Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-12 / 36. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 12., PÉNTEK SPORT 15 Meglepetésre készülnek kézilabda A halasiak ma két ponttal köszöntenék edzőjüket A halasi lányok edzőjük, Éles József születésnapi előköszöntésének is szánják a mai találkozót, hármas számmal Szűcs Nikolett, a csapat irányítója A Kecskeméti SC ötöséből már csak egy legény maradt állva Debrecenben A debreceni Bocskai-emlékver- senyen kötelek közé lépő kecskeméti ötösfogat harmadik és negyedik embere is kiesett. A 75 kg-os Baranyi Richard a francia Baudercique ellen 7:2-re vesztett, míg harmatsúlyban az egyetlen magyar, a KSC-s Lakatos Róbert elvérzett a kubai Marcos Forestallal szemben: edzője a második menetben bedobta a törülközőt. Lakatos az első szünetben még 1:1 -re állt nagy hírű ellenfelével szemben. „Robi még ifjúsági korú, bedobtam a mélyvízbe, de nem kockáztattam az egészségét a kubai ellen - mondta Konkoly István, a Kecskeméti SC vezetőedzője. Ma 48 kg-os Lakatos István próbál szerencsét Kanalas Róbert ellen mérkőzhet. ■ Két kecskeméti léphet tatamira a Hungária Kupán Szombaton és vasárnap kerül sor Budapesten a női cselgáncso- zók 45. Hungária Kupájára. „Dzsúdónk pillanatnyi erejét jól mutatja, hogy ha most zárulna le az olimpiai kvalifikáció, akkor a világranglistás helyezések alapján az összesen 14 kategóriából 10-ben lenne ötkarikás magyar induló” - jelentette ki Tóth László, a hazai szövetség elnöke. A lebontásra váró Körcsarnokban sorra kerülő erőpróbán a házigazdák 24 fővel állnak ki, köztük ott lesz két kecskeméti hölgy is: a Hírős Judo SE + 78 kg- os versenyzői, Hornyák Zsófia és Szabó Tímea. A nézők számára ingyenes OTP Bank-PWS Hungária Kupán 31 ország 194 képviselője lép tatamira. ■ Szabó Tímea a +78 kg-ban indul Újabb nehéz feladat vár a Kiskunhalas élvonalbeli női csapatára. Ma 18 órakor a Vári Szabó-sportcsarnokban a Dunaújvárosi NKKSE együttesével mérkőznek Éles József vezetőedző tanítványai. Tapodi Kálmán- Jó hangulatú edzésekkel készültünk a dunaújvárosiak elleni mérkőzésre, aminek remélem pozitív hatása lesz a mai teljesítNagy titoktartás előzi meg a ma kezdődő vancouveri téli olimpia - magyar idő szerint szombat hajnali - megnyitóünnepségét. A szokás szerint monumentálisnak ígérkező show-ról semmilyen részlet nem szivárgott ki, bár azt tényként kezelik az újságírók, hogy a kanadai hokis ményünkre - vélekedett Szűcs Nikolett, a halasiak irányítója, aki hozzátette: mindent megtesznek a győzelemért rutinos játékosokat - Radulovics Bojana, Balogh Bea, Ferling Bernadett - is szerepeltető vendégek ellen. - Szélsőként kezdtem ősszel, de örülök annak, hogy Éles Józsi megbízik bennem és most középről szervezhetem a támadásokat. Élvezem ezt a posztot és akkor sem félek, ha átlövőt kell játszani. Belül több lehetőségem van a kapura lövésekre is mint a szélről, de úgy érzem javult a legenda, Wayne Gretzky gyújtja meg a lángot. Két éve a pekingi nyári játékokon egy önkéntes titokban filmre vette a megnyitó próbáit, és feltette az internetre, most azonban csak egy helyi újság munkatársainak benyomására hagyatkozhatnak azok, akik bármit meg akarnak tudni társakkal való játékkapcsolatom is - mondta el Szűcs Niki, aki bízik abban, hogy „elő ajándékként”, két ponttal lepik meg a jövő kedden 4L születésnapját ünneplő trénerüket, Éles Józsefet. A halasi csapattal kapcsolatos hir, hogy hamarosan három játékossal bővülhet a keret. A rájátszásban mindenképpen számítanak az osztrák válogatott Marina Budecevic játékára, aki korábban a Hypo Niederösterreich csapatát is erősítette. A vállsérüléssel bajlódó átlövő néhány napja már járt a halasiak edzéa ceremóniáról. Lisa Bettany viszont mindössze annyit árult el az ünnepségről, hogy „lélegzetelállító, mozgalmas, könnyfakasztó és büszke” lesz. A téli játékok történetében először fedett térben, a BC Place Stadionban rendezik a megnyitót, amelyet 55 ezren tekinthetnek meg. Az elősén. Lapunk információi szerint Szerbiából várnak egy másik átlövőt, Glusica Leposovát, aki korábban Békéscsabán is játszott. Őt már ősszel szerették volna leigazolni a halasiak, de akkor nem jött össze a szerződés és Halasra tart a váciak 22 éves, junior válogatott balszélsője, Gerst- már Szilvia is. Az őszi Dunaújváros-Kiskun- halas meccs 35-28 (14-13)-ra végződött. A legeredményesebb halasi, a 11 gólos Karsai Dóra sérülés miatt nem játszhat. Az ötgólos Szűcs Niki viszont igen. adásban 4000 önkéntes vesz részt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság protokolláris előírásai mindössze három pontban kötik meg a rendezők kezét: ez a versenyzők bevonulása, a békegalamb szabadon engedése és a híres mondat elhangzása: „A játékokat megnyitom.” ■ Elmaradhat az első tavaszi forduló labdarúgás Hivatalosan a jövő hét végén folytatódhat a bajnokság a magyar élvonalban. Ám ha szövetség hétfői ülésén az első tavaszi forduló nyolc hazai klubja közül kettő a pálya állapota miatt nem vállalja a rendezést, úgy halasztódik a bajnokság folytatása. Újra nyeregbe pattant Talmácsi Gábor motorsport Hosszú szünet után ismét motorra ült Talmácsi Gábor: a világbajnokságon az idén a Moto2- ben rajtoló magyar versenyző az átalakított CBR600-as edzőmotorral a valenciai pályán gyakorolt. Talmácsi, aki szerint nagyon jó volt újra motorozni, összesen ötven kört teljesített. Olimpiai bajnok kapust igazolt a győri csapat kézilabda Olimpiai bajnok kapussal erősít a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata: a norvég Katrine Lunde Haraldsen tegnap hároméves szerződést kötött a zöld-fehér klubbal, amelyhez a nyáron érkezik a dán Viborgtól. Végérvényesen eldőlt: az MTV közvetíti a vébét labdarúgás Végérvényesen eldőlt, hogy a Magyar Televízió közvetíti az idei, dél-afrikai labdarúgó világ- bajnokságot. A június 11-én kezdődő egyhónapos világ- esemény mind a 64 mérkőzését a közszolgálati ml és m2 sugározza majd. TOTOTANACSADO BUNDESLIGA 1 6. HET 1 Bochum-Hoffenheim 12 2 Hannover-Bremen X 3 Hertha BSC-Mainz 1 4 Leverkusen - Wolfsburg X, 2 5 VfB Stuttgart-Hamburg 1 6 Bayern München - Dortmund 1 7 Schalke-1 FC Köln 1,2 8 Frankfurt-Freiburg OLASZ A 2 9 Roma - Palermo 1 lű Sampdoria - Fiorentina X 11 Cagliari - Bari u 12 Juventus-Genoa 1 13 Parma - Lazio X.2 +1 Napoli - Intemazionale 2 Lélegzetelállító ünnepélyes megnyitó téli olimpia Négyezer önkéntes vesz részt a látványos előadásban Tom Boonen már otthon érzi magát a Tour of Quataron A Magyar Kupa nyolcas döntő jegy- és belépő árai Szávay Agnes a nyolc között tenisz Könnyű első és nehezebb második játszma Tizenhat csapat és százhuszonhárom bringás vágott neki a Tour of Qatar tegnapi, összesen 142 kilométeres 5. szakaszának. A helyi sajtó már úgy fogalmazott, hogy a belga Tom Boonen „otthon van Katarban”, mert a sportág egyik legnagyobb alakja remekül hajt. Tegnap erős szélben kerekeztek a résztvevők, különösen az első, 49,4 km-es szakaszban gátolta az időjárás a bringásokat. Több szökési kísérletet követően az utolsó néhány kilométerre összeverődött az élboly és nagy hajrá alakult a tengerparti finisben, amelyből a címvédő Boonen került ki győztesen, míg Dutchman Wouter Mól tovább őrzi a sárga trikót. ■ A február 17-19-én esedékes Gong Rádió Magyar Kupa röplabda nyolcas döntőre - amelynek Kecskemét ad otthont - szerdán és csütörtökön napijegy kapható, amely két-két meccsre érvényes, ára pedig felnőtteknek 700 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 300 forint. A két bronzmeccsre és a két döntőre is ugyanígy kaphatók a jegyek, azok is két-két meccsre érvényesek, azok is ilyen áron. Valamennyi találkozó megtekinthető a háromnapos bérlettel, amelynek ára felnőtteknek 2500 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 forint. Tíz fő felett a rendező valamennyi csoportnak kedvezményt adnak. A Gong Rádió Magyar Kupa-döntő programja: FEBRUÁR 17. SZERDA: 17.30: TEVA- Gödöllői RC-Vasas Duna Autó Óbuda (női elődöntő), 20.00: Kalo-Méh- Kecskeméti SE-Dunaferr SE (férfi elődöntő). FEBRUÁR 18. CSÜTÖRTÖK: 17.30: Diamant-Kaposvár-Szolnoki RK-SI (férfi elődöntő), 20.00: BSE-FCSM- Euroaszfalt-NRK-Nyíregyháza (női elődöntő). FEBRUÁR 19. PÉNTEK: 10.30: férfi bronzmérkőzés, amelyet a két vesztes csapat vív, 13.00: női bronzmérkőzés, amelyet a két vesztes csapat vív. 17.00: női döntő, a két előző győztes lép pályára, 20.00: férfidöntő, ahol a két előző győztes csapat mérkőzhet Szávay Ágnes két játszmában, 6:2, 6:4-re nyert a horvát Petra Martié ellen a Párizsban zajló, 700 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé. A mindössze 19 éves horvát tehetség a második játszmában kissé ráijesztett a magyar lányért szurkolókra: 3:3-nál elnyerte Szávay adogatását. Ám innentől kezdve Ági magára talált és megnyerte az összesen 1 óra 14 percig tartó meccset. A magyar játékos a negyeddöntőben a Melanie Oudin (a- merikai)-Patty Schnyder (svájci) mérkőzés győztesével találkozik, ma várhatóan a délutáni programban. ■ Szávay Ágnes kétjátszmás meccsen harcolta ki a továbbjutást