Petőfi Népe, 2010. február (65. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-10 / 34. szám

12 PETŐFI NÉPE - 2010. FEBRUÁR 10., SZERDA KEGYELET / APRÓHIRDETÉS gyászhír „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZI ZSOLT fülöpjakabi lakos, életének 39. évében, 2010. január 25-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára 2010. február 12-én (pénteken), 14 órakor kísérjük a kunszállási temetőben. Engesztelő szentmisét a temetés után a kunszállási templomban tartatunk? A gyászoló család. gyászhír Isten szent akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy PETRI GYULA nyugalmazott MÁV főellenőr életének 85. évében váratlan hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2010. február 12-én, 13 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászolják: felesége, lánya és rokonai. GYASZHIR I | „Úgy mentél el, ahogy éltél, I csendben és szerényen, ú T drága lelked nyugodjon békében." \wl Fájó szívvel tudatjuk ■j mindazokkal, akik i ismerték és szerették, hogy Ibenkő károlyné Pencz Mária I 73 éves korában elhunyt. I Temetése 2010. február 112-én, 11 órakor lesz a | kerekegyházi temetőben. A gyászoló család. GYÁSZHÍR „Hirtelen mentél el, köszönni sem tudtál, örökre lecsuktad csillag szét vigyázunk az álmodra. Te csak aludjál! Kedves szerettünk, Isten, veled! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy, VARGA ISTVÁN lakiteleki lakos, 62. évében hirtelen elhunyt. Temetése 201Ó. 02. 12-én, 13.00 órakor lesz a lakiteleki temetőben, a római katolikus szertartás szerint. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. GYASZHIR „Tiéd a csend, a nyugalom, miénk a könny, a fájdalom." r ám Mély fájdalommal V tudatjuk mindazokkal, l I akik ismerték és 4j: szerették, hogy BCSÉPLŐ ISTVÁNNÉ I Kökény Terézia ■ kecskeméti, volt izsáki lakos életének 82. évében elhunyt. A gyászoló család. GYÁSZHÍR I Mély fájdalommal I ^ jF tudatjuk, hogy Lé BARI JÓZSEF i életének 69. évében * 1 I súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2010. február 11-én, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓH ______■rmm1 33 m INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06- 20/77-37-306-----------------------------------------------------------------------* *1071315* KMÉT belvárosában exkluzív 220 m2-es, 3 szintes ház eladó. 06-30/375-7366------------------------------------------------------- *1073048* KMÉT, Széchenyivárosban eladó 2 szobás la­kás. 06-30/493-2916-------------------------------------------------------------------------------*1073048* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4904-------------------------------------------------------------------------------"1072001* ■ Személyi kölcsön, hitelkártya, szabad fel­használású és lakásvásárlási hitelek teljes kö­rű, díjmentes ügyintézéssel, várakozás nélkül. Hívjon: 06-30/938-9800-------------------------------------------------------------------------------* 1072458* BÉRLEMÉNY KMÉT, belvárosi 30 m2 2 helyiségből álló, be­rendezett iroda kiadó. 06-20/9220-127------------------------------------------------­------------------------------«07*57* i 8 KMÉT, Izsáki út 1000 m!-es üzlethelyiség, a Tesco közelében egyben, vagy megosztva ked­vező áron kiadó. Érd.: 06-20/9-577-358---------------------------:--------------------------------------------------*1070877* AL BÉRLETET KÍNÁL KMÉT, széchenyivárosi 1 szobás fütéskorsze- rűsített lakás kiadó. 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. 06-30/283-0352-------------------------------------------------------------------------------* 1069075* JÁRMŰ UTÁNFUTÓ VONÓHOROG GYÁRTÁS! 06- 30/2181-483-------------------------------------------------------------------------------■ 1070819* GÉPEK ■ Felújított magyar pótkocsi, 3-as eke eladó, vagy birkára cserélhető. 06-30/3555-000-------------------------------------------------------------------------------*1072223* HÓTOLÓ és húzólapok MTZ-re előre, hátra, targoncára szerelhető kivitelben, TOS L-27 2000/600, E2N 750 esztergagépek, egyké- ses altalaj-lazító, Lengyel faipari lengőfürész, targoncatöltő, 4 fejes IH eke, burgonyakipör- getö eladó. Érdeklődési lehetőség: 06- 70/311-9538, 76/441-417-------------------------------------------------------------------------------*1073012* 8 Keresek megvételre 1 tengelyes fekvő hen­geres szerves trágyaszórót. 06-20/478-5682-------------------------------------------------------------------------------*1073003* 8 Kertitox 20 hl-es szivattyúhoz új főtengely és hozzávaló ventillátor fogaskerekek eladók. 06-30/245-7725-------------------------------------------------------------------------------*1073039* 8 Reformsemo-77. vetőgép! 06-30/2565- 427 __ 8T Z-4K 14B kistraktor eladó. 06-70/3357- 553-------------------------------------------------------------------------------* 1072087* 8 ÚJ terményhordó csigák eladók (hízócsere érdekel). 30/412-4704-------------------------------------------------------------------------------*1068671* 1000X20-AS gumik, 2,8-as kombinátor eladó, jószágcsere is érdekel, Telefon: 06-20/351- 9118----------------------------------------------------------i-------------------* 1071353* 4 HENGERES RS felújított motorral eladó. T.: 06-30/413-4623---------------—---------------------------------------------------------*1073037* ÁL LÁST KÍNÁL A BEST Point Dekor Kft. gyakorlattal rendelke­ző dekorációs munkatársat, valamint admi­nisztrációs munkatársat keres. Info: www.kecskemetidekoracio.hu/állásajánlatok. A fényképes önéletrajzokat az info@kecskemetidekoracio.hu címre várjuk.-------------------------------------------------------------------------------*1072730* A TECHN0CAR Kft. felvételre keres AWI és C0 hegesztő munkatársakat. Telefon: 06- 30/224-5732-------------------------------------------------------------------------------*1073078* DARUS gyakorlattal rendelkező gépkezelőt ke­resek: 06-70/388 7410-------------------------------------------------------------------------------*1073086* Felsőfokú műszaki végzettséggel rendelkező, tehergépjármű-érté­kesítő kollégát keresünk felvétel­re. Angolnyelv-tudás előny, ön­életrajzokat „TGK“ jeligére kérjük a kiadó hivatalba, Széchenyi krt. 29. sz. alá február 12-ig.,0?2289. INGATLANKÖZVETÍTŐI, de nem ügynöki mun­ka, fix + jutalék. 06-30/520-4512, 06- 30/719-9988 .................... ■ -------------------*1068527* Ba romfi telepeink fejlesztésére - és vezetésére, elhivatott szakembereket . , keresünk! MÍZSetop baromfitelep vezető Az ideális pályázó: felsőfokú szakirányú végzettségű, kitűnő vezetői készségekkel, széles körű baromfitermelési ismeretekkel rendelkezik. Feladatát önállóan, felelősségteljesen végzi, jól terhelhető, agilis, igényes és hatékony munkavégzés jellemzi. Amit kínálunk: világos perspektíva, tartalmas, egyéni fejlődést elősegítő, inspiráló munka, karrier, teljesltmény-arányos jövedelem. Ha alkotója szeretne lenni egy feltörekvő, 14 éves vállalkozás sikereinek, úgy részletes szakmai önéletrajzát, jövedelem-igénye megjelölésével és a végzettségek másolataival 2010. február 15-ig várjuk. Mizsetáp Kft. Lajosmizse, Mizse 91 . 11 HI2o| JÓZAN életű állatgondozót keresek ottlakással Kerekegyházára szarvasmarhák mellé. 06- 70/701-3653-------------------------------------------------------------------------------*1073044* KECSKEMÉTI székhelyű kft. gyakorlattal ren­delkező munkavállalót keres titkárnői és iro­davezetői feladatok ellátására. Elvárások a számítógépes ismeretek (Word, Excel). Az ál­lás azonnal betölthető. Ajánlatukat "Nem do­hányzó” jeligére kérjük a Petőfi Népe szer­kesztőségbe leadni szíveskedjenek,------------------*1073013* Lo gisztikai feladatok ellátására, jó kommunikációs képességgel és SAP rendszer ismeretével rendel­kező munkatársat keresünk kecs­keméti munkahelyre. Pályázato­kat a ziccer@axels.hu e-mall cím- re várjuk..10;2993,_________________ 8 Mérlegképes könyvelőt keresünk kunszentmiklósi állandó munkahellyel. 06­70/3360-232-------------------------------------------------------------------------------* 1073081 * A TOYOTA bajai márkakép­viselete munkatársat keres: « Raktárvezető munkakörbe Elvárások: • középfokú végzettség • „B" kategóriás jogosítvány • rugalmasság, pontosság, precíz munkavégzés Amit kínálunk: • kiváló munkakörülmények • korrekt bérezés • szakmai fejlődési lehetőség A szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket előnyben részesítjük! A fényképes önéletrajzokat az alábbi címre várjuk „RAKTÁR” jeligére: Nyttrai Csoport- Marketing Osztály 7601 Pécs. Pf.: 38.1 ÜZEMANYAG-TÖLTŐÁLLOMÁSRA Shop eladó munkakörbe női munkatársat keresünk. Fény­képes pályázat leadása 6009. Pf: 19------------------------------------------------------:---------------——*1072421* AD ÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 9000 Ft/m'-től. 06-20/925-7302-------------------------------------------------------------------------------»1073063* BÜKK tűzifa kuglizva és méterben eladó Nyárlőrincen. Tel.: 06-30/9859-679--------:---------------------------------------------------------------------*1072079* HYPR0 sz ivattyú több darab áron alul, sürgő­sen eladó 06-30/303-37-66 TŰZIFA akció februárban 10000 Ft/m-től, vagy 1800 Ft/q-től. 06-30/620-4244-------------------------------------------------------------------------------*1072404* TŰZIFA akció száraz akác és kemény 8900 Ft/m3-től szállítva. 06-30/318-9897--------------------------------------------------------------------*---------*1072403* TŰ ZIFA 8800 Ft/m-től eladó. 06-20/4455- 782-------------------------------------------------------------------------------*1073062* ÁLLAT 8 Anyadisznók eladók. 06-30/8116-118-------------------------------------------------------------------------------*1072981* ■ Anyakoca szaláminak eladó. 06-30/36- 739-10-------------------------------------------------------------------------------*1072978* EL LÉS alatti anyajuhok eladók. 06- 30/2827864-------------------------------------------------------------------------------*1073017* 8 Fehér hibrid kakasok és fehér hibrid tojó­tyúkok 1000 Ft/db eladók. Használt akkumu­látort az árba beszámítunk. Ingyenes házhoz­szállítással. 06-20/625-3897, 06-30/662- 7756------------------------------------------------------------------------■------*1073000* 8 Fehé r kakasok és tojótyúkok eladók. 1000 Ft/db. Használt akkumulátort beszámítok. In­gyenes házhozszállítás. Telefon: 06-20/957- 0639 —--------------------------------------------------------------------------*1073005* 8Fias birkák eladók. Érdeklődni: 06- 30/425-1318-------------------------------------------------------------------------------*1073070* 8 Labrador kiskutyák eladók, lár 15 E Ft. 06- 30/256-0923-------------------------------------------------------------------------------*1072982* 8 Mt. vágótehén, 5 db birka báránnyal eladó. 06-70/942-8019-----------------:------------------------------------------------------------*1073068* SZŰZ anyakocáknak valók, süldők, kanok vá­logatási lehetőséggel! 06-20/553-7038-------------------------------------------------------------------------------*1073021* ■ Választási zsemletarka üsző eladó. 06- 20/356-4205----------------‘------------------------------------------------------------*1072990* 8 4 db hf. 7-8 hetes fekete bikaborjú eladók, lár,: 65 E Ft/db. 06-30/3570-943-------------------------------------------------------------------------------*1073087* 8 6 hetes német juhász kiskutyák oltva, fé- regtelenítve eladók. 06-30/419*2693-------------------------------------------------------------------------------*1073033* ELVESZETT ELVESZETT a Hírős Futár Kft. 695551- 695600-ig lévő Egyszerűsített készpénzfizeté­si számlatömbje. Használata érvénytelen!-------------------------------------------------------------------------------*1073023* HIRDETMÉNY Megnyitottuk Kecskeméten Ba­romfi Hús Diszkontunkat, Bem u. 10. sz. alatt, a Légrádl autósbolt mellett. Áraink: pl. csirkecomb: 606 Ft, pecsenyecomb: 506 Ft, csirkeszámy: 494 FL Nyitva tartá­sunk: H-P.: 7.30-17.00, Szó.: 7.30- 12.00. Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkati.10!20,6. OKTATÁS MASSZÖRKÉPZÉS indul febr. közepén Kalo­csán, Kecskeméten, Kiskunhalason és Kiskun­félegyházán. Részletfizetés! I: 06-20/9762- 111-------------------------------------------------------------------------------*1071418* MIX ERTANFOLYAM indul a Bols Mixer Akadé­mián Kecskeméten! Legyél te is mixer és ta­nuld meg a koktélok profi készítését, szerezz nemzetközileg elismert oklevelet és dolgozz elegáns környezetben. Jelentkezz, hogy kever­hess! +36-30/677-05-14, www.mixersuli.hu-------------------------------------------------------------------------------*1073011* 0KJ-S biztonsági őr- és fegyvervizsga-tanfo- lyamok. Nytsz.: 03-0123-04. 06-30/219- 0501-------------------------------------------------------------------------------*1067322* TERMÉKDÍJ ügyintéző tanfolyam indul április­ban! Öveges Képző Kft. Tel.: 76/505-068, AL- 0338, Ny. sz.: 03-0029-06----------------------------- *1070954* TERMÉSZETGYÓGYÁSZ alap- és szakképzések Kecskeméten 2010. február 28-tól. Tel.: 06- 30/383-2023.www.aryan.hu------------------------------------------------------------------------ *1070869* RENDEZVÉNY KACZOR FERI, EDU-SH0W a konzervgyár NŐ­NAPI BÁL-jában márc. 05-én (2900 Ft/fő). Je­gyek Németh Zoltán 76/518-188------------------------------------------------------------------------------*1072017* SZOL GÁLTATÁS GYÓGY-RELAXÁLÓ masszázs! 06-70/508- 7061 IGÉNYES masszázs non-stop. 06-20/614­5185-------------------------------------------------------------------------------*1069595* KÉNYEZTETŐ masszázs lazán. 06-70/674­1671-------------------------------------------------------------------------------*1069887* MASSZÁZS Kecskeméten. 06-70/215-8769------------------------------------------------------------------------------*072394* TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430--------------------------------------------------------------------------—*1072536* ALKALMI partnert keresek. 06-20/280-9067-------------------------------------------------------------------------—*1073075* ANDI 20 éves partnert keres 06-70/307- 8553------------------------------------------------------------------------------->1073047* ANGYALI lány társat keres. 06-20/531-3394---------- --------------- - .1073076* Ar anyos lány partnert keres 06- 20/629-0376,,0,3047*______________ BA JÁN 23-as ismerkedne. T.: 06-20/258- 4385-------------------------------------------------------------------------------*1072965* BÁJOS 38-as hölgy, szép környezetben sza­badidőpartnert keres, 06-30/281-4225-----------------------------------------------------------------------­-------»1072370* BOM BÁZÓ nő partnert keres, 06-20/2913- 643-------------------------------------------------------------------------------*1072391* CSALÓDÁST nem okozó, egzotikus szépségű, finom nő partnert keres. 06-70/357-8624-------------------------------------------------------------------------------*1073071* CSINOS formás 40-es Nóri társat keres. 06- 30/395-2268-------------------------------------------------------------------------------*»72654* DÖGÖS vörös társat keres. 06-20/983-6473--------------------------------------------- *1073091* IG ÉNYES nő partnert keres. 06-30/554-8042-*1073090­Indiai gyönyörű masszőrlány vár­ja partnerét. 06-70/2940­412.1072136* KECSKEMÉTI 25-ös Merci társat keres. 06- 30/638-5611-------------------------------------------------------------------------------*»73041* KEDVES nő partnert keres. 06-20/3977-049---------------------------—----------------------------------------------*1070086* KM ÉTI 27-es társat keres. 06-30/6406-300-------------------------------------------------------------------■-----------*1072371* KÜ LÖNLEGESEN finom, érzéki, feltűnően szép nő partnert keres. 06-30/848-3447------------------------------------------------------------------------------*1073072* Pe tőfi Népe Klad)a a Patöfl Lap- is Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi kőrút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu SEXI Zita partnert keres. 06-70/6613-900-------------------------------------------------------------------------------*1072392* ÚJ, NEM hétköznapi, szexi, angyali táncos lány partnert keres. 06-70/357-8624-----------,-------------------------------------------------------------------■ »73074* 22 ÉVES filmes múlttal rendelkező, tapasztalt lány partnert keres. 06-70/653-7240-------------------------------------------------------------------------------*1072264* 30 ÉVES nő partnert keres. 06-20/270-7791------------------------------------------------------------------------------*1071942* 37 ÉVES hölgy partnert keres 06-70/217- 8823-------------------------------------------------------------------------------*1071942* 38-AS Niki partnert keres. 06-70/225-1251-------------------------------------------------------------------------------*1073046* 40-ES hölgy partnert keres. Telefon: 06- 30/913-0839 —---------------------------------------------------------------------------*1067351* 40-ES nő partnert keres. 06-70/5218-710-------------------------------------------------------------------------------»1070171* 50-ES hölgy partnert keres. 06-70/245-8887-------------------------------------------------------------------------------*1071942* UTAZÁS SÍELÉS az ausztriai Mönlchkirchenben, ter­málfürdőzés Bükön, félpanzióval ár 5000 Ft/főtől, síelés napijegy már 15 EU/fötöl. Érd: +36 20/9117040-------------------------------------------------------------------------------*1073004* VEGYES CSERÉPKÁLYHA, kandalló olcsón. 06-30/300- 5089-------------------------------------------------------------------------------* 1067435* EL ADÓ txserép, abrikter. T.: 06-20/222­1043-------------------------------------------------------------------------------*1072983* ■ Fa lovasszán 6 személyes új állapotú el­adó. 06-30/591-9911-------------------------------------------------------------------------------*1072999* Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előlizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt„ és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgal­mi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2,290 R; negyedévre: 6.870 R télévre: 13.740 FI; egy évre: 27.400 Ft Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 GARÁZS KECSKEMÉT, Jókai utcában garázs eladó. Ár: 1,8 M Ft 06-30/9981-123-----------------------------:-------------------------------------------------*1073029* ME ZŐGAZDASÁG ALETTA, bianka simavessző származásival el­adó, őszi telepítésre több fajta gyökeres vesz- sző rendelhető. Érdeklődni lehet: 06-70/339- 5917------------------------------------------------------------------------------*1072430* 8 Eladó 1 db PV-300 és 1 db PV-140 Carborobot, 1 db Szlatina 600 kW. 06- 30/9787-443, 06-30/9126-349-------------------------------------------------------------------------------* 1073096* FEHÉR szemescirok eladó 06- 30/384-21-40-------------------------------------------------------------------------------*1070009* INGYENES szőlőtelepítés, pályázati támoga­tásért. T.: 06-70/339-5917-------------------------------------------------------------------------------*1072427* KOMBÁJN dobkosár felújítás. 06-30/9475- 672-------------------------------------------------------------------------------*1066958 • 8 Kör, kocka, szalma 2500 Ft-tól. 06- 30/262-7426-------------------------------------------------------------------------------*1072361* KUKORICA 3,4 E Ft/q eladó. Telefon: 06- 30/5267-387---------------------—*-------------------------------------------”*-*1071131* 8 Szől ő újratelepítési jogot veszek, 15 ha-t. 06-30/433-0756-----------------------------------------------------------------------------*1073087* SZ ŐLŐKVÓTÁT vennék 198 pont alattit. I: 06- 70/339-5917---------------------------------------------------------------*-------—*1072427* VE TŐ- és étkezési burgonya eladó. Ár: 40 Ft/kg, 45 Ft/kg. 06-20/3966-876---------------------------------■-----------------------------------———‘1071955* Tájé koztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend­szerrel készült, A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt.. Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fize­tett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyleteink­től készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk. ÉLETMÓD tematikus oldal minden szombaton a Petőfi Népében! Vanuatus témák egészségről, szépségről, egyedi ajánlatok, hasznos tippek!

Next

/
Thumbnails
Contents