Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-24 / 69. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 24., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Telt ház előtt nyitott meg a kecskeméti színészvásár Tegnap megkezdődött a Színmű­vészeti Egyetemek Találkozója Kecskeméten, jegy azonban már csak néhány szerencsésnek jut­hat. A nagy érdeklődésre való te­kintettel az Újvidéki Művészeti Akadémia Domonkos István írá­sai alapján összeállított Tavasz - Hős ibolyák című előadásából és a Kaposvári Egyetem Goldoni Chioggiai csetepaté című pro­dukciójából pótelőadást tarta­nak. A március 28-áig tartó művé­szeti találkozón színművészetis hallgatók mutatják be vizsgaelő­adásaikat esténként a Ruszt Jó­zsef Stúdió Színházban és a Ke­lemen László Kamaraszínház­ban. A színházi bemutatók előtt/után off-programokra - fel­olvasásokra, az alkotókkal való beszélgetésekre - várják a kö­zönséget. ■ A színházi bemutatók előtt és után az alkotók­kal is beszélgethet a kö­zönség. A SZÍN-TÁR kiemelt rendezvé­nye a vasárnapi Rektori Konfe­rencia, melyen első ízben ül egy asztalhoz valamennyi, hazai és határon túli színművészeti egye­tem képviselője. A találkozón részt vesz Ascher Tamás, a buda­pesti Színház-és Filmművészeti Egyetem rektora, Máté Gábor tanszékvezető, Gasparik Attila, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, László Sándor, az Újvidéki Színház igazgatója, az Újvidéki Művészeti Akadémia vezetője, Csáki Judit, a Kaposvá­ri Egyetem tanszékvezetője, Mo­hácsi János rendező és Rusznyák Gábor rendező. ■ R. J. wttzmMmnm A BA0N.hu olvasóitól Ön mit gondol a világnapokról? Semmi értelmük nincs 62% Nem a világnap teszi az odafigyelést 25% Vannak jó célok, ilyen a víz világnapja is Mindenki gyanús kis hazánkban - és a világ­ban is - jelentősen megsza­porodtak az elmúlt években az agresszív, erőszakos cse­lekmények, brutális veré­sek, késelések. Ütnek, fe­nyegetnek - esetenként öl­nek is - válogatás nélkül mindenkit: romát, magyart, pedagógust és diákot, járó­keretes idős nénit, taxist, buszsofőrt, orvost, beteget... Nem jó ez így. Mert félni senki sem szeret. Sem ott­hon, sem munka közben, sem a szabad idejében. Mégis azt tapasztalom, hogy mi, magyarok egyre több mindentől félünk. Sőt rettegünk! Mindenkinek megvan a maga mumusa: van, aki a munkahelye el­vesztésétől retteg, más a gyerekét félti-óvja a széltől is, a harmadikat beteges féltékenység gyötri, a ne­gyedik meg a közüzemi számláktól vagy a követe­lésbehajtóktól forog álmat­lanul, és izzadja magát lucskosra- éjszakánként. minderre persze akár le- gyinthetnénk is, mondván: úgy sincs más választá­sunk, meg kell tanulnunk együtt élni a félelmeinkkel, mások gonoszságával, az , .emberi önzéssel, az agresz- szióval. Sőt vannak, akik - divatból vagy meggyőző­désből - jó ideje ördögöt ki­áltanak, és a sötét erők megállíthatatlan előretöré­sét emlegetik a világ nega­tív eseményei mögött. persze vannak sajnálatos és szomorú történések, tra­gikus sorsok, felfoghatatlan gyilkosságok... De ezek az események egyidősek az ember történelmével. Min­dig voltak és lesznek. Elke­rülhetetlenek. Pusztán any- nyi történt, hogy mostanra az internetnek, a médiá­nak, a technikának hála (?), minden tudható, látható, és legfőképpen hangosabb lett. Baromi nagy a zaj kö­rülöttünk. És a zűrzavarban mindenki gyanús. Választási kampánygyű­lést rendezett tegnap az MSZP Kecskeméten, ahol Mesterházy Attila minisz­terelnök-jelölt mutatta be dr. Balogh László és Ki­rály József képviselőjelöl­tet. A rendezvény előtt adott interjút lapunknak a politikus. Barta Zsolt- A közvélemény-kutatók 18- 20 százalékra teszik a biztos pártválasztók között az MSZP- re voksolók táborát. Mekkora lehet az önökkel szimpatizáló rejtőzködő szavazók tábora?- Nagyon magas a bizonytala­nok aránya, sőt megjelentek a rejtőzködő szavazók is, akik el­mennek szavazni, tudják, kire adják voksukat, csak nem mond­ják meg. Úgy látom, közülük töb­ben szavazhatnak a bal-, mint a jobboldali pártokra. Gyakran ta­pasztalom, amikor járom az or­szágot, hogy sokan nem merik felvállalni politikai hovatartozá­sukat. Félnek. Azt látom, hogy az MSZP meglepetést fog okozni a választásokon.- Mennyi szavazatra számít?- A sikeres szereplésben bí­zom. /ui u- Sokan azt mondják, hogy Or­bán Viktor nem veszi önt ko­molyan. Hiába javasolt minisz­terelnök- jelöld vitát, nem fo­gadta el. Nem sértődött meg?- Nem engem nem vesz em­berszámba, hanem a magyar vá­lasztókat. 1998-ban még amel­lett érvelt, hogy ilyen vitának lennie kell. Én is osztom az ak­kori álláspontját. Annak hagyo­mánya van, hogy a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt jelöltje megvitatja az előző idő­szakot, illetve ütközteti a jövőre vonatkozó programját. Az a gond, hogy a Fidesz programjá­ban semmiféle konkrét elképze­lés nincs azzal kapcsolatban, mit tennének, ha nyernek. Helyi je­löld vitákban, országos szakma- politikai vitákban sem vesznek részt. Azt hallottam, hogy Orbán Viktor országjáró körútját is le­mondták, csak hogy ne kelljen semmit se mondaniuk a válasz­tások előtt. Ez a hozzáállás pél­dátlan az elmúlt húsz évben.- Alig három hónapja ön a párt miniszterelnök-jelöltje. Nem túl kevés ez az idő ah­hoz, hogy egy jelöltet elfogad­tassanak a szavazókkal?- A nagy, alapvető változtatá­sokhoz ez kevés. De a jelölésem­mel elindult a párton belül egy megújulás. Soha nem volt az MSZP-nek még 36 éves minisz­terelnök-jelöltje. Hiszek abban, hogy egy új baloldalt kell felépí­tenünk a következő években. Ha az országnak a modernizációt ajánljuk a jövőbeli fejlődésre, ak­kor természetes, hogy a pártnak is meg kell újulnia. Ebben az építkezésben, a következő évek­ben részt kívánok venni. A mun­kánk tehát nem ér véget a vá­lasztásokkal. Amúgy - egy mi­napi felmérés alapján - az is­mertségem szinte teljes az or­szágban. A bizonytalan szava­zók körében pedig ugyanolyan „vonzóképességgel” rendelke­zem, mint Orbán Viktor, holott az ő támogatottsága sokkal ma­gasabb, mint a szocialista politi­kusoké, ez fontos eredmény.- Mennyit utazik a kampány­ban?- Eddig több tízezer emberrel találkoztam. Hét napból hatot va­gyok úton.- Fizikailag hogy bírja?- Kérem a kollégákat, hogy egy-két órányi sportolást iktas­sanak be hetenként a progra­mok közé.- Vasárnap?- A családomé. Hatéves kisfi­ámmal és ötéves kislányommal vagyok.- Felesége?- Húsz éve vagyunk együtt, ő a hátországom. Tíz éve vagyok házas, biztosítja azt a nyugodt hátteret, ami nélkül nem lehetne ilyen intenzitással dolgozni - mondta végül Mesterházy. EHH3EQH Meglepetésre készülnek Mszp Interjú Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölttel MAGYARVÁRI 1 ANNAMÁRIA Piros kampánysálat kaptak a kecskeméti nagygyűlésen részt vevő pártszimpatizánsok. Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt szerint nagyon olyan rejtőzködő támogatójuk lehet, akik a hátoldalra szavaznak április 11-én. sok Tizenegyezer háztartás vize beruházás Büszke lehet Kecskemét a hatalmas fejlesztésre VITRIOL Az idei tavaszon, úgy tűnik, időben kapcsoltak a rendőrök az utakon Példaértékűnek számít Kecske­méten és környékén a még je­lenleg is folyó szennyvíz-elveze­tési és -kezelési beruházás. Teg­nap az ország kü­lönböző pontjairól érkeztek újságírók, hogy közelebbről is megismerkedj enek a mintegy tízmilliárd forint érté­kű projekttel. 2007 óta hazánkban több kör­nyezetvédelmi beruházás való­sult meg, mely hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebb és tisztább környezetben éljenek az adott te­lepüléseken. Ezekből válogatva a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazga­tósága egy hét helyszínes EU Ta­vaszköszöntő sajtótúrát rende­zett, melynek negyedik állomása volt Kecskemét. Az európai uniós és a magyar állam által finanszí­rozott projektet Iványi-Windhoffer Csaba, a Projekt Megvalósítási Egy­ség vezetője, valamint dr. László Zsolt, a kecskeméti önkormány­zat pályázatíró és projektmene­dzseri csoport vezetője ismertet­te a jelenlévőkkel. A hetedik éve folyó beruházás a befejezéshez közeledik, mely 11 ezer háztartást érint Kecskemé­ten, Ballószögön, Kerekegyházán és Helvécián. Eddig megépült 308 km szennyvízcsatorna, 26 szennyvízátemelő, 370 házi át­emelő, valamint 80 kilométer hosszan úthelyreállítás. Emellett a beruházás részeként az üze­meltető Bácsvíz Zrt. kecskeméti szennyvíztisztító telepén iszap- víztelenítő készült, gázmotort szereltek be, és jelenleg is folya­matban van ugyanitt a komposz­tálótelep építése, melynek a pró­baüzeme ezekben a napokban in­dul. Hátravan még a Kis-Ispa el­nevezésű projekt, melynek ered­ményeképp Kecskemét újabb vá­rosrészein épülhet ki a szenny­vízcsatorna-hálózat, így például Kecskeméten belül Ménteleken, Matkón, Borbáson, a Kossuth-la- kótelepen és Ballószögön egy új utcában. ■ Sebestyén Hajnalka Tanyájában égett halálra egy vadkerti férfi- Hétfőn délelőtt egy soltvad- kerti férfi bejelentést tett, mert az előző éjszaka leégett egy Alsócsáborban lévő tanya. Ki­derült, hogy az összedőlt ház­ban bennégett és meghalt az ott élő férfi - mondta Mihályné Bornemisza Eleonóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószó­vivője. Hozzátette: a helyszíni vizsgálat és a halottszemle so­rán bűncselekményre nem utalt semmi.- A tűzvizsgáló elsődleges vé­leménye szerint a tüzet feltehe­tőleg az elhunyt szabálytalan tü­zelése okozta. A kiskőrösi rend­őrkapitányság a 78 éves férfi ha­lála ügyében közigazgatási ha­tósági eljárást folytat. ■ H. I. Hétvégéig van néhány napunk, addig nem zúdul a nyakunkba a motorosok hada. Mert a jobb idő beköszöntével szombat-va­sárnap lepik el az utakat a bőr- dzsekisek, kisebb-nagyobb csa­patokban élvezik a sebességet, bőgetik a járgányt - nagy közös­ségi élmény, az egyszer biztos. Igaz, akad, aki egyedül hódol a szenvedélynek, egy szelídnek ne­hezen nevezhető motoros az Ml-M7-es sztráda budapesti be­vezető szakaszán például őrül­ten szlalomozott a kocsik között. Nincs min csodálkozni. Ta­vasszal a motorosok felbukkaná­sa éppúgy tervezhető, mint télen az első hó lehullásakor a közle­kedési káosz. Az inkább megle­pő, hogy a rendőrség nemcsak készült a motoros szezonra, ha­nem a múlt hétvégén razziázott is. Az autósok egyébként nagy előszeretettel szidják a motoroso­kat, kerékpárosokat, s legfőképp a kamionosokat, más közúti sze­replő hirtelen nem is jut eszem­be, akit ócsárolni lehet. A mosta­nában légterünkben röpködő iz­raeli kémgépek igencsak cifra káromkodásokat rögzíthetnének a sofőrök szájából, ha ezért jöt­tek volna, bár éppen senki sem tudja, hogy mi a fenét kerestek nálunk. Szóval az autósok min­denkit hülyének tartanak, kivéve saját magukat, pedig ők is nagy „csodákra”képesek. Tavasztól függetlenül. m Sz. Cs. ■ 308 kilométer szennyvízcsator­nát építettek.

Next

/
Thumbnails
Contents