Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-27 / 49. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 27., SZOMBAT ELETMOD A magabiztos beszéd titka kommunikáció A tekintet a leghatékonyabb meggyőző eszközünk Kövérebbek vagyunk, mint negyven éve Úgy érzi, nem figyelnek önre a beszélgetések so­rán? Lesöprik a vitákban? A következő néhány ta­nács segíthet, hogy na­gyobb önbizalomra te­gyen szert kommunikáci­óiban. Munkatársunktól Az első és legfontosabb, hogy mondandóját, véleményét tisz­tán és eredményesen tudja kö­zölni beszélgetőtársával. Akár fizetésemelésről tárgyal a mun­kaadójával, akár családtagjával keveredik vitába, fontos, hogy egyértelművé tegye, mit szeret­ne a tudomására hozni. Talán meglepi, de a teste, illet­ve a testbeszéde legalább annyi­ra fontos, mint hangja és szavai. Valójában gyakran a vitázók fel­lépése dönti el, hogy mondan­dójuk csak beszélgetőpartnerük egyik fülén be, a másikon ki, vagy éppen ellenkezőleg, odafi­gyel és reagálásra ösztönzi. íme néhány fogódzó, amelyek segítenek, hogy valóban eljut­tathassa üzenetét a célszemély­hez. önbizalom Soha senki nem fog­ja önt komolyan venni, ha azt látják, hogy saját maga sem ve­szi komolyan azt, amit mond. Fontos, hogy testbeszéde azt su­gározza: a mondanivalója való­ban fontos. Ahhoz, hogy maga­biztosnak lássák, legyen hatá- roZbtt a testtartása, akárráll, akár ül. Ne görnyedjen, ne hin­tázzon, és ne babráljon a kezé­vel. Emelje fel a fejét, és egyene­sítse ki testtartását. Az sem baj, ha egy árnyalatnyira előre hajol beszélgetőtársa irányába. Mind­ez azt üzeni neki, hogy a beszél­getés fontos közlendőket tartal­maz. A testbeszéd dönti el, hogy hatékonyan tudunk vitat­kozni, vagy tárgyalni használja kezeit Minden jó po­litikus tisztában van azzal, hogy a gesztikulálás legalább olyan fontos meggyőző eszköz, mint a szavak. A kifejező kézmozdula­tokat használó beszélő szavai nyomatékot kapnak. Fontos azonban, hogy ne essünk túl­zásba. A dagályos mozdulatok komolytalanná teszik a beszé­lőt. szemkontaktus Soha ne feledje: szeme, tekintete a leghatéko­nyabb eszköz arra, hogy meg­győzze igazunkról beszélgető- társait. A szemkontaktus hihe­tetlenül nagy szerepet játszik abban, hogy a beszélgetésben résztvevők között egyetértés ala­kuljon ki. A szemkontaktus hi­ánya viszont megakadályozza, hogy üzenete eljusson a címzett­hez. Ha több emberrel beszél­get, próbálja tekintetét végighor­dozni a társaságon, hogy ha rö­vid időre is, de mindenkivel ki­alakulhasson szemkontaktus, így folyamatosan fenntarthatja az érdeklődésüket, magához v vonzza figyelmüket. Fontos, hogy tekintete ne legyen túl éles, kutakodó, hiszen nem az a cél, hogy ráijesszen hallgatósá­gára. megértés Gondot okoz, hogy megértesse magát? Ha legköze­lebb megpróbál meggyőzni va­lakit valamiről, gondolja végig, hogy vajon milyen benyomást kelt beszélgetőpartnerében kommunikációja során. Ide-oda rebben a tekintete? Babrálja a ruháját? Igazgatja a haját? Na­gyon sokan vagyunk, akikben feszültséget okoz, ha beszél­nünk kell, s ettől a testbeszé­dünk zavarodottá válik. Ugyan­ez történik akkor, ha magunk sem vagyunk meggyőződve mondandónk igazáról. Koncent­ráljon beszélgetőpartnerére, és higgyen benne, hogy meg tudja győzni. Azt fogja tapasztalni, hogy egyre magabiztosabbá vá­lik. Ha nem is értenek majd egyet önnel, akkor is tisztán megértik, hogy milyen álláspon­tot képvisel. De természetesen a felsorolt tanácsok közül egyetlen egy sem segíthet azon, ha a közlen­dői tévedéseken alapulnak. Egy idei felmérés szerint több mint 20 százalékkal nőtt az el­hízott emberek száma Európá­ban 1967-hez képest. Annak ellenére, hogy a ’60- as években a táplálkozástudo­mány még igen csak gyerekci­pőben járt, koleszterinszint­ről, vagy telített és telítetlen zsírsavakról legfeljebb orvosi közegben lehetett hallani, úgy tűnik, az emberek többsége egészségesebben élt, mint ma­napság. Bár jóval kevesebb ember sportolt, és a rafinált fo­gyókúra-módszerek sem tüne- deztek még fel, kevesebb gyer­meknek és felnőttnek okozott problémát a túlsúly. S akinek mégis, azok a rendelkezésre álló adatok tanúsága szerint könnyebben lefogyott, mint manapság. Mindezek egyik legfőbb oka, hogy a modern életmód sok szempontból hátrányos. Manapság sokkal kevesebben mennek gyalog a munkahe­lyükre, illetve kevesebb gyer­mek sétál el az iskolába, mint tette azt negyven esztendővel ezelőtt. Több mint kétszer annyi embernek van saját au­tója, mint a ’60-as években, a televízióval rendelkező csalá­dok aránya pedig 75 százalék­ról 99 százalékra emelkedett. A Change4Life egészség- megőrző kampány részeként végzett felmérés arról számolt be, hogy míg 1967-ben a vizs­gálatban résztvevő emberek 90 százaléka tett valamilyen erőfeszítést'annak érdekében, hogy kisebb-nagyobb túlsú­lyától megszabaduljon, 2010- re ez az arány kevesebb, mint 50 százalékra esett vissza. A közvéleménykutatási ada­tok szerint a ’60-as években a megkérdezettek háromnegye­de nyilatkozott úgy, hogy na­ponta legalább fél órát A nők 27 százaléka túlsúlyos gyalogolnak. Ma ugyanez az arány mindössze 40 százalék. Ody professzor, Az elhízás növekedése Európában című könyv szerzője így nyilatko­zott a problémáról:- Manapság az egyre in­kább mozgásszegény életmód káros hatásai összeadódnak az egészségtelen élelmiszerek burjánzóan gazdag kínálatá­val. Ennek pedig az az ered­ménye, hogy az embereknek nagyon nehéz a helyzetük, ha meg szeretnék őrizni egészsé­ges testsúlyukat. Az 1960-as években a férfiak egy, a nők két százaléka volt túlsúlyos. Manapság a férfiak 25, a nők több mint 27 száza­léka küzd súlyproblémákkal. És végezetül még egy tanul­ságos adat: az 1950-es évek­ben a férfiak átlagos testsúlya 65 kilogramm volt, a hölgyeké pedig 55. kilo. Ezzel szemben manapság a férfiak átlagsúlya nem kevesebb, mint 83,6 kilo­gramm, a nők pedig 70,2 kilogarmmot nyomnak átlag­ban. Vagyis a gyarapodás több mint 15 kiló. S mivel ezt ha­sonló arányú testmagasság növekedés nem követte, a hí­zás egyértelmű. ■ Kedvezményes hirdetési lehetőség szombatonként a Petőfi Népében A Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. új, kedvezményes hirdetési lehetőséget kínál orvosok, szakorvosok, egészségügyi központok, gyógyszertárak részére. Keresse hirdetési tanácsadóinkat! A SZAVUNKAT ADJUK Ismerje fel az érszűkületet időben! sonoterápia Ellenőriztesse most kedvezménnyel! Akár halálos kimenetelű is lehet! Az érelmeszesedés kialakulását fokozza a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a a magas koleszterin- és vérzsír­szint, a genetika, az idős kor. Az orvostudomány mai állása szerint nem lehet „meggyógyí­tani”, a folyamat nem áll le. A cél az állapotromlás lassítása, szinten tartása. A világszabada- lomú SONOTERÁPIAVAL jelen­tős állapotjavulás érhető el, még súlyos esetekben is. Ez a hang- hullámkezelés kombinálva a BE­MER terápiával enyhíti a pana­szokat, a fájdalmat, növeli a já­rástávolságot, súlyos állapotnál évenként ismételve hosszan fenntartható a kedvezőbb álla­pot. A kezelések fájdalom- és mellékhatásmentesek, a szerve­zet saját regeneráló folyamatait fokozza fel, bekapcsolódnak a vérhiányos területek újra a vér­keringésbe. Alkalmazása kúraszerűen ja­vasolt, melynek hosszát a beteg­ség előrehaladottsága szabja meg. A BEMER Plus mágnes- mező-terápiával kombinált kúra jelentős javulást hoz még: diabetes szövődményei, mozgás- szervi betegségek, reumatikus PSZICHIÁTER DR. LACZKÓ TIBOR magánrendelése > depresszió, pánikbetegség ■o élethelyzeti nehézségek, életkezelési kérdések O hagyományos és pszichoterápiás kezelés eb lélektani támogatás Bejelentkezés: 30/209-1212, 30/352-9848 § www.pszichiater-kecskemet.hu panaszok, máj-, vese-, pajzs­mirigy-, hasnyálmirigy-rendelle­nességek, fájdalomcsillapítás, csont- és sebgyógyítás, potencia­zavarok, fülzúgás, szédülés, aszt­ma, migrén, alvási zavarok, stressz, depresszió, sportsérülé­sek, Izomhúzódások esetén is. A I KÉPZÉSEK:- egészségügyi asszisztens (általános vág/ fogászati, vagy gyógyszertári- egészségügyi szakasszisztens (klinikai togászati higiénikus vagy gyógyszerkiadó). OKJ-s képzések Indulnak márclusbah Kecskeméten. Üdülési csekket elfogadunkl Érd.: 34/343-007, | 06-30/568-73-54, | e-mail: bondor.evat@gmail.com Ny.sz. 11-0104-05, AL: 1752 Vendégkönyvünkből: A 60 napos kúra előtt 50 mé­ter alatt volt a járástávolsá­gom, éjjel erős lábfájdalmaim voltak, csak csüngetve a lába­mat tudtam pihenni a súlyos érszűkülettől. Azóta, hogy a kezeléseket megkezdtem, ezek a fájdalmak teljesen megszűntek, a járástávolsá­gom 200 méter fölé emelke­dett, megindult a keringés. Nagyon köszönöm! G. József ÉRSEBÉSZETI, sebészeti magánrendelés DR.CSERÉNYILÁSZLÓ főorvos- végtagi panaszok- érszűkület- visszerek korszerű, injekciós kezelése Kecskemét, Bagoly u. 1/A Meditress Egészségház Bejelentkezés: 16-19 óráig, 5 06-30/2-21-21-31 1 ELETMOD tematikus oldal minden szombaton a Petőfi Népében! Változatos témák egészségről, szépségről, egyedi ajánlatok, hasznos tippek! sonoterápia centrumok • www.humanterapia.hu KECSKEMÉT Horváth Döme krt 8. • 76/322-993, 76/505-087 BAJA Petőfi Sándor u. 32. • 79/320-553, 06-30/553-7329 Üdülésicsekk elfogadóhely, Önkéntes Egészségpénztár Szóig. érsebészeti szakvizsgálathoz most ingyen elvégezzük a Cardio Vision érfalrugalmassági mérést, így 6000 Ft helyett 4000 Ft a komplett érrendszeri' szakvizsgálat! Csak a jövő hét hétfőn i és kedden bejelentkezőknek!

Next

/
Thumbnails
Contents