Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-13 / 61. szám

2 PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 13.. SZOMBAT MEGYEI KORKÉP PN-POSTA Visszautasítják a véleményt Tisztelt Szerkesztőség! A Petőfi Népe március 6-i számának olvasói SMS- üzenetét meghökkenve ol­vastam. Erre az alábbiak­ban szeretnék reagálni. Tisztelt Szülő! Valamennyi matematika szakos kollégám nevében visszautasítom névtelenül és alaptalanul megfogal­mazott véleményét. A Kadábaii hosszú évek óta nagyon igényes és eredmé­nyes matematikaoktatás folyik, amely biztonsággal alapozza meg mind a sike­res érettségit, mind a felső- oktatásba való bejutást, bennmaradást. Természe­tesen ennek a színvonal­nak csak rendszeres mun­kával, szorgalommal lehet megfelelni. Amennyiben egy szülő úgy érzi, hogy kifogásolnivaló van a mun­kánkban, akkor ezt szemé­lyesen és nevesítve tegye meg az iskolánkban. Eb­ben az esetben megtudhat­ná azt is, ha gyermeke esetleg nem tesz meg min­dent az eredményes tanu­lás érdekében, és meghall­gathatja a másik fél véle­ményét is. Kedves szülő! Szeretettel várjuk önt az április 8-ai fogadóóránkra. Tisztélettel: Körmöczi Bulcsú, a'kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola intézményegység-vezetője (matematikatanár) PILLANATFELVÉTEL A BAON.hu olvasóitól ... Vágják a veszélyes fákat kecskémét A tervek szerint három hétig tart a munka nem Levágják az utak fölé ve­szélyesen behajtó ágakat Kecskeméten. A munká­latok a város országos közútjain - a Ceglédi úton, a Nagykörúton, a Dózsa György úton, az Izsáki úton és a Hetényi úton - zajlanak majd, for­galomkorlátozás mellett. Hraskó István- Számos bejelentés érkezett a lakosság illetve a fuvarozók ré­széről az út felé oldalról és felül­ről behajló ágakkal kapcsolat­ban. Némelyik azért veszélyes, mert megbontja a tehergépko­csik rakományát, vagy akadá­lyozzák az autóbuszok haladá­sát. Máshol a túlburjánzó lomb­korona korlátozza a vezetőket a táblák, jelzőlámpák észlelésé­ben. Ezért a polgármesteri hiva­tallal, a rendőrséggel és a Kun­ság Volánnal közösen felmértük azokat az útszakaszokat, ahol szükség van a fák koronáinak felnyesésére - mondta el a Pető­fi Népének Iványi István, a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. me­gyei igazgatója. A Széchenyi körúton és a Ceg­lédi úton több olyan fát találtak a helyszíni bejárás során, ame­lyek törzse megítélésük szerint veszélyesen az úttest felé hajol. Ezeket a fákat sajnos teljes egé­szében ki kell vágnf.- Összesen tíz-tizenöt fát kell eltávolíta­ni. Csak annyit vágunk ki, amennyi a for­galombiztonsá­ga érdekében szükséges. Az utaknak is jobb, ha árnyékban vannak, hiszen így a melegben sem alakulnak ki rajtuk gyorsan nyomvályúk - mondta Iványi Ist­ván. Hozzátette, a kivágott fák pótlásáról gondoskodni fognak. Mint megtudtuk, a valami­lyen szempontból veszélyesnek talált ágak, gallyak levágása kedden kezdődik. Az út menti fűrészelés körülbelül három hé­tig tart a városban; a Városgaz­dálkodási Kft. munkatársai egy előre meghatározott ütemterv szerint dolgoznak majd a Ceglé­di úton, a Nagykörúton, a Dózsa György úton, az Izsáki úton és a Hetényi úton. A munkálatokat a kisebb forgalmú órákban, reg­gel fél 9 és délután 3 között igye­keznek elvégezni, lehetőség sze­rint úgy, hogy hosszú ideig ne kelljen az érintett útszakaszo­kat lezárni. Ettől függetlenül fél­pályás útlezárásokra, forgalom- korlátozásokra a biztonságos közlekedés érdekében termé­szetesen számíthatnak az autó­sok. Az ágak levágása és a fák kidöntése körülbelül 1-1,5 mil­lió forintba kerül. Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: BA0N.hu A szavazás eredményét következő számunkban közöljük. Kedden kezdődik Kecskeméten a favágás Kivágják az Árpád körúti nemesnyárakat is- ANNAK IDEJÉN nem volt sze­rencsés a fafajták kiválasztá­sa a Nagykörúton. A platánok gyökere megemeli az útburko­latot, a nemesnyárakat pedig húsz-huszonöt év után ki kell vágni. Persze annak idején az utak sem kétszer két sávosak voltak, így a fák is távolabb helyezkedtek el az úttesttől - mondta el lapunknak dr. IványosiSzabó András alpol­gármester. Hozzátette: az Ár­pád körúti nemesnyárak egy részét, mintegy húsz darabot az ősszel ki kell majd vágni, ezek pótlása a már kiültetett ostorfákkal történik. Mikor, hol vágják a fákat? (az időpontok az időjárástól függően változhatnak) CEGLÉDI ÚT március 16. CEGLÉDI ÚT - BETHLEN KRT. március 17. BETHLEN KRT. március 18. BETHLEN KRT. - BUDAI ÚT március 19. BUDAI ÚT - SZÉCHENYI KRT. március 22. SZÉCHENYI KRT. - MÁRIA KRT. március 23. MÁRIA KRT. - ÁRPÁD KRT. március 24. ÁRPÁD KRT. március 25. HALASI ÚT március 26. KOSSUTH KRT. március 28. SZEGEDI ÚT március 29. DÓZSA GYÖRGY ÚT március 30. DÓZSA GYÖRGY ÚT - IZSÁKI ÚT március 31. IZSÁKI ÚT április 1. IZSÁKI ÚT - KADAFALVI ÚT április 4. HETÉNYI ÚT április 5. HETÉNYEGYHÁZA, KOSSUTH LAJOS U. április 6. FORRÁS: VÁROSGAZDASÁGI KFT. Túl van a veszélyen az elgázolt kisfiú KUNSZENTMIKLÓS - KECSKEMÉT Jobban van az a 11 éves kis­fiú, akit kedden egy Merce­des gázolt el Kunszentmikló- son, miután a gyerek hirte­len kilépett egy ponyvás kis­teherautó takarásából. A fiút akkor súlyos sérülésekkel szállították a kecskeméti me­gyei kórházba, ahol az inten­zív osztályon kezelték. A kis sérült állapota tegnapra je­lentősen javult, így kezelése a gyermekosztályon folyta­tódhat tovább. (T. V.) Vasárnap avatják a felújított múzeumot szalkszentmárton Az iro­dalmi helyszíneket kedve­lők számára újdonságot tar­togat a tavasz. Több hóna­pig tartó tárlatépítés után, újra fogadja a látogatókat a felújított Petőfi Emlékmúze­um. A kornak megfelelően új kiállítások idézik ott a költő emlékét. Vasárnap 11 órakor lesz az avató, amely­re mindenkit szeretettel vár­nak a múzeum munkatár­sai. (M. J.) Családi mise a barátoknál baja A katolikus egyházköz­ségek vasárnap délután li­kőr a Barátok Templomában közös szentmisét tartanak, amit közös szeretetlakoma (agapé) követ. A szentmisére várják a keresztény családo­kat, hogy együtt imádkozza­nak bhhtagukért, égythásért és az egyházért. (R. R.) Ismét tánccal ünnepelnek nagybaracska A nemzeti ünnep délutánján tizenegy település, 17 csoportja, 20 műsorszámot mutat be a ha­gyományos nagybaracskai Gyermek- és ifjúsági tánc­fesztiválon. Huszonharma- dik alkalommal rendezik meg művelődési házban a 15 órakor kezdődő fesztivált, amin megközelítőleg 350 táncos lép fel. Hercegszántó­tól Kalocsáig, Dunafalvától Csikériáig érkeznek csopor­tok. (T. G.) További hírek a: ON.hll hírportálon EU támogatásból létesült új raktárépület ai IWINEX Kft.-né! A sükösdi székhelyű IWINEX Kft. telephelyén a közelmúltban adták át azt az új 460 m2-es raktárépületet, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül kiírt pályázaton elnyert 19.514.842,- Ft-os támogatás segítségével valósítottak meg a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével. Az édesipari termékek előállításával foglalkozó IWINEX Kft. az elmúlt években jelentős forgalomnövekedést ért el, valamint tevékenységi köre is számottevően bővült. „A meglévő raktárkapacitás már nem tudta kielégíteni a megnövekedett igényeket, ezért raktárkapacitásunk bővítésére volt szükség."- nyilatkozta Novák István a cég tulajdonosa. Az uniós pályázaton elnyert forrás segítségével a Kft. korszerű, minden igényt kielégítő, hűtött-és nem hűtött termékek raktározására egyaránt alkalmas raktárépületet terveztetett és épített meg. A pályázati pénzből a cég egy új targoncát is vásárolt, amelyet az elkészült raktárban anyagmozgatásra használnak. „A raktárkapacitás bővülés biztos hátteret teremt a Kft. 2010-ben induló várhatóan nagy forgalmú exporttevékenységének."- mondta a cégtulajdonos. A megvalósult project neve: „IWINEX KFT raktár-korszerűsítés" Kedvezményezett: IWINEX Kft. 6346 Sükösd, Dózsa György út 168. StMkettí a pAt * * ★ új * ★ ★ * * * * MEGHÍVÓ Bajai Alközpontjának dolgozói szeretettel meghívják Önt, és kedves családját és kollégáit a 2010. március 19-20-án megrendezésre kerülő alközponti nyílt napra. Helyszín: 6500 Baja Szegedi út GPS koordináták: 46.18443 N, 18.98854 E Tel.: (79) 427-895, 427-896 Fax: (79) 427-977 Megnyitó 9 órakor Programok 9-15 óráig: • Folyamatos vendégvárás • Gépbemutató • Vetőmag vásár nyereményekkel • Ajándéktárgy-, makett- és gyermekjáték vásár • Környezetápolási termékek bemutatója és vására • Magasnyomású mosók bemutatója és vására • Szezonális alkatrészek bemutatója és vására • Szerviz motordiagnosztika bemutató, • John Deere ráülős játékok gyerekeknek Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Helvéciái kiállítás Települési értékek határok nélkül címmel nyílt tegnap vándorkiállítás Helvécián a művelődési otthonban. A kecskeméti kistér­ség településeinek értékeit népszerűsítő kézműves- és élelmiszeripari ter­mékeket bemutató látványos tárlat március 17-éig látható.

Next

/
Thumbnails
Contents