Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-05 / 54. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 5., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Menza és rádió: új vezetőktől várják az új üzleti terveket Vezetőváltás miatt két városi cég idei üzleti tervét levette tegnapi ülésének napirendjéről a bajai képviselő-testület. A közétkeztetési társaság ügyvezetőváltásáról már korábban döntöttek a városatyák, a városi tulajdonban lévő rádiót üzemeltető cég vezetőjének cseréjéről pedig tegnap határoztak. Dr. Munczig Dénesné még előkészítette a Baja Hangja Kft. idei üzleti tervét, ám a 15 millió forintos városi támogatás mellett mindössze 1,5 milliós pályázati, illetve reklámbevétellel számoló anyagot nem vitatták meg a képviselők. Helyette elfogadták az ügyvezető lemondását, aki közös megegyezéssel távozik posztjáról. A Baja Hangja Kft. ügyvezetőjévé Bocsa Barnabást, a lapkiadással és a városi televízió működtetésével is megbízott Baja Marketing Kft. igazgatóját választották. ■ K. T. Felemás vélemény a kunszentmiklósi közmunkásokról Idén 240 személlyel számol a közfoglalkoztatásban a kunszentmiklósi önkormányzat. A munkába bevonandók többsége rendelkezésre állási támogatásban részesülő, kisebb hányadban pedig álláskereső. A rájuk váró, többnyire három hónap időtartam alatti, napi 6 órás feladatok általában nem igényelnek szakképzettséget. Ezért ahogy a múlt évben, úgy idén is döntően a közterületekre, kevesebb számban pedig az intézményekbe irányítják a közcélúan alkalmazott munkásokat. Az intézményekhez elhelyezett munkavállalók általában megelégedésre látták el feladataikat. A közterületekre beosztottakról azonban ez nem minden esetben mondható el. Legtöbbjük alig dolgozott még közösségben, kötelességtudatot nem mutatott, nehéz volt őket irányítani - számoltak be a városháza hivatalnokai. ■ M. J. Lakókocsitűz robbanással Matkón Égési sérülésekkel szállítottak kórházba tegnap délelőtt egy férfit, akinek kigyulladt a lakókocsija Kecskemét-Matkón. A tűzben egy gázpalack is felrobbant, további négyet pedig a tűzoltók hoztak ki az égő lakókocsiból. Fekecs József tűzoltó őrnagytól úgy tudjuk, vizsgálják a tűz okát. ■ H. I. Javítják a játszótereket Lassan bár, de közeledik a tavasz, a kecskeméti VG Kft. megkezdte a játszóterek rendbetételét. Tigyi Márton, a cég városüzemeltetési részlegének a vezetője elmondta: a munkát a Bagi László utcai játszótérrel kezdték. Itt a szokásos karbantartás és takarítás mellett az egyik hinta ülőkéjét is ki kellett cserélni. A karbantartók innen a Kiskert térre mentek - „madárfészket" szerelni. A gyerekek kedvenc hintáját még tavaly nyáron tették tönkre a suhancok. A környéken lakók visszaemlékezései szerint szinte állandóan tömegével lógtak rajta. Tigyi Mártontól tudjuk: a madárfészekhinta sérülései is azt bizonyítják, túlterhelték. A játékra normális használat esetén tíz év jótállást vállal a gyártó. (G. S.) HIRDETÉS Kapcsoljon feljebb Velünk! A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában munkatársaink 2012-től a Mercedes-Benz kompakt gépjármüvek új generációját fogják gyártani. Munkánkat a Magyarország szívében elhelyezkedő új gyárunkban készülő elsőosztályú termékek víziójának megvalósítása motiválja. Ajánlatunk: • A több mint százéves múltra visszatekintő, kiváló minőségű autókat gyártó egyik legjobb világmárka kínálja Önnek az alábbi munkahelyet. • Egy nemzetközi projekt keretén belül a távlati elképzeléseket nagy tettrekészséggel megvalósító új csapathoz csatlakozhat. • Vonzó kondíciók és sokrétű oktatási valamint továbbképzési lehetőségek várnak Önre. • Német nyelvoktatást valamint németországi továbbképzési lehetőségeket is kínálunk. • Továbbá részese lehet az „első magyar Mercedes-Benz“ megszületésének. Hatékony gyártási folyamatok segítségével biztosítjuk mindazon értékeket, melyeket ügyfeleink elvárnak prémium-márkánktól: utazási kultúra, biztonság és minőség. Feladatai: • Sokrétű feladatok várnak Önre a Logisztika területén, hiszen nem csak specialistákat, hanem átfogó szaktudással rendelkező munkatársakat is keresünk! Elvárásaink: • A logisztika területén szerzett szakmai tapasztalat. • A csapatmunka mellett egyedül is képes a gyártás beindítása kapcsán felmerülő problémák átgondolására és megoldások kidolgozására. • Strukturált munkavégzés és gondolkodásmód mellett kezdeményezőkészséggel is bír. • Jó kapcsolatteremtő készséggel és németnyelv-tudással rendelkezik. Az alábbi honlapon található a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. összes állásajánlata: http://career.daimler.com/kecskemet Örömmel fogadjuk jelentkezését, amelyet vagy közvetlenül az „Onlinebutton“-ra kattintva vagy pedig az adott állásajánlatnál megadott e-mail-címre küldhet el. DAIMLER Nagy pofon a felső tagozaton buktatni vagy sem. A kérdés bármily furcsa, a jelenlegi kampány egyik témája. A legnagyobb jobboldali párt oktatási politikusai évismétlésre köteleznék a tanulásban sikertelen alsós nebulót. Magyar Bálint korábbi oktatási miniszter tiltakozik az ötlet felvetése ellen is. Azt mondja, hogy lelki törést okoz a gyerekben a buktatás. Ez így van. Sikertelennek lenni rossz. De tény, hogy a gyerekek még ha azonos életkornak, fizikálisán, lelkileg, sőt szellemileg is másként fejlődhetnek. Lehet valaki testileg jól fejlett nyolcéves, miközben szellemileg csak egy hatéves szintjén áll. Ez nem baj. Nem vagyunk egyformák. egy jó oktatási rendszerben a gyerkőc behozhatja az el maradást. Ehhez persze fejlesztő pedagógusokra, pedagógiai asszisztensekre lenne szükség. De a legtöbb iskolában nincs, vagy csak kevés ilyen szakember dolgozik, mert jut erre pénz. A nebuló - buktatás esetén - újból tanulhatná mindazt, amit egy év alatt nem sikerült elsajátítania. Talán si: kpreket is érne el, ami előrelendíthetné a tanulás'‘íe- rületén. De a jelenlegi rendszerben - csak szülői hozzájárulással ismételhet - a gyerek jár ugyan iskolába, de nem halad a tanulmányaival. Majd felsőben megkapja a nagy pofont, bukik, mert kiderül, hogy hiányoznak a szakmai alapjai. Ekkor kellene négy évet bepótolnia. Ekkor szembesül a gyerek azzal, hogy négy évig becsapta az oktatási rendszer. Elhitették vele azt, hogy jól veszi az akadályokat, miközben kiderül - igaz, a felsőben -,.hogy ír- ni-olvasni sem tud. Ez okoz majd lelki törést neki, de olyat, hogy egész életében megemlegeti. VITRIOL Keményfájú pásztorok rossz marketinggel Westernbált tartanak a hétvégén az egyik iskolában. Nincs ebben semmi feltűnő, régóta erős nálunk a vágyakozás a vadnyugati életmódra. A cowboyok, az emancipálódott cowgirlök a szabadságeszmény megtestesítői, a zord körülményeket, szegénységet jól tűrő, egyik napról a másikra élő hősök. Eddig rendben is volna, de egy kiskunsági bálon úgy illenék, hogy mondjuk, csikósok, kanászok, juhászok, gulyások vonulnak fel példaképül. Ők is voltak annyira „keményfájúak” kint, a zord pusztában. De mit érnek vele, ha egyszer rossz a marketingjük? Pásztoraink nem a hollywoodi díszletek közt születtek. ■ M. J. BARTA ZSOLT