Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-18 / 41. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Nyílt nap a minigyárban Mercedes Még a kézi hegesztést is gyakorolniuk kell Szavazzon honlapunkon ^ ma 16 óráig: Idősakadémia a Himalájáról kecskémét A Mount Everest lábánál jártam címmel tart előadást, vetít természetfotó­kat Vajda Zoltán biológus, túravezető a mai Idősek Akadémiája rendezvényen. A nepáli hegyvidékről a kecskeméti Katona József Könyvtárban hallhatnak az érdeklődők 14 órai kezdettel előadást. (P. Zs.) Minősítik a fiatal fúvósokat madaras Szombaton 11 óra­kor hangversenyt rendeznek a művelődési házban. A há­rom zenei szakemberből álló zsűri ezúttal a madarasi Gyermek- és Ifjúsági Fúvós- zenekar (vezényel: Szente Alfonz), és a bácsbokodi For­gó Zoltán Ifjúsági Fúvósze­nekar (vezényel: Dóra Tibor) munkáját értékeli. (J. J.) Mellműtöttek találkozója Kecskemét A mellműtöttek megyei egyesülete klub­találkozójára a tagokat és ér­deklődőket kedden 13 órára várja az Izsáki úti kórház klubtermében. (T. V.) Az Európai Unió adta, a vandál meg szétverte KISKUNFÉLEGYHÁZA Három, az ősszel átadott, uniós pá­lyázati forrásból és önkor­mányzati önerőből megépí­tett fa buszvárót rongáltak meg ismeretlen tettesek. A külterületen lévő várókban több tízezer forintos kár ke­letkezett. Az önkormányzat a nyomravezetőnek ötvenezer forintot ajánlott fel. (Sz. T.) Áldémászosok loptak megint szánk Eddig ismeretlen tet­tesek Démász-alkalma- zottaknak adták ki magu­kat, és villanyóracsere ürü­gyén jutottak be kedden egy lakásba. A 71 éves néni fi­gyelmét elterelték és ellop­ták 230 ezer forintját. A kis­kunhalasi rendőrkapitány­ság nyomozói keresik az el­követőket. (M. Gy.) További hírek a BAON.hll hírportálon Minden egyes munkafá­zist megmutattak tegnap a leendő kecskeméti Mér­cédé s-gyár kadafalvi tan­műhelyében. Végre teljes képet kaphattunk arról, hogy milyen munkaerőre van szükség, és mi lesz majd a feladata annak, aki ott dolgozik. '• t1 UfnTÜ \a Takács Valentina Az ország minden részéről ér­keztek tegnap főiskolai és egye­temi tanárok, a felnőttképző in­tézmények, valamint munka- közvetítő cégek képviselői. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. ugyanis információs napot tartott a ka­dafalvi ipari parkban kialakított tanműhelyében. A rendezvény a „Teljes erővel beindult a Merce- des-toborzás” mottót viselte, hi­szen a személyzeti és a képzési igényeket mutatták be. Az okta­tóműhellyel egyébként hosszú távú céljaik vannak, hiszen nemcsak felnőtteket, hanem akár a szakképzők diákjait is itt tanítják majd - az iskolákkal együttműködve. A valóságos minigyárban ­mely tisztaságát tekintve inkább patikára hasonlít - minden egyes munkafázist megismer­hettünk. A vendégeket csopor­tokra osztva vezették végig. A sajtónak Fabio Belá oktatásvezető mu­tatta be az egyes fá­zisokat: az összesze­relőt, a festőüzemet, a karosszériagyártó robotokat, a logiszti­kát, a minőségbizto­sítást, a présüzemet. Mint isme­retes, ez utóbbit eleinte nem ter­vezték, csak később dőlt el, hogy présüzem is lesz. Megtudhattuk: az információs napon részt vett dr. Danyi József, a Kecske­méti Főiskola rektora is. - Úgy tudjuk, hogy az üzem több je­lentkezőre számított - mondta. - A mai nap célja, hogy sok­kal részletesebb képet kapjon mindenki az igényekről, a to­borzásnak pedig nagyobb nyil­vánossága legyen. Magam is sok új információhoz jutottam ma, hiszen korábban nem hangzott el ennyire részletesen, hogy milyen szakemberekre, és a Mercedes gyártásához ugyan­úgy meg kell tanulni a kéziszer­számok használatát, a kézi he­gesztést, sőt az autók kisebb ka­rosszériahibáinak kijavítását is. Tegnap egyébként éppen Fabio szolgá­lati autóján gyako­rolhattak, a Merce­desnek ugyanis va­laki nekitolatott a parkolóban... A gyakorlati okta­tás mellett a tanműhelyben fo­lyamatos a vizsgáztatás: zajlik a pályázók kiválasztása. Markus Mönkhoff, a Mercedes-Benz milyen szintű tudásra van szükség. Tudtuk például, hogy műszakiak kellenek, de ma hangzott el először, hogy ezen belül kifejezetten gépgyártás­technológusokra, anyagtechno­lógusokra, minőségbiztosítókra és logisztikusokm van szükség. Ez szerencsére a Kecskeméti Főiskola GAME karán mind megtalálható, és a festőüzem kivételével minden egyes beren­dezés - beleértve a robotot - adott nálunk a tanuláshoz. BA0N.hu A szavazás eredményét a következő lapszámunkban közöljük. Manufacturing Hungary Kft. személyügyekért felelős ügyve­zetője lapunknak elmondta, hogy mostanra mintegy hetven magyar alkalmazottjuk van. A jelentkezőknek csak bizo­nyos százalékuk alkalmas a fel­adatokra. Mönkhoff hangsúlyoz­ta: nem feltétlenül kell németül tudni, a munkavállalók a szük­séges nyelvoktatást megkapják. Most is van mintegy húsz olyan alkalmazott, aki egyelőre nem gyakorol, csak napi 4-6 órában németül tanul. A tanműhelyben minden ki van írva magyarul is, a hiányos nyelvtudás miatt tehát senki nem akadhat el a tanulással. Mint kiderült, a különböző szin­tektől függ, hogy a jelentkezők hány százaléka felel meg az elvá­rásoknak. A magas kvalifikációt igénylő területeken a jelentkezők 20 szá­zalékát, középszinten 40-50 szá­zalékot tudnak alkalmazni. Ez az arány azonban később, ami­kor már betanított munkásokat alkalmaznak, nyilvánvalóan nö­vekszik majd. Kulimunkás kopogtatók adatvédelmi szempontból kockázatos az ajánlószel­vény-gyűjtés rendszere, el­sősorban a cédulán lévő sze­mélyes adatok nagy száma miatt - véli az adatvédelmi biztos. Pedig a jelenlegi ma­gyar választási rendszer szerint ahhoz, hogy valaki egyéni jelöltként indulhas­son az országgyűlési vokso­láson, 750 ajánlószelvényt össze kell gyűjtenie. aki ügyes, ezt is hírverésre használja. Polgármesterek, honatyák járják fotós, újság­írói díszkísérettel egyéni vá­lasztókerületüket, és csön­getnek, kérnek, majd kap­nak ajánlást a választópol­gároktól. Persze nem vaktá­ban próbálkoznak: adott cí­men, konkrét szimpatizán­sokat keresnek, ciki is lenne a kamerák kereszttüzében kosarat kapni. az igazi kulimunkát azon­ban a házaló szelvénygyűjtő aktivisták és önkéntesek végzik. Főleg az újonnan szerveződött, kevéssé közis­mert pártok jelöltjeire nehéz feladat egybehordani a meg­felelő mennyiségű kopogta­tócédulát. Pedig az új politi­kai formációknak létkérdés teljesíteniük a választáson való indulás eme kissé túl­haladott feltételét. A helyze­tet nehezíti, hogy a válasz­tók egy része nincs tisztá­ban jelentőségével, így aján­lásukat nem adják le. más kérdés, mennyire al­kalmas formája a jelöltállí­tásnak az ajánlószelvények rendszere. Főleg, hogy egy- re-másra visszaélnek a ko­pogtatócédulákkal: másol­ják, hamisítják, lopják, ki­csalják a jóhiszemű embe­rektől. Pedig van alternatí­va. Ilyen lehet a kaució be­vezetése, vagy a listás alá­írásgyűjtés. A változtatás­hoz meg kellene egyezni, és találni egy mindenki számá­ra megnyugtató módszert. Ötletből több van, mint elég, a konszenzus egyelőre hi­ányzik. ■ Most még több­nyire mérnökö­ket keresnek, a többi munkás toborzása ké­sőbb kezdődik. A rektor is most kapott először részletes információt HIRDETÉS A Duna-Tisza köze családi napilapja Ébredjen a Petőfi Népével a 7 minden napján, és olvassa kedvenc színes magazinjait rendkívül kedvező áron! Népe; KISKEGYED Sr ‘ri CSOMAG 3575 FI helyett Petőfi Népe +VPN + Kiskegyed Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy az ingyenes zöld számon: 06-80/480-756, levélben: 6000 Kmét, Széchenyi krt. 29., e-mailben: petofinepe@petofinepe.hu VITRIOL Aki „háztáji” stukkert akar magának, teljesülhet a szíve vágya hazánkban is? Újabb műtőt újítanak fel Kecskeméten Hatvanmillió forintot szavazott meg a megyei közgyűlés a kecs­keméti megyei kórház egyik mű­tőjének felújítására. Az intéz­ményben még 2001-ben kezdő­dött meg a műtőblokk, a közpon­ti intenzív és a központi sterilizá­lórészleg felújítása, állami támo­gatásból. A pályázatban hét mű­tő felújítása, és három új műtő kialakítása szerepelt. Csakhogy a kórház kevesebb pénzt kapott, így két műtő felújítása elmaradt. Ezek műszakilag még most Is ott tartanak, ahol az átadás évében, azaz 1980-ban. A megyegyűlés úgy döntött, hogy bármennyire is kevés a pénz, legalább egy mű­tőt a kettő közül most muszáj fel­újítani. ■ T. V. Kiröhögöm, ha valaki egy évvel ezelőtt azt állítja nekem, hogy kis hazánkban pihekönnyű „háztá­ji” lőfegyverhez jutni. Pedig az. Én, naiv polgár azt hittem, hogy pisztolyuk törvényesen csak azok­nak lehet, akiknek a munkájuk ezt megköveteli. Hát nem így van! A tavaly novemberi pécsi egyete­mi lövöldözés alkalmából - egy halott, három sebesült - vált ez a tény számomra ismertté. A múlt héten a fővárosban kaptakel egy 22 éves „cowboy”-t. Szintén egye­temista. Ő 22 ember kivégzésére készült, mert mint elmondta: ennyi rossz éve volt. Tettének nem vágott neki hebehurgya módon: előbb tanulmányozta az Európá­ban és az USA-ban gyakori isko­lai vérengzéseket. Belépett egy klubba, ahol a pontlövészetet gyakorolta. Aztán vásárolt egy 9 milliméteres Parabellumot, me­lyet alkalmasnak vélt a 22 em­ber lelövésére az egyetemen vagy valamelyik plázában, ahol ugyancsak bőven találni célpon­tot. Szerencsére elmebaja kibon­takozását megelőzték a rend­őrök. Megáll az ész! Bárki tarthat gyil­kolásra alkalmas fegyvert, aki nem akad fönn az illetékes ható­ság szűrőjén?! Azt tudom, hogy a vadászoknak vizsgázniuk kell. Vi­szont a „sportolók” történetéből arra lehet következtetni, hogy a szűrő lyukain elmebajosok is át- csúszhamak... m A. Tóth Sándor Fabio Belá oktatási vezető szolgálati autója. A parkolóban „megnyomták”, ■ így ideális volt a kisebb karosszériahibák javításának gyakorlására. ■ POPOVICS ZSUZSANNA

Next

/
Thumbnails
Contents