Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-22 / 44. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 22., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS MA NAPKELTE 6.37 - NYUGTA 17.18 HOLDKELTE 9.55 - NYUGTA 1.37 GERZSON napja gerzson. Héber eredetű név, jelentése: idegen, száműzött. Védőszentje: Boldog Gerzson János hittudós. A Gerson-dié- ta a szervezet méregteleníté­sére szolgáló szigorú étrend, amelyet több súlyos betegség esetén alkalmaznak kiegészí­tő kezelésként, egyéb névnap­ok: Leander, Margit, Margó, Pál, Péter, Zétény. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Péter apostol székfoglalása, Kortonai Szent Margit emlé­kezete, Gerzson napja. A re­formátus naptárban Gerzson napja. Az evangélikus naptár­ban Gerzson, Zétény napja. A zsidó naptárban Ádár hónap 8. napja, napi igék. Katolikus: ÍPét 5,1-4; Zs 22; Mt 16,13-19. Református: Észt 3; Lk 13,22- 30. Evangélikus: ljn 3,7- 11(12); 5Móz 31,1-8. Feketén dolgoztak Feketefoglalkoztatásban is minősített eset az, amiről egyik olvasónk beszámolt. Hatan dolgoznak egy vállal­kozónál, immár hat hónapja. Eleinte nem is volt semmi gond, rendben megkapták a fizetést. A harmadik hónap azonban már erőteljesen aka­dozott, az utolsó két hónap bérét pedig egyáltalán nem kapták meg. A hat ember családja még a karácsonynak és az újévnek is úgy ment neki, hogy a családfő egyet­len fillért sem tudott az asz­talra tenni. A közelmúltban aztán még erőteljesebb hi­degzuhany érte őket. Egyi­kük ugyanis utánanézett, hogy be van-e jelentve, és fi­zetik-e utána a járulékokat. Kiderült, hogy nem. Kisvár­tatva mindannyian azzal szembesültek, hogy az első perctől kezdve feketén foglal­koztatták őket. Most tanács­talanok. Még bíróságra sem mernek menni, hiszen ők is törvényt sértettek. Ez azért messze nem így van. A munkavállalót beje­lenteni a munkáltató dolga és felelőssége. Ilyen helyzet­ben a hat alkalmazottnak nem kell attól tartania, hogy őket vonják majd felelősség­re. A vállalkozónak világosan tudtára kell adni: rendezze a bérüket és a munkaviszonyu­kat, különben bírósághoz for­dulnak. Egyébként előfordult már, hogy a per végére a fe­ketemunkából visszamenő­leg is munkaviszony lett. LEVELÉT VÁRJUK: PETŐFI NÉPE - „SEGÍTÜNK" 6001 KECSKEMÉT, PF. 76 EMAIL: VALENTI NA.TAKACS@AXELS.HU Majd’ ötszáz középiskola vett részt az APEH Rang­adóján. Barta Zsolt Az elmúlt hónapokban az or­szágból 448 középiskolás csapat nevezett be az APEH által rende­zett Rangadó című szakmai ver­senyre. Ennek regionális döntő­it pénteken rendezték Kecske­méten, az APEH megyei székhá­zában hat csapat mérte össze tu­£3 A kecskeméti kórházba 4 ezer forint évenként a behajtá­si engedély. Ehhez jönnek a fi­zetős belépők. De vajon mire megy a pénz? Januárban csúsz­káltunk a tükörjégen, meg ke­rülgettük a hókupacokat, Most a kátyúk miatt lehetetlen közle­kedni. Kné El Tisztelt A. S.! Szöveged hangvétele után biztos vagyok abban, hogy hivatásos lehetsz (lehettél), de azért elgondolkod­hatnál azon, hogy mennyivel több a felelőssége egy katoná­nak, vagy a rendőrnek, mint például egy utasokkal tömött buszt vezető sofőrnek. Ők még­sem mehetnek 40 évesen nyug­díjba. Üdv. M. S. El T. Bunkó Sofőr! A hamutar­dását. A legjobb ötfős csoport ju­tott tovább. A kiskunfélegyházi, és a bajai csapatunk sajnos nem került be a március 5-én rende­zendő fővárosi fináléba. Vörös Attila, az APEH regio­nális adó- és illetékügyi szak- igazgatója elmondta, hogy a Dél­alföldi Régióban 315 középisko­lást mozgatott meg a verseny. Ugyanis 22 intézményből 63 csapat nevezett. Kecskemétre azokat hívták meg, akik a leg­több pontszámot érték el a há­tót nem a KKK parkoló kövére kellene üríteni! Csütörtök reg­gel, 8 óra, fekete kocsi, 50-es fér­fi. Imre El Akik a szolgálati nyugdíj­ba vonultakat bántják, azok er­ről semmit nem tudnak, csak irigyek. Ez kőkemény politika volt. Az érdek az volt, hogy így csökkenjen a létszám. Aki élt a lehetőséggel az vállalta ennek kockázatát is, lásd a 13. havi el­vétele, csökkenő reálérték stb. EJ Szégyen és gyalázat, hogy a vendéglátó iskolában meg­szűnt a menzakonyhán a főzés. Az ízletes ebédek helyett íztelen ebédet hoznak oda, és azt esz- szük vagy nem ebédelünk. Kér­jük vissza a megszokott finom ételeket! 1 ebédelő romfordulós internetes megmé­rettetésen. Négy Csongrád megyei cso­port versenyzett a Kiskunfélegy­házi Szakképző Intézmény Köz- gazdasági Szakközépiskola (Adóguruk) és a bajai Türr Ist­ván Gazdasági Szakközépiskola (McTürr s) diákjaival. A félegyháziak a képzeletbeli bronzérmet szerezték meg, míg a bajaiak az ötödik helyre ele­gendő pontszámot gyűjtöttek. A végső megmérettetésre a Szege­E Szerdán délelőtt a belvá­rosba, egy apácaruhába öltözött nő átsétált a piroson. Nem sie­tett, sétált. Jó volt menni utána egészen a lámpáig. Vagy már semmi sem az aminek látszik!? E Szombaton találtam egy személyigazolványt Hetényben. Magó Éva, kerekegyházi lako­sé. Hívjon fel, és személyesen visszaadom! 0630/833-8334 a számom. Becsületes +találó. E Ha a fiam ma beállna rend­őrnek (amit nagyon szégyell­nék) hamarabb menne nyugdíj­ba, mint én! Sajnos a fiatalok között egyre népszerűbb a munkakerülés ilyen módja! E Lassú Tibor úrtól kérdez­ném: kinek a feladata a Vak A harmadik helyen a kiskun- félegyháziak Adóguruk csa­pata végzett di Kereskedelmi Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző is­kola fiataljai készülhetnek. Ver­seny 13 feladata között szerepelt totó, most mutasd meg játék, pla­kátkészítés, illetve sajtóközle­mény létrehozása is. A második alkalommal megrendezett ver­seny alapvető célja az, hogy for­málja a fiatalok adótudatát, bő­vítse az adózással kapcsolatos ismereteit - mondta végül Vö­rös Attila. ■ Bottyán utcai fizetős parkoló rendben tartása? Én már belefá­radtam, az illetékesek még nem! Köteles vagyok a város fái után is takarítani? Kenderessy E Tisztelettel meghívom Tiszakécske vezetőségét és Pá­linkás László urat egy gumi­csizmás sétára Kécske, Vásár utca arborétum felöli szakaszá­ra, de gumicsizmát és terepjá­rót hozzanak magukkal, mert az út egyébként megközelíthe­tetlen! Üdv. Egy ott lakó a sár fogságából! * * * A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENE­TEKET SZERKESZTETT VÁLTOZAT­BAN KÖZÖLJE. Knxmszai HALAK (II. 21-111.20.). Bosszanko­dik, mert muszáj elmennie egy olyan összejövetelre, amire egy­általán nem vágyik. Ne legyen bizalmatlan! Remekül fogja magát érezni. KOS (III. 21-IV. 20.). A bolygók hatá­sára kibontakoztathatja tehet­ségét. Van elég ereje, hogy új dolgokba is belevágjon. Fontos kikapcsolódnia. BIKA (IV. 21—V. 20.). A szerencse ke­gyeltje. Bármihez nyúl, sikerrel jár. Végre sikerül nyugodt kö­rülményeket teremteni, így visszatér a jókedve. IKREK (V.21-VI. 21.). A növekvő Hold az Ikrek-jegyben keletke­zik, és az Ön aktivitása is meg­nő. Vágyairól nem beszél, de a legtitkosabb álmai is valóra vál­nak. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Nyitottság és elkötelezettség most egyszerre jellemzi Önt. Egy tanfolyamon való részvétel segít az olyan bi­zonytalan elképzelések meg­magyarázásában, amelyek' iránt érdeklődik. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Egy lát­szólag lusta munkatársa nehéz helyzetbe kerül. Legyen vele türelmes és megértő. Önnek is rá kell ébrednie, hogy a szakér­telmét kell kamatoztatnia. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Észreveszi, hogy egynémely ismerősével sok közös vonása van. Elhatá­rozza, hogy több időt szán e kapcsolatainak a megvendége- lésére. MÉRLEG (IX.24-X.23.). A növekvő Hold elvarázsolja Önt. Szeretne bőkezűen költeni egy szabad­idős tevékenységre. Ez mindad­dig rendben is van, amíg nem feledkezik meg egyéb köteles­ségeiről. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). Olyan ügy, amely az érzékiséggel vagy a szexszel kapcsolatos, nem sö­pörhető a szőnyeg alá. Ez nem mindig kellemes és kényelmes, mint szeretné. nyilas (XI.23—XII.21.). Ellentmon­dást nem tűrő partnere eltökél­te, hogy tűzön-vízen át keresz­tülviszi az akaratát. Hosszú idő óta fennálló viszonyát alapos vizsgálatnak veti alá, hogy el­döntse, a jövőben fenn akarja-e tartani. BAK (XII. 22-1.20.). Az a munka, amibe most belevág, hosszú távra biztosítja a sikert. Ko­moly beszélgetésre kerül sor, amihez őszinteség szükséges. Bolygója kalandot kínál. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Alaposan át­gondolja, megfontolja teendőit. Jól teszi, mert sikerének ez a záloga. Ne hagyja magát sür­getni! VÍZÁLLÁS JELENTES A tisza tegnap Szolnoknál 229, Csongrádnál 266 centis volt. a dunán Budapestnél 155, Paks- nál 34, Bajánál 172, Mohácsnál 190 centis vízállást mértek. OLVASÓI ÜZEMETEK SMS: 06-30/324-8466 SZERKESZTŐSÉGEK KECSKEMÉT, Széchenyi körút 29. Szerkesztő: Takács Valentina Telefon: 76/518-256 BAJA, Árpád tér 6. Szerkesztő: Kubatovics Tamás Telefon: 79/426-371 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Batthyány u. 2/A Szerkesztő: SZENTIRMAY TAMÁS Telefon: 76/430-216 KISKUNHALAS, Szilády Áron út 5-7. Szerkesztő: Tapodi Kálmán Telefon: 77/523-852 KISKŐRÖS, Árpád utca 2. Szerkesztő: Szűcs Brigitta Z. Telefon: 78/513-644 ROVAR­MÉREG b TUBERKU­LÓZIS INDIAI SAKKOZÓ "I AZ ILLETŐRE <o NEM IDEBENTI IDEGEN NŐI NÉV DIB..., VACAK jArda. PÁLYA ft1 * RÓMAI CSÁSZÁR KOCSI W zr f t & ▼ o Íj t D INASZ­TIA-------­▼ P T fr L £> NŐSTÉNY DISZNÓ ELÜK PEMZLI f E CINK ÉS JÓD FEDEZ, PÁROZTAT "7 w J­ÍME MÁR L ▼ 1 ▼ h E V ▼ \­< VÖRÖS­MARTY MIHÁLY MŰVE ►c M V AMELY DOLOG ► fi h \ HÁZIKÓ SEGÍT, NEPIESEN s L G­▼ L A MAN­GÁN JELE $ FÖNTRŐL ALÁ FRANCIA SZIGET Fi TÖRÖK CSÚCS «ft n. ▼ T A-TAT PÁRJA ►T T IGÉNYŰ \ A HÉTEN ISMÉT MELEGSZIK EWS Kunszentrpiklóit 5 ?C 0°C Kecskemét Kiskőrös Kalocsa * 6 °C 1.X Baja - owu. : o_ JáWatmas 5 W /HL',: déli : t ~rc lisRunfelegyháza halas @ Készíttette: zones o°c reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 4 X / 10 X . 8 X csütörtök 10 X Bács-Kiskun megyében ma reggel még derengő Idő lesz. de napközben délnyugatról ismét vastagodó felhőzet sodródik fölénk. Éjszaka viszont vékonyodik a felhőtakaró. Mérsékelt déli szél fúj. Említést érdemlő csapadék nem hullik. A jellemző hőmérséklet reggel -1, kora délután +5. kedden reggel +1 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: a következő héten újabb mérsékelt felmelegedés valószínű. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a hét első nap)án az átlagosnál fáradtabbak, figyelmetlenebbek vagyunk. A gyenge meleg­fronti légkör is hasonlóan hat. Célszerű jobban odafigyelni a közlekedésben. Az előrejelzés bizonytalansága .ÁTLAGOS'. Az elörejelzéser! felelős: Aigner Szilard További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hti Vízhőmérséklet Duna 3 °C Tisza 1-2°C Balaton 3 °C Velencei-tó 2 °C Fertő 3 °C Tisza-tó 1 °C Hójelentés Dachstein 70-190 cm Semmering 80-130 cm Livígno 120-185 cm Diákszemmel az adózásról adóverseny Dobogóra kerültek a kiskunfélegyházi Adóguruk TAKÁCS VALENTINA ROVATA

Next

/
Thumbnails
Contents