Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-27 / 22. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 27., SZERDA BÁCSKA Hallgatnak és döntenek is a kénviselők a holnapi ülésen Többmilliárdos az ötlet baja Sokba kerülne, ha nem kiüthetnének sok pénzt az átalakításra Bárki elmondhatja véleményét holnap délután a bajai városhá­zán az önkormányzat ez évi költ­ségvetési terveiről. A közmeg­hallgatás fél 2-kor kezdődik a díszteremben, addig egyéb ügyekkel foglalkozik a 9 órától ülésező testület. A költségvetés­ről szóló konkrét elképzeléseket azonban még nem ismerik a ba- jaiak, a november végén elfoga­dott költségvetési koncepció je­lenthet számukra támpontot. Ebben az előterjesztő Révfy Zoltán polgármester tisztesség­telen mértékűnek minősítette a központi elvonást. A kevesebb állami támogatás mellett kisebb helyi adóbevétellel számolnak a városházán 2010-ben. Az elfoga­dott dokumentumban olvasha­tó, hogy jelentős mértékű ki­adáscsökkentést kell végrehaj­tani és az önkormányzatnak el­sősorban a kötelezően ellátandó feladatok fedezetét kell megte­remteni. Ennek érdekében fel kell tárni valamennyi bevétel le­hetőséget, csökkenteni nem a kötelező feladatokra szánt pén­zeket, tíz százalékkal szükséges emelni a lakbéreket, és - egye­bek mellett - a hulladékgazdál- . kodási díjkompenzáció szabá­lyozását is felül kell vizsgálni. A tavalyi költségvetési bevételeket 13,8 - majd a módosítás után 14,5 - milliárd forintra tervezte város, idén viszont 13,1-del kal­kulálnak. A kiadási oldalon vi­szont 15,6 milliárd forint szere­pel, a fejlesztéseknél 771, a mű­ködésnél pedig 551 milliós-hi­ány szerepel. Tavaly mindössze egyetlen polgár szólalt fel a közmeghall­gatáson, de ő sem a költségve­téssel, hanem egy évek óta húzó­dó ügy megoldásával foglalko­zott. ■ K. T. Elismerte, hogy vandkender, ami annak látszik Éjszaka jártak egy bajai lakóház­ban a nyomozók a napokban. Nem véletlenül, hiszen öt tő vad­kendernek látszó növényt talál­tak. A gyanúsítottként kihallga­tott illető elismerte a bűncselek­mény elkövetését, eljárás indult ellene. ■ Lejárt a pavilonok ideje, tömbösítenének. Kubatovics Tamás Költözne a szülészet-nőgyógyászat is, ha új épületet húzhatnának fel az Intézményben ft KÓRHÁZ TERÜLETÉN ft KRESZ SZABÁLYOK SZERINTI FORGALMI RENO VAN ÉRVÉNYBEN ft FORGALMI REND BETARTÁSA MINDEN, ft KÓRHÁZ TERÜLETÉN KÖZLEKEDŐ SZÁMÁRA KÖTELEZŐ KOaHM tCf.ZMi6iÁC(l Célszerű lenne egy épület­tömbbe összeköltöztetni a bel­gyógyászati, neurológiai, gyer­mekgyógyászati valamint a szülészeti és nőgyógyászati szakmákat. így vélekedik a Szent Rókus Kórház vezetése. Az ötlet megvalósításához ve­zető útról is rendelkeznek in­formációval: egy pályázaton szeretnék megszerezni a 3 mil­liárd 340 millió forintra tartott beruházás kilenc tizedét, a vá­rostól pedig 340 milliós ön­részt kérnek. ___- Jelentősen javulhatna a ho­telszolgáltatás színvonala, leg­feljebb háromágyas, saját für­dővel ellátott szobák szerepel­nek a tervben. Egyidejűleg a járóbeteg-szakrendelők száma is nőne, így javulhatnának a be­tegellátás körülményei - mond­ja Tóth Gábor főigazgató-főor­vos tervükről. A fekvő betege két lényegében szakmánkén külön épületekben, pavilonos szerkezetben látják el. Ez meg szerkezetben dolgozó intézmé­nyekétől. Ráadásul rövid távon is jelentős összeget kellene for­dítani felújításokra, ami már Folyik-e majd Bajára a szennyvíz? csatornázás Eddig mindent határidőre teljesítettek a települések Bizakodnak, de óvatosak a vá­rossal közös csatornázásra ké­szülődő települések, azaz Vas­kút, Érsekcsanád, Sükösd és Ba­ja vezetői. Az együttműködés­ben 10 ezer fölé nőtt az érintet­tek száma, a város eddig nem csatornázott részeit is beköthe­tik a rendszerbe.- A nyolcvanöt százalékos tá­mogatás csak adható, nehogy bárki azt gondolja, hogy már el­nyertük ezt a pénzt. Óvatosan számoltunk, ennél kicsivel ki­sebb mértékkel kalkuláltunk - hangsúlyozza Lógó András, Sükösd polgármestere. Visszafo­gottságára magyarázat, hogy a nagyközség több mint egy évti­zede kísérletezik szennyvízzel kapcsolatos terveinek megvaló­sításával. Véleménye szerint most kell csatornázni, hiszen tá­mogatást nyerhető. Súlyos össze­gekről van szó, hiszen az össz­költség nettóban közel ötmilliárd forint. Az elképzelés szerint mindhá­rom községből bajai telepre ér­kezik a szennyvíz, így javul an­nak kihasználtsága, hiszen az ipari üzemek meg­szűnésével nagyfo­gyasztók estek ki a rendszerből. A most csatlakozó települé­sek befogadása után is bőven lesz szabad kapacitása a Duna- parton. Deák István, akit a települések a koordinációval bíztak meg, hangsúlyozza: - Mintegy 150 pályázó van ország­szerte a csatornázási pénzekre, nem biztos, hogy mindegyiknek jut az uniós forrásból, ezért idő­ben kell lépni. Úgy véli, ez a be­ruházás rendkívüli erőfeszítése­ket igényel az önkormányzatok­tól és az emberektől, de általa nő az ingatlanok értéke és a vállal­kozások befogadásánál is fontos körülmény az infrastruktúra helyzete. Száz hónapon át havi 1950 fo­rint vagy a 260 ezer forintos hozzájáru­lás, e két lehetőség közül választhat­nak az emberek. Érsekcsanád ko­rábban úgy tervez­te, saját tisztítója lesz és onnan a csa­tornába kerül a ke­zelt víz. - Nem bánjuk, hogy Ba­jára kerül a szennyvíz, a több­ség elfogadja a csatornázás szük­ségességét. Igaz, az aktív ellen­zők hangosabbak. Nálunk prob­lémát okoz a külföldi tulajdono­sok magas száma, őket nehéz el­érni, viszont számukra nem kér­déses, hogy szükség van a csa­tornázásra - avat be speciális ne­hézségükbe Felső Róbert polgár- mester.- Nálunk nem lenne más megoldás, csak a bajai tisztító­hoz csatlakozás - fogalmaz Vas­kút helyzetéről a község vezető­je, Alszegi Zoltán. Náluk a ko­rábbi csatornázási terv sokkal nagyobb önrészt kívánt volna. Most az előzetes felmérés sze­rint 89 százalékos a beruházás támogatottsága. E hónap végére elkészítik a végleges tervet, májusban be­nyújtják a pályázatot, késő ősz­szel kezdenék a munkákat, ame­lyek 2013 tavaszán érnének vé­get. Ezt a feszes menetrendet kí­vánják megvalósítani a települé­sek. Lógó András szerint ők min­dent megtettek határidőre. Az a kérdés, hogy a májusi beadás után milyen aktivitással dolgoz­nak a döntéshozók. ■ K. T. ■ Az előkészítő munkák nettó 216,5 millió fo­rint költségének 85 százalékát a pályázat első kö­rében nyerték a települések. t ÁLLÁSHIRDETÉS1] Az Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Titokban tartják az eredményt sport Kik lesznek a múlt év legjobbjai? a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 20/A § (2) bekezdés e) pontja alapján pályázat kiírása nélkül betölthető számviteli ügyintéző munkakört hirdet. A közalkalmazotti jogviszony határozatlan idejű, teljes munkaidős jogviszony. A munkavégzés helye: Kalocsai Szakaszmérnökség (Kalocsa, Híd u. 1.) Kinevezés feltételei: mérlegképes könyvelő szakképesítés, büntetlen előélet, 18. életév betöltése, magyar állampolgárság. Az elbírálásánál előnyt jelent: államháztartási gyakorlat. Jelentkezés módja: szakmai önéletrajz és végzettséget, szakképesítést igazoló okmányok másolatának postai vagy személyes eljuttatása az igazgatóság székhelyének (6500 Baja, Széchenyi u. ■—P 2/C.) elmére, illetve a titkarsag@adukovizig.hu e-mail címre. Szakmai bizottság titkos sza­vazáson döntötte el, hogy a különböző kategóriákban kik lehetnek Baja legjobb sporto­lói. Őket a jövő szombati sport­bálon jutalmazzák, ha lesz érdeklődő és rendezvény.- Szerencsére nem volt könnyű dolga a tízfős csapat­nak, hiszen most is kiválóan teljesítettek a város színeiben induló versenyzőink - mondta el érdeklődésünkre Radnóti Miklós, a rendezvény ötletgaz­da-szervezője. Természetesen Vereczkel Zsolt kontinensbaj­noki ezüstérméről sem feled­keztek meg, a bálon különdíj- jal szeretnénk jutalmazni a közismert paralimpikont. A múlt év bajai jelöltjei Női: Hosszú Katinka (úszás), Major Nóra (wado karate), Szepsi Gina (kosárlabda). férfi: Bajai Péter (triatlon), Paksi Lóránt (kyokushin), Varga Tamás (evezés). csapat: Bajai Bácska FKE, Bajai LSE, Bajai NKK. UTÁNPÓTLÁS LEÁNY: BartOS Adél (evezés), Gregus Brigitta (úszás), Kovács Cintia (kosárlabda). utánpótlás fiú: Gálos Roland (ökölvívás), Pongó Martin (kosárlabda), Végvári Martin (judo). UTÁNPÓTLÁS CSAPAT: Bajai Bácska FKE kadett, III. Béla Gimnázium - IV. korcsopor­tos lány kosárlabda-csapata, Mogyi SE - fiú serdülő triatlon-, duatloncsapat. edző: Bátori Magdolna (kosárlabda), Jagicza László (birkózás), Radics Attila (judo). senior női: Horváth Mónika (ultramaraton), Lenti Anita (triatlon), Mester Erzsébet (judo). SENIOR FÉRFI: Cslhl János (judo), Major Tamás (wado karate), Németh Zoltán (atlétika). Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA ÉS KÖRNYÉKE Mesemondók versenyeztek Bácsalmás A magyar kultú­ra napján tartották a bácsal­mási könyvtárban a mese­mondóversenyt, amire a kis­térségből 20 iskolás jelent­kezett. Dobogósok az alsó ta­gozatosoknál: 1. Lakner Margaréta (Bácsalmás), 2. Torma Ákos (Kunbaja), 3. Szendi Réka (Bácsalmás). A zsűri három tanulót külön- díjban is részesített. A felső tagozatosok között: 1. Szap- lonczai Rebeka, 2. Lakner András, 3. Bábszki Mirjam (mind Bácsalmás). Különdí- jat kapott Havasi Kristóf (Ta­taháza) és Tógyer Emese (Csikéria). Az első helyezet­tek részt vehetnek a febru­ári megyei döntőn. (J. J.) Nem kémek belépőt az esti vetítésen baja Ingyenes filmvetítést tartanak a Petőfi-szigeti Sza­badidő Házban csütörtökön este 7 órától. A filmklub Könnyűzenei élő lexikon cí­mű sorozatában a Síd és Nancy, amerikai-angol film­dráma csábítja a fiatalokat a filmvászon elé. (R. R.) Csak később lesz szó a csendről baja Eredetileg januárban került volna a városatyák elé az üzletek éjszakai nyitva tartását szabályozó rendelet, ám a téma nem szerepel a csütörtöki ülés napirendjén. Az ügyben további egyezte­téseket tartanak szükséges­nek, ezért a májusi ülésre halasztják a döntést. (K. T.) A zsugások már üldögélnek ulti Az év első ultiverse­nyén, Bácsbokodon egy nő oktatta a férfiakat, Mátétel- kén viszont az uraké volt a főszerep. Bokodon a hazai Bencsik Gyuláné Faragó Ist­ván és Kollár Márton (Tata­háza) előtt nyert. Mátételkén Katus István (Tataháza), Piukovics József (Csikéria), Vizin Antal (Csikéria) lett a sorrend. (T. G.) További hírek a BA0N.hu hírportálon HIRDETÉS Használt gépek értékesítése: 1 db nagysortávú vetőgép: 600.000 Ft 1 db öntözőszivattyú: 800.000 Ft 1 db 2 to-s Fluid tápszállító: 500.000 Ft Érdeklődni: Sárköz Kft. Sükösd, Szántópuszta. | Tel.. +36-30/985-1017. = elel a minimum elvárásoknak, le elmarad a korszerű követel- nényektől, a működtetés költ- íégei magasabbak a modern középtávon is csaknem kido­bott pénz lenne, mert nem ja­vulna a színvonal és nem válna olcsóbbá a fenntartás.

Next

/
Thumbnails
Contents