnok: Bakula - Mihalik, Droblyen, Bogárdi (JagiczaT.), Bierer, Kristály, Simonies (Tamaskó), Báló (Berberovics), Csabólya (Deák), Jagicza J„ Sátrán. Edző: Ónodi Tamás. Kerekegyháza, 150 néző. Vezette: Apró (Szvetnyik, Palcsik). Gól: Tóth 3, ill. Jagicza J. Sárga lap: Virág, Bornemissza. Kitűnt: Ba­kos, Virág, Tóth, ill. Droblyen, Simonies, Jagicza J. Ifjúsági eredmény: 0-2. Orgovánv - KHTK 0-1 (0-1) Orgovány: Borbély - Szabó P, Sztojanovics, Valkai, Forgó J., Jakab (Suknovic), Ábel, Ko­vács Zs. (Újváry), Papp (Tóth), Szabó A. (Szabovik), Vellai (Csemik). Edző: Vízteleki János. KHTK Kovács L. - Busa, Nemes, Fricska, Kiss (Lénáit), Timafalvi, Horváth (Forgó G.), Nádasdi, Katona M„ Térjék, Kerekes. Edző: Katona Andor. Orgovány, 50 néző. Vezette: Vörös (Baráth, Zsebó). Gól: Sztojanovics (öngól). Sárga lap: Szabovik, ill. Fricska, Nádasdi. Kitűnt: Valkai, ill. Nemes, Fricska, Teljék. Ifj. eredmény: 6-0. Kiskunhalas - Izsák 2-1 (1-01 Kiskunhalas: Cs. Kovács - Márton, Ábrahám, Ficsór, Kárász (Szűcs), Balkó (Ács), PajJovics, Brindza, Farkas (Csányi), Bogdán, File. Játékos-edző: Márton Attila. Izsák: Ámann - Garaci (Kovács Dániel), Bar­na Cs. (Nemes), Kovács Dávid (Nagy), Megy- gyes, Nemecsek (Liptai), Borsos, Balog, Bar­na Zs., Hleba (Vincze), Riscutia. Edző: Gréczi Gábor. Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Tóth S. (Nasz,Tóth P). Gól: Ficsór2, ill. Balog. Sárga lap: Ábrahám, Brindza, ill. Vincze. Kitűnt: Cs. Kovács, File, Ficsór, Farkas. Ifjúsági eredmény: 4-0. Akasztó-Solt 2-2 (0-1) __________ Ak asztó: Németh - Ócskái, Jávorka, Lehota, Csehi, Tóth, Szrenkó (Czirok), Kosa, Varga, Juhász (Trailer), ifj. Csehi. Edző: Nemes István. Solt Házi - Márics, Ruppert, Jednei, Tolnai (Molnár L), Kirchner, Péntek, Király, Lázár (Molnári), Fejes, Hoós. Edző: Bozsó György. Akasztó, 180 néző. Vezette: Somodi (Bánáti, Soós). Gól: ifj. Csehi, Kosa, ill. Fejes 2. Sárga lap: Kosa, Szrenkó, ill. Jenei, Fejes. Piros lap: Kosa. Kitűnt: Csehi, ifj. Csehi, Varga, ill. Házi, Ruppert, Király, Fejes. Ifjúsági eredmény: 1-0. Kunszállás - Tompa 1-1 (0-0) Kunszállás: Bánó - Cseh, Fekete, Cseke (Lapsánszki), Bertus, Valkovics, Kertész G„ PöszmetZs., Koleszárik, PöszmetT. (Kertész Á.), Vincze (Tábi). Játékos edző: Kertész Gábor. Tompa: Szilvási A. - László, Farkas (Mintái), Kiss, Kosa, Horváth I, Magyar, Szilvási Gy. Pemyák, Mincevics, Rambala. Edző: Horváth Béla. Kunszállás, 100 néző. Vezette: Ámann (Ártim, Lovas). Gól: Vincze, ill. Magyar. Sár­ga lap: Kertész G., Kertész Á„ ill. Magyar, Pernyák, Mincevics. Kitűnt: Bánó, Vincze, ill. Szilvási A., Magyar, Kiss. Ifjúsági eredmény: 4-2. Harte - Kiskőrös 1-0 (0-0) ______ Harta: Bad ó - Bálint Facskó (Kövesdi), Is­pán, Lázár K., Rudics, Kiss, Lázár Zs., Nádas­di, Kovács J., Szabadi. Edző: Alföldi Albert Kiskőrös: Mlinkó - Pál, Mokrickij, Kovács J., Rózsa, Fekete (Aszódi), Tóth, Somlyai, Szentpéteri, Markó, Füleki. Edző: Szlovák László. Harta, 350 néző. Vezette: Witman (Város, Hagymási). Gól: Lázár Zs. Kitűnt: Nádasdi, Kovács, Bálint, LázárZs. ill. Mokriczkij, Somlyai. Ifjúsági eredmény: 1-1. Soltvadkert - Ladánvbene 1-111-1) Soltvadkert Hatvanyi - Szarka, Kelemen, Papp, Csáki (Gyurícza), Tóth R„ Szamosi, Hirsch,Tóth Á„ Gillich, Holczimmer (Parti). Edző: Kis Péter. Ladánybene: NagyZs. - Hamar (Bodá), - Duzmath, Kislőrincz (Miskei), András, Dóka, Strasszer(Mérevics), Raush, Kenesei (Ozsváth), Bállá (Nagy N.), Czigler. Játékos edző: Ozsváth Ferenc. Soltvadkert, 200 néző. Vezette: Major (Nyakas, Balipap). Gól: Tóth, ill. Balia. Sárga lap: Kele­men, Hirsch, Gillich, ill. Duzmath, Czigler. Piros lap: Ozsváth. Kitűnt: Kelemen, Szamosi, Tóth, Hirsch, ill. NagyZs., Kislőrincz. Ifj. eredm.: 4-0. Bácsalmás - Kalocsa 3-1 (0-0) Bácsalmás: Zsembery - Margit, Nagy, Ónodi (Bállá), Bögre, Eckert, Mantz(Bosnyák), Ga­zsi, Reitmann (Szűcs), Barcsák G., Barcsák E. Edző: Barákovics István. Kalocsa: Mucsi - Nasz, Farkas, Tóth,Vuits, Naftz, Balogh, Kerekes, Turcsik, Vinkó, Unyi (Sziegl). Edző: Tóth Róbert Bácsalmás, 300 néző. Vezette: Horváth (Stefanovits, Kosár). Gól: Barcsák E., Naj^, Reitmann, ill. Vuits. Sárga lap: Margit, Mantz, Reitmann. Piros lap: Barcsák E., ill. Nasz. Ki­tűnt: Margit, Bögre, Eckert, Barcsák G., Ga­zsi, ill. Vuits, Mucsi. Ifjúsági eredmény: 2-2. I 1.Ladánybene 21 17 4 0 60-16 55 1 2. Orgovány 21 14 5 2 48-12 47 3. Izsák 20 13 4 3 51-19 43 4. Soltvadkert 19 11 3 5 26-18 36 5. Kiskörös 20 9 7 4 28-16 34 6. Kerekegyháza 20 8 5 7 23-29 29 7. Kalocsa 20 8 2 10 33-34 26 8. Akasztó 20 r 5 8 34-41 26 9. KKftl. HtK 20 6 5 9 19-44 23 10. Bácsalmás 21 6 4 11 44-46 22 11. Harta 20 5 7 8 26-41 22 12. Tompa 21 5­6 10 33-31 21 13. Kunszállás 21 5 6 10 29-38 21 14. Kiskunhalas 20 4 4 12 20-33 16 15. Dusnok 21 4 4 13 18-51 16 16. Solt 21 4 3 14 34-57 .15 Poli-Farbe megyei 1 . ~ i ifjúságiak 1. Dusnok 21 18 1 2 95-21 55 2. Kiskörös 20 15 3 2 55-11 48 3. Orgovány 21 13 2 6 62-31 41 4. Kalocsa 20 12 3 5 62-26 39 5.Ladánybene 21 12 2 7 47-37 38 6. Akasztó 20 11 4 5 48-35 37 7. Kiskunhalas 20 11 2 7 40-34 35 8. Bácsalmás 21 10 4 7 47-38 34 9. Soltvadkert 19 10 3 6 62-37 33 10. Kunszállás 21 10 1 10 61-53 31 11. Harta 19 5 7 7 34-44 22 12. Izsák 20 6 1 13 33-43 19 13. Tompa 21 4 3 14 38-60 15 14. Kerekegyháza 19 4 1 14 27-61 13 15. Kkfh. HTK 20 2 1 17 22-80 7 16. Solt 21 0 0 21 11-133 0 A fehérorosz Aramnau három aranyat gyűjtött a zárónapon A hazaiak olimpiai bajnoka, Andrej Aramnau győzött a 105 kg-os kategóriában tegnap, a fehéroroszországi súlyemelő-Eu- rópa-bajnokság zárónapján. A súlycsoport magyar indulója, Gyurkovics Ferenc az összetett sorrendben a 10. helyen végzett. A minszki Eb honlapja szerint Aramnau 420 kilogrammig ju­tott 195 és 225 kilós fogásnemi eredményeivel, így mindhárom arany az övé lett. Az összetett­ben a dobogó másik két fokára két orosz, Dmitrij Klokov és Vla­gyimir Szmorcskov állhatott fel. A 105 kilósok B csoportjában már szombaton színre lépett Gyurkovics. A 2004-es, athéni olimpiai ezüstérmétől dopping­vétség miatt utóbb megfosztott és eltiltott emelő, aki csaknem hatévi kényszerszünet után kap­csolódott be ismét a sportág nemzetközi vérkeringésébe, 370 kilót teljesített, ez a produk­ció a teljes rangsorban a 10. he­lyet érte számára. Ugyanebben a pozícióban zárt 198 kg-os löké­sével, s a 9. helyet érte 172 kilós szakítógyakorlata. ■ A jóval rutinosabb egyetemisták pontokat pólóztak Nagy küzdelemben vesztett a Kecskemét OB I/B-s férfi vízilab­dacsapata. HVSE KECSKEMÉT-MAFC 5-7 (4-3,1-2, 0-2, 0-0) Kecskemét, vezette: Tibai, Fü­zesi. HVSE: Csuta - Bácsi 1, Bogdán 1, Gyenes 1, Varga B., Heródek 1, Rompos 1. Cs.: Kónya, Magyar, Virág, Kovács D., Bajáki, Papp Zs. Edző: Wolf Péter. A felsőházból alig lemaradó MAFC ellen jól kezdtek a hazai­ak: Bogdán centerből, Bácsi távo­li bombából és Gyenes meg- úszásból lőtt gólt. A második ne­gyedben Rompos ejtése után a negyed végén egy szerencsétlen góllal egyenlítettek a fővárosiak. A második félidőben a mezőny legjobbja, Ádám Tamás két újabb gólja után hiába védekeztek jól a kecskemétiek, a számos előnyből sem tudtak gólt szerezni. Kitűnt: Csuta, Bácsi, Bogdán, ill. Ádám T. 5, Ádám Z. 1. ■ Döntetlennel kezdtek a kiskunhalasiak kézilabda Nagy csatában nem sikerült győzelemre váltani az előnyt Időnként komoly izgalmak a megyei bajnokságban is A Kiskunhalasi NKSE-Bravotel élvonalbeli női csapata megkezd­te a bajnoki rájátszást a 9-12. he­lyért, melynek valójában a bent- maradás kiharcolása a tétje. A rájátszás bónuszpontokkal így indult: 9. Veszprém 4, 10. Hódmezővásárhely 3,11. Kiskun­halas 2, 12. Hunnia 1 ponttal. A végső elszámoláskor a négyesből a két utolsó helyezett kiesik az élvonalból. Éppen ezért minden egyes pontvesztés komoly lépéshát­rányt jelenthet. A halasiak az el­ső hazai mérkőzésükön azt a Hódmezővásárhelyt fogadták, amelyiktől a bajnoki alapsza­kaszban oda-vissza vereséget szenvedtek: 29-29 hazai pályán, és 22-37 idegenben. Ám Éles Jó­zsef edző tanítványainak nem sok hiányzott ahhoz, hogy rácá­foljanak az előzetes esélyekre. Már az első félidőben is több­ször a halasiaknál volt az előny, ám a döntő pillanatokban rendre hibáztak a tét miatt időnként bi­zonytalan hazai játékosok. Emi­att minimális előnnyel a vendé­gek vonultak szünetre. A fordulás után nem sokat vál­tozott a helyzet. Jobb helyzetki­használással komoly előnyre te­hetett volna szert a Halas, ám ez nem sikerült. Kapufák, kihagyott büntetők miatt nem sikerült meglépni a vendég vásárhelyiek­től. Ennek ellenére a végén 31 - 30-ra a házigazdák mentek, de a vetélytárs az utolsó helyzetét ki­használva egyenlített, 31 -31. Ezzel a dönteüennel a halasiak nem tudtak közelebb kerülni ve- télytársukhoz. Ám nem is dön­tött el még semmit sem, hiszen van még öt összecsapás, melye­ken lehet javítani. ■ Izgalmak bőven akadtak az Optik Bács-i megyei férfi-kosár- labdabajnokság véghajrájában. A többszörös megyei bajnok nagykőrösi Filtermat gyenge kezdést követően huszáros haj­rát kivágva a felsőházba tornáz­ta magát. Ha az utolsó találkozó­jukon nem véreznek el, az alap­szakaszt dobogós helyen zárják. Még egy rangadóra került sor a felsőházi helyekért, a félegy­házi Öregfiúk és Credit KSE kö­zött. Nagy izgalmak közepette a hullámzó és végig szoros ered­ményű mérkőzést a jobban össz­pontosító és pontosabban célzó vendégek nyerték meg. A legna­gyobb haditettet mégis a Kalo­csa KE vitte végbe, amikor ottho­ni környezetben simán két vállra fektette a több sebből vérző Kecs­keméti Amatőr Sportolók együt­tesét. Sikerükkel jegyet váltottak a felsőházi rájátszásba. ATiszakécske lehet, hogy tör­ténelmet írt azzal, hogy alsóhá­zi párharcot nyerve már ötödik győzelmét könyvelhette el az alapszakaszban. A kecskeméti idegenlégiósok érkezésével tel­jesen újjászületett a csapat, s már az esélyesebbek bajszát is képesek időnként megrángatni. Az első helyezett Vásárhelyi Kosársuli nem indul a felsőházi rájátszásban, ahol a Kecskeméti Amatőr Sportolók, a Credit KSE, a Kalocsai KE és a Nagykőrösi Filtermat szerepel. ■ Kiskunhalasi NKSE-ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC 31-31 (15-16) nb i-ES női mérkőzés. Arany Ászok rájátszás a 9-12. helyért, Kiskunhalas, 600 néző. Vezette: Horváth R, Marton. kiskunhalas: Guiu - Kokas 1, Lepasova 9/2, Budecsevics 2, Tamás 1, Szűcs 3, Gerstmár 5/2. Csere: Pethő (kapus), Csendes 7/1, Virág 2, Szarka 1. Vezetőedző: Éles József. AZ ASA-CONSOUS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC SE gólszerzői: Koroknai 11/2, Kudor 9/2, Sopronyi 5, Tamás K. 3, Fülöp 2, Wolf 1. Edző: Dankó Ervin. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 6/5, ill. 6/4. Kizárás: Tamás Melinda (Kiskunhalas NKSE-Bravotel) 3x2perc után.

Next

/
Thumbnails
Contents