Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-31 / 75. szám

Pusztaottlakai programkavalkád A z idei év első pusztaott­lakai rendezvénye április 18-án a Viharsarok Autó- Motor Sport Egyesület évadnyi­tó krosszbajnoksága. Lesz lada- krossz-, quad-, off-road verseny és bemutatók is színesítik a programot. Kísérőrendezvény­ként a vadaskerti látogatás mellett a szervezők mulatós és rocksátrat is állítanak. Utóbbi­ban az István a király című rockopera ősbemutatójának fő­szereplői is fellépnek. A gyer­mekeket zsíros kenyérrel, lán- gossal, meleg teával kínálják. Május 31-én rendezik meg a II. Pusztaottlakai Gyermekna­pot. Ekkor a krosszpályán bemu­tatókat, próbautakat szer­veznek. A gyerekekre szí­nes programkavalkád vár, Jl vetélkedőkkel, lovaglással (• és sok-sok játékkal. Június 12-én és 13-án az elszármazottak napjával egybekötött családi ju- niálisnak ad otthont a ring. A látogatókat nép- művészeti kiállítás, nemzetkö­zi kórustalálkozó és gyermek- néptánc-verseny várja. Fellépnek a Kolozsvári Operaház művészei is. Június 13-án „Sportoljunk együtt a búcsú napján” címmel szerveznek programot. Ekkor bo­nyolítják le a hátrányos helyzetű gyerekek sportvetélkedőjét. Szín­padra lépnek a Duma's Színház tagjai és humoristák is. Este kon­certek, utcabál. őszig m’d"rdeIíveS kiláto­'ya»U^arsarok^be STGyermeKszige«e­Július 18-án autókrossz- bajnokság. Szeptember 4-én és 5-én im­már negyedszer csalogatja Pusztaottláka a Tepertőfesztivál­ra a vendégeket. Tavaly mintegy húszezren látogatták a rendez­vényt. Idén is egymást követik a szórakoztató programok. Teper­tő is lesz garmadá- val. Emellett kör- k 1 nyezetvédelmi és egészséges élet­móddal kap­csolatos kon­ferenciákat szer­veznek. A fesztivál hagyományos ele­mei: a folklór-, a sport- , a harcművészet-, a tech- nikaisport-bemutatók és - versenyek sem maradnak el. Valamennyi program in­gyenes. A Vadaskert Gyermeksziget az egész családnak tartalmas kikapcsolódást ígér. Már az áprilisi nyitórendezvényen megtekinthetik a vadaskert új jövevényeit, a nemrég szüle­tett kis zebrát, Csíkos urat és a kengurubébit, Zsebibabát. Rajtuk kívül többek között őzeket, szarvasokat, muflono­kat, kameruni kecskéket, struc- cokat, lámákat, egzotikus ma­darakat és őshonos magyar ál­latokat láthatnak a vadaskert látogatói. Az állatsimogatóban barátkozni is lehet a kert ba­rátságos lakóival. 25

Next

/
Thumbnails
Contents