Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-06 / 55. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 6., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS EMLEKEZES O GYULAI ISTVÁN 30. GYULAI ISTVANNE Tarró Erzsébet 2. haláluk évfordulójára emlékezik: lányuk és családja. EMLÉKEZÉS ■ EMLÉKEZÉS EMLEKEZES „Olyan szomorú, mikor üres lesz szívünk, s el kell temetni, aki igazán szeretünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PERGE ILONA Inci kecskeméti lakos, 25 éves korában, 2010. február 28-án elhunyt. Temetése 2010. március 8-án I (hétfőn), 13.00 órakor lesz a szajoli | köztemetőben. Gyászoló párja. „így könnycsepp gördül le arcomon, ez azért van, mert hiányzol nagyon. Hiányod megszokni sosem fogom, de itt vagy a szívemben és ez jó nagyon. TASSY SÁNDORNÉ Kapus Mária halálának 2. évfordulójára | fájó szívvel és szeretettel emlékezek rád. Szerető testvéred. KÖSZÖNET KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, bajtársaknak, akik HALÁSZ JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. 1 áBvc,,e koSZI i8 fáid«1 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik FEHÉR GÉZÁNÉ Kis Mária búcsúztatásán részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. TASSY SÁNDORNÉ Kapus Mária halálának 2. évfordulójára. „Nagyon hiányzol!" Szeretteid. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazon rokonoknál ismerősöknek, akik VÖRÖS GYULA búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, i fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. BÁLÁI IMRENE Pólyák Mária halálának 2. évfordulójára. Szerető családja. KÖSZÖNET Köszönjük mindazoknak, akik KALÁN SÁNDORNÉ Farkas Margit temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. k, ír mmsBsä A szavunkat adjuk! GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN KECSKEMÉT. Széchenyi krt. 29 T.: 76/518-200 Szabadság tér 6. (A Szabadság térés a Kálvin tér sarka: LAPsarok) T.: 76/481-220, 76/506-818, 76/505-511, Fax: 76/506-819, Petőfi Sándor u. 11. Tel./fax: 76/416- 180. Kecskeméti Városgazdasági Kft. Kecskemét, Béke fasor 71/A. Kecskeméti Köztemető Irodaépületében 1 : 76/498-529, 50/4091-627 Fax: 76/501-925 Belvárosi iroda: Csongrádi n. 3. T.: 50/254-1855 Jóindulat Kft. Temetkezés Kecskemét, Csabai G. krt. 2. T.: 50/9659-222 Hírős Temetkezési Kft. Kecskemét, Béke fasor (körforgalomnál), Református temető, Kecskemét, Irinyi u. 17/b. T.: 76/415-861 T.: 76/504-947. KALOCSA. Szent István u. 61. 78/561-849. KISKŐRÖS. Árpád u. 2. 78/415-559. KISKUNFÉLEGYHÁZA. GUKER Kft., Batthyány u. 2/A 76/465-274 Lélekharangok Temetkezési Szolgáltató Kkt, Kkfháza, Horváth Z. u. 28. MÁTÉTELKE. Berki Erika, 20/526-2879 KISKUNHALAS. SziládyÁron u. 5-7. 77/525-852 LAJOSMIZSE, Attila u. 5. 76/556-162, 06-50/9555-002. TISZAKÉCSKE. Béke út 151/5. (Randevú tér) 76/441-578. BAJA. Árpád tér 6. 79/522-480, 70/215-2987. BÁCSALMÁS. Oltványi u. 1. Juhász Jenő, 79/545-761. , p ,,. NAGYKŐRÖS, Miklav Jenő, 20/942-1025. SOLTVADKERT. Hősök tere 2. Átrium Ozletluíz, 78/482-765. -«SS* Ü'1 Vép« Petőfi Népe A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APROH INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304 A GYENES tér mellett új 23 nm-es üzlet iroda garázzsal, saját tárolóval eladó. 7,9 M +Áfa. 06-30/943-6584-------------------------------------------------------------------------------*1077056* BALLÓSZÖG, 2000 nm telken tanyás ingatlan belterületen eladó. 3,9 M 06-20/555-1434-------------------------------------------------------------------------------*1077082* BELVÁROSBAN új építésű, 2 szoba + nappalis ikerház, 50 nm-es kerttel, kulcsrakész állapotban eladó. 26,9 M. 06-30/943-6584-------------------------------------------------------------- *1077056* BELVÁROSBAN új építésű, I. em-i teraszos 38,5 nm-es lakás eladó. 13,2 M. 06-30/943- 6584 B0D0NYBAN (Mátra) 50 m2 plusz tetőtérbeépítéses nyaraló eladó. Irányár: 8 M Ft. Érd.: 06-20/942-28-95------—---------------------------------------------------------------------*1076966* CS ALÁDI ház Hetényegyházán + nyaraló. Tel.: 76/472-277, ill. www.olcsohaz.atw.hu----------------------.------------------*1066834ER DŐ 4 ha és szántó 7 ha erdőnek való 3 M Ft-ért eladó Kmét-Méntelek vasúti átjáró mellett. Tel.: 06-30/9250-944--------------------------------------4—*1076904* HE GEDŰS közön, frekventált helyen lévő 3000 nm-es összközműves építési telek engedéllyel, tervekkel eladó. 10 M. 06-30/943-6584------------------------------------------*1077056HEGEDŰS közön 3000 nm-es összközműves telek építési engedéllyel eladó. 4 M Ft. 06- 30/943-6584 Kecskemét Kisfáiban műúthoz 100 m-re lakható 72 nm gazdasági épület 100 nm melléképülettel, városi vízzel, gázzal a telken eladó. 06-30/218-7949 .joy««. KECSKEMET 10270 nm-es, iparterület, 50% beépíthető, eladó. 5000 Ft/nm. 06-30/943 6584-------------------------------------------------------------------------------*107 KECSKEMÉTEN, a Széchenyivárosban, Faze kas M. u.-i (cseréptetös) 36 m2-es, 1 szobás erkélyes, 2. em.-i, felújított lakás eladó. 06 30/8414-688 KECSKEMÉTEN 1 szobás, fiatalos lakás kocsi beállóval eladó. 06-30/9989-103-------------------------------------------------------------------------------*1077014 KECSKEMÉTEN 135 nm-es vendéglátó egység eladó. 14,5 M. 06-30/943-6584-------------------------------------------------------------------------------*1077056' KERESEK megvételre minimum 2 szobás la kást II. em-ig. lár. 7,5 M Ft. 06-70/930-8145-------------------------------------------------------------------------------*1076918* KMÉT, Széchenyivárosban 2 szobás lakás el adó. 5,9 M 06-20/555-1434------------------------------------------------------------------------------*1077082' KM ÉT, belvárosi felújított, 58 m!-es, erkélyes lakás eladó. 9 M Ft. 06-20/3349-375----------------------------------------------------------------------'-------*107------KM ÉT, Ceglédi úton 2 szobás + előszobás csa ládi ház, 2 melléképülettel eladó, 10,5 M Ft 06-20/224-78-44-------------------------------------------------------------------------------*107 KMÉT főterén 67 m2 lakás eladó. 06-20/218 6140 KMÉT, Halasi úton 1 szobás könnyűszerkezetes hobby ház pincével 720 nm telken eladó 3,5 M 06-20/593-3579-------------------------------------------------- *1077082* KM ÉT, Kaszap u.-i 2 szobás ház eladó, tanyacserét beszámítok, 10,5 M. 06-30/284-3384------------------------------------------* 1076463• KMÉT, Máriahegyben 1530 m2 ingatlan eladó. 76/493-922------------------------------------------*1069884KM ÉT, Vacsi közi alacsony rezsijű sorházi lakásjó állapotban eladó. 06-20/2374-150-------------------------------------------------------------------------------*1077060KM ÉTEN 37 m!-es, I. emeleti, 1 szobás lakás eladó. Ügynökök kíméljenek 76/497-463-------------------------------------------------------------------------------*1076 KMÉTI, városközponti, 2 szobás lakás éladó 06-30/96-39-298------------------------------------------*1076806KM ÉT-KATONATELEP 2 szobás gázos teljes közművel ház 812 nm telken eladó. 4,3 M 06- 20/593-3579-----------------------------------------------------------------------------*107 LA J0SMIZSÉN 1083 m!-s telken 88 m2-s alap területű ház eladó! I: 06-70/32-30-153-------------------------------------------------------------------------*107 MÁ RIAHEGYBEN 3 szobás családi ház, 1600 nm-es telken eladó. 14,9 M. 06-30/943- 6584-------------------------------------------------------------------------------*107 NYÁRLŐRINC térségében erdős helyen kom fortos ház eladó, kiadó. 1,8 M, 06-30/284 3384 TISZAUG0N vízparti nyaraló 900 nm-es telken horgászstéggel eladó. 8,5 M. 06-30/943 6584-------------------------------------------------------------------------------*1077056' VACSI közön 869 nm-es összközműves építési telek eladó. 16 M. 06-30/943-6584-------------------------------------------------------------------------------*1077056* BÉRLEMÉNY BELVÁROSBAN 61 nm-es üzlethelyiség kiadó. 120.000 Ft/hó. 06-30/943-6584-----:-----------------------------------------------------------------------*187 CE GLÉDI úton 104 nm-es üzlethelyiség, parko lóval, 61 nm-es bekerített udvarral kiadó 250.000 Ft/hó. 06-30/943-6584-------------------------------------------------------------------------------*107 KE CELEN 90 m2-es üzlethelyiség kiadó a köz ponti buszmegállónál 06-30/9550-173-------------------------------------------------------------------------------*107 KECSKEMÉTEN, a Nyíri úti kórház mellett föd rász üzlet eladó vagy kiadó. Ui. 34 m2-es üzlet helyiség kiadó. Tel: 06-70/211-2859 —i------ --------------------------------------------------------------*107 KE CSKEMÉTEN őrzött zárt telephelyen raktár- helyiségek 900 m2-ig, ipari árammal, szociális helyiségekkel kiadók. Uitt irodák is kiadók. 06-30/443-9940------------------------------------------------------------------------------->107 KECSKEMÉTEN 270 m2-es szociális helyiség gél üzemnek, illetve raktárnak alkalmas helyi ség kiadó. 06-20/9268-618-------------------------------------------------------------------------------*107 BTiszaalpáron, központi helyen lévő, 2 szó bából álló, mellékhelyiség-használlattal ren delkező bérleményt keresek iroda céljábó 06-30/981-65-97 ALBÉRLETET KÍNÁL 8 Kecskeméten, a Széchenyivárosban 1 szobás lakás kiadó. 06-30/531-28-57 KECSKEMÉT központjában,.Klapka u.-ban új társasházban 30 m2-es I. em.-i önálló bútorozott lakás alacsony rezsivel kiadó: 30 E Ft + rezsi. 06-30/2191-999-----1------------------------------------------------------------------------*1068739* KE CSKEMÉT, Petőfi S. utcai 2 szobás, II. emeleti lakás hosszú távra kiadó. 06-30/223- 0845-----------------------------------------------------------------------------*1076540* KE CSKEMÉTI 2 szobás, bútorozott lakás kiadó: 06-20/569-1893------------------------------------------------------------------------------*1067544* KM ÉT, Bagi L. u-i 55 m2 lakás, garázzsal együtt kiadó. 06-20/9-890-459-------------------------------------------------------------------------------*1076682* KM ÉT belvárosi 50+25 m2 utcai házrész lakásnak, irodának kiadó. 06-30/9438-724----------------------------------------------------------------------------------------------*1074960KMÉT, Lunkányi u-i 50 m!, felújított lakás, kis rezsivel kiadó. 06-20/9890-459-------------------------------------------------------------------------------*1076682* KMÉTEN albérlet kiadó. 06-20/3418-780-------------------------------------------------------------:-----------------*1076726* VA CSI közben 2 ,5 szobás sorház kiadó. 75.000 Ft/hó. 06-30/943-6584-------------------------------------------------------------------------------*1077056JÁRMŰ a Lédi futó friss műszakis! 06-30/282-63- 64------------------------:-----------------■ 1076513OPEL Corsa 1.2, 5A, 96-os. 06-70/416-9057------------------------------------------*1076848-. TÖRÖTT autóját megveszem. T.: 06-30/432- 6226---------------- *1076955* 8 V W Golf '97-es 1.4 1,5 év műszakival, extrákkal, ezüstmetál eladó. 06-20/9586-160------------------------------------------>1074192* GÉPEK BILLENŐS és nem billenős pótkocsik, MTZ 50- es targoncával, 7 csillagos rendsodró, 2 és 3 fejes eke, SPC 6 soros eladó. 06-20/3458- 952-------------------------------------------------------------------------------*1077012* 8 Fűkasza 165-ös, árokásó traktor után való eladó. 06-20/494-99-44 —---------------------------------------------------------------------*1076844GÉ PÁRVERÉS Dunaföldváron! Március harmadik, vásár vasárnapján, március 21-én, 11 órakor. Eladásra kerül a teljes géppark, kombájnok, erő- és munkagépek. Árverező: Aranykalász Szövetkezet, Dunaföldvár, Bakaszállás. Információ: 75/541-253, 06-20/803-8482, de. 8-12 óráig.-------------------------------------------------------------------------------*1077013* HARDI 3000 I 18 m-es légzsákos teljes elektro-hidraulikus vezérlésű permetező eladó.!: 06-30/2390-516-------------------------------------------------------------------------------*1076947* HW 6011 pótkocsi, 4 év műszakival eladó. T.: 06-20/9182-061----------,--------------------------------------------------------------------*1076849* 8 Jó állapotú, 20 hl Kertitoxot vennék! 06- 20/200-95-54---------------------------.-----------------------------:---------------------*1076658* 8 Lá ncfűrészek, fűnyírók, fűnyírótraktorok és körfűrészek eladók. 06-30/627-99-55-------------------------------------------------------------------------------*1077062* 8 MTZ 82. évj. 3,51 billenős pót, piros rendszámosak, műszaki nélkül, RK-165., IXT vontatott tárcsa, rendsodró egyben eladó. Ár: 1,55 M Ft. 06-70/376-60-32____ 8 MTZ 82.94-es évj. 1,25 M Ft, 06-20/361- 43-05-------------------------------------------------------------------------------*1076982* MTZ 820-as, FN-l,6-os talajmaró eladó. T.: 06-20/346-8178-------------------------------------------------------------------------------*1076594* UNHZ-500 eladó. 06-70/536-9160-------------------------------------------------------------------------------*1076990* 8 MTZ 82.1 2000-es évj, műszakival eladó. 06-20/5-844-422-------------------------------------------------------------------------------*1077021* RS 09-ES használt hátsó külső gumit keresek, T.: 06-30/588-8222------------------------------------------------------------------------------*1076661* SZ ÁNTÓFÖLDI gyomirtózó egyben, szőlőbe való permetező is és egy T25-ös traktor után való új kettes eke eladó. T.: 06-30/663-8781------------------------------------------------------------------------;—-*1076678* ST ÁPKOCKA-verőgép eladó. 06-30/896- 7949-------------------------------------------------------------------------------*1075425* TÉGLAVÁGÓ gép, gyalugép 2 db betonkeverőgép keretállvány eladó. 06- 70/3640-324-------------------------------------------------------------------------------*1075386* 812,4x24-es újszerű gumik eladók. 06- 30/73-60-422-------------------------------------------------------------------------------*1076941* 20-AS kertitox eladó. Érdeklődni: 06-20/393- 1497-------------------------------------------------------------------------------*1076824* 8 4 soros mechanikus kukoricavetőgép, 380-12,5 kW villanymotor eladó. Csere érdekel. 06-20/9-472-162-------------------------------------------------------------------------------*1076068* a 5001 függ. permetező 11 m-es kerettel eladó. 06-30/987-35-08-------------------------------------------------------------------------------*1077019* ÁLLÁST KÍNÁL C + E kategóriával, nemzetközi gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőt keresünk. Tel.: 77/492-035, 06-30/938-1407 «1076975Vezető titkárnői állásra keresünk 40 év alatti hölgy kolléganőt Feltétel:- gyakorlott gyors gépírás,-jó kommunikációs készség,- B kategóris jogosítvány,- problémamegoldó képesség, és rugalmasság,- kiváló számítógépes ismeret (word, excel, powerpoint)- nyelvtudás előny (angol, német)- pályázat zárási határideje: 2010. március 12. A fényképes kézzel írott önéletrajzot a kecskeméti Pf. 421-re várjuk. KECSKEMÉT területére sportot kedvelő, pénzügyekben jártas, min. érettségizett nyugdíjas munkavállalókat keresünk napi 4 órás munkára. Érd.: 06-20/347-8591-------------------------------------------------*-----------------------------* 1076986* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kit Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu FAIPARI segédmunkást keresünk. Fanyűvő Kft. Kerekegyháza, Szabadság u. 27. Tel.: 76/371- 395 —--------------------------------------------------------------------------*1077042* GÉ PKEZELŐT keresünk kotrógépre, csak gyakorlattal, Kecskemét környékéről. 06-20/9- 418-406----------------------------------------------------*1076928* IDŐ SGONDOZÁS Németo.ban szakmai tapasztalat, németnyelv-tudás előny. T.: 06- 20/591-3363-------------------------------------------------------------------------------*1075463* KECSKEMÉTI galván üzembe férfi segédmunkást keresünk. Tel.: 06-30/286-1320-------------------------------------------------------------------------------*1077046* KECSKEMÉTI sertéstelepre állatgondozót keresek, ottlakással is. Érd.: 06-30/9758-399 ■ — *1076840* Kereskedelmi gyakorlattal, főiskolai végzettséggel keresünk áruházvezető értékesítőt lakberendezési áruházunkba. Pályázatokat czlnege@czinegemanufaktura.hu címre kérjük. .1076610. KMÉTI betonüzem középfokú műszaki és/vagy elektronikai ismeretekkel keverőmestert keres. Tapasztalat, nehézgép-kezelői jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát várjuk a beton001@citromail.hu e-mail címre.-------------------------------------------------------------------------------*1075787* MŰKERTVÁROSI presszóba pultos hölgyet felveszek. 06-20/2242-063-------------------------------------------------------------------------------*1076938* OKJ-S Biztonsági őr, Testőr és Vagyonőr tanfolyam indul március 06-án, Kecskeméten és Kalocsán. A tanfolyam elvégzése után állásajánlattal. 06-70-230-0444. Testőrmester Gold Kft. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00313-2008------------------------------------------------------------------------------*1074617* PÉ NZINTÉZET főiskolai végzettségű tanácsadót keres. Pályázatokat: aniko.miklosne.nanasi@allianz.hu címre várunk.-------------------------------------------------------------------------------* 1076952ADÁSVÉTEL ABLAKOK, ajtók panelbontásból eladók. 06- 20/516-74-70-------.----------------------------------------------------------------------*1076937" 8 Apró betontörmelék eladó 0 Ft-ért. 0630/94-53-615------------------------------------------------------------------------------->1076920* 8 Beton vasútitalpfák eladók. 06-20/4170431-------------------------------------------------------------------------------*1076645* Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt, és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Elótizethetö a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 FI; negyedévre: 6.870 FI; félévre: 13.740 FI; egy évre: 27.480 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel; 76/518-250 8 ELADÓ fa- és szalmabrikett. 06-70/3343- 189-----------------------;-------------------------------------------------------*1067027* AG ROFÓLIA, FÁTYOLFÓLIA VÁSÁR AGROKER ÁRUHÁZ I 6000 Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 HORGÁSZCSÓNAK eladó. 06-30/4363-269-------------------------------------------------------------------------------*1076740* 8 Megvételre keresek nagyon jó állapotú 300 I fagyasztóládát. 06-30/358-1627----------- -*1077043Tűzifa akció! Akác-tölgy vegyesen 2200 F^q, tölgy 2000 Ft/q, Ingyenes házhozszállítással. Szalai Tüzép, Kecskemét, Vacsi köz vége. 06-20/516-74-70 v. 76/701340 *1076934* TŰZIFA tölgy-bükk, méterben, kuglizva, helybeszállítva, Nyárlörinc! 06-30/9859-679------------------------------------------------------------------------------* 1076622* UNIVERZÁLIS bőr, műbőr, farmer varrásra is alkalmas varrógépek hozzávaló cérnákkal eladók. 06-20/9268-618-------------------------------------------------------------------------------*1076958* ÁLLAT 8 Bio fiatal hízók eladók. 06-20/315-2503-------------------------------------------------------------------------------* 1076925* 8 Fajtiszta rottweiler kölykök eladók. 06- 30/425-56-08------------------------------:-----------------------------------------------* 1076916* » Félidős MT tehén eladó. 06-30/369-8232-------------------------------------------------------------------------------*1075802* 8 Fejőstehén eladó, 160 E. 06-30/204-23- 98----------------------------------------------------------------t--------------*1077041* 8 Fe kete puli kölyök eladó. 06-30/9818-613-------------------------------------------------------------------------------*1076696* GYÖNGYTYÚK eladó. 06-20/590-8212-------------------------------------------------------------------------------*1075814* GYÖNYÖRŰ beagle kiskutya eladó. Tel.: 06- 70/3716-999---------------------------------:--------------------------------------------*1076807* 8 Hízók félbe vágva eladók. 06-20/389- 1746-------------------------------------------------------------------------------*1075467* 8 Húshízók eladók. 06-30/368-4357-------------------------------------------------------------------------------*1076787* 8 KACSA (pecsenye) eladó. 06-30/44-58- 702------------------------;-----------------------------------------------------*1075722* 8 Kano k, ivarérettek eladók. 06-20/92-17- 155-------------------------------------------------------------------------------*1077024* Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., .Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.