Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-19 / 65. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 19., PÉNTEK KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Zenével köszöntik a tavaszt már nyolcadik éve a faluban eneket tanulni a kiskőrösi zeneiskolában, majd ezt folytattam a főiskolán is. Emellett tagja voltam a gimnázium, majd a főiskola kórusának és egy gospel- kórusnak is. Mindig is szívesen léptem fel iskolai és más rendezvényeken valamilyen produkcióval.- Meglepte, hogy jelölték a kulturális díjra? idén nyolcadik alkalommal rendezték mega csólyospálosi Tavaszköszöntő Zenei Fesztivált A zsúfolásig megtelt közösségi házban ismét színvonalas előadással lépett színpadra a lakosság körében méltán népszerű pedagógus-énekkar kibővülve az iskola gyermekénekkarával Megmutatták tánctudásukat az iskola néptánccsoportjai, valamint a 2. osztályosok meg ismételték a két héttel korábban bemutatott farsangi előadásukat A helyi táncos produkciók után sokan úgy vélték, hogy az est sztárvendége, Csikó Szabolcs táncos - aki a Csillag születik című tehetségkutató révén vált ismertté - igencsak felkötheti a nadrágszárát, hiszen ő is láthatta, hogy Csólyospáloson is akadnak „géppuskalábú" tehetségek. A kiskunhalasi Stúdió 2000 Táncsport Egyesület idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A Pro Űrbe díjas egyesület egyhetes, Táncolj, Halas! elnevezésű rendezvénysorozat keretében is megemlékezik az évfordulóról, melyet a hagyományos táncgálával zárnak.' Halason régi hagyományai vannak a társastánctanításnak, a Stúdió TSK első szakmai vezetője Törökgyörgy József táncpedagógus volt. Az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Juhász Ágnes 1994- től tölti be a művészeti vezetői posztot. Az első táncgálát 1995- ben rendezték, melynek népszerűsége azóta is töretlen. A TÁNCOD, HALAS! HÉT PROGRAMJAI: • április 19-én, 19 órakor a tiszti klubban fotókiállítás nyílik a Stúdió 2000 TSE elmúlt két évtizedének emlékezetes történéseiről. • április 20-án, 19 órától a halasi versenytáncosok nyílt edzését tekinthetik meg az érdeklődők a Vári Szabó-sportcsarnokban. • április 21-én, ismét a halasi tiszti klub a helyszín, ahol 19 órától standardestre várják a vendégeket a halasi táncosok. • április 22-én, a Sóstó Csárda lesz a helyszíne annak a latin estnek, ahol 19 órától tartanak bemutatókat a „stúdiósok”. • április 23-án. 15 órától a Matéza söröző teraszán a legnagyobb létszámú tömegtáncra kerül sor. A halasi tánckarnevál 19 órától argentin tangó-és salsaest- tel folytatódik a Tripla X Caféban. • április 24-én zárul a tánchét, a Vári Szabó-sportcsarnokban 19 órakor kezdődő gálával. ■ A halasi táncosok hazai és nemzetközi versenyeken is bizonyították már tudásukat Szerelme lett az ének csólyospálos A helyi kultúra értékőrzőit megbecsüli a közösség A közelmúltban megtartott csólyospálosi tavaszköszöntő est fénypontja a Csólyospálos Kultúrájáért díj immár negyedik alkalommal történő átadása volt. A képviselő-testület döntése alapján, a település kulturális életében játszott kiemelkedő szerepéért Kullainé Kiss Nóra érdemelte ki a díszoklevelet és a vele járó 50 ezer forintos pénzjutalmat, melyet Á. Fúrús János polgármester ajánlott fel. Az ünnepelt - aki 2004 óta minden évben fellép a Tavaszköszöntő Zenei Fesztiválon, s mindig más műfajban mutatja meg énektudását - büszke arra, hogy egy közösség elismerését kapta tevékenységéért.- Milyen érzés volt átvenni a díjat ennyi ember előtt?- Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra. Örülök, hogy a lakosság és a falu vezetése elismeri mindazt, amit csinálok. Talán látják rajtam, hogy a munKullainé Kiss Nóra érdemelte ki a Csólyospálos Kultúrájáért díjat, melyet a Tavaszköszöntő Zenei Fesztiválon vehetett át a tanítónő. Ácsai Adrienn kám egyben a hobbim is, és ezért szíwel-lélekkel dolgozom. Teljesen jól érzem magam munka közben, s úgy gondolom, az egésznek akkor van értelme, ha mindezt szívesen csinálja az ember. HflEQZn39Hi Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KALOCSA ÉS KISKÖRÖS Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Kemény a szerelem, mint a koporsó KiSKUNMAJSA A Testvérvárosi Hetek programsorozat keretében holnap 18 órától a bács- topolyai Cirkálom Néptáncegyüttes vendégszerepei a Konecsni György Kulturális Központ színpadán. A vajdasági táncosok a Kemény a szerelem, mint a koporsó című műsorukat mutatják be, melynek megtekintése ingyenes. (T. K.) Új tárlatokkal nyitott a képtár szánk A világhírű erdélyi fametsző, Gy. Szabó Béla alkotásaiból összeállított új tárlattal, valamint himnusztörténeti kiállítással újra megnyitották a felújított szanki közösségi házat. (I. N.) Ötven nap alatt átalakul a ház kiskunhalas Ma kezdődik a művelődési központ átalakítása. A tervek szerint május közepére már végeznek az ösz- szesen 68 millió forintba kerülő átalakításokkal, melyek révén teljesen megújul az 1897-ben átadott épület. A közösségi ház ideiglenesen a gyűjtemények házába költözött. (I. N.) Alakul a kisvárosi szennyvízberuházás tompa A határváros történetének legnagyobb beruházása a közel másfél milliárd forintba kerülő szennyvízrendszer kiépítése lesz. A helyi vízi- közmű-társulat alakuló közgyűlését március 29-én, 17 órakor tartják a művelődési házban. (T. K.) További hírek a BAON.hll hírportálon- Hogyan került Csólyospá- losra?- Hét éve végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán, majd a csólyospálosi általános iskolában kezdtem el tanítani. Közben azután a szerelem is idekötött, öt évvel ezelőtti házasság- kötésünk után a községben telepedtünk le. 2005 őszén megalakult az iskola pedagógus-énekkara, melynek élére szinte észrevétlenül kerültem az évek során, majd két év múlva átvettem az iskola gyermekénekkarának vezetését is.- Mikor kezdett el komolyabban foglalkozni a zenével, honnan ered ez a képessége?- Örököltem ezt a képességet, ugyanis édesapám és az ő családja volt inkább muzikális. Tizenöt évesen kezdtem el magáng t „Ormok, hogy tetszik az itt eloknek, amit csinálok - 31 mondta örömmel Kullainé Kiss Nóra, aki Á. Fúrús János polgármestertől vehette at a község kulturális dijat- Amikor megtudtam, hogy jelöltek, eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lesz, ha én kapom. Ám egyáltalán nem számítottam rá, ugyanis több jelölt is volt, akik szintén esélyesek voltak az elismerésre. Tánchéttel ünnepel a húszéves egyesület KISKUNHALASI NYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Halász Hanna (édesanyja neve: Görög Tímea) Soltvadkert, Lukács Aliz (Martinecz Andrea) Kiskunhalas, Szőke Hanna (Csík Tímea) Kiskunhalas. Meghaltak: Vadászi Györgyné Ötvös Gizella (Csengőd), Vojcsek Dezső Istvánná Angebrandt Mária (Kiskunhalas), Bartek Györgyné Tancsik Katalin (Kiskunhalas), Tasnádi And- rásné Zelecskó Terézia (Akasztó), Pocsai Károly (Kiskunhalas) Vercz Károlyné Kispál Anna Margit (Zsana), Ács Tiborné Vörös Éva (Kiskunhalas), Király Benedek (Kiskunhalas). A negyvenedik díjugratóversenyre készülnek A teljes magyar díjugrató-élmezőny mellett számos külföldi sportoló részvételére is számítanak az idei év egyik legrangosabb hazai díjugratóversenyén, melynek negyvenedik alkalommal ad otthont Kiskunhalas.- A halasi lovasiskolában éppen üzemeltetőváltás zajlik, így arról talán most többet hallani, mint a mindennapos felkészülés aprólékos háttérmunkájáról - nyilatkozta Tuska Pál olimpikon lovas. A verseny szakmai vezetője szerint ez a helyzet a még a precízebb munkavégzésre ösztönözte a szervezőbizottságot. Tuska Pál úgy véli, minden adott egy újabb, színvonalas verseny lebonyolításához. A nemzetközi verseny - melyet április 30. és május 2. között rendeznek - összdíjazása 32 ezer euró lesz, melynek nagydíja kiemelt forduló lesz, és az ott elért helyezések beleszámítanak a Világkupa-pontversenybe. - A negyvenedik évforduló még kiemelkedőbbé teszi a versenyt, amit szeretnénk mindenki számára emlékezetessé tenni. Számos kiegészítő rendezvényt, például csikós-, huszár- és íjászbemutatót, halasi hagyományőrzőket is láthat majd a közönség. A programokról hamarosan a www.csikiskunhalas.hu honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők - közölte Kovács Iván, a verseny sajtófőnöke. ■ T. K. Szánk községért A hagyományokhoz híven, a főtéri kopjafáknál emlékeztek meg a szankiak a 162 évvel ezelőtti forradalomról és szabadságharcról. Az ünnepségen adták át a Szánk Községért emlékérmet, melyet idén Rékasiné dr. Oláh Gizella ügyvéd és férje, Rékasi László vállalkozó részére ítélt oda a képviselő-testület a községért végzett közösségi munkájukért. A kitüntetettek a díjat Patkós Zsolt polgármestertől vehették át.