Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-17 / 40. szám
Atomteszt francia kiskatonákon az algériai Szaharában kiskatonákon tesztelte a francia hadsereg az atomfegyvernek emberre gyakorolt lelki és fiziológiai hatását a hatvanas években végrehajtott atomkísérletei során - értesült a Le Párisién egy bizalmas jelentésből. A kísérlethez háromszáz, Németországban állomásozó katonának a robbanás után a becsapódás pontjától számított 300 méteres körzetig kellett menniük. Fidesz: családtámogató gazdaságpolitika A következő kormánynak tíz év alatt egymillió új munkahelyet kell létrehoznia, családellenesből pedig családtámogatóvá kell tennie a gazdaságpolitikát - ismertette tegnap Varga Mihály a Fidesz elnökségének - amúgy már több pártközlésből ismert - álláspontját. A Fidesz alelnöke közölte, kormányon megpróbálják megállítani és megfordítani a tragikus magyar népességcsökkenést, a rossz demográfiai tendenciákat. iád irv?1. XVI. Benedek: Förtelmes bűn és erkölcsi vétek „A gyerekekkel és fiatalokkal szemben elkövetett szexuális visszaélés nemcsak förtelmes bűncselekmény, hanem súlyos erkölcsi vétek is, amely sérti Istent, és megsebzi a képmására teremtett emberi személy méltóságát” - áll a pápa és az ír püspökök megbeszélése után kiadott vatikáni nyilatkozatban. XVI. Benedek felszólította a püspököket, tegyék meg a konkrét intézkedéseket annak érdekében, hogy helyreállítsák az egyház erkölcsi és szellemi hitelét, amelyet beszennyezett a pedofilbotrány. A pápa elítélte, hogy az írországi egyházi hierarchia nem lépett fel kellő eréllyel ezekkel a szexuális visszaélésekkel szemben. A szigetországban az elmúlt évtizedekben papok gyermekek százait rontották meg, és a főpapság szemet hunyt efölött, az egyház jó hírének védelmét tartva szem előtt. ■ A legifjabb botrány a németeknél pattant ki. Németországban napról napra nő a katolikus iskolák száma, ahol kiderült, hogy a pap tanárok szexuálisan molesztálták a diákokat. Berlinben - ahol a botrány kipattant -, a jezsuita Canisius gimnázium igazgatója, Klaus Mertes azt sem tartja kizártnak, hogy az egykori páp tanárok által megrontott áldozatok száma három számjegyű lehet. A jezsuita rend nem zárkózik el kártérítések kifizetésétől sem. A Szentszék teljes mértékben támogatja a visz- szaélések felderítését. ■ É. S. Szigorítással az ámokfutók ellen lövöldözés MSZP: korlátozni a fegyverhez jutást - Fidesz: nyolc év semmittevés Országos vita indult a fegyvertartásról egy vérengzés és egy tervezett lövöldözés kapcsán. Szigorítani kell? Vég Márton Az elmúlt időszak tragikus esetei egyértelmű jelzésként szolgálhatnak mindenki számára: korlátozni kellene a fegyverhez jutást. Jobban meg kell nézni, ki vehet pisztolyt a kezébe. „Azt kérjük a kormánytól, vizsgálja felül a fegyvertartás szabályait, hogy csak az juthasson fegyverhez, akinek erre tényleg szüksége van, és önmagára, illetve a közösségre sem jelent veszélyt” - fogalmazott Budai Bernadett. Az MSZP szóvivője szerint az eddigi orvosi vizsgálatot olyan pszichológiai vizsgálatnak kellene kiegészítenie, amelyet időről időre meg kell újítania annak, aki fegyvert akar tartani, vagy csak sportolás céljából használni. Hangsúlyozta: a jelenlegi szabályozás ugyan megfelel az európai követelményeknek , de nem elég biztonságos. A Fidesz szerint nyolc éve volt az MSZP-nek arra, hogy tegyen Egyre többen hódolnak a sportlövőszenvedélynek. A pszichológus sok zavart személyiségű embert kiszűrhetne Kizáró ok az alkohol FEGYVERT A TÖRVÉNY szerint csak 18 évesnél idősebb, cselekvőképes ember tarthat, aki büntetlen előéletű, és nincs ellene büntetőeljárás. Feltétel egy elméleti és egy gyakorlati vizsga is. Az egészségi alkalmasságin kizáró ok: veleszületett vagy szerzett mentális károsodás, alkoholizmus és narkomá- nia, személyiségzavarok és az elmebetegség bármilyen formája. Tavaly összesen 245 ezer engedélyezett fegyver volt 110 ezer ember birtokában Magyarországon. valamit az emberek biztonságának javításáért. „Semmit sem tettek a szocialisták: terjed a brutális erőszak, az emberek sokszor már feljelentést sem tesznek, ha meglopják őket, este pedig sok helyen ki sem mernek lépni a lakásukból” - magyarázta Kontrát Károly, fideszes képviselő. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium holnap kezd tárgyalásokat a témakörben: valószínűleg pszichológiai alkalmas- sági vizsgálathoz kötik a fegyvertartási engedélyt, a sportpisztolyokat és puskákat pedig csak adott helyen (sportklubban) lehet majd használni. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett a sportlövők is támogatnák a szigorítást. „Nem elegendő a pszichológiai rutinvizsgálat, hiszen azon könnyű átcsúszni. Az ellenőrzést ki kell terjeszteni az igénylő közvetlen környezetére is, mert a családtagok ismerhetik őt igazán” - fogalmazott Krzyzewsky Miklós. A Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke kivitelezhetetlennek tartja, hogy a lövészklubokban biztonságosan tárolhassák a tagok fegyvereit, mert ahhoz klubbonként legalább ötmillió forintra lenne szükség. A fegyverhez jutás kérdése annak kapcsán került ismét elő, hogy a rendőrség múlt pénteken nyilvánosságra hozta: egy 22 éves budapesti egyetemista huszonkét ember meggyilkolását tervezte saját egyetemén, vagy egy fővárosi plázában. A házkutatás során a 9 milliméteres, sportlövői engedéllyel tartott Parabellum lőfegyvere mellett egy gázpisztolyt is találtak, amelyre szintén volt engedélye. HIRDETÉS Ha azt tettük volna, amit a Fidesz mond... De az MSZP-kormány azt tette, amit tennie kellett. A felelős gazdálkodásának köszönhetően mára minden magyar nyugdíjas biztonságban érezheti élete munkájának megtakarítását. A nyugdíjrendszer átalakításával hosszú távon biztosítottuk a fenntarthatóságot, a gazdasági válság negatív hatásai ellenére elértük, hogy a nyugdíjak megőrizzék vásárlóértéküket és bevezettük a nyugdíjprémiumot. ' ti .ÍV J MDF: Sólyom javasoljon kormányfőjelölti vitát Dávid Ibolya, az MDF elnöke tegnap levélben fordult Sólyom Lászlóhoz, hogy a köztársasági elnök kezdeményezze az országos listát állító pártok miniszterelnök-jelöltjeinek vitáját, és tegyen ennek időpontjára javaslatot is. Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje nyílt programvitára hívta Orbán Viktort és Vona Gábort, a Fidesz, illetve a Jobbik kormányfőjelöltjét, eddig azonban az MDF szerint „mindkét jelölt kihátrált a felkérés elől”. A levélre levélben fog válaszolni az államfő - mondta lapunknak Wéber Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtófőnöke. A KEH főosztály- vezetője, Kumin Ferenc i ^ szerint az államfő alkot- ||£A mányos jogállása nem teszi lehetővé, hogy javaslatot tegyen a pártok számára kampányrendezvények, például nyilvános politikai viták megtartására. Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyébként szívesen vitázna Orbán Viktorral. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője korábban azt mondta, hogy Bokros rendezze le a vitáját Mesterházyval, s döntsék el, ki a baloldal minisz terelnök-jelöltje. Bajnai Gordon: Nagykoalíció kellene „MAGYARORSZÁG érdekeit ma leginkább egy nagykoalíció vagy egy ezzel egyenértékű társadalmi szerződés szolgálná” - nyilatkozta Bajnai Gordon a Mozgó Világnak. A miniszterelnök tudja, hogy ennek nincs realitása, de az országnak ez lenne a legjobb, mert még sok olyan, alapvető átalakítási feladatot kell véghezvinni, amely megegyezéses alapon kétharmados többséget igényel. Tegnap vitázott egymással a választások kapcsán Kéri László politológus és Stumpf Ist- ván, a Századvég Alapítvány elnöke. Abban mindketten egyetértettek, hogy a 2010 és 2014 között várható Fidesz- í kormányzás alapvetőig en két szakaszra lesz , osztható. Az első J' évet a gazdasági válságból való kilábalás majd ki, ezután megindulhat a gazdaság dinamizálása 2011 második felétől, amelynek során munkahelyeket teremtenek és az ország növekedési pályára áll. ■ Sólyom ha akarna, sem léphetne, nincs rá alkotmányos jogosítványa Tőkés listája.