Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-06 / 31. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT Az anyai ösztön csak ritkán csalhat meg betegszoba Komoly fertőzések egyre kevésbé fordulhatnak elő a védőoltásoknak köszönhetően 10 ÉLETMÓD A szerető gondoskodásnak gyógyító ereje van A fotó illusztráció Ha egy gyereket komoly betegség támadott meg, azt a legtöbb szülő ösztönösen megérzi. Akkor is, ha a betegség kezdeti stádiumban van, s orvosi diagnosztizálása szinte lehetetlen. Munkatársunktól Érdekes tanulmány jelent meg a gyerekbetegségek és a szülői ösztönök összefüggéséről a közelmúltban a The Lancet nevű angol orvosi lapban. A cikk nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a doktoroknak igenis érdemes alaposan megfontolniuk, ha egy szülő úgy véli, gyermekét veszélyes kór támadta meg. Ugyanis az esetek nagy százalékában igazuk van.- Háziorvosként nagyon fontosnak tartom, hogy a gyermekükért aggódó szülőkre különösen odafigyeljek - mondta dr. Matthew Thompson, a cikk alapjául szolgáló egészségügyi felmérés egyik készítője. - Jobban kellene bíznunk a szülői ösztönökben, mint ahogy manapság tesszük. Végül is ők ismerik gyermeküket a legjobban: ápolták, gondozták őket sok korábbi, apróbb betegség idején, ezért hamar észreveszik, ha az új betegség eddig nem tapasztalt tüneteket produkál, s a gyermek másképp reagál a kórra, mint annak előtte. A cikk arra is kitér, hogy azok az orvosok, akik egy-egy eset kapcsán nem riadnak vissza attól, hogy hallgassanak saját megérzéseikre is, rendszerint eredményesebbek gyógyítómunkájukban, mint pusztán a leletekre hagyatkozó kollégáik. A kezdeti tünetek alapján gyakran nehéz eldönteni, hogy csak enyhe problémáról, például megfázásról van szó, vagy a jelek esetleg egy komolyabb fertőzésre utalnak. Nehézlégzés, erős sápadtság, apró lila vagy piros kiütések megjelenése, magas láz, mindmind komoly odafigyelést igénylő tünet. Azért is kell ezeket hangsúlyozni, mert a fejlett országokban egyre ritkábban fordulnak elő komoly fertőzések, ezért diagnosztizálásuk is nehezebb. Gyakran érezzük úgy, hogy tűt keresünk a szénakazalban - mondta Matthew Thompson. - A komoly fertőzések ritkák, és egyre ritkábbá válnak, köszönhetően a hatékony védőoltásoknak. A kutatók egy olyan kiadványban foglalják össze tapasztalataikat, mely minden háziorvos számára útmutatásul szolgálhat arra, hogy a gyermekeknek milyen tünetek esetén van haladéktalanul szükségük kórházi ellátásra. Dr. Ann Van den Bruel, az oxfordi kutatócsoport másik tagja hozzátette:- Bár a szülői ösztönök valóban sokszor bizonyulnak helyesnek, ez természetesen nem azt jelenti, hogy apukának vagy anyukának komplett diagnózissal kell érkeznie az orvosi rendelőbe. Ez ugyanis tovább erősítené bennük az aggodalmat, hiszen úgy éreznék, hogy rajtuk múlik gyermekük gyógyulása. Márpedig egy beteg gyereknek a gyors és szakszerű ellátás mellett már csak egyetlen dologra van szüksége: nyugodt, szeretetteljes, gondoskodó szülőkre, akik mellett biztonságban érezheti magát Ismerje fel az érszűkületet! ellenőriztesse most! Kedvezményes áron a szakvizsgálat Wellnessoázis - otthon stressz nélkül Piros asztallap, vastag függönyök Az érszűkületet jelezhéti végtagfájdalom, lábszárgörcs, hideg kezek, lábak, elszíneződött, elké- kült végtagok, szédülés, fejfájás, memóriazavar, féloldali bénulás, beszéd- vagy látászavar. Az érszűkület tüneteinek megjelenésekor - ha a beteg nem fordul szakorvoshoz, és nem kezelik - öt éven belül tíz beteg közül három meghal, és tpvábbi öt éven belül újabb kettő. Ugyanis az érszűkület a test többi erét is érinti, így a beteg szívinfarktust vagy agyinfarktust, agyvérzést kaphat. Az idejében felismert érszűkület, érelmeszesedés esetén megfelelő terápiával megakadályozható az érkatasztrófa - írják a hazai és nemzetközi felmérések. érsebészeti szakorvosi vizsgálatinkhoz ingyenesen elvégezzük a CARDIO VISION számítógépes érfal-rugalmassági állapotfelmérést, így 6000 Ft helyett 4000 Fiba kerül a komplett érrendszeri szakvizsgálat! Csak a jövő hétfőn és kedden bejelentkezőknek! 40 év felett évente ellenőriztesse érrendszerét, hogy elkerülje az érelmeszesedést, érszűkületet! A szakvizsgálat után - ha szükséges -, el is kezdhető a világszabadalommal védett erede• február 9-ÉN 14 órakor in- :gyenes előadást tartunk a : Sonoterápiáról és Bemer-terá- : i piáról Kecskeméten. A részivé- • ■ vők között 15 napos Bemer- • : kúrát sorsolunk ki. Részvételi : : szándékát, kérjük, jelezze idő- ■ j ben a korlátozott hely miatt. • ti SONOTERÁPIA-kúra, mely fájdalommentes, mellékhatások nélküli és jelentős javulást hoz. Kezdődő érproblémák teljesen meg is szüntethetők, de megelőzésképpen is igénybe vehető. ▲ Jólesne egy fiatalítókúra, de nincs ideje szabadságra menni, elutazni? Sebaj, otthon is érezheti magát fiatalnak és frissnek. A lakásunk képes arra, hogy kizárja a stresszt és a negatív energiákat. Ennek feltétele: teremtsünk olyan atmoszférát, melyben biztonságban érezzük magunkat. A kínai lakberendezés tudománya segíthet ebben. Az egyik alapszabálya például, hogy minden lakásban legyen egy erőgyűjtő zóna, melynek ideális helye: a nappali. Itt legyen egy kényelmes fotel vagy egy puha kanapé, melyen jólesik elnyújtózni. A szoba sarka különösen alkalmas erőgyűjtésre. A fürdőszoba a lakás összes sonoterápia centrumok www.humanterapia.hu KECSKEMÉT, Horváth Döme krt. 8. • 76/322-993,76/505-087 BAJA, Petőfi Sándor u. 32. • 79/320-553,06-30/553-7329 Üdülési csekk elfogadóhely • Önkéntes Egészségpénztár Szóig. Pár óráig forogjon a világ nélkülem! A FOTÓ ILLUSZTRÁCIÓ. helyisége közül a legintimebb, legbensőségesebb - ez az a hely, ““ ahol minden lelkiismeret- furdalás nélkül magunkra zárhatjuk az ajtót, és kényeztethetjük magunkat egy kicsit. A konyha a kommunikáció, az életörömök színtere. A pirosas színárnyalat különösen jó hatással van a társasági életre: a rozsdás terrakotta vagy a narancsos árnyalat élénkíti a beszélgetést Miért ne lehetne az asztal lapja piros? A hálószoba a legfontosabb hely a lakásban - a mély, pihentető alvás életünk meghosszabbítója. A vastag függönyök gondoskodnak arról, hogy a hálón kívül maradjon a külvilág, ■ MHrt élünk szinte csak feleannyi ideig, mint lehetne? Miért csak a civilizálatlan népek élhetnek 100 évig? Kik é$ miért söpörték a szőnyeg alá a legfontosabb tudományos felismeréseket? Hogyan lehet sok pénzt keresni gyerekeken egy kitalált betegséggel? tsv*erje a i/ÁUsicfoct! VejLje mej és oÍvaSSa. el! .Ez a könyv olyannyira veszélyes, hogy fegyverviselési engedély kell hozzá.' B.G. üzletember A &ökp wt keresse, iizie-tiitiíhén/ Kecskemét, Nagykőrösi u. 5. I Telefon: 76/505-226 • 20/401-2410 E-mail: kecskemet@drlenkei.hu SZEMÖLCSÖK, BŐRELVÁLTOZÁSOK, BENŐTT KÖRÖM, ARANYEREK, VÉGBÉLPANASZOK, KISMŰTÉTEK ; Dr. Kovács László lézersebészeti magánrendelés 06-30/278-0097 Rendelő: Kecskemét Kápolna u. 15., 7-es rendelő Csütörtök: 17.00-19.00-ig. www.Iasersebesz.hu A Duna-Tisza köze családi napilapja Kedvezményes hirdetési lehetőség szombatonként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál orvosok, szakorvosok, egészségügyi központok, gyógyszertárak részére. Keresse hirdetési tanácsadóinkat! A város szívében, gondoljon a szívére... Kardiológiai profilú belgyógyászati magánrendelés. Dr. Hajkó Erik Belgyógyász szakorvos (magas vérnyomás, szívritmuszavarok, koszorúér betegségek diagnosztikája, kezelése, pacemaker ellenőrzés.) Kecskemét, Szabadság tér 3. ' Bejelentkezés: Sasszem Optika 76/505-268 „07348 Viktória Dental Kft. 6000 Kecskemét, Tópart u. 29. (a Petöfivárosban) Fogászat és fogtechnika egy helyen! Rendet Dr. Járomi Éva fogszakorvos ultrahangos fogköeltávolítás, fogfehérítés, esztétikus fogtömések, amalgámcsere, fogpótlások, implantátumosfogművek Üdülési csekket elfogadunk! Bejelentkezés: 06-30/295-60-80 76/496-843/106 www.viktoriadental.hu ! Digitális röntgen, speciális szemvizsgálat belváros A Kecskeméti Egészségügyi Vállalkozói Inkubátorház szolgáltatásai Az elmúlt évben Kecskemét város központjában, a Raptor Kft. által, pályázati forrás igénybevételével megvalósított vállalkozói inkubátorház új lehetőséget teremt a kezdő szakorvosok, illetve egészségügyi vállalkozások magas infrastrukturális és technológiai igényű tevékenységének végzéséhez. A kialakított egészségügyi centrum magas színvonalú informatikai, telekommunikációs és diagnosztikai hátteret teremt a betegellátás, az egészségmegőrzés és a prevenció területén. A szolgáltatások egységes és komplex feltételeit az inkubátorház inkubációs szolgáltatásai biztosítják. A Piaristák tere 7. A xxi. század orvosdiagnosztikai technikáját az egészség- ügyi ellátás számos szakmájában eredményesen alkalmazva a betegellátás színvonala és a betegek elégedettsége jelentősen emelkedik. szám alatt lévő, Luther közi épületszárny közvetlenül kapcsolódik az Egészségügyi Alapellátás (a valamikori SZTK vagy OTI) épülettömbjéhez, minek következtében a városban egyedülálló egészségügyi infrastruktúra alakult ki. Egyedülállóan, csak itt található meg az úgynevezett direkt digitális röntgengép, mely a felvétel során semmilyen segédanyagot (film, vegyszerek...) nem igényel. A röntgenkép elkészítése, az expozíció, a hagyományos röntgenfelvételhez képest jóval kisebb sugárterhelést jelent. Az elkészült felvételek az alkalmazott szabványosított (DICOM) számítógépes kommunikációval, a világ bármely pontján azonnal elérhetővé válnak (hozzáférési jogosultság esetén az interneten keresztül), és helyben pedig a képarchiváló és -feldolgozó rendszerben (PACS) azonnal leletezhetőek. Az alkalmazott ultrahangkészülékek belgyógyászati, nő- gyógyászati és kardiológiai funkciókkal, ugyancsak a PACS- rendszerbe integrálva szintén minőségi diagnosztikai feltételeket jelentenek. A szemészeti rendelő műszerezettsége egyedülálló a városban. Gyermekek szemvizsgálata már féléves kortól lehetséges speciális műszer segítségével, mely nem igényel pupillatágítást, és a mama jelenlétében elvégezhető. A kardiológiai vizsgálat - az ultrahangos vizsgálat és a terheléses, illetve nyugalmi EKG - is része az egészségcentrum szolgáltatásainak. A felsoroltakon kívül sok más adottság és lehetőség bővíti az ellátás volumenét, illetve spektrumát. ▲ INFORMÁCIÓ: e-mail: raptor®raptor, hu www.raptor.hu