Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-15 / 38. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 15., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Géderlakon idén is sok lesz a virág Az „Európai Virágos Városok és Falvak Versenyén” tovább­ra is az egyetlen magyar aranyérmes település falu ka­tegóriában: Géderlak. Erre is épp olyan büszkék, mint ar­ra, hogy a nehéz idők ellené­re is talpon tudnak maradni, sőt egyre szebb épületek, él­hetőbb környezet várja a ki­rándulókat, és szolgálja ki a helyieket.- A településen kevesen kötnek házasságot, és ke­vés gyermek születik. A la­kosság létszáma azonban mégis nő. Hogy is van ez? - kérdeztük Géderlak polgár- mesterét, Sill Lászlót.- Folyamatos a beköltözés a faluba. A lakosság összeté­tele már nem a régi. Új arcok­kal, új nevekkel találkozunk.- Úszód, Dunaszentbe- nedek és Géderlak társulá­sával elkezdődött a szenny­vízcsatorna-rendszer és a tisztítóművel kapcsolatos előkészítő munkák sora. Idén mi épül?- Az önkormányzat a Lea­der-program keretében vállal­ta a templom felújítására ki­írt pályázat költségeit 1 millió 200 ezer forint értékben. És mivel a pályázat sikeres lett, tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok is.- Nem féltik a virágokat attól, hogy „lábuk kél”?- Célul tűztük ki 2010-re a közbiztonság megerősítését, a körzeti megbízotti iroda új helyre költöztetését. De elké­szülhet a sportöltöző felújítá­sa, a polgármesteri hivatal akadálymentesítése is. ■ szbz Sill László polgármester Válságjelek a vásárban KisKUNMAjsA „Ennyire rosszul még sohasem ment a bolt” Egymásra utalva: nehéz időkben is egy cipőben jár vevő és eladó ► Folytatás az 1. oldalról A bazársoron az új és használt ruháktól, rozsdás bicikliktől kezd­ve a rézfeszületig minden eladó, vevő azonban alig akad. Hiába volt az étvágygerjesztő illat, a pe­csenyesütögetőknél sem kígyóz­tak sorok, és a lélekmelegítők sem úgy fogytak, mint ahogy azt szerették volna az italméréseknél. Az állatvásárban sem volt jobb a helyzet, sőt inkább aggasztóbb. Mindössze néhány ló álldogált a metsző szélben, valamint pár borjú jelentette a felhozatalt. Az egyik kupec meg is jegyezte: jö­vőre csikó sem lesz, mert már lófütty sincs! Malacból is kévés volt, de azok legalább az utánfu­tók ponyvájának enyhéből kan­dikálhattak kifelé, hátha feltűnik az új gazdájuk. Ebben bíztak a te­nyésztők is, de inkább csak az árak felől érdeklődtek náluk.- Tizennyolcezerre mondom őket, persze azért alkudni lehet- mutatta formás jószágait egy harkakötönyi asszony, aki abban reménykedett, hogy elkelnek a malacai, és nem kell azokat a cu­dar időben elvinnie a másnapi félegyházi vásárba. Egy-két adásvétel mégis szü­lethetett, 12-14 ezer forint közöt- ti összegekről beszéltek az embe­rek. A jól értesülteknek arról is tudomásuk volt, hogy leáldozó­ban van a romániai sertésexport, mert leállnak az ottani nagy vá­góhidak, ami tovább ronthatja a magyar sertéstartók helyzetét. A zokszóból és a hidegből elég is volt bő másfél óra. Mikor haza­indultam, láttam, hogy Gyöngyö­si Imre is végigsántikált az áru­sok során. Táblája még ott volt a nyakában, a gépe alighanem te­hén nélkül maradt. Nehéz a vevőket az áruhoz édesgetni Ittas volt a cserbenhagyó gázoló baleset Vasárnap éjjel ütöttek el egy nőt Kecskemét közelében Életveszélyes sérülésekkel ke­rült kórházba egy Kecskemét közelében történt cserbenha- gyásos baleset áldozata. Vasár­nap éjszaka, egy óra tájban gá­zolták el a gyalogost Hetény- Szarkásban. A rendőrség vizs­gálata szerint a nő az út bal ol­dalán haladt, a gázoló hátulról ütközött neki autójával. A rendőrségi jelentés szerint a kocsi bal széle sodorta el az asszonyt, aki súlyos, életveszé­lyes sérüléseket szenvedett - tájékoztatatta lapunkat Rákosi Mihály, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó­ügyeletese. Vasárnap hajnalban egy 38 éves kecskeméti férfit vettek őrizetbe a cserbenhagyó vezetőt kereső rendőrök. Az elfogott fér­fit gyanúsítják azzal, hogy fur­gonjával áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és elütöte a gyalogost. A rendőrök éjjel kettőkor ta­láltak rá a gyanúsítottra, aki a szonda tanúsága szerint ittas volt. A többi közt a segítségnyúj­tás elmulasztása miatt is felel­nie kell a gázolónak. ■ Forralt bor kesztyűben belülről barnán rothadó- nak nevezte nemrégiben ha­zánkat két német újságíró, akik szerint az az ország, amelyik húsz éve elsőként vágta át a vasfüggönyt, most romjaiban hever, mindent beborít a válság, a korrupció és a klientúrapolitika. majsán a vásári latyakban lépkedve jutott eszembe a nagy vihart kiváltó kritika, mely különösen a pécsiek­nek eshetett rosszul, hiszen Európa kulturális fővárosá­ról szóló cikkben azt írták: „Pécs Magyarország gazda­sági és erkölcsi válságának tükörképe.” A NÉMETEK ÁLLÍTÁSAIVAL le­het vitatkozni, de néha a fél­igazságok is igen fájdalma­sak tudnak lenni. Majsán megannyi Tiborc mondta el panaszát, fogalmazott meg hasonlókat, mint az újság­írók, pedig kevesen olvas­hatták a Die Welt riportját. hogy miért jutott a csöbör­ből vödör mellé az ország, arról eléggé egyértelmű volt a vélemény, s a vásári han­gulatból ítélve, ott aligha lett volna szerencsés bárkinek is kopogtatócédulákat gyűj­tenie. A politikai szerepvál­lalók most kiálh'tják vagy épp megmagyarázzák az él­múlt húsz, negyven, hatvan év - kinek melyik tetszik - bizonyítványát. Azt már mindenki tudja nélkülük is, hogy mindig az előzőleg ha­talmon lévők a hibásak, és muszáj lesz az „életmentő műtéteket érzéstelenítő nél­kül elvégezni”- rajtunk. A damaszkuszi úton is ismét csúcsforgalom van, de az már helyzetfüggő, hogy ki­ből lesz a Pál, és ki marad Saul. Az átváltozóművészek pedig csak akkor válhatná­nak hitelessé, ha mindent beváltanának... azt hiszem, nem lesz köny- nyű betartani az ígéreteket, mint ahogyan gémberedett kézzel sem könnyű megfog­ni a forralt boros poharat, de az legalább jólesik. ValentiiHiap zenével Kecskeméten lépett fel tegnap a Back II Black együttes a Malom központ Valentin-napi show-ján. A koncertre nagyon sokan vol­tak kíváncsiak. Az ismert slágerek a fiatalokat és az idősebbeket egyaránt a színpadhoz csalták. VITRIOL Dupla számla érkezett öt hosszú, zsebmetsző hónapon keresztül Mindig magam diktálom be a gázszámlámat a szolgáltatónál. Ez a legnagyobb rezsiköltségű té­tel a családi költségvetésünkben. Ettől függ, hogy abban a hónap­ban mennyit költhetünk. Máso­dik hete várom a levelet a szolgál­tatótól, amiben jelzi, hogy az át­utalási számláról mennyit vett le. Levél nincs, levonás sincs. Az em­ber nyugodtan hátradőlhetne, fáj­jon a szolgáltató feje a pénz miatt. A minap telefonáltam nekik. Az ügyfeles azt mondta: látja, meny­nyit diktáltam, de technikai okok miatt nem tudtak számlázni. Na ilyenkor kapok frászt. A jövő hónapban, meg beállítanak egy 80 ezres összeggel - elnézést kér­ve a technikai zavarért -, ami padlóra küldi a családi kasszát. Néhány éve jártam úgy, hogy a villanyórát kicserélték. Akkor még időnként kijártak leolvasni a mérőállást. Öt hónapig semmiféle számla nem érkezett, nem is hiányzott. De egyszer betelefonáltam Sze­gedre, hogy gond lehet. Az is volt: a cserét végző szakember nem jelentett egy adatot, így nem jött a számla. Amikor kérték a mérőállást, megkínáltak egy harmincezres számlával. Kér­tem öthavi törlesztési lehetősé­get, így dupla villanyszámlám volt csaknem fél évig. Mintha a fogamat húzták volna. Nem sze­retek fogorvoshoz járni, de dup­la számlát fizetni se. m barta

Next

/
Thumbnails
Contents