Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-29 / 24. szám

PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 29., PÉNTEK 3 Átadták az 51-es út Kalocsa és Pataj közötti szakaszát Ma már nem távolság Kalocsá­ról átszaladni Dunapatajra. De nem volt ez mindig így. Varga Zoltán, önkormányzati minisz­tert Dunapatajon, az út hivata­los átadásán arról kérdeztük, miként élénkíti fel a térség vér­keringését a tegnap átadott majd’ 12 kilométeres aszfalt- szőnyeg.- Mit jelent a térség életé­ben az új útszakasz?- Minden bizonnyal többet, mint 11,5 kilométer jó minősé­gű aszfaltcsíkot. A felújítás munkalehetőségeket ad, a ki­szélesített, jó minőségű út biz­tonságosabbá teszi a közleke­dést, a diákok hamarabb eljut­nak Kalocsára és valószínűleg több vendéget vonz a Szelidi- tó. Mindemellett új vállalkozá­sok települhetnek a Kalocsai kistérségbe, melyek új munka­helyeket teremtenek, illetve a mezőgazdasági termelők és termékeik gyorsabban eljut­hatnak a piacra.- Dunapataj egyre városia­sabb benyomást kelt. Vajon közelebb is került a városi cím eléréséhez?- Úgy gondolom, hogy igen, közelebb került. Ehhez azon­ban az intézményrendszernek bővülni kell és a térség szere­pét is erősíteni kell, hogy erre sikeresen pályázzon a telepü­lés. De arról nem tudok, hogy Dunapataj e rang elérésére tö­rekedne.- Mikorra készül el a teljes hosszában az 51-es út?- 2013-ig az előkészítő mun­kálatok megtörténnek. Aho­gyan Török Gusztáv Andor, a kistérség vezetője elmondta, ez egy 26 kilométeres szakasz. Én bízom benne, hogy a pénz­ügyi ciklus végére az 51-es út teljes rehabilitációja megtörté­nik. ■ szbz Varga Zoltán Kutyatámadás Kecskemét belvárosában Két buli terrier lendült támadás­ba tegnap kora reggel Kecske­méten, a Deák téren. Egy harma­dik nagytestű kutyát megöltek, ember pedig nem mehetett a kö­zelükbe. Az eset reggel öt óra magasságában történt. A kutyák bevették magukat a megyei ön- kormányzat és a művelődési központ közötti átjáróba. A rend­őrség és az ebrendészek elterel­ték a környékről a gyalogosfor­galmat. A dühödt ebeket végül Takács István, egy élőállat befo­gásra specializálódott zoológus fogta be, kábítólövedékkel, az ebrendészek pedig elszállították őket. Az egyik kutya egyébként chipezett, így nem lesz nehéz megtalálni a gazdáját. ■ MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Rendkívüli ülést akarnak megyegyűlés Vizsgálatot kérnek az intézmények ügyében Csütörtökön rendkívüli ülés összehívására szólí­totta fel Bányai Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Köz­gyűlés elnökét a közgyű­lés MSZP frakciója. Magyarvári Annamária A szerkesztőségünkbe is eljutta­tott levélben a kecskeméti Juhar utcai Szakszolgálati és Gyermek- védelmi Intézményben valamint a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában történt események ügyében kér soron kívüli tájékoztatást az el­nöktől az MSZP frakció. A 12 képviselő által aláírt levélben dr. Balogh László mindkét intéz­ményben mindenre kiterjedő, alapos vizsgálatot szorgalmaz a fenntartó részéről, amely „nem kerülheti meg a fenntartó önkor­mányzat illetékeseinek a felelős­ségét sem az ügyben”. Dr. Balogh László a közgyű­lés elnökéhez is eljuttatott levél­ben úgy fogal­maz: „Nem alapta­lan azt mondani, hogy a nyilvános­ságra került ügyek lavinát in­dítottak el. At ér i nyék magukért § beszélnek... Mindkét esetnek vannak közös vo­násai, és felelős fenntartói maga­tartással elkerül­hető lett volna az országos bot­rány, hiszen ezek a panaszok nem új keletűek, hanem már a múlt évben tudtak róla az illeté­kesek az önkormányzatnál.” Természetesen megkerestük Bányai Gábort is, mit szól az MSZP frakció indítványához:- Hétfőn a Juhar utcai intéz­ményben és a kiskunhalasi pszichiátrián is elindultak a fenntartói vizsgálatok, ezeket én magam kezdeményeztem. A megyei önkormányzat mellett a gyámhivatal is vizsgálódik mindkét intézményben. Az a vé­leményem, érde­mes lenne ezek­nek a vizsgálatok­nak az eredmé­nyét megvárni. Éppen ezért a rendkívüli ülés összehívásának jelen pillanatban nem látom sok ér­telmét. A követke­ző megyei köz­gyűlés február 12-én lesz, ott ter­mészetesen min­denki felteheti a kérdéseit és el­mondhatja észre­vételeit mindkét intézménnyel kapcsolatban, il­letve szívesen adok tájékozta­tást a vizsgálatok aktuális állá­sáról. Emellett személy szerint is úgy gondolom: mindenkinek az az érdeke, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást mindkét intézményben. HIRDETÉS Kapcsoljon feljebb Velünk! A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában munkatársaink 2012-töl a Mercedes-Benz kompakt gépjármüvek új generációját fogják gyártani. Munkánkat a Magyarország szívében elhelyezkedő új gyárunkban készülő elsöosztályú termékek víziójának megvalósítása motiválja. Hatékony gyártási folyamatok segítségével biztosítjuk mindazon értékeket, melyeket ügyfeleink elvárnak prémium-márkánktól: utazási kultúra, biztonság és minőség. Az alábbi honlapon található a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. összes állásajánlata: http://career.daimler.com/kecskemet Örömmel fogadjuk jelentkezését, amelyet vagy közvetlenül az „Onlinebutton“-ra kattintva vagy pedig az adott állásajánlatnál megadott e-mail-címre küldhet el. Ajánlatunk: • A több mint százéves múltra visszatekintő, kiváló minőségű autókat gyártó egyik legjobb világmárka kínálja Önnek az alábbi munkahelyet. • Egy nemzetközi projekt keretén belül a távlati elképzeléseket nagy tettrekészséggel megvalósító új csapathoz csatlakozhat. • Vonzó kondíciók és sokrétű oktatási valamint továbbképzési lehetőségek várnak Önre. • Német nyelvoktatást valamint németországi továbbképzési lehetőségeket is kínálunk. • Továbbá részese lehet az „első magyar Mercedes-Benz“ megszületésének. Feladatai: • Sokrétű feladatok várnak Önre a Gyártás területén, hiszen nem csak specialistákat, hanem átfogó szaktudással rendelkező munkatársakat is keresünk karosszériagyártás, felületkezelés-fényezés és összeszerelés szakterületekre, hogy tapasztalatukra, tudásukra és képességeikre támaszkodva közösen beindítsuk a termelést! Elvárásaink: • A Gyártás (karosszériagyártás, felületkezelés-fényezés és összeszerelés) területén szerzett szakmai tapasztalat. • A csapatmunka mellett egyedül is képes a gyártás beindítása kapcsán felmerülő problémák átgondolására és megoldások kidolgozására. • Strukturált munkavégzés és gondolkodásmód mellett kezdeményezőkészséggel is bír. • Jó kapcsolatteremtő készséggel és németnyelv-tudással rendelkezik. DAIMLER S' Alruhás szerénység újságíróként, tévés szer­kesztőként az elmúlt 10-15 évben több alkalommal is volt alkalmam látni a végle­tes szegénység és az irdatlan gazdagság különböző megje­lenési formáit: jártam vidéki kacsalábon forgó palotában, ahol egy hétköznapi ebéd is minimum 5-6 fogásos volt, - azt is ezüst étkészlettel fo­gyasztották a házigazdák. De jártam olyan faluban is, ahol nemhogy áram vagy víz, de egyetlen ép bútor, alvásra al­kalmas fekhely sem volt a döngölt padlós házban. Igen, vannak végletek, emberi sor­sok, melyekből egy-egy törté­netet időnként felkap és megmutat a média. Ezekre az áüagember rácsodálkoz­hat, egy kicsit szörnyülköd- het, - majd pár nap alatt el­felejthet. Nagy hírverés, nagy átverés. Ez az igazság. meg az, hogy a valódi sze­génység álruhában jár. Nem látványos, nem hangoskodik, nem magamutogató. A külső szemlélőknek, szomszédok­nak gyakran szinte teljesen láthataüan, észrevétlen. De közben lassan, komótosan felemészd azokat, akikhez tartósan befészkeli magát. És ebben az országban sajnos jóval többen vannak az ilyen sié&ények. Családok, ahol hónapról hónapra ügyesked­ni, sakkozni kell a közüzemi számlák befizetésével, a gye­rek cipőjére, ruhájára szánt összeggel, - pedig mindkét szülő becsületesen dolgozik... értelmiségiek, akik már csak a könyvtárban látnak új könyvet, folyóiratot, s ünnep­nap, ha eljuthatnak színház­ba, koncertre... És ott vannak a nyugdíjasok, akik már a hónap elején sem mernek le­menni a boltba, piacra, - mert az árak láttán vásárlás helyett csak elkeserednek. Pedig látszatra mindannyi- uknál minden rendben. Épp, mint a mesében... VITRIOL Áldozat a művészetért Spanyolhonban van egy étte­rem, ami többször is kiérdemel­te a világ legjobbja címet. Most bezárják, mert a séf szakmai­lag meg akar újulni. Én tudnék tanulmányutat szervezni neki. Sok helyen találkoztam már forradalmár konyhafőnökök ételeivel. Nem oly rég feketére sütött tésztát emeltem fel tányé­romról, jelezve a pincérnek, hogy észleltem, szénégető mód­ra sikerült. Megnyugtatott a há­zigazda szerepét betöltő férfiú: megpirult. Valóban, majdhogy­nem műalkotássá nemesült a tészta. Nem is kéne bezárni a spanyol éttermet, fel tudnánk tölteni művészekkel, míg megújul. Addig nélkülözném ugyan a szenet, de a konyha- művészetért meghoznám az ál­dozatot. u Ö. Cs. \ Juhar utcai gyerekotthon egyik felújított lakrésze MAGYARVÁRI ANNAMÁRIA

Next

/
Thumbnails
Contents