Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-29 / 73. szám

RIPORT *Ó* Rengeteg szőlő - nagy borászat nélkül orgovány Egykor az arany sárfehér meg a szorgos munka hozott jólétet a faluba Borversenyt rendeztek Orgoványban. A hegyköz­ség határában 1609 hek­táron 638 szőlész szor­goskodik, de alig félszáz mintával neveztek a gaz­dák. Vajon miért ilyen ke­vesen? Barta Zsolt Magyarországon Orgovány az egyetlen olyan falu, melynek ha­tárában több szőlőt termeszte­nek, mint némelyik hazai borvi­déken. Ma több mint 1600 hektá­ron szorgoskodnak a helyiek. A terület csaknem akkora, mint amekkora a Villány-Siklósi bor­vidék. De míg Baranyában jó ne­vű borászatok alakultak ki, me­lyek az elmúlt húsz év alatt igen nagy presztízsre tettek szert, ad­dig Orgoványon nem születtek meg az olyan pincészetek, me­lyek öregbíthetnék a település ne­vét. Az itt termesztett bogyós gyü­mölcs túlnyomó többségét ugyan­is értékesítik. A gazdák bort ké­szítenek, de többnyire csak saját fogyasztásra. Tavaly 35-45 forint között alakult a gyümölcs felvá­sárlási ára, de ebből haszon nem származott. A gondokat az is sza­porítja, fogalmazott Duráncsik Gyula hegybíró, hogy a felvásár­lók többnyire részletekben, több hónapra elhúzódva fizetnek. Az­az megvárják, amíg elkészül a bor, és azt értékesítik. A bevétel­ből fizetik a termelőket. Azaz - képletesen szólva - a gazdák nemcsak a felvásárlási piac hát­rányait, de a késztermék értéke­sítési gondjait is „élvezik”. A borbírálók 51 mintát minősítettek. Balról: Duráncsik Gyula (Orgovány), Radványi Jenő (Izsák), Balaton Zoltán (Csengőd), Magyar László (Kecskemét), Gellén Gábor (Soltvadkert), Dulai Jánosné (Csengőd), Birkás Menyhért (Szabadszállás) Ma a szőlő korántsem fizet olyan jól, mint régebben. A faluban élő Palásti Kovács Imre, aki korábban főagronómus volt több szakszövetkezetben, is azt mondja, hogy a családok ré­gen láttak perspektívát a mező­gazdaságban. Ma már nem. A szakszövetkezeti rendszerben az 50-es, 60-as években beindult szőlőtelepítés viszonylagos jólé­tet hozott a falunak. Főként arany sárfehért telepítettek a né­pek, a németek pedig kivitték, jó Kiválasztották a falu két legjobb borát <■( 1: |J /"I m A g£NTEKI BORVERSENYEN 51 mintával neveztek a termelők. A fehérborok között Korenika Attila nektárja, míg a vörösek között Vörös Víg Kálmán cabernet franc-ja kapta a leg­magasabb pontszámot. Bir­kás Menyhért, a szabadszál­lási Birkás Pincészet vezetője a zsűri tagja volt. , i. ..yujitf .... az ORGOVANYi származású bo­rász azt, mondta, hog}'. egyet­len mintát sem kellett kizárni az értékelés során. Szép arany sárfehéreket, kövidinkákat kóstolhatott a hét tagú értéke­lő bizottság. Meglepte a vörös borok minősége, melyek szép színanyaggal kellemes gyü­mölcsös ízzel bírtak. pénzt fizetve az embereknek. Ké­sőbb, amikor a megyében pezs­gőgyárakat építettek, Izsákon, Kiskunhalason, Nyárlőrincen a sárfehérszőlőt a feldolgozók vá­sárolták meg. Palásti Kovács Im­re azt mondja, hogy a sárfehér jobban fizetett, mint az ismert minőségi szőlők. A családok szí­vesen is telepítették, a fénykor­ban pedig 2400 hektáron szüre­teltek a szőlészek. Viszont, o.ztjrt p.ern alakultak ki olyan borfeldolgozó kom­binátok, mint ami­lyenek Bócsán, Solt- vadkerten, Kiskő­rösön, Kecelen, Akasztón vagy Csengődön ma is működnek. A borkészítés hagyománya sem olyan erős, mint akár Soltvadker­Tavaly 130 200 mázsányi szőlőt szüreteltek az orgoványi gazdák. ten vagy Kiskőrösön. A nyugal­mazott főagronómus azt mond­ja, hogy a 80-as évek közepéig egyre jobban éltek a családok. Keményen dolgoztak, de volt eredménye. A házak nagy része akkor épült, a tanyákról is sokan beköltöztek. A növénytermesztés mellett jószágot is neveltek. Évente 10-15 ezer sertést is lead­tak, tejért sem mentek a boltba, mert sok háznál neveltek tehene­ket.- A rendszerváltás után, a szovjet piac összeomlásakor vál­tozott a világ. Egyre kisebb lett a kereslet a szőlőre, a sertésre, egy­re kevesebb volt az olyan jó év, amelyik tisztességes jövedel­minél zárult. Az egykor jólétet hozó sárfehér ma már csak a te­rületek egyharmadán terem - veszi vissza a szót Duráncsik Gyula hegybíró. A nagy borásza­ti pincészetek igényei alapján fő­ként rajnai rizling, zalagyöngye, királyleányka, nektár, kékfran­kos, cserszegi fűszeres, bianca s egyéb szőlőfajtákat termeszte­nek. Majd megjegyzi: sajnos le­maradt a falu azzal, hogy nem alakultak ki a helyi felvásárlást intéző pincészetek. Ma már nincs nagy jövedelem a szőlő­ben, de a családok dolgoznak, amíg bírják. Palásti Kovács Imre azt mondja: az idősebb gazdák akkor is ki­mennek az ültetvé­nyekre, ha nincs ha­szon. Ők azt tanul­ták a régi öregektől: a munkát el kell végezni. Ha nem az idén, hát jövőre majd csak lesz pénz a sző­lőből. > KOMMENTÁR: 3. OLDAL Mivel kínálja a vendégeket az ünnep idején? PALÁSTI KOVÁCS IMRE: - Bolt­ban nem veszek bort. Hely­béli bort, zweigelt rozét, cabernet-sauvignon-t meg ezeifürtűt teszek az asztalra. Gál Szilvia: - Az édesapám által készített meggybort kí­náljuk majd. A kertben terem a gyümölcs, mi szedjük és ké­szítjük saját fogyasztásra. , g» . DURÁNCSIK GYULA: - Helyi kövidinkát és arany sárfehért adok a látogatók­nak. Emellett az izsáki Vargáéktól rozét vásárolok. Ha egy természetfotós nekiindul, bizony mást is fényképez világutazó Molnár Péter kertészmérnök különösen lenyűgözőnek találja a Pireneusok mészkőfalait Egyetemistaként hátizsákos ván­dorként, vonattal járta be Spa­nyolországot. Azóta rendszeresen visszalátogat a mediterrán or­szágba, legutóbb a Pireneusokat kapta lencsevégre a kecskeméti természetfotós, Molnár Péter. Molnár Péter Kevés kertészmérnök utazik annyit, mint Molnár Péter, az pe­dig bizonyos, hogy neki lehet a legtöbb fotója Európa, Afrika, Ázsia és Észak-Amerika leg­szebb tájairól, mivelhogy szen­vedélyes természetfotós. Egy eu­rópai zöldségvetőmag-forgalma- zó cég területi képviselőjeként rendszeresen eljut egyebek mel­lett Francia-, Német-, Spanyol- és Törökfóldre, szabad idejében pe­dig magánemberként járja a kontinenseket.- Az egyetem után egyik diák­társammal elhatároztuk, hogy nyakunkba vesszük a „világot”, a lehető legtávolabbi európai or­szágba váltottunk Inter Rail vas­úti bérletet, így jutottunk el Szi­cíliába, Spanyolországba, Ma­rokkóba - eleveníti fel első ka­landtúrája történetét Péter. - Emlékezetes maradt az út, egy hónapig kóboroltunk szinte semmi pénzzel városról város­ra, Marokkóban ugyanis kira­boltak bennünket, szerencsére a legfontosabb cuccok: vonat­jegy, útlevél, fényképezőgép nem kerültek tolvajkézre. Tizenöt éve is fényképezőgép­pel vágott neki első világjárásá­nak, de csak tíz évvel később, 2005-ben csatlakozott a natúr- Art Magyar Természetfotósok Szövetségéhez. Diákként még a kalandvágy hajtotta, ma már in­kább a különleges fotótémákat keresi. Munkája révén évről év­re beutazza Európát, számos or­szágban látogatja a vetőmag-ne­mesítéssel foglalkozó kutatóál­lomásokat. A spanyol vidék az egyik kedvence. Egyrészt az ott élő emberek miatt. - Nem véletlen, a nemzet­közi cégnél több száz kollégám ra, csodálták, fotózták a tíz cen­timéteres hó alatt „roskadozó” pálmafákat. Őt nem hozta lázba a kuriózum, eszébe sem jutott megörökíteni.- Alapvetően természetfotós vagyok, nagyon ritkán fotózok szociotémát - vallja. - Idei spa­nyol túrám legfőbb úti célja a Pi­reneusok volt. Nem bántam meg, Európa egyik legszebb hegysé­ge, hatalmas, narancssárgás szí­nű mészkőfalai káprázatosak a naplementében. Ä pireneusi több száz éves parasztfalvakban szinte megállt az idő, minden a középkort idézi, csak a villanyve­zetékek emlékeztetnek a mai ci­vilizációra. A fotóművész elárul­ta, ha minden „limit” nélkül utazhatna, Új- Zéland, Ausztrália, Pa­tagonia természeti cso­dáit látogatná sorra, valamint Kenya ma­gashegyi esőerdőit, színes tavait. Idehaza a Balaton-vidéket, a Dunakanyart fotózza szívesen, valamint a Kiskunság és a Bükk is szíve csücske. ■ P. Zs. Alul: Segovia erődje, az Alcazar minden talpalatnyi termő­földért, hatalmas sziklák he­lyére varázsolnak teraszker­teket. Almeria az ország egyik legmelegebb vidéke. Péter 2000-ben tanúja volt annak a csodának, hogy száz év után először esett ott hó. A helyiek kitódultak az utcák­közül a legtöbb barátom spanyol - mondja a világjáró fotós. - Ked­ves, barátságos emberek, kedve­lik a jó vörösborokat. Emellett szívós és kitartó nép. Almeria tartományban egy keskeny ten­gerparti sávon negyvenezer hek­tár fóliát művelnek a kertészek, télidőben a fél kontinenst ellátva friss primőrrel. Megküzdenek tájkép

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents