Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-06 / 55. szám
* ELETMOD . Mái * f NEVELES Köszönjük, SIC!, 2010-ben is pályázhatnak az iskolások Virágom a gyógymódom bach-terápia Helyreállítja a belső érzelmi harmóniát, a lelki békét Cs. Szabó Ildikó terapeuta 134-féle vlrágesszencia közül választhat Elengedni a negatív gondolatokat Immár harmadik éve hirdeti meg a legnagyobb hazai gyümölcslégyártó adományozási programját az általános iskolák részére. A program minden évben legalább 1000 általános iskoláskorú gyermek számára ajándékoz iskolatáskát. Eredmények: 2008-ban és 2009-ben több mint 200 nyertes iskola, mintegy 2400 új iskolatáskás gyermek, 7000 gyermekrajz. Kiket támogat a program? Olyan 6-10 éves, az általános iskola 1-4. évfolyamába a 2010/2011-es tanévre felvett kisgyermekeket, akik egy vagy mindkét szülő által fenntartott családjukban élnek, szorgalmas kisdiákok, a családban az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum kétszeresét. Az óvodák segítségével a leendő elsősök is részt vesznek a programban. A programban kizárólag az általános iskolákon keresztül vehetnek részt, egyéni pályázatokat nem fogadnak be. ■ Pályázati időszak március l.-május 31. A Pályázók anyagaikat kizárólag az online pályázati rendszerben készíthetik el, ahova regisztráció után léphetnek be. rajzpályázat: minden, az egyes iskolák által benyújtott pályázati anyaghoz csatolni kell legalább 25 db olyan gyermekrajzot, melyet nem rászoruló gyermekek készítettek. Az így beérkezett rajzok a program online galériájában megtekinthetők, és szavazni is lehet a legjobban tetsző művekre 2010. július 1. és szeptember 30. között. A Rajzpályázaton 100 gyermek SIÓ ajándékcsomagot kap, valamint a 10 legkiválóbb művekkel pályázó iskolabulit rendezhet. A sokféle alternatív gyógymód között egyre népszerűbb az úgynevezett virágesszencia-terá- pia. Miként működik? Valamennyi virágesszenciának van egy rezgésszintje, amely érzelmeink harmonizálásával a testi egészségünket is szolgálja. Gönczi Annamária- Mi is ez a virágterápia, hogyan működik?- Egyszerűbb esetekben - például vizsgadrukk, alvászavar, párkapcsolati vagy munkahelyi feszültség esetén - a páciens választhat magának esszenciát, de a mélyebben gyökerező problémáknál érdemes szakember segítségét igénybe venni. Hiszen ilyenkor egyénre szabott, összetett esszenciára van szükség - mondja Cs. Szabó Ildikó terapeuta. - A konzultáció közel egy órás: a beszélgetés során feltérképezem a páciens személyiségét, érzelmi állapotát, s ehhez választom a megfelelő esszenciát. Összesen 134 virágesszencia áll rendelkezésemmé, így bármilyen diszharmonikus érzelmi állapotot több oldalról is orvosolni tudok. Naponta 3-4 alkalommal 4 csepp a nyelv alá - ez általában a javasolt mennyiség. Akad, akinél pár óra alatt, másoknál pár nap vagy hét alatt következik be a megkönnyebbülés. A teljes terápia időtartama - a problémától függően -3-10 hét, de krónikus, évek óta tartó érzelmi probléma esetén akár egy év is lehet.- Alighogy megoldjuk az egyi- k problémát, jön a másik...- A problémák tulajdonképpen megoldandó feladatok. Ha rendben vagyunk érzelmileg és lelkileg, könnyebben vesszük az élet megpróbáltatásait. A hozzáállásunktól, gondolatainktól sok minden függ. A virágok segítségével visszavesszük az irányítást. A jól végigvitt terápia meghozza a lelki békét, belső harmóA virágterápia a homeopátia „kistestvére". Dr. Edward Bach (1876-1936) maga is praktizált egy ideig homeopátiás orvosként Pályafutását sebészként kezdte, majd egyre inkább meggyőződésévé vált, hogy a gyógyítást az ember érzelmi világának egyensúlyba hozásával kell kezdeni, szikével pedig nem lehet a lelket gyógyítani A belső harmónia megteremtését érzéseinknél, gondolatainknál kell kezdeni, s ez magával hozza a testi egészséget is. A virágesszencia- terápia abban segít, hogy felszínre hozzuk tudat alatti érzéseinket, feldolgozzuk azokat. Ezáltal elengedjük a negatív gondolatokat, megoldhatóvá válnak a problémák. Az elfojtott, feldolgozatlan érzések betegségeket idézhetnek elő. Hogyan készül az esszencia? a törzsoldat a kiválasztott növény közvetlen környezetében készül. A virágokat virágzásuk teljében gyűjtik be, tiszta és kevés ásványi anyagot tartalmazó forrásvízfelületére, üvegedénybe teszik. Több órán át napfényben ßrdöz- nek. A szűrés után nyert törzsoldatot biokonyakkal tartósítják. niát. A virágcseppeket megelőzésként, lelki támaszként, betegségeknél kiegészítő terápiaként is lehet használni.- Hogy működnek és mikor használhatók a virágkártyák?- Harmincnyolc Bach- és 96 DEVA-virágkártya van. Ötöt kell kiválasztani belőlük. Választásunk árulkodik a bennünk lévő érzelmi beállítottságról, hiányról vagy többletről. A terapeuta tudja, melyik virág milyen problémát jelez, ezáltal kap képet a páciens lelkiállapotáról. Rövid jellemzést ad a kliensről, felhívja a figyelmét a benne rejlő érzelmi diszharmóniákra. Gyerekeknél mindig kártyát használok, hiszen ők még nem tudják megfogalmazni a lelki problémáikat, ilyenkor a virágok beszélnek helyettük. Hasznos a kártya akkor is, ha nincs túl sok idő a probléma feltárására, de szeretnék gyors képet alkotni. De velem van a kártya rendezvényeken is, mert az embereket szórakoztatja, amikor a virágok által szembesülnek a problémáikkal. Életmód rovatunk heti oldalainak témái KEDD ________AUTÓ & MOTOR SZ ERDA LAKBERENDEZÉS CSÜTÖRTÖK_______EGÉSZSÉG PÉ NTEK________ÍNYENCSÉGEK ► SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Néha legyenek édeskettesben ne legyen lelkiismeret-fur- dalása, ha a párjával kettesben szeretne néhány órát eltölteni. A nagyszülők vagy a barátok bizonyára szívesen elvállalják a gyerekeket. (A barátokkal ez összejöhet viszonossági alapon is.) Jó előre találják ki a programot: lehet színház, mozi, hangulatos vacsora - de mindenképpen menjenek el otthonról! Hiszen ez a lényeg: újra randevúhangulatot teremteni, kibújni a hétköznapok egyhangúságából. Az életben pörög, mint a búgócsiga bényi Ildikó a Magyar Televízió meghatározó arca. Vajon az Önök kérték és a Sze- rencseSzombat kedves mo- solyú műsorvezetője az életben is olyan kiegyensúlyozott, mint a képernyőn? „Az életben pörgők, mint a búgén csiga - meséli a tvr-hétben -, természetesen nekem is vannak problémáim. Ám amikor átlépem a stúdió küszöbét, már csak mosolyogni tudok. Mintha a gondok nem is léteznének, hiszen csupa szépet meg jót közvetítek.” A SZÓRAKOZÁS GARANTÁLVA! A fejlődő csecsemő gyorsan okosodik babaápolás Figyel, tanul akkor is, amikor nem is gondolnánk A kiadós alvás a tanulást is segíti a pihenés mellett Ösztönösen úgy szoptatjuk, pe- lenkázzuk, fürdetjük a babát, hogy beszélünk hozzá. Minden testrészét és a körülötte lévő tárgyakat a nevükön nevezzük. Pedig tudjuk, hogy még nem érti - ösztönösen viselkedünk így. „Ta- nítgatjuk” a babát. Azt minden anyuka tudja, ha kicsinyéhez beszél, felé kell fordulnia, s lehetőleg mosolyognia. Azt kevesebben, hogy már a hatnyolc hónapos baba is fejleszthető játékokkal, mesekönyvekkel. Az egészen piciknek azok a könyvek ajánlottak, amelyekben minden oldalon csupán egy - állatot, személyt vagy tárgyat ábrázoló - kép látható. Nekünk az a dolgunk, hogy beszéljünk e képről! Ha állatot látunk, nevezzük meg, néhány egyszerű szóval mondjuk el, hol, milyen környezetben él, és hogy találkozhatott-e már vele a kicsi. Embernél ugyanez az eljárás, hiszen lehet köztük a kisgyereknek személyes ismerős is. Az egyszerűbb tárgyakat is megmutathatjuk, hogy lássa: mi a különbség kép és valóság között. A kézügyességet fejlesztő játékok fontosak már ebben a korai időszakban is. Lehet, hogy a hagyományos építőkocka már kiment a divatból - mégis nagyon hasznos! A legkisebbek szeretik rakosgatni, nemcsak az J ügyességüket, hanem a fantázi- I ájukat is fejleszti. ■ Gönczi Á. V A kisbaba nem csak figyel, tanul is! Nem unja meg apropó színek! Én színes cukormázzal bevont csokikon tanítottam meg a lányomnak a színeket. Amelyiket eltalálta, bekaphatta. Mire óvodába ment, szinte az összes színt ismerte. NE FÉLJÜNK ATTÓL, hogy a tanítgatással untatjuk a babát. Ugyanis csak addig marad velünk, amíg érdekli. Elfut vagy elmászik, ha már nem köti le a figyelmét a könyv vagy a játék. A gyerekek alvás közben is nőnek szép csendesen: a növekedésért felelős hormon szintje ekkor éri el a maximumát. A jó alvás segíti a tanulást, a tanult anyag rögzítését. Emellett a védekezést aktiváló anyagok felszabadulásának köszönhetően acélosodik a kórokozókkal szembeni védelmi rendszerünk. Minél jobban alszunk, annál nehezebben esünk betegségek áldozatául. Bizonyos hormonok hatására hét-nyolc órát is képesek vagyunk átaludni anélkül, hogy megéheznénk. Ha zavar támad a rendszerben, akkor ez fokozott éhségérzethez és hízáshoz vezethet. Az egészséges alvás a súlyunk felett is őrködik. Krónikus alvászavarban szenvedőknél gyakrabban alakul ki szívkoszorúér-betegség, mint a jó alvóknál. Alvás közben bizonyos agyi területek különösen aktívak. Azok dolgozzák fel a napközben történt eseményeket: ilyenkor álmodunk. Amíg az alvás pihentető, nem törődünk vele. Bezzeg rájövünk, mit is ér, amikor egy hosszabb álmatlanság hatásaitól szenvedünk. Vizsgálatok bizonyítják, az alvás létfontosságú testünknek- lelkünknek. Bizonyítottá vált egyes betegségek és az alváshiány közötti összefüggés is. ■ ■ A betegség ellen is megvéd.