Petőfi Népe, 2010. április (65. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-10 / 83. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. ÁPRILIS 10., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY 3 Elfolyt 11 millió forintnyi bor csengőd Ismeretlen tettes április 2-7. között bemászott egy kft. telephelyére, és az ott felállított négy tartályból a csapok kinyitásával kien­gedett 172 ezer liter fehér­bort. A kár 11 millió forint. A rendőrség keresi az elkö­vetőt. (M. Gy.) Zöldhulladékot gyűjtenek KISKUNFÉLEGYHÁZA ZÖldhulla- dék-gyűjtő akciót szerveznek a városban. Hétfőtől szerdáig az E5-ÖS úttól keletre, csütör­töktől szombatig pedig a nyugatra fekvő városrészben szedik össze az átlátszó mű­anyag zsákban, nyolcvan centiméterre vágott, kötegelt zöldhulladékot. (Sz. T.) Megmérgezték a madarakat tiszaalpár A félegyházi ren­dőrkapitányság nyomozást rendelt el természetkárosítás bűntett gyanúja miatt a Kis­kunsági Nemzeti Park ter­mészetvédelmi őrének felje­lentése alapján ismeretlen tettes ellen. Az illető Tisza­alpár külterületén a Borsi­halmi körzetben 2 barna réti héját, 5 egerészölyvet és egy nyestet mérgezett meg isme­retlen módszerrel. Az elpusz­tult állatok eszmei értéke 150 ezer forint. (M. Gy.) Ingyenes szűrések törtél Ma díjmentesen lehet jelentkezni allergia-, hallás- és szájüregi daganat szűré­sekre. A Dózsa utcai rendelő reggel 8-tól délután 1 óráig fogadja a pácienseket. (M. J.) Pókerverseny csak fiataloknak fülöpjakab Pókerversenyt rendeznek ma délelőtt tíz órától a teleházban. Azokat a középiskolásokat vagy már tanulmányaikat befejező fia­talokat várják, akik szeret­nék megmérettetni magukat. A nevezési díjból a két leg­jobb játékost fogják jutal­mazni. (Sz. T.) További hírek a BAON.hll hírportálon Katasztrófavédelmi verseny a kecskeméti polgári védelmi kirendeltség tegnap rendezte meg a hagyományos ifjúsági katasztrófavédelmi versenyét. Az egész napos programnak az S.O.S.-gyermekfalu adott helyet. A megmérettetésen kecskeméti és környékbeli általános és középiskolák négyfős csapatai versengtek, elméletben és gyakorlatban. Több között számot kellett adniuk jogszabály és veszélyesanyag ismeretből, tűzvédelemből, de helyt kellett állniuk árvízi védelem védőgát építésben, elsősegélynyújtásban, füsttel teli helyiségből történő menekülésben is. Az általános iskolák közül a hetényegyházi Móricz-iskolások győztek, második lett a kecskeméti Kertváros-iskola, harmadik a nyárlőrinci Búzás János-iskola csapata. A középisko­lásoknál a kecskeméti Katona-gimnázium diákjai végeztek az első helyen. Második a Gáspár András-iskola csapata, harmadik pedig ugyanebből az intézményből a rendészeti diákok lettek. (S. H.) Győzött a civil kurázsi szabályharc Feljelentették, majd megszüntették az eljárást A közterület-felügyelők dol­ga feljelenteni a szabálysér­tőket, a szabályszegőé meg befizetni a büntetést. Nagy­ritkán borul a menetrend. Van, hogy a feljelentett au­tós kiáll magáért, és ha vét­kessége nem bizonyítható, akár vissza is vonhatják a rárótt pénzbírságot. Popovics Zsuzsanna A kecskeméti köztemető egyik bejáratánál, a Béke fasoron állí­totta le járművét Kobela Roland még tavaly októberben. A helyi közterület-felügyelet köztisztvi­selői szerint szabálytalanul vára­kozott, mivel a kocsijával parko­ló autók mögé állt, akadályozva elindulásukat. Az autósiskolái oktató a helyszínen úgy érvelt, kocsijával állt és nem várakozott, ő maga pedig a közelben volt, és az eltelt két-három perc alatt sen­ki sem jelezte, hogy akadályozná kiállását.- Amint megláttam, hogy fény­képezik a kocsimat, rákérdeztem mi a probléma, és jeleztem, hogy szó nincs szabálysértésről, majd elhajtottam - meséli a történteket Kobela Roland. - A felügyelők a helyszínen nem is említették, hogy megbüntetnek. Néhány hét elteltével a rendőrség értesített, hogy szabályszegés miatt felje­lentettek. Az oktató nem ismerte el a sza­bálysértés elkövetését, amit ta­núkkal igazolt. A parkolóban vá­rakozó három autó egyik tulajdo­nosa is azt nyilatkozta, Kobela lá­tótávolságon belül volt, a parkoló kocsikkal senki sem szándéko­zott elindulni. A felügyelők elmondása sze­rint az egyik autó épp az övék volt és az oktató autója miatt nem tudtak kiállni. A szabálytalan gépkocsit lefotózták, rögzítették adatait, az autó vezetője csak ezt követően, 2-3 perc múltán lépett hozzájuk. A helyszínen készült fotón ugyanakkor jól látszik, hogy Kobela néhány méterre állt saját kocsijától.- Bár azt mondták, kerestek és nem találtak, a kép alapján egy­értelmű, hogy ott voltam, még az indítókulcs is a kocsiban volt - folytatja az oktató. - Nem értem, miért jelentettek fel a rendőrsé­gen, általában sima pénzbünte­téssel intézik az ilyet. A napok­ban kaptam kézhez a szabálysér­tési alosztály határozatát, mely kimondja: nem lehet kétséget ki­záróan bizonyítani a szabálysér­tést, ezért megszüntették a ható­sági eljárást. Erről sajnos nem kap másodpéldányt a közterület­felügyelet. Szándékomban áll megküldeni mind nekik, mind a kecskeméti önkormányzatnak. Kobela állítja: a KRESZ nem tiltja a gépjárművel való megál­lást másik jármű mellett, mögött, ha a sofőr a kocsi közelében tar­tózkodik és nem akadályozza más autó elindulását, megközelí­tését. - ló lenne, ha ezzel tisztá­ban lennének mind a gépkocsive­zetők, mint a közterület-felügye­lők - teszi hozzá. Csíkos Imre, a kecskeméti köz­terület-felügyelet vezetője más­ként vélekedik az esetről. - Az el­járást bizonyíték hiányában szüntették meg, ám ez nem jelen­ti azt, hogy nem történt szabály- sértés,, az autós szabálytalanul várakozott, kollégáim a feljelen- téstétellel megfelelően jártak el - közölte a felügyeletvezető. - A szabálysértési eljárás megszün­tetéséről hozzánk nem küld hi­vatalos visszajelzést a rendőrség, véleményem szerint erre nincs is szükség. Nem vonom kétségbe, hogy az autós ott volt a kocsija mellett, de meggyőződésem, hogy tilosban várakozott. A rendőrség dolga lett volna ezt bizonyítani. Ritkán fordul elő A MEGYEI RENDŐRSÉGEN megad­tuk.: ritkán fordul elő, hogy va­laki kétségbe vonja a közterület­felügyelők feljelentésének jogos­ságát, a szabálysértési alosztály évente egy-két esetben szüntet meg bizonyíthatóság hiányában közlekedési szabályok kisebb fo­kú megsértése miatt indított el­járást rxTrntím POPOVICS ZSUZSANNA Jogsi mellé nem árt a jogismeret nincs mese, újra kell tanul­mányoznom a KRESZ-t, mi­után a héten kétszer is té­ma volt, milyen könnyen fe­lejtik az átlagközlekedők. Okulva a parkoló autós kontra közterület-felügye­lők esetén, rögvest a jármű­vel való megállásra és vára­kozásra vonatkozó fejeze­teknél kezdem. nem egyszerű eligazodni a bikkfanyelven írt paragra­fusok között, ellenben má­ig fülembe cseng autósis­kolái oktatóm mondata: amit nem tilt szabály, az megengedett. És nem csak az utakon. Akkor is szabad ellentmondani, amikor az ember úgy érzi, hogy jog­szabályokra hivatkozva rendesen megvezették. Mert ugyan egy a törvény, egy a KRESZ, értelmezése, gyakorlati alkalmazása mégsem mindig egyértel­mű. így fordulhat elő, hogy ami a megbüntetett autós szerint megállás, az a köz­terület-felügyelők szerint várakozás. Ha feljelentik a szabálysértőt, az eljárás jo­gosságáról a rendőrség hi­vatott döntetni. Ha nem egyértelmű a szabálysze­gés, marad a kiskapu: a „bizonyítás hiánya”, az el­járás megszüntetése. mennyivel egyszerűbb len­ne az élet, ha lenne elég parkolóhely, életszerűbbek lennének a szabályok és csak azt büntetnék, aki va­lóban vét ellenük. Nem gyakran fordulhat elő, hogy tilosban vagy cédula nélkül parkoló autós keresi igazát a rendőrségen. Szép is len­ne! Ám az sem járja, hogy tízezres büntit fizessen, aki autósoktatóként története­sen jól ismeri jogait és meg­áll ott, ahol az szabályos. mit tesz hasonló esetben, akinek tudása nem napra­kész a KRESZ-ből, vagy nem szorult bele elég civil kurázsi? Fizet. Pedig a bír­ságból jó néhány autóveze­tői tankönyv kitelne. Adomány Százezer forint értékű adományt juttatott a félegyházi Dél-lOO Kft. a Kiskunfélegyházi Mentők Alapít­ványnak. Az erről szóló tanúsítványt Vastag László, az alapítvány kuratóriumának képviselője vette át Kurucsai Attilától. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy nem ez az első alkalom, amikor megajándékozzák az alapít­ványt. Rajtuk kívül a rendőröket és a tűzoltókat is szokták támogatni. Vastag László arról számolt be, hogy az összeget a mentőállomás fejlesztésére fogják fordítani. Marosi Izidorra emlékeznek Kecskeméten A kecskeméti Porta Egyesület katolikus munkacsoportja évről évre felidézi Marosi Izidor néhai tábori lelkész, izsáki, kecskemé­ti plébános majd váci megyés­püspök életét, személyét, szolgá­latát. Idén Bábel Balázs kalocsa- kecskeméti érsek valamint Beer Miklós váci megyéspüspök kon- celebrál az emlékező szentmi­sén, a kecskeméti Szent Miklós- templomban (Barátok temploma Kecskemét Kossuth tér 5.) ápri­lis 12-én, hétfőn 17 órakor. Ezt követően 18 órakor Bábel Balázs megnyitja Marosi Izidor életé­nek fontos pillanatait felidéző emlékkiállítást, a Karol Wojtyla Barátság Központ kiállítótermé­ben (Egressy utca 5.). ■ M. Gy. VITRIOL Kampánycsenddel dúsított vizet kizárólag megbízható forrásból! Az általános vélekedés szerint az elmúlt hetekben még a csapból is kampány folyt. Tegnap ellenőriz­tem, de csak víz jött belőle. Egy díj - egy szolgáltatás, nincs me­se. Egy napra most megváltozik a helyzet, mert szombaton vtjön továbbra is, de a politikai üzene­tek hiánya arról árulkodik, hogy a csapból bizony kampánycsend folyik. Ez némi izgalomra adhat okot a következő vízdíjfizetésig, de bízom benne, hogy a vízóra rendületlenül helyt áll, és csak folyadékáramlást mér. A bizton­ság kedvéért, azért azt ajánlom minden költségtakarékos honfi­társamnak, hogy ne engedjen a szomszéd rimánkodásának, ha ma csőtörésre hivatkozva vizet kérni megy át. Egy pohár, aztán alászolgája! Nehogy már más zsebére flrössze a gyereket a kampánycsenddel dúsított víz­ből! Ebből egyébként érdemes fél­retenni, mert házaló ügynökök tevékenysége ellen is jó. Akár per­metezve is. Ha nem akar lekopni, csak le kell önteni, máris bele­fagy a szó. Mivel a tikkadt választópolgár számára mással nem pótolható enyhülést nyújthat akár egy korty is, a kampánycsenddel dúsított víz értéke a következő két hétben jelentősen emelkedni fog. Eélő, hogy majd hamisítják is. Csak megbízható forrásból származót vásároljunk, ha elfelejtenénk ele get spájzolni! m Ökrös Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents