Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-27 / 72. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 27., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Megegyezéssel zárul a volt jegyző pere Bácsalmáson mm«Ét Akadályverseny robotoknak Akadálypályán haladtak, majd tesztpályán is bizonyítottak azok a legórobotok, melyekhez a programot tegnap délelőtt írták meg a II. Mobilrobot-programozó Országos Csapatverseny résztvevői. A középiskolás diákok számára meghirdetett robotikaversenyt a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium és a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara szervezte meg. A versenyre 7-12. évfolyamos tanulókból összeállt csapatok jelentkezhettek. A tegnapi országos döntőre végül 10 csapat jutott be, köztük négy kecskeméti. A döntő feladatai a legórobotok programozására épültek: a csapatoknak egy előre elkészített terepasztalon kellett útvonalkövetési és akadáiypálya-jellegű feladatokat megoldaniuk egy előre összeépített robotra megírt programok segítségével. A Bányai Júlia Gimnázium két csapata szerezte meg az első és második helyet. (M. A.) Vészhelyzet a reptéren kecskémét Kábellopás miatt áramszünet volt Három évvel ezelőtt kezdődött és most fejeződött be az a pereskedés, mely a település korábbi jegyzője, Barta Józsefné és az ön- kormányzat között zajlott. Ezen időszak alatt 5 bírósági ítélet született. A másodfokú tárgyalás előtt azonban a felek a közös egyezség létrehozása mellett foglaltak állást. A képviselő-testület 2007-ben három fegyelmi eljárást indított Barta Józsefné ellen. (A korábbi testület nem azonos a mostanival, 2008 decemberében időközi választásokat tartottak Bácsalmáson.) Úgy ítélték meg, hogy munkájában hiányosságok tapasztalhatók, melyekkel kárt okozott az önkormányzatnak. Az utolsó fegyelmivel a városatyák kimondták a jegyző hivatalvesztését, felfüggesztették állásából. Mindhárom fegyelmiből bírósági ügy lett. A Kecskeméti Munkaügyi Bíróság első fokú ítéletében helyt adott a volt jegyző anyagi követeléseinek. Ugyanis a bíróság szerint nem követett el olyan súlyos hibákat, amiért hivatalvesztés járt volna. Az önkormányzatnak az első fokú ítélet alapján több mint 30 millió forint kártérítést kellett volna fizetni. A másodfokú tárgyalásra már nem került sor, tekintettel arra, hogy mindkét fél jelezte a közös megegyezés szándékát. Barta józsefné elmondta, hogy az egyeztetés jelenlegi szakaszában konkrét nyilatkozatot nem kíván tenni. Megerősíti, hogy a végleges lezárást követőn azt megteszi. Elmondta, hogy bár az ügy kibontakozni látszik, elégtételt nem érez, hiszen harminc évig dolgozott Bácsalmáson. Zalántai Endre polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, a képviselő-testület döntése alapján - a közös megegyezést figyelembe véve - 25 millió forintos nem vagyoni kártérítést fognak fizetni a volt jegyzőnek. ■ Juhász Jenő FOGADÓÓRA • KIRÁLY József, az MSZP 2.sz.v.k. képviselőjelöltje március 30-án, kedden fogadóórát tart 16 órától a Tám-pont irodában (Kecskeméti Végh Mihály tér 5.). (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS) Három tolvaj surrant be csütörtök délután a kecskeméti repülőbázis egyik külső, nyitva lévő irányítóházába. Elloptak három méter kábelt, így áram nélkül maradtak a reptér biztonsági berendezései, miközben gépek is voltak a légtérben. A tartalékáramkör üzembe helyezésének köszönhetően nem történt baleset. A tolvajokat tettenérték és elkapták. Hraskó István Egy 19 és egy 20 éves férfi, valamint egy 9 éves fiú hatolt be csütörtök délután 4 órakor, repülési időben a kecskeméti repülőbázis egyik külső, nyitva lévő irányítóházába.- Elvágtak egy elektromos rézkábelt, és abból körülbelül három métert elloptak. A tápkábel rongálása következtében a repülőgépek irányítását és leszállását segítő műszerek áramellátása megszűnt. A leszállást segítő jeladó működésképtelenné vált, ez pedig nagymértékben veszélyeztette a légi közlekedés biztonságát. A reptér emiatt átállt tartalék áramkörre, hiszen az adott időpontban a légtérben repülés volt - közölte pénteken Mihályné az egyik kábeltolvaj előzetesbe, a másik szabadlábra került. Mint azt dr. Husek Dánieltől, a Kecskeméti Városi Bíróság elnökhelyettesétől megtudtuk: mindkét nagykorú gyanúsított ellen a közlekedés biztonsága elleni bűntett, kiskorú veszélyeztetése és lopás vétsége miatt indult eljárás. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény egyébként három évig, míg a kiskorú ve Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az irányítóház egyébként a reptér kerítésén kívül, attól körülbelül egy kilométerre helyezkedik el, rézkábelek és elosztó dobozok vannak benne. A fiatal tolvajokat a helyszínre egyidő- ben érkező rendőrök és reptéri szélyeztetése öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A két férfi közül végül csak az egyik, a 19 éves kecskeméti H. Mihály előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Ő már számos alkalommal volt büntetve, többek között rablás miatt is, éppen ezért tartani lehetett attól, hogy szabadlábon további hasonló bűncselekményeket követne el. dolgozók tettenérték és elkapták. Éppen időben, mert a bűnözők kocsival érkeztek a helyszínre, noha egyiküknek sem volt jogosítványuk. A levágott kábel értéke csupán tízezer forint, a rongálással okozott kár viszont százezer.- A reptértől körülbelül egy kilométerre található irányítóházat külön őr nem vigyázza, de különböző érzékelőberendezések természetesen figyelik, technológiai őrzése megoldott - tudtuk meg Kilián Nándor dandártábornoktól, a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnokától. - Mivel olyan berendezésről van szó, amely a navigációhoz szükséges, a kábelek ellopása veszélyhelyzetet okozott, de szerencsére jó idő volt, hét ágra sütött a nap. A behatolásra azonnal reagáltunk, a tolvajokat sikerült tetten érni és elkapni - tette hozzá a parancsnok. Kilián Nándor kérdésünkre elmondta: már máskor, pár évvel ezelőtt is volt hasonló kábellopási kísérlet. Egyet letartóztattak a „rezesek” közül A bakter és a rezes ha az ember a Kismorgás felől Matlárházát érintve halad Tátralomnicra, akkor alighanem elmegy az egykori Metallurg-üdülő mellett. Ott valamikor fémmunkások töltötték vakációjukat. Míg sétálgattak a Tátrában, nyilván sokat gondoltak acélra, alumíniumra, rézre. Hiába, no, a szakmai érdeklődés a szabadban sem enged pihenést a tettrekész embereknek. Ezért fordulhat elő, hogy a rézfúvósok sem csak zárt térben játszanak, és a kábeltolvajok a föld alól is előteremtik a be- olvasztanivalót. Abban talán megegyezhetünk, hogy a trombitások ragaszkodása a rézhez, kisebb problémája Magyarországnak, mint a fémtolvajoké. Olyannyira, hogy a valóság már felülírta a régi szabályt, miszerint a mozdonynál nehezebb fémtárgyakat nem csórnak el, hisz már hidat is loptak e hazában. Nyilván nem átkelési céllal. a fémhez való ragaszkodás egyik szép példája az a kecskeméti eset, amelyben a repülésbiztonsági berendezések áramellátását biztosító kábelből vágtak le egy darabot. Ezentúl a hadgyakorlatok forgatókönyvébe is beírhatnak majd ilyesmit: a visszavonulást fontolgató ellenséges erők váratlan támogatást kapnak a polgári lakosság fémbizniszben érdekelt képviselőitől. a vasúti modellek szerelmesei már nemcsak apró bakteri tesznek a terepasztalra az őrbódéhoz, hanem rezeseket is, akik a jelzőberendezés kábelét akarják ellopni. A vasútiaktól vásárolhatnak a repülőmodellesek is. Ez persze közlekedésbiz- tonságilag nem jelent megoldást, és nem segít felszámolni az illegális fémkereskedelmet sem. Sem a terepasztalon, sem a valóságban. HIRDETÉS FELHÍVÁS KECSKEMET POLGÁRAIHOZ A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet világméretű kezdeményezése a Föld Órája akció, melynek célja a globális felmelegedés elleni összefogás hangsúlyozása. A WWF 2010. március 27-én negyedik alkalommal rendezi meg az eseményt, melynek keretében 20.30 órakor reményeink szerint bolygónk sokezer városában sötétülnek el a fények egyidőben, és emberek milliói kapcsolják le a világítást otthonaikban vagy munkahelyükön. 2009-ben 67 önkormányzat és több mint egymillió ember vett részt a magyarországi akcióban. Kecskemét Önkormányzata a 2010. március 25-én meghozott határozata értelmében ismét csatlakozik a Föld Órájához és az alábbi épületek, térrészek díszvilágítását kapcsolja le március 27-én (szombaton), 20.30-21.30 között: Polgármesteri Hivatal, Református Templom, Református Gimnázium, Cifra Palota, Piarista Gimnázium, Katona József Színház, •» Államkincstár, Alföld Áruház, ■* a Szabadság tér középső sétányán lévő kandeláberek. Felkérjük városunk polgárait, hogy otthonaik világításának lekapcsolásával vagy minimalizálásával juttassák kifejezésre egyetértésüket a globális klímaváltozást mérséklő erőfeszítésekkel. Újra megkapták az év beszállítója címet Negyedik alkalommal kapta meg a Magyar Suzuki Zrt.-től Az Év Beszállítója Díjat a fajszi Pata József Gépipari Kft. A tulajdonos, Pata József igazgató elmondta, hogy az idén 27-28 millió karosszériadarabot gyártanak a japán cégnek. Tavaly új csarnokot építettek, illetve 620 millió forintot költöttek, új megmunkálógépek beszerzésére. A vállalkozás árbevétele tavaly közel 400 millió forinttal csökkent, mert az autógyár is visszafogta termelését. Ugyanakkor a Pata Kft. nyeresége hasonlóan alakult az előző évihez, mert a technológiai fejlesztésekkel csökkentették a kiadásaikat. ■ Barta Zsolt VITRIOL Hagyományok, divatok és állandó dolgok a húsvéti ünnepek előtt Reggel izgatottan zuhant be mellém az ágyba a kislányom és a húsvéti nyúlnak írt levele után érdeklődött. Érteden ábrázatomat látva lehiggadt: - Akkor az már jó helyen van, a nyuszinál - nyug tázta. Ezzel túl is lépett a húsvét- várás problémáján, engem viszont teljesen magamhoz térített a nyújtózkodásból. Mert vannak állandó dolgok az életben. Ilyen a böjt, ami most újra divatba jött. Csak a trendkövető ember nem hitből, vágy hagyománytiszteletből tartóztatja meg magát és tisztítókúrának nevezi Meg állandóság az is, hogy mindig az utolsó pillanatban ébredek rá: ünnep jön, készülni kell. Az ünnepi ebéd idén maximálisan hagyománytisztelő lesz, a gazdasági válság jegyében. De azért ke rül majd sonka és tojás is: a szomszéd néni utánajárásával minőségi, kedvező áron. Idén újkori festékekre sem költünk Nálunk a tojást is régi, gazdaságos praktikákkal csinosítják majd a lányok: hagymát, apró növénye két, harisnyát használnak Tehát előterébe kerül a kömyezetvéde lem, ami most szintén divat. Már csak azt kell kiderítenem, mit tartalmazott a kislányom kívánságlistája. Ha ez nem sikerül, akkor a térdemre vonom a gyere két és megbeszélem vele, hogy az ünnep nem az új játékról, hanem a hagyományról és a hitről szói ■ pé-há ÖKRÖS CSABA