Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-10 / 58. szám

2010. MÁRCIUS 10., SZERDA GAZDASÁG 7 Spórolósak lettek a költözködők költöztetők Visszaestek a lakossági megrendelések - Sokan települnek külföldre Érzékenyen érintette a válság a hazai költöz­tetőcégek többségét, az ingatlanpiaci bénultság miatt látványosan meg­csappant ugyanis a laká­sukat elcserélők száma. Bisztricsány Julianna A felfelé kúszó költségek miatt sokan elvéreznek a piaci verseny­ben - mondta Zupkó István, a Fősped Tehertaxi Kft. egyik ügy­vezetője. Mint hozzátette: sok konkurensük azért hagyott fel az üzlettel, mert képtelen volt kiter­melni a magas árakat, díjakat. Egyre drágább a teherautók be­szerzése, üzemeltetése, van, aki számára megfizethetetlenek a be­hajtási díjak. Budapest területén belül például egy nagy, 3,5 ton­nás jármű behajtási engedélye el­érheti az évi félmillió forintot. A parkolási övezetekben a költöztetőcég nem kap kedvez­ményt, ugyanúgy ki kell fizet­nie a díjat, mint a többi autós­nak. Ezenfelül több százezerre rúgnak a különféle biztosítási összegek. Ugyancsak tetemes tétel az autópályadíj. Ha pedig külföldre kell vinni a csomago­kat, mindezt megtetézik a nem­zetközi fuvarozáshoz szükséges engedélyek. A közepes méretűnek minő­sülő Fősped sem úszta meg a veszteségeket. A lakossági meg­rendelések tavaly megfeleződ­tek, és estek a házhoz szállítá­sok is. Az ilyen 8-10 ezer forin­tos kiadásokon is igyekeznek spórolni az emberek, inkább ba­ráti segítséggel cipelik haza a bútort, frizsidert. Nagyobb fel­adatot - és bevételt - jelentenek az intézményi megrendelések, ezért is indulnak rendszeresen a közbeszerzési pályázatokon, és évi három-négy kiírást sike­rül is elnyerniük. Az ilyen nagy munkák között van a Semmel­Hurcolkodnak. Mostanában sokan úgy vállalnak költöztetést, hogy azt hiszik, elég csak „hórukkolni” az árut. weis Egyetem könyvtárának át­költöztetése. A Dalmatrans tulajdonos-ügy­vezetője, Dalmadi Károly tapasz­talatai szerint aki ma költözik, az többnyire nagyobból kisebb la­kásba hurcolkodik át. Bár úgy vé­li, olcsón dolgoznak, mégsem si­került még közbeszerzésen nyer­niük. Mivel a költöztetési megbí­zások nem fedik le kapacitásai­kat --„tavaly és az idén is voltak olyan napok, amikor meg sem csörrent a telefon” különféle egyéb fuvarozási feladatokat is el­vállalnak. Van néhány rendsze­res megbízójuk, például egy nemzetközi üzletberendező cég, illetve egy biztonságtechnikai vállalkozás is az állandó partne­reik közé tartozik. Dalmadi úgy Sokan elmennek külföldre - ez is egy újfajta piaci lehetőség A NAGYOBB PIACI SZEREPLŐ­KET reprezentálja azEuro- move Kft., amely tagja a nemzetközi költöztetőket tö­mörítő szervezetnek, a Ma- kösznek is. Deák Adrienne tulajdonos-ügyvezető igazgató szerint a piacon tavaly 10 százalékos visszaesést ta­pasztaltak. Itthon egyértel­műen erősödött a kifelé irá­nyuló mozgás. Külföldi cégek és magánemberek hazaköl­töztetésében vettek részt, s megnőtt a kitelepülni szándé­kozó magyarok száma. EGYEBEK között Ausztráliába, Amerikába költöztettek ma­gyarokat, de Norvégiában munkát vállaló orvosok is voltak az ügyfeleik között. látja, felhígult a szakma az utób­bi időben. Egyre többen nyergei­nek át a költöztetésre olyanok, akiknek megszűnt a munkája. Újvári Gergely, az Intermédia- Trans Bt. tulajdonosa is azt mondja, ma boldog-boldogtalan vesz egy teherautót, és elkezd költöztetni mindenféle szakmai felkészültség nélkül. Szerinte ha nem is oktatják, de szakma ez is, több évig kell tanulni, gyakorol­ni, hogy meglegyen a kellő isme­ret. A lakossági ügyfelek mellett iskolákat, kórházakat, szállodá­kat látnak el bútorral, irodákat telepítenek át. Egyik nagy mun­kájuk volt a közelmúltban a MAV-székház átköltöztetése. A szakma nagyobb szereplői ■ Ezt a szakmát és a változó piacot is tanulni kell, nem elég csak úgy belevágni a dolgokba... közé tartozik a Budateher Kft., tavalyi eredményein egyáltalán nem érződik a válság. A tisztán a költöztetéshez kapcsolódó be­vételei a 2008-as közel 155 mil­lió forintról 200 millióra nőttek. Susszer Zoltán, a cég tulajdono­sainak képviselője szerint eb­ben elsősorban az játszik szere­pet, hogy az irodaházak áttelepí­tésére specializálódtak, s ehhez vonalkód-leolvasó költöztetési rendszert is kidolgoztak. Ennek - valamint a szakmában egye­düliként elnyert minősített köz­beszerzői ajánlattevői címnek - köszönhetően számos pályáza­ton nyertek, s több állandó partnerük is van, így például a K&H Bank és a Magyar Posta. Azt azonban érzik, a cégek egyre erősebben törekednek az igények ésszerűsítésére: az egyik pénzintézeti megrendelő­jük számára 2009 előtt még ha­vi hatmilliós anyagmozgatási forgalmat végeztek, tavaly vi­szont ez a tétel négymillióra csökkent. Januárban javított az ipar AZ IPARI TERMELÉS az előző év azonos időszakához vi­szonyítva januárban 3,4 százalékkal, munkanapha­tástól megtisztítva 5,7 szá­zalékkal nőtt - közölte a KSH. Megszorítások Portugáliában Portugália is megszorításo­kat jelentett be. Jobban megadóztatják a nagyobb keresetűeket: 45 százalékra emelik az adókulcsot. A nemzeti légitársaság egy ré­szét privatizálják. A közal­kalmazotti béreket megnyir­bálják, új autópályadíjakat is bevezetnek. Krízisalap már albérletre is A KORMÁNY ÚJABB Ötszáz- millió forintot csoportosít át a költségvetési tartalék­ból a krízisalapba, amely­ből március 18-tól már al­bérletfizetésre is kérhetnek támogatást az otthonukat elveszítő gyerekesek. Erre 250 millió a fedezet - kö­zölte Szollár Domokos kor­mányszóvivő. A pénzről a Hajléktalanokért Közalapít­vány és az Összefogás a Budapesti Hajléktalanokért Közalapítvány dönt. Szollár: Közalapítvány dönt 207 milliós fiktív számlák a MÁV Hídépítőnél? Hűtlen kezelés bűntette elköveté­sének megalapozott gyanúja mi­att 6 személyt állítottak elő a BRFK gazdaságvédelmi főosztá­lya nyomozói kedden a reggeli órákban a MÁV Hídépítő Kft. ko­rábbi munkatársai közül - érte­sült az Objektív Hírügynökség. A gazdaságvédelmi főosztály 2006 augusztusa óta folytat nyo­mozást a MÁV Zrt. feljelentése nyomán. A feljelentés szerint a MÁV Hídépítő Kft. - mely a MÁV Zrt. 100 százalékos tulaj­donában van - 2004-re kimuta­tott 900 millió forintos vesztesé­ge mögött a cég vezetőinek hűt­len kezelést megalapozó dönté­sei állnak. A nyomozók több sza­bálytalanságra bukkantak. Több ezer oldal iratanyag áttanulmá­nyozása során gyanú merült fel, hogy a kft. fiktív számlázást foly­tatott, amely mögött tényleges te­vékenység nem állt. Fény derült többek között arra, hogy több ide­iglenes hídelem legyártására ka­pott a kft. megrendelést, azon­ban az újak gyártása helyett a ré­gieket festették át és számlázták le, mintha újak lennének. Egy másik gyanús ügy ELJÁRÁST INDÍTOTT a KÖzbe- szerzési Döntőbizottság a Közbeszerzések Tanácsának elnökének kezdeményezése nyomán a MÁV milliárdos flottatenderének ügyében - írja az Index. A vasút nagy­jából ezer autót használ ta­valy április óta szerződés nélkül. A döntőbizottság vár­hatóan még ebben a hónap­ban összeül. A portál azt ír­ja, akár milliárdos bírságot is kiszabhatnak. Lapzártán­kig a MÁV nem reagált. Hat személy gyanúsítottként való kihallgatása van jelenleg fo­lyamatban, különösen nagy va­gyoni hátrányt okozó hűtlen ke­zelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Kö­zülük 4 embert vettek a nyomo­zók őrizetbe, előterjesztést tesz­nek előzetes letartóztatásukra. A vagyoni hátrány meghaladja a 207 millió forintot. ■ HIRDETÉS GARDOPRIM 500 SC gyomirtó szer Ébredjen a gyomok előtt! 0 Biztos alap a hagyományos és herbicid toleráns napraforgó gyomirtásban. 0 Egyedülálló hatás a csattanó maszlag ellen. 0 Különösen javasoljuk a napraforgó mellett csemegekukoricában, cirokban és vetőmag­előállításban. 2010-ben két kedvező árfekvésű csomagot kínálunk: 50 ha kezelésére alkalmas Gardoprim Dual csomag, amely a Gardoprim Plus Gold mellett Dual Gold-ot is tartalmaz a Gardoprim Dual csomag kapható még NK Neoma vetőmaggal is (Cruiser 350 FS-sel csávázva) Területi képviselő: Szeleczki Attila: +36 (20) 366 6306 - Értékesítési támoga­tók: Nyugat: Kapitány Józset: +36 (20) 414 8123 • Kelet: Opavszki Mihály: +36 (30) 218 0431 ■ Észak: Greksa Tibor: + 36 (30) 551 9358 4 készítmény II. forgalmi kategóriájú, kérjük figyelmesen olvassa el a termék címkéjét és tartsa be a használati utasítást! /ihmört. ySnW a, syngenta Átláthatók lesznek az EU-s agrártámogatások Az európai uniós agrártámogatá­sok kritériumai átláthatók, azo­nosak lesznek minden országban - jelentette ki Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasá­gi biztosa a napokban Nádudva­ron, a Magyar Agrárakadémián. 2013 után több egyenlőségnek és több méltányosságnak kell jelle­meznie az agrártámogatásokat. Szólt arról, hogy a 2013 utáni kö­zös agrárpolitika reformjának ja­vaslatait az év végére készítik el, előtte széleskörűen tájékozódik a tagországokban. Az unió agrárbiztosa be­szélt a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek árstabilitásáról. Rámuta­tott: ez nem jelentett prob­lémát, amíg védett, zárt volt az unió gazdasága, de mi­után az EU is tel­jesen nyitottá vált, a mezőgaz­dasági árak is „brutálisan in­gadoznak”. Közös feladat­nak nevezte megta­lálni azokat az eszközöket, ame­lyek megvédik a gazdákat ezek­től az ingadozásoktól. Gráf lózsef agrárminiszter so­káig dolgozott együtt román kol­légájával. „Mindig igyekeztünk a saját országaink és az új tagok érdekében közösen fellépni” - je­gyezte meg. Dacian Ciolosnak most bonyolultabb a helyzete, mert az egész EU-t kell képvisel­nie. Tabajdi Csaba (MSZP) euro- képviselő elmondta: Nádudvaron 8 ország és hazánk képviselői tárgyaltak a közös agrárpoliti­káról. Kifejtette nézeteit Spa­nyolország, Nagy-Britannia, Portugália, Belgium, Hol­landia, Görögország, Olaszor­szág és Románia képvise­lője is. Hangsúlyozta, az agrárgazdaság ügye nem párt- politikai, hanem nemzeti és uniós ügy. ■ ráf József jól tu­dott együtt dolgozni az uniós biztossal i

Next

/
Thumbnails
Contents