Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-19 / 65. szám
Vasas - KTE-Ereco Soproni Liga NB l-es labdarúgó-bajnokság, 19. forduló - Budapest, lllovszky-stadion március 20., szombat, 16 óra „Hatpontos” mérkőzés vár a Kecskemétre „A fejekben is rendet kell tenni” - volt olvasható Csertői Aurél nyilatkozatában, ami a sportnapilapban jelent meg a Győri ETO -KTE-Ereco-meccset követően.- Ezt biztos elértették, mert én nem nyilatkoztam ilyet. A fejek ugyanis rendben vannak. Azt mondtam, hogy tipikus egy- gólos meccs volt, és sajnos az ellenfelünk rúgta azt az egyet. Mi a kevés előttünk adódó lehetőséget nem tudtuk gólra váltani a nagyon masszívan játszó Győrrel szemben. Egyébként nekik sem volt túl sok helyzetük, az egyetlen találatuk sem akcióból született. Azt viszont elisme: rém, hogy nem volt olyan gördülékeny a játékunk, mint az Újpest ellen - mondta a KTE-Ereco vezetőedzője, akinek csapata a Vasas ellen megmutathatja, hogy tudnak ismét gördülékenyen futballozni. A hírős városi szurkolók többsége egyértelműen győzelmet vár. „Mert mikor, ha nem most?" - mondogatják, hisz’ kedvenceik „csak” egy alsóházi együttessel találkoznak. Éppen ezért az ilyen találkozókat szokták „hatpontosnak” nevezni.- Valóban „hatpontos” mérkőzés, de nem szabad elfelejteni, hogy idegenben szereplünk ismét. Jó lenne most már ott is gyűjtögetni a pontokat, mert épp most néztem a statisztikát, hogy bizony nem sok pont termett az együttesnek a Széktói Stadionon kívül. Remélem, hogy a Vasas ellen javítunk az idegenbeli mérlegünkön. Az biztos, hogy nagy elánnal fogunk játszani - tette hozzá Csertői, aki eltiltás miatt sem Csukicsra, sem Alempijevicsre nem számíthat a középpályán. Mint megtudtuk, valószínűleg Néme- dit jelöli a kezdők közé a vezetőedző. ▲ A hírős városi szurkolókhoz hasonlóan bízik a Vasas elleni sikerben Vörös Péter, a KTE- Ereco középpályása.- Gyereksírást hallani a háttérből. Otthon van?- Igen, de ez nem sírás, csak hangoskodva játszik a három gyermekem. A hároméves kislányom, és a tizennyolc hónapos fiú ikerpárom - válaszolta Vörös Péter.- Akkor otthon is folyton „edzésben” van?- Van mit csinálni, az biztos. De nem bánom, mert boldogan élek.- Itt laknak Kecskeméten?- Nem, még Pesten. Pontosabban a családom nagyobbik része, mert én csak akkor jövök haza, ha hosz- szabb idő van két edzés között. A kislányom ovis, és nem akartuk most új helyre járatni, megvárjuk a nyarat. Vége lesz a tavaszi szezonnak, és költözünk.- Az otthonból lépjünk át a második otthonba, a pályára. A Győr elleni meccs 12. percében nagy lehetősége volt a gólszerzésre. Ha kapuba talál, egyenlít a KTE-Ereco. Visszanézte már a mérkőzést?- Töbször is. Csőritől remek labdát kaptam, kiléptem a védők közül, de sajnos kicsit kisodródtam. A hosszú sarkot céloztam úgy 15 méterről, de a kapus vé- Akik ott voltak Győrben, azt mondták, hogy siralmasan játszott a Kecskemét. Egyetért velük?- Nem játszottunk jól. Bátortalanul futballoztunk, ezért nem tudtunk elhozni az egy pontot. 0-0-s szagú találkozó volt, sem mi, sem a hazaiak nem tettek eleget a győzelemért.- A Vasas ellen lehet javítani. A hírős városi szurkolók nagyon bíznak a győzelemben...- Mi is nagyon bízunk abban, hogy elhozzuk a három pontot, és távolabb kerülünk a kiesőzónától. dett. Ha továbbviszem a labdát, akkor oldalról a védők beérnek. A legjobb megoldás az lett volna, ha a rövidbe próbálok betalálni.- Decemberben lesz harminchárom éves. Sok klubban megfordult már. Van ennek valami különös oka?- Sokszor a véletlenen múlott, hogy klubot váltottam, de volt olyan is, amikor én akartam menni. Az előbbire példa a szegedi pályafutásom. Ott nagyon jól éreztem magam, de megszűnt a klub. Németországból pedig pénzügyi gondok miatt kellett távoznom.- Kecskeméten hogy érzi magát?- lói. Nem új közegbe érkeztem. Csordással, Koncz- cal, Némedivel játszottam már együtt, de Simont és Borit is rég óta ismerem. ▲ Vörös Pétert (balra) otthon a gyerekek is „edzésben” tartják. A középpályás egy kislány és két kisfiú apukája. Vörös Péter MEZSZÁM: 20 poszt: középpályás BECENÉV: Vön születési hely/idő: Budapest, 1977. 12. 14. MAGASSÁG, SÚLY: 176 Cm, 72 kg állampolgárság: magyar NEVELŐEGYESÜLET: Grund FC EDDIGI KLUBJAI: MTK, Veszprém, Békéscsaba, Szeged, Pápa, BKV, Siófok, Johar FA, Gyirmót, V- Aschaffenburg, Haladás, Taskent. ÉLVONALBELI MÉRKŐZÉS/GÓL: 126/7 sikerei: Magyar Kupa-győztes, ifi Eb 5. hely, bajnoki ezüst- és bronzérem. HOBBIK: futsal KEDVENCEK klubcsapat: Real Madrid válogatott: Magyarország labdarúgó: Cambiasso film: Letaszítva, Vanilin Sky színész: Halle Berry étel: milánói sertésborda ITAL: zöld tea AUTÓ: VW Tuareg ország / város: Szingapúr, Dubai, Porto Labdarúgó NB 1. 1. Videoton 18 13 3 2 41-19 42 2.Debrecen 18 13 1 4 39-23 40 3. Győri ETO 18 9 6 3 23-11 33 4. Újpest 18 10 2 6 30-24 32 5.ZTE 17 8 4 5 33-28 28 6. MTK 18 1 6 b 29-22 21 7. Kaposvár 18 7 5 6 26-24 26 8. Pápa 18 7 2 9 25-27 23 9. Paks 17 5 7 5 19-21 22 10.Ferencváros 18 5 1 6 22-25 22 11. Vasas 18 6 3 9 28-42 21 12. Haladás 18 5 4 9 24-33 19 13.KTE-Ereco 18 5 2 11 29-39 17 14. Bp. Honvéd 18 4 5 9 21-26 17 15. Nyíregyháza 18 3 6 9 23-35 15 16. Diósgyőr 18 3 3 12 20-33 12 Vezetőedző: Giovanni Dellacasa 1 4 UrepKS & ® „6 mm* n Vko«cS'1' ReWW\ Vezetőedző: UTP.PfOrh Csertői Aurél « • fc-CItíLU O Sp* W . n. scwn®e' Csórt»* m\ O .Ä5 u W«a O tton"**' Hé»®4' q wlatean« " O O 7t64'°^1S' ft tjoW'®8 íon Mótos W 4 fcoW* Sérült: Gáspárl Sérült: Eltiltott: - Eltiltott: Alempijevics (piros lap), Csukics (öt sárga lap) Vasas-KTE*Ereco Vezeti: Németh Ádám (Butkai Zsolt, Márton Zsolt) (vendég): 00 Fi A 19. FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI: 03.19., PÉNTEK: Szombathelyi Ha- ladás-DVSC (19.00) 03. 20., SZOMBAT: Zalaegerszeg- MTK Budapest, Nyíregyháza-Kaposvár (mindkettő 14.30), Budapest Honvéd-Videoton (15.00), DVTK-Győri ETO (16.00), Paksi FC -FTC (17.30). 03. 21., VASÁRNAP: Lombard Pápa-Újpest FC (17.30) A 20. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA: 03. 26., PÉNTEK: Videoton-Szombathelyi Haladás (19.00) 03. 27.. SZOMBAT: KTE-Ereco-Di- ósgyőr, Újpest-Budapest Honvéd, MTK Budapest-Nyíregyháza (mindegyik 15.00), Győri ETO-Lombard Pápa, Kaposvár-Paks (mindkettő 16.00), Zalaegerszeg-Debrecen (17.30) . 03. 28., VASÁRNAP: FTC-Vasas (17.30) VISSZAPILLANTÓ „Esti focisuli Angyalföldön” - ezt írtuk a legutóbbi Vasas-KTE- Ereco-mérkőzés után. A tavaly április végi meccsen 2- 1-re nyerve hozta el a kecskeméti csapat a három pontot a fővárosi piros-kékektől. Az első gólt Csukics szerezte: a 23. percben 7 méterről lőtt a hazaiak kapujába. A 41. percben Yannick növelte a vendégek előnyét. A Vasas szépítő találatát Sowunmi szerezte nem sokkal a második félidő kezdete után. Ez volt az a mérkőzés, amikor a KTE-Ereco - a helyzetei alapján - akár 5- 1-re is nyerhetett volna. TÁMOGATÓK: otassg n BERTRANS FUVARQXAO • «*KTABOÍAS>^RO«aK«EO«a.KM | |J MizsePack MÉDIAPARTNEREK: 'J M U LUKI R ELSŐ A SPORTBAN /?JQÉ Ereco §§ kbefeb heibl imp PiroskA qyéíHiölcsszövp qylitMÖ/cSHektár BA0N.hu , Petőfi Népe I PHOENIX MECANO fü §» CANO Sátori Ingatlankezelő és Kereskedelmi Kft. Consol Trod« Hollo Lakodalom és vendégtui ^j\) Meleg Erika fog- és szájbetegségek 5 TREND 2V& ' , FITNESS .....— okker tüzep A * V A N Y V I T. A BÁCS-KISKUN MEGYEI ONLINE KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ (jp ouno Távolabb kerülni a kiesőzónától a uí«^„ ,,tt„ 4.. cuu„: „ i„u m m m m