Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-05 / 54. szám

KTE-Ereco - Új pest FC Soproni Uga NB l-es labdarúgó-bajnokság, 17. forduló - Kecskemét, Széktói Stadion március 6., szombat, 17.30 Nehogy leírja bárki is az újpestieket! Csordás Csaba (labdával) szerint, ha a KTE-Ereco megszerzi az első pontját vagy pontjait, akkor beindul a csapat gépezete Van miért törlesztenie a KTE- Erecónak az Újpesttel szem­ben. Az előző bajnoki szezon­ban 4-3-ra kaptak ki a hírős vá­rosiak a Szusza-stadionban, míg hazai pályán 2-2-es dön­tetlent értek el. Ennek az idény­nek az őszi meccsén 3-1-re nyertek a fővárosi lilák a Me­gyeri úton.- A szokásos ritmusban ké­szültünk a héten a szombati meccsre - mondta Csertői Au­rél, a KTE-Ereco vezetőedzője, akinek nélkülöznie kell az elő­ző fordulóban, a Videoton ellen kiállított Csordás Csabát és Aleksandar Alempijevicset. Előbbi egymeccses eltiltást ka­pott, míg utóbbi három találko­zón nem léphet pályára.- Érzékenyen érint bennün­ket, hogy a két játékos nem áll­hat a rendelkezésünkre. Na­gyon jó csapatot fogadunk a hétvégén - tette hozzá Csertői, aki hangsúlyozta, hogy eszébe ne jusson senkinek leírni az Új­pestet azért, mert az előző for­dulóban 3-O-s vereséget szen­vedtek hazai pályán a Győrtől.- Kiváló labdarúgókból álló együttes látogat hozzánk, de mindent meg fogunk tenni a si­kerért. Tudjuk, mik az erőssé­geik, és azon leszünk, hogy ezeket csökkentsük. Természe­tesen tisztában vagyunk a hi­báikkal, a gyenge pontjaikkal is, amit remélem, hogy a ja­vunkra tudunk fordítani. Hogy kivel pótolom Csordást? Még nem tudom, de nem aggódom, mert van ember a csatárposzt­ra, lehet válogatni - vélekedett a kecskeméti szakvezető, aki a múlt heti, Videoton elleni 2-0- ra elbukott találkozót követően azt nyilatkozta, hogy látott szép támadásokat együttesétől, ugyanakkor a helyzetek értéke­sítésével nem volt elégedett.- Hibáztunk mi a védekezés­ben is, nem véletlenül kaptuk a két gólt. A helyzetkihasználás­sal kapcsolatban pedig arra gondoltam, hogy a meccs első két gólhelyzete nekünk volt. Ha tudtunk volna élni legalább az egyikkel, akkor egészen bizto­san máshogy alakult volna a ta­lálkozó. ▲ Csordás Csaba, a KTE- Ereco csapatkapitánya lá­tott biztató jeleket a Vidi elleni mécsén. Munkatársunktól- Sajnálom, hogy az Újpest el­leni meccset a lelátóról kell néz­nem. A legutóbbi hazai bajno­kin sikerült betalálnom elle­nük, sőt a rossz emlékű Magyar Kupa-találkozón is. Tudom, hogy nagyon várja már a kecs­keméti közönség a meccset, hogy végre lássa játszani itthon csapatot. Ki ne szeretne ilyen esetben pályára lépni és gólt lő­ni? Én azonban kénytelen le­szek fentről szurkolni a fiúk­nak. Bízom abban, hogy min­dent megtesznek a sikerért - mondta Csordás Csaba, a KTE- Ereco csatára, csapatkapitánya, akit a Videoton elleni meccs 59. percében parancsolt az öltözőbe Bede Ferenc játékvezető.- Még mindig azt mondom, hogy jogtalan volt a piros lap. De nem elég, hogy kiállítottak, még az azt követő szabadrúgás­ból gólt is kaptunk! Ez volt a leg- dühítőbb. Egy bajnokesélyes csapattal szemben 0-2-es hát­rányból, tíz emberrel felállni na­gyon nehéz. Akkor lettem volna elégedett, ha legalább egy pon­tot elhozunk Fehérvárról. Vol­tak helyzeteink, és tapasztal­tam biztató jeleket a jövőre néz­ve. Kár, hogy a Vidi elleni meccsbe belenyúlt a játékveze­tő, mert ez nagyban rányomta a bélyegét a találkozóra. Nagyon jó lenne az első négy nehéz meccsünkén pontot vagy ponto­kat szerezni. Ha meglesz az el­ső győzelem vagy döntetlen, ak­kor biztos, hogy beindul a gépe­zetünk - tette hozzá Csőri, aki még nem tudja, hogy kin lesz a csapatkapitányi szalag a fővá­rosi lilák ellen.- Ezt a vezetőedző, Csertői Aurél dönti el. Talán Schindler Szabolcsé. Ezt abból gondolom, hogy amikor a horvátországi edzőmeccsen nem játszottam, akkor ő viselte. ▲ Csertői Aurél vezetőedző (balra) és Czéh László edző eszmecseréje A labdarúgó NB I. állása 1. Videoton 16 11 3 2 38-19 36 2. Debrecen 16 11 1 4 32-21 34 3. Újpest 16 9 2 5 25-21 29 4. Győr 16 8 5 3 21-10 29 5.ZTE 15 8 2 5 29-24 26 6.MTK 16 7 5 4 28-18 26 7. Kaposvár 16 7 4 5 24-21 25 8. Pápa 16 7 2 7 24-20 23 9. Paks 15 5 5 5 16-18 20 10. Ferencváros 16 5 5 6 19-22 20 11. Vasas 16 6 1 9 25-39 19 12. Haladás ' 16 4 3 9 22-32 15 13. KTE-Ereco 16 4 2 10 27-37 14 14. Bp. Honvéd 16 3 5 8 16-23 14 15. Nyíregyháza 16 3 4 9 22-34 13 16. Diósgyőr 16 3 3 10 19-28 12 TÁMOGATOK: MtVABCUüAS ■ RAKtAI KTE $Vattos'' Vezetőedző: Csertői Aurél Vezetőedző: Willie McStay Újpest o \9 20. o 33 gates'"1 o \6 o 36 Sd o \A o 31 Sima* o ®. 7OÍ0W © 6W 06a\có ® ® 77*26®' 6stoWs ncstnát l\U bakács o o 736a0' 7\ OoO 70UŐ'cS Sérült: Szavics(combizomsérülés),Litsingi (bokasérülés) Eltiltott:Vaskói., PollákZ.(piroslap) Eltiltott: Csordás, Alempijevics (mindkettő piros lapos) uerbau Afe, iim™ © KTE-Ereco-Újpest FC, vezeti: Fábián Mihály (Ortó Gyula, Márkus Tamás) JEGYÁR, FELNŐTT. 1400, 1700 forint. DIÁK (14 év fölött), nyugdíjas 1100,1400 forint. 14 ÉV ALATT A BELÉPÉS INGYENES. Az olcsóbb jegyek (fehérek) a székházzal szembeni, a drágáb­bak (lilák) a székház felőli oldalra szólnak. A bérletekre ugyanez vo­natkozik. A különböző fajtájú be­lépőket csak az adott oldalon le­het megvásárolni, és csak ott le­het belépni velük! A bérletekkel való belépés szintén csak a meg­felelő oldalon lehetséges. A 17. FORDULÓ TOVÁBBI MECCSEI: 03. 05., PÉNTEK: Szombathelyi Haladás-Kaposvári Rákóczi (19.00) 03. 06., SZOMBAT: Budapest Honvéd-MTK Budapest, Nyíregyháza Spartacus-Paksi FC ( mindkettő 14.00), Zalaegerszeg-FTC (15.00), Győri ETO-Vasas (16.00), Diósgyőr-Videoton FC (17.00), 03. 07., VASÁRNAP: Lombard Pápa-Debreceni VSC (17.30) A 18. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: 03.12., PÉNTEK: FTC-Nyíregyháza Spartacus (19.00) 03.13., SZOMBAT: Győri ETO-KTE-Ereco (16.00), MTK Budapest- Szombathelyi Haladás, Paksi FC-Vasas (mindkettő 14.30), Videoton FC- Lombard Pápa (15.00), Kaposvári Rákóczi-Zalaegerszeg (16.00), Debreceni VSC-Budapest Honvéd (17.30) 03.14., VASÁRNAP: Újpest FC-Diósgyőr (17.30) TRANS rn MizsePack MULllKf R MÉDIAPARTNEREK: ELSŐ A SPORTBAN Ereco n KnEFÉR heibl I PiroskA qtftiMölcsszbvp qqtimö/csnektár BAQN.hu Petőfi Népe PHOENIX MECANO CANO A BÁCS-KISKUN MEGYEI ONLINE Rátöri Ingatlankezelő és Kereskedelmi Kft Meleq Frik-I IIdió Uicodalmu és Vendeghai fitness akker tüzép ouna KCHMKtMiTi TftfVMHÓ Csőri a lelátóról szurkol

Next

/
Thumbnails
Contents