Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-06 / 31. szám

14 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Kerekegyházán településőrökkel javítanák a város közbiztonságát Ú] terminál épül Ferihegyen gg® kész csoport Kecskemétről szállítják az Égi Udvar tetőszerkezetét megváltoznak A KECSKEMÉTI FŐISKOLA NÓTTKFI’ZÉSI KOORDINÁLÓ KÖZPONTJÁNAK AJÁNLATA A Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Gépgyártástechnológiai Szakcsoportja 2010. február végétől az új OKJ előírásai szerint CNC - forgácsoló szaktanfolyamot szervez. A képzés vizsgával zárul (OKJ: 31 521 02 0000 00 00) Előfeltétel: forgácsoló szakmunkás bizonyítvány, vagy megfelelő forgácsolási gyakorlat. Nyilvántartási szám: 03-0125-04 Intézményakkreditációs lajstromszám: ALF-038 Kecskeméten változnak a közte­rület-használati díjak március 1-jétől. A helyi rendelet módosí­tásánál figyelembe vették az al­kotmánybírósági gyakorlatot, így ugyanannyit kell majd fizet­niük a vállalkozásoknak függet­lenül attól, hogy vendéglátóegy­ség vagy üzlet települ-e ki az ut­cára. A másik változás, hogy a mozgóbolt is bekerül a rende­letbe. Ez után ugyanakkora dí­jat kell majd fizetni, mint a moz­góárusításnál, ám ez utóbbi mértéke 25 százalékkal csök­ken. Ilyen típusú árusítást egyébként sem a nagykörúton belül, sem a Széche- nyivárosban, sem pedig a Köz­temető kapui előtt nem lehet vé­gezni. Szintén kevesebbet kell majd fizetniük az alkalmi áru­soknak is. Ugyanakkor jelentősen emel­kedik a díj a még át nem adott, burkolat nélküli tereken, utcá­kon. Ott március 1-jétől a jelen­legi díjak minimum tizenkét­szeresét kérik el a közterület ideiglenes használatáért. A külső városrészekben eddig négyzetméterenként évi 12 fo­rintot fizettek, a jövőben négy­zetméterenként havi 60 forin­tot kell majd fizetni. A közgyű­lésen elhangzott: ezek a díjak eddig olyan alacsonyak voltak, hogy már-már elírásnak tűnt. ■ T. V. Díjak március 1-jétől (Ft/m2) I. övezet II. övezet III, övezet Üzlet előtti kitelepülés havidQa _______ 121 0 590 590 Alkalmi árusítás, kiállítás napidíja 240 180 180 Mozgóárusítás, mozgóbolt napidQa 180 Közhasználatra még át nem adott közterület ideiglenes használatának havidija _________120^__60 60 FORR ÁS: VÁROSHÁZA Az új terminál tetőszerkezetének hatalmas, rácsos alakzatú tartóelemeit itt szerelik össze. Felvételünk az egyik csarnok­ban készült a tegnapi látogatás során. Két településőr foglalkoztatásá­val erősítené a közbiztonságot a kerekegyházi önkormányzat. Az Igazságügyi és Rendészeti Mi­nisztérium közlése szerint tele­pülésenként két személy telepü­lésőri foglalkoztatására lehet pá­lyázni állami támogatásra. Ha közcélú munkában alkalmazzák őket, akkor az önkormányzat 80 ezer forint egyszeri támogatást, ha nem ebben a státusban, ak­kor az említett egyszeri támoga­tás mellé további 73500 forint bért és annak járulékait is meg­adják rendszeresen az önkor­mányzatnak. Mivel a szaktárca támogatja a települési önkor­mányzatok közterület-felügye­lők alkalmazására irányuló tö­rekvését, ezért szakképzett tele­pülésőrök foglalkoztatásához 100 ezer forintot és annak járu­lékait adják. ■ Településenként két sze­mély alkalmazására le­het pályázni. Kerekegyházán a közcélú mun­kában foglalkoztatottak között van olyan személy, aki rendel­kezik a településőri feladat ellá­tásához szükséges szakképzett­séggel, ezért az ő részére megpá­lyázzák az egyszeri 80 ezer fo­rintot, melyet felszerelésre költe­nek. Pályáznak még egy telepü­lésőr alkalmazására, akinél a fel­adat ellátásához szükséges kép­zettség megszerzése érdekében a beiskolázás költségeit az ön- kormányzat vállalja. ■ M. J. I .lün iö?. Kecskeméten gyártják a Ferihegyi SkyCourt, azaz Égi Udvar tető- szerkezetének egyedi tartóelemeit. A nagy­szabású munkát a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. (KÉSZ Csoport tagja) munkatársai végzik az Izsáki úti KÉSZ Ipari Parkban. Tegnap Pintyőke Marcell kommunikáci­ós és marketingigazga­tó vezetésével újság­írócsoport és a reptér szakemberei járhatták be a megyeszékhelyen működő gyár csarno­kait, ahol a látványos munka folyik. A légi­kikötő új terminálépü­letének tartószerkeze­te 1200 tonna súlyú. A 14 darab, egyenként 75 tonnás fő tartó 70 hatalmas egységből áll össze. A kiegészítő ele­mek összsúlya 150 tonna lesz. A rácsos szerkezetű egységek­ből eddig már öt érke­zett meg a ferihegyi építési területre.-A ha­talmas acélelemeket rendőri kí­sérettel éjszaka szállítják a helyszínre az autópályán. Az egyenként öt méter széles, 20 méter hosszú és 12 tonna súlyú részegységeket speciális jármű­veken viszik a Ferihegyre. Ami­kor csökken a forgalom, este hét óra tájban indulnak a jármű­vek, és úgy 11 óra körül érkez­nek a helyszínre. A fémszerke­zeteket részleges előszerelés után daruk emelik a helyükre. Egy főtartó 5, illetve 6 egység­ből áll össze. Mindkét típusú fő­tartóban három egységet már előre egymáshoz illesztenek, így a kiegészítő elemekkel szü­letik meg a 14 darab, 70 méter hosszú acélmonstrum. Ezek egymás mellett sorakozva alkot­ják majd a SkyCourt kagyló for­májú tetőszerkezetét. A téli idő­járás nehezíti a munkát, de az előszereléshez különleges sátor készült, mely egyenletes hő­mérsékletet biztosít az acélszer­kezetek számára. A fővárosban és Kecskeméten a KÉSZ Cso­port építőipari vállalatának több száz munkatársa dolgozik azon, hogy jövő év végére elké­szüljön Európa egyik legkorsze­rűbb terminálja - mondta végül Pintyőke Marcell. BORFELVÁSÁRLÁS A Kiss és Társai Kft. vörösborokat vásárol fel. Ár: megállapodás szerint. 3 db 0,75-ös palackot kell leadni. Az átadásnál be kell mutatni a működési engedélyt. Mintaátvétel: kedden és szerdán 8-16 óráig. Fizetés: 50% azonnal, . 50% 60 nap múlva. Érdeklődni lehet: Tabdi, Nagy Mihály dűlő 12. g Telefon: 06-30/536-8850 | GÁZOLAJ NAGY FELHASZNÁLÓKNAK! 1.000 l feletti mennyiséget kútárhoz képest kedvezményesen (-15 Ft kiszállítjuk! Üzemanyag tartályautóval bérfuvart vállalunk! Érd.: 06-70/341-09701 A MEGNYÍLT CSIBE-BIBE Baromiibolt Kínét, Vacsi köz, Rózsavölgyi tér 20, Friss áruval, akciókkal várjuk Kedves Vásárlóinkat! | APRÓ)! n ÁLLAT RENDEZVÉNY SZÁLKÁSSZŐRI] tacskókölykök eladók. T: 06- 30/520-3756 —-------------------------------------------------------------------------*1072091­8 Sz obakiskutya eladó. 06-70/418-5379------------------------------------------------------------------------------*1072375­VÁ L. MT üszők, 2 db MT bika.06-30/233­3319-------------------------------------------------------------------------------*1072151’ S 2 db üszőborjú eladó. 06-30/236-3784---------------------------------,----------------:----------------------------*1072179­3 3 q-ás freez bikák eladók, lár.: 115 E Ft/db. 06-20/541-8539-----------------------------*------------------------------------------------*1072225* BÉ LYEG S 3 éves sodrott, heréit ló eladó. Szarvas- marhára is cserélhető. 06-20/535-45-68-------------------------------------------------------------------------------■1072215­________OKTATÁS________ AY URVÉDIKUS masszázstanfolyam Kecskemé­ten 2010. február 22-23-24. Tel.: 06-30/383- 2023. www.aryan.hu-------------------------------------------------------------------------------*1070869* TERMÉSZETGYÓGYÁSZ alap- és szakképzések Kecskeméten 2010. február 28-tól. Tel.: 06- 30/383-2023.www.aryan.hu-------------------------------------------------------------------------------*1070869­KACZ0R FERI, EDU-SHOW a konzervgyár NŐ­NAPI BÁL-jában márc. 05-én (2900 Ft/fő). Je­gyek Németh Zoltán 76/518-188-----------------------------------------------------—-------------------*1072017* KECSKEMÉT Konzervgyár ebédlőjében 2010. február 12-én 'ÉKE Jótékonysági bált szervez. Fellép: Stefano és Győzike. A zenét szolgáltat­ja a Csorba Trió. Jegy: 76/518-188.-------------------------------------------------------------------------------*1069729* SZOLGÁLTATÁS ÉRINTÉS, tűz, villámvédelem! 06-70/3876- 775-------------------------------------------------------------------------------* 1072324* TÁRSKERESÉS ANDI 20 éves partnert keres 06-70/307- 8553 ......— -*1072366* Ar anyos lány partnert keres 06- 20/629-0376.11)72366, BÁJOS 38-as hölgy, szép környezetben sza­badidőpartnert keres. 06-30/281-4225----------------------------------------------------------------------------*1072006­ID ŐS partnert keresek. 06-70/212-3284-------------------------------------------------------------------------------*1070086* IGÉNYES nő partnert keres. Telefon: 06- 30/554-8042-------------------------------------------------------------------------------*1072026­KE DVES nő partnert keres. Telefon: 06- 20/3977-049--------2---------------------------------------------------------------------*1070086* 22 ÉVES filmes múlttal rendelkező, tapasztalt lány partnert keres. 06-70/653-7240-------------------------------------------------------------------------------*1072264* 23, SZŐKE Liza partnert keres. Telefon: 70/545-4024--------------------------------------------------------:---------------------*1067384* 30-AS h ölgy partnert keres. 06-20/2272-638---------;-------------------------------------------------------------------*1068560* 60 ÉVES, igényes nő barátot keres. 06- 20/267-9213-------------------------------------------------------------------—,------*1072224* 65 ÉVES hölgy keresi korban hozzá illő, meg­bízható párját. Kecskemét és körny. előnyben. Kalandorok kíméljenek! Telefon: 06/20/5148-607-------------------------------------------------------------------------------*1072308* UTAZÁS DOBOGÓMAJORI 40. heti üdülési jog eladó. 06-20/55-59-560-------------------------------------------------------------------------------*1068800* HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés a Magyar Rádió üdülőben, félpanzióval 16800 Ft/fő/hét! 06- 30/354-0901-------------------------------------------------------------------------------*1070074* 8 Hévízen 1,5 szobás apartman, II. 28.-III. 13-ig, Gyulán 1 szobás, III. 22-IV. 4-ig kiadó, megegyezéses áron. +36-30/9531-448-------------------------------------------------------------------------------*1072383* VÁLLALKOZÁS LAJ0SMIZSE központjában bevezetett óra-ék­szer üzlet árukészlettel, teljes berendezéssel igényesnek eladó. 06-70/70-82-781------------------------------------------------------------------------------*1072343* VE GYES 8 Suzuki 13" lemezfelni 4 db téligumival el­adó. 06-30/859-8558-------------------------------------------------------------------------------*1072386* VEGYES tüzelésű kazán eladó. 06-30/9459- 322------------------ — --------------------^------:--------------------------* 1071948* GA RÁZS 6X3 m-es szétszedhető új Lindab garázs, ki­szállítva, szerelve eladó. 06-30/983-4372-------------------------------------------------------------------------------*1072240* MEZŐGAZDASÁG SAKG-s madárodúk eladók! Nyitható tetővel, tartós kivitel. 06-70/371-92-31-------------------------------------------------------------------------------*1071950* ELADÓ körbálás, kisbálás szalma, széna, lu­cerna Kiskőrösön. T: 06-30/342-5522------------------------------------------------------------------------------*1072065* FEHÉR szeme scirok eladó 06- 30/384-21-40----------------------------------------------------.--------------------------*1070009* GU MILAPÁTOS szivattyú eladó. T: 06-30/326- 8516------------------------------------------:------------------------------------*1072346* 8 Jó minőségű körbálás lucerna eladó, Solt. 06-30/225-66-54-------------------------------------------------------------------------------*1072121* 8 Kapor mag eladó. 06-30/387-3799-------------------------------------------------------------------------------*1072248* 8 Kör, kocka, szalma 2500 Ft-tól. 06- 30/262-7426------------------------------------------------,-----------------------------*1072361* 8 Kö rbálás szalma eladó. 06-30/9759-715----------------------------------------------------------*-------------------*1072128* KU KORICA, napraforgó, repce felvásárlás csak kamionos tételben. Érd.: 70/660-7407-------------------------------------------------------------------------------*1070978* 8 Paprikaörlemény eladó. 06-30/53-53-744-------------------------------------------------------------------------------*1072348* ROZSDÁS 5-ös drótot vennék. 06-30/424- 8606-------------------------------------------------------------------------------*1070926* TAKART körbálás és nagykocka fűszéna szállít­va. 06-30/3303-531-------------------------------------------------------------------------------* 1072374* SUTl-es Marabel vetőburgonya eladó. 06- 30/9284-601-------------------------------------------------------------------------------*1072337* VETŐ- és étkezési burgonya eladó. Ár: 40 Ft/kg, 45 Ft/kg. 06-20/3966-876-----------------------------------------------------------------,-------------* 1071955* 82 000 q trágya eladó. Telefon: 06-30/9- 759-715-------------------------------------------------------------------------------*1072128* 8 86 db körbálás szalma 2 éves 1,5 E Ft/db, 135 db körbálás vegyes takarmányszéna 3,5 E Ft/db, 115 db körbálás köles széna nem konbájnolt 8 E Ft/db eladó. Telefon: 06- 70/513-5586-------------------------------------------------------------------------------*1072369* Kedvezményes hirdetési lehetőség! ADÓ 1% Egy ekkora méretű hirdetés 28.200 Ft + áfába kerül! Korábbi évek hagyo­mányait követve, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínálunk azoknak az egyesületek­nek, alapítványoknak, társadalmi szervezetek­nek, egyházaknak, hogy a törvényben előírt köte­lezettségüknek megfe­lelően közzé tegyék az állampolgárok adójából kapott 1% felhasználását. Központi hirdetési információs telefonszám: 76/518-250. Következő összeállításunk napja: 2010. február 17., szerda petőtt Népe^ HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák!* Hirdetési információ: 76/518-250 A Duna-Tisza köze családi napilapja Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalízis 2008/2-3 negyedév

Next

/
Thumbnails
Contents