Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-18 / 41. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Szerb balhátvédet tesztel a hírős városi együttes Szerb balhátvéd érkezett tesztelésre az élvonalbeli KTE-Ereco labdarúgócsapatához. A 23 éves, 187 centiméter magas, 78 kilogramm súlyú Milos Milovanovics évekig hazája első osztályú gárdájának, az FK Napredaknak a játékosa volt. A ballábas labdarúgót ezen a héten teszteli a kecskeméti szakmai stáb. Az elmúlt hétvégi zágrábi mérkőzésen szereplő négy próbajátékos - Vörös, Holczer, Ko- kot és Mernie - sorsa egyelőre még kérdéses, a hírős városi klub vezetői folyamatosan tárgyalnak velük - adta hírül a kecskemetite.hu. ■ Öt aranyérem, és egy fotós locsolása a keddi napon A vancouveri, XXI. téli olimpia keddi versenynapján öt győztest avattak. A házigazdák aranyérmét a nők mezőnyében hódesz- kakrosszban rajthoz álló Maelle Ricker szerezte. Németországnak két első hely is jutott: Tatjana Hüfner (szánkó, női egyes) és Magdalena Neuner (sílövészet, női 10 km-es üldözé- ses verseny) révén. A Koreai Köztársaság „aranyosa” Li Szang Hva (gyorskorcsolya, női 500 m), míg Svédországé Björn Ferry (sílövészet, férfi 12,5 km-es üldö- zéses verseny). A kanadai városban rendezett ötkarikás játékokon volt különös eset is a keddi napon. Éppen a későbbi bronzérmes német szánkós, Natalie Geisen- berger készülődött, amikor felgyulladt a rajtot megtiltó piros lámpa. Kiderült, hogy egy fotós véletlenül olyan kapcsolóra térdelt rá, amelyik üzembe helyezte a jégcsatorna egy részét vízzel bespriccelő berendezést. A viadal néhány perc várakozás után folytatódhatott. ■ Röplabda Tegnap ez elődöntőkkel megkezdődtek a Gong Rádió Magyar Kupa küzdelmei a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. A hölgyek mezőnyében a Vasas Duna Autó Óbuda 3:0-ra nyert (18, 20,17) a TEVA-Gödöllői RC ellen, és bejutott a pénteki döntőbe. A férfiak közül a házigazda Kalo MÉH-Kecskemét SE lehet ott a holnapi fináléban, miután tegnap 3:l-re verte (25,11, -21, 21) a Dunaferr SE-t. Fotónkon a KSE játékosa, Bagics Balázs (14) próbál elütni a dunaújvárosi sáncotok kezei között. A Magyar Kupa mai programja: Diamant-Kaposvár-Szolnoki RK Sl (férfiak, elődöntő, 17.30-kor), BSE-FCSM-Euroaszfalt-NRK Nyíregyháza (nők, elődöntő, 20 órakor). Tűz és hit nélkül nem megy ökölvívás Lakatos István teljesítményével a legelégedettebb edzője Tűz és hit. Ezt a kettőt nagyon fontosnak tartja Konkoly István, a Kecskeméti SC ökölvívóinak edzője. Borbély Károly Néhány napja véget ért Debrecenben az 54. Bocskai István nemzetközi ökölvívótorna. A Kecskeméti SC-t öt bokszoló képviselte a megmérettetésen. - A 48 kg-os súlycsoportban induló és ezüstérmet szerző Lakatos István teljesítményével maximálisan elégedett vagyok. Fantasztikusan helytállt a döntőben a 2006-os Európa- bajnok orosz David Ajra- petyjan ellen. Ha az elődöntőben nem sérül meg a könyöke, akkor akár meglepetést is okozhatott volna - mondta Konkoly István, a KSC öklöző- inek vezetőedzője, majd értékelte a többiek teljesítményét is: - Bogdán Richárddal (51 kg) el kell beszélgetnem. Elvisszük egy ilyen nagy versenyre, és úgy lép a kötelek közé, mintha nem is akarna bokszolni. Az ifjúsági korú Lakatos Róbertnek (54 kg) a Bocskai-verseny volt a mély víz. Kikapott ugyan kubai ellenfelétől, de legalább megtapasztalhatta, hogy milyen egy ilyen megmérettetés. Varjú Györgyöt (64 kg) egy angol verte, de nem lehet panaszom rá. Végig pariban volt a 2007-es világbajnoki bronzérmes Bradley Saundersszel. Baranyi Richárdnak (75 kg) is nehéz ellenfél jutott: egy francia öklöző, aki Világkupán már felállhatott a dobogó harmadik fokára. Ricsi 7:2-re kikapott, de sokkal szorosabbá tehette volna a meccset, ha több tűz van benne. Nagyon fontos, hogy legyen tűz egy bokszolóban. Meg az is sokat számít, hogy mennyire hisz magában és az edzőjében - tette hozzá Konkoly. A kunszállási fiatalok a dobogó legfelső fokán teremlabdarúgás Az Izsákon rendezett ifjúsági tornán az első helyen végzett a Kunszállás csapata. A hat együttes (Orgovány, Kiskőrös, Dusnok, Kunszállás, KHTK, Orgovány) részvételével zajló megmérettetésen az ezüstérmet a Dusnok, a bronzérmet a Kiskőrös gárdája szerezte meg. Bombaerős kerettel érkeznek az oroszok labdarúgás Bombaerős kerettel érkezik a magyarok ellen március 3-án sorra kerülő felkészülési mérkőzésre az orosz labdarúgó-válogatott. A vendégegyüttesben többek között ott lesz az Arsenal sztárja, Andrej Arsa- vin, vagy éppen a Totten- hamet erősítő Roman Pav- Ijucsenko. Svédországban kezd a válogatott foci A magyar labdarúgóválogatott szeptember 3-án Svédországban kezdi meg a 2012-es Európa-bajnokság selejtező sorozatát. A csoportban szereplő csapatok (Hollandia, Svédország, Finnország, Moldova, San Marino, Magyarország) képviselőinek amszterdami egyeztetésén sikerült kompromisszumra jutniuk a feleknek, így nem volt szükség. sorsolásra. Fucsovics bekerült a felnőttválogatottba tenisz Balázs Attila nem vállalta a játékot, így Baranyi Szabolcs, az észtek elleni márciusi Davis Kupa- mérkőzésre készülő magyar férfi teniszcsapat kapitánya Fucsovics Mártont válogatta be együttesébe. Baján a Baja verte a Baját kosárlabda Kevés volt szinte végig vezetni- Saját magunkat vertük meg. Ennyi buta hibával nem lehet egy BSE-t megverni! - értékelte Peresztegi Nagy Ákos, a Baja edzője a mérkőzést pár másodperccel a lefújás után. Szinte remegett a feszültségtől a szakvezető, aki kicsivel korábban - kevésbé választékosán - idióta módon elszenvedett vereséget említett. Állítását igazolja, hogy csapata több mint 30 percen át vezetett, mégsem sikerült a bravúr. Jegyzőkönyv NB l/A NŐI KOSÁRLABDA- BAJNOKSÁG, 13. FORDULÓ BAJAI NKK-BSE 62-64 (14-8, 15-19, 20-16, 13-21) Baja, 350 néző. Vezette: dr. Páli, Márton. baja-. Katona 5, Szabó P. 9, Fürtös 18/6, Szepsi 8, Budimir 17. Csere: Theodoreán 1, Kovács D. 4. Edző: Peresztegi Nagy síkos. Képes-e újabb középcsapat legyőzésére az újonc szekszárdi győzelme után? Erre a kérdésre válaszolhattak a bajai kosaras hölgyek, akik igent akartak mondani. Ennek megfelelően kezdtek a két meghatározó játékost nélkülöző fővárosi együttes ellen. Remegett a vendégek keze, Fürtös viszont egy triplával adta meg az alaphangulatot, végig irányítva, helyenként tapsot kiérdemelve játszott a Baja, közben rendkívül rosszul dobott a bse: Kocsis B. 14/9, Tiba 3/3, Zsovár 12/6, Varda 17/6, Hegedűs 4. Csere: Fülep, Karlócai, Vukov, Szabó V. 9/3, Gárdái 5. Edző: Farkas Sándor. A mérkőzés alakulása: 3. perc: 3-0, 6. p.: 5-6, 8. p.: 11-6, 13. p.: 16-13, 17. p.: 18-19, 19. p.: 27-21, 23. p.: 35-27, 25. p.: 41-30, 27. p.: 45-36, 33. p.: 53-45, 35. p.: 58-55, 39. p.: 62-61. BSE. Aztán a második negyedben zónára váltottak a vendégek, ez megzavarta a Baját, hat és fél perc alatt két pontot gyűjtött a csapat. Majd Szepsi labdát lopott, és szinte megfordult a világ, ismét a hazaiak uralták a játékot. Igaz, a negyed lefújása előtt 1,7 másodperc is elég volt a BSE-nek egy triplához. Ez infarktus- és agyvérzésközeli állapotba hozta hazai edzőt, amit egy kuka bánt leginkább. Viszont a szünet után 7-O-s sorozatot produkált a 11 pontos előnyig jutó Baja, a vendégek szorgosan gyűjtögették a személyiket, csupán a rövid idő alatt 7 pontot szerző Szabó Vivien tűnt ki közülük. A zárónegyed első felében sem érződött a vész, ám az utolsó öt perc a hosszabb kispaddal rendelkező vendégeké volt. Három perccel a lefújás előtt vették át a vezetést, amit az utolsó percben még visszaszerzett a Baja. Tiba 4,7 másodperccel a vége előtt első és egyetlen triplájával alakította ki a végeredményt, mert a hazaiak már nem tudtak dobóhelyzetig jutni. ■ K. T. HIRDETÉS A Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány pályázati felhívása A Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány az EGT & Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával „Akadálymentesítések megvalósításának támogatása a Duna-Mecsek Alapítvány által érintett települések területén” címmel meghirdeti a pályázat harmadik fordulóját, az alapítvány tevékenysége által érintett településeken működő önkormányzatok, azok társulásai, továbbá a közigazgatási területükön működő intézmények, közhasznú szervezetek, civil szervezetek, gazdálkodó szervezetek számára komplex akadálymentesítési tevékenység támogatása érdekében. Szétosztandó támogatás 86.786.000 forint. Az Alapító Okiratban meghatározott és érintett települések: a) Paks és környéke (Tolna megye): Bölcske, Dunaszentgyörgy, Fadd, Gerjen, Györköny, Madocsa, Nagydorog, Paks, Pusztahencse, Tengelic. b) Kalocsa és környéke (Bács-Klskun megye): Bátya, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Foktő, Géderlak, Kalocsa, Ordas, Úszód. c) Bátaapáti és környéke: (Tolna megye): Alsónána, Alsónyék, Bátapáti, Bátaszék, Bonyhád, Cikó, Decs, Grábóc, Mórágy, Mőcsény, Sárpilis, Szálka, Várdomb; (Baranya megye): Apátvarasd, Erdősmecske, Feked, Geresdlak, Hidas, Hímesháza, Lovászhetény, Mecseknádasd, Ófalu, Palotabozsok, Szebény, Szűr, Véménd. d) Boda és környéke (Baranya megye): Bakonya, Bükkösd, Boda, Cserdi, Cserkút, Helesfa, Hetvehely, Kővágószőlős, Kővágótöttös. e) Püspökszilágy és környéke (Pest megye): Galgamácsa, Kisnémedi, Őrbottyán, Püspökszilágy, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu. A pályázati felhívásban és a kapcsolódó dokumentációban módosítások történtek az előző fordulókhoz képest, ezért a honlapra (www.dmta-egtnorveg.hu ) újonnan feltöltött mellékleteket szíveskedjenek a Tisztelt Pályázók használni. A pályázati felhívással kapcsolatosan az alapítvány nyilvános tájékoztatót tart 2010. március 10-én, 14 órai kezdettel, Pakson, az Energetikai Szakközépiskola középiskolai épületének 144. számú tárgyalójában. A pályázati felhívással kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken kapható információ: Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány Cím: 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 75/510-207; Fax: 75/510-208 E-mail: norveg@dunamecsek.t-online.hu Honlap: www.dmta-egtnorveg.hu | noruuay eea"V------m — grants grants \ ictland H*cmmst*in nonuay I Duna-Mecsek