Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-20 / 66. szám
4 GAZDASÁG Előfizetési és terjesztési ügyekkel kapcsolatban Hirdetésfelvevő és olvasószolgálati irodáink: Kecskemét, Szabadság tér 6., Széchenyi krt. 29. Telefonos apróhirdetés-feladás: 76/518-250 várjuk a Széchenyi krt 29. szám alatt! Tel.: 80/480-756 DR. PAÁL ELEMÉRNÉ 2010. március 20. TANÁCS-ADÓ „Te mit tudsz az adózásról?” Kitüntetett APEHmunkatársak Rajzpályázatot hirdet gyerekeknek az APEH Az adóval, az adózással való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni. Az állami adóhatóság az adótudatosság fejlesztése érdekében rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak. Az alkotásokat április 30- áig várja a hivatal. Pályázni két korcsoportban lehet. A 6-10, illetve a 11-14 éves korúak alkotásait szakértő zsűri bírálja el. Az adózás világát személyes (családi) élmény alapján vagy elképzelt módon bemutató alkotásokat tetszőleges technikával készíthetik az iskolások. Minden pályázó egy rajzot nyújthat be, mely A/3-as méretben készíthető tetszőleges színekkel és technikával. A pályamunkákat az APEH Központi Hivatalába, a Sajtó és Kommunikációs Főosztályra kell eljuttatni (1054 Budapest, Széchenyi u. 2.). A lezárt borítékra feladóként a pályázó jeligéjét és pályázati kategóriáját (életkorát) kell ráírni. A pályázati anyagot tartalmazó borítékba helyezve egy másik lezárt borítékban kell feltüntetni a pályázó és az iskola nevét. A feladó helyére ezen is csak a jeligét kell írni. A nyerteseket levélben értesíti az APEH, a győztes pályaművek az APEH internetes portálján is megtekinthetők lesznek május 15-étől, illetve az adóhatóság szándékában áll, hogy a közeljövőben egy kiadványba gyűjtve meg is jelentesse azokat. Mindkét kategóriában az első három helyezett nagy értékű ajándékcsomagot nyer. A részletes pályázati felhívás szövege elérhető az APEH honlapján, a www.apeh.hu felületen a „Gyerekeknek/fiataloknak” rovat hírei között, illetve több hazai, ifjúsági magazinban is. ADÓ- ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉSI HIVATAL DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS IGAZGATÓSÁGA Az 1848-49-es forradalom és szabadság- harc évfordulója alkalmából az APEH Délalföldi Regionális Igazgatóságának Bács-Kiskun megyei munkatársai március 12. napján az alábbi kitüntetéseket, illetve elismeréseket vehették át: Pénzügyminiszteri elismerő oklevél Dr. Dugár Margit Szikora Katalin Bezerédi-díi arany fokozat Szabó Ilona Százdi Jenőné Bezerédi-díi ezüst fokozat Antal Sarolta Veszelóczki Zsolt Virág Éva Elnöki dicséret Dr. Lippainé dr. Földesi Dalma Kovács Istvánná Igazgatói dicséret Fejes Tiborné Garzó Béláné Mókus Lászlóné Nagy Zoltánná Dr. Rimaszombati Károly Ungureanu Erzsébet Virág Gabriella SZOLGÁLTATÓHÁZ FALBONTÁS NÉLKÜL! >- Hétvégén és ünnepnapokon is! >- Gyorsszolgálat! > 1 év garancia! Fodor József: 06-30/9-686-150; 76/411-517 Redőny - Akció Legolcsóbban a gyártóté díjtalan kiszállás, felmér Redőny, Reluxa, Szúnyogháló Harmonikaajto, S/alagf üggony lUapcIlcnzö, Rolctta 20% Kedvezménnyel Nyugdíjasoknak -10% 2 76/323-905; 06-30/283-38-24 Ha egyedi ékszert szeretnél, csináld meg magad a mi gyöngyeinkből! \v Gyöngyvilág Nálunk az összes kelléket megtalálod, így már csak a fantáziád szabhat határokat! Érdemes benézni! Cím: 6000 Kmét, Kőhíd utca ló. Telefon: 06-30/906-5351 ^ Nyitva tartás: Hétfő: 12- 18-ig, 1 Kedd Péntek: 10-18-ig, Szombat: 9-12 ig v'(X t Tanfolyamok gyerekeknek ' Kiskunfélegyháza \ ltf-14 <w»vhrivK 2010. március 27-28. Tunuláskontrall K.KCSKEMÉI' felsősöknek 2010. április 1 O. középiskolásoknak 2010. április 2-3. Jelentkezés: Hurtyúniné Barta Juciit 06-30/955-661 1 wwwJangelme.hu Nyitási AKCIÓ!!!!! a Piramis Udvarházban GITA TREND Nyitva: H-P 9-18-ig, Szó.: 9-15-ig CKíbátakctóL> Minden hosszú kabát: Ii990^+re1ymf: 3.990.- Ft Rövid kabát: J2-99<L-h*iyetT: 2.990.- Ft Minden vásárló ajándékot kap. Érd.: 06-30/273-6765 KIÁRUSÍTÁS A TÚRI SZALONBAN minden darab 500 Ft minőségi használtruházat Angliából Kecskemét, Wesselényi u. 5. ZÁLOGHÁZUNK VÁRJA ÖNT! Ékszerére záloghitelt 2850 Ft/gramm-tól adunk Önnek! A 30 napos zálogidő kamatmentes. Vásárlás esetén régi ékszerét az új árába beszámítjuk. GOLDY KFT. Zálogháza Kecskemét, Vágó u. 1. Tel./fax: 76/321-324 ZARSZAKÜZLET CSAVARBOLT • kulcsmásolás • névtáblakészítés • zárprogramozás • helyszíni zárszerelés • társasházak karbantartása • hevederzár-szerelés Árukínálatunk: Csavarok, kötőelemek, portálzárak, biztonsági pajzsok, zárbetétek, S vasalatok, kilincsek, cilinderek § vagyonvédelem, biztonságtechnika Kecskemét, Széchenyi sétány 4. (Ifjúsági garzon alatt) 06-30/9-63-92-47 www.zarszaküzlet.boltaneten.hu Nyitva tartás: H-P 9-12-ig és 13-18-ig Csatornázás, bádogozás, tavaszi AKCIÓS kedvezménnyel. Horganyzott csatorna 1490 Ft/m Az akció az árukészlet erejéig érvényes. Ingyenes kiszállás. Tel.: 06-70/212-4787 1 ijf.boros.gabor@feemail.hu Esély Munkaruházati Bolt ajánlata: munkaruhák, yj ^ esóruhák, bakancsok, gumicsizmák, védőeszközök, nagy választékban kaphatók. Cím: Kecskemét, Szent Miklós u. 21 Tel.: 76/326-346 Nyitva tartás: H-P.: 8-12,12.30-17, Szó.: 8-12. \ www.eselymunkaruhazat.hu ! 7*1* térti , V Í Extra méretű, egyedi tervezésű női molett ruházat közvetlen a készítőtől 40-62 méretig. Megérkezett A TAVASZI KIÁRUSÍTÁS! Kecskemét, Akadémia krt. 31. Nyitva: H-P: 9-12; 14-18, j _________Szó.: 9-12 óráig______j Te lefon: 06-30/2288-132 %Gyógy-Ász Kft. Házhoz visszük a gyógyulást! A GYÓGY ÁSZ Kft. az alábbi szolgáltatásokkal tudja segíteni az Ön gyógyulását- otthoni szakápolás- gyógyászati segédeszközök forgalmazása- ingyenes házhozszállítás ? j 6000 Kecskemét, Klauzál Gábor tér 2. Ancsáné Holló Erika Tel.: 06-20/519-5789 ÜVEGES Üvegezési munkát vállalok rövid határidővel! HÍVÁSRA HÁZHOZ MEGYEK! Faragó Tibor Kecskemét, Vízmű u. 34. Tel.: 76/495-384 ,107409 RAKTÁRI KÉSZLETRŐL FOLYAMATOSAN POUXAEBOHÁ? lemez és alumíniumtartozékok - méretre szabva is - kedvező áron kaphatók. Kecskemét, Zsigmond u. 103. 06-30/9639-973 www.p02sar.net info@pozsar.net P<UDH - B057 BT. Épületgépészet magas színvonalon VÍZ-GÁZ-FŰTÉS rendszerek tervezése, kivitelezése, javítása Telefon: 06-30/400-3293 Hozott aranyból ÉKSZERKÉSZÍTÉS 2500L{/(íifcutudőL ÉKSZERJAVÍTÁS rövid határidőre! “Varga Istvánné aranyműves mester Kecskemét, Akadémia krt. 30. (orvosi rendelő és gyógyszertár melletti 10 emeletes alatt) Nyitva: H-P: 9-12, 14-17-ig. Tel.: 06-30/2294-890 HETÉNYEGYHÁ2A * központjában| ^SMINKTETOVÁLÁS ró smink-sminkoktatás i :ó kozmetika &5S/ mnmw < 06-30/298-7609 ß Le akar szokni a cigiről? Segítünk! 3x38 perces fájdalommentes biorezonanciális kezelés! Sikeres leszoktatás aránya 80%! Csak akarni kell! Tel.: 06-70/7-756-656 Több évtizede megrögzött dohányosokat is sikerült leszoktatni! A kezelés költsége: 8000 Ft Gyűjtő keres megvételre: régi pecsétnyomókat, régi pénzeket, I papírpénzeket, régi képeslapokat, régi sportérmeket, kitüntetéseket, papírrégiséget, részvényeket. Egész gyűjteményt is vásárolok! Kecskemét, Ceglédi út 74. j* 8.“-16.” óráig. Tel.: 76/506-156, 06-20/573-25-99 A számítógépek háziorvosa PC 76/^07^70 PC-DOKI számítógép szaküzlet és szerviz weblap, webshop: www.pc-dokikft.hu email: i)cdoki@nc-dokikft.hu Kecskemét, Reile G. u. 22. Tel.: 76/507-370, 06-20/9707-140 Nyitva tartás: H P: 9 18, Szó: 9 13 96)al2 A Kötés+Oldás Bt. CSAVARBOLTJA Kecskemét, Vörösmarty utca 5-7. Tavaszi akció (március-áprilisban!) Minden vásárlónknak 10% engedményt adunké vagy (J 30.000 Ft értékű vásárlás esetén Kecskeméten DÍJMENTESEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK az árut. Várjuk vásárlóinkat teljes körű | csavar és kötőelem választékkal. Tel./fax: 76/418-204; 06-20/92-47-421 Nyitva: H-P: 8-17 óráig. GITA TREND a Piramis Udvarházban Nyitva: H-P 9-18-ig, Szó.: 9-15-ig- nyomtatvány, papíráru,- dekorációs termékek,- húsvéti díszek AKCIÓS LplÜSS r áru vásár!!!, Érd.: 06-30/273-67651 a' < UJ = TAVASZI 1 MODELLEK ÉRKEZTEK 36-44-ES MÉRETIG Kecskemét, Izsáki út 2. Szil-Coop I. em. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 10-18-ig, szombaton 9-13-ig lllMM fOW Orvosi segítség: f 06-20/594-57-61 LILLY KUTYAKOZMETIKA Pósalaki Lilla többéves szakmai tapasztalat Tel.: 06-20/2499-621 6000 Kecskemét, § Aradi vértanúk tere 3. www.lillykutyakozmetika.hu PERMEGELŰZÉS Perek igazságügyi mediator egyezségei - az ország egész területén illetékességgel PERES SZAKÉRTŐI IRODA k_ § Összetett, bonyolult jogviták Tanácsadás - ügyátvilág ítá% Bírósági perek lezárása Igazságügyi szakértői munkák. Bejelentkezés: 06-30/2164- 102 tittp://ugyfelszolgalat- birosagiperek.blogspot.com NONSTOP DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül Kecskeméten és vonzáskörzetében. Eső és szennyvízelvezetőcsatornák tisztítása. Kedvező ár, minőségi szolgáltatás! Tel.: 30/639-3347 Vérző íny, vagy mozgó fogak - segít a Klenk Dent Fogászat Üdülési csekket is elfogadunk! Kecskemét, Rávágy tér 5. Tel.: 76/418-892 Társasházi közös képviseletet vállalunk! Megbízható, stabil cég referenciákkal. SZIGNET 95. KFT. Kecskemét, Petőfi S. u. 2. 06-70/453-7233 BN9 BUSINESS ASSISTANCE GROUP Nem fizet a biztosító? Vitás, függő, panaszos biztosítási kárügyek rendezése, képviselete, jogsegély www.nemfizetabiztosito.hu www.autokar.hu 06-20/931-7400 1||6%,