Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-02 / 1. szám

4 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 2., SZOMBAT BAJA ÉS KÖRNYÉKE Nagyobb összegre számítanak iparűzési adóból, mert építenek Idén már nem kell több hely­pénzt fizetni a piacon tekintettel arra, hogy az árusítás feltételei már évek óta nem változtak, s emellett a piac korszerűsítése és felújítása is a közeljövő tervei kö­zött szerepel. Egyebek mellett er­ről is döntöttek a bácsalmási képviselők évzáró ülésükön, amikor áttekintették és jóvá­hagyták a 2010. évi költségve­tést megalapozó rendeleteket és határozatokat. A városatyák továbbra is a 2007. január 1-jén hatályba lé­pett iparűzési adót tartják elfo­gadhatónak, vagyis a helybéli vállalkozóknak 1,7 százalékot kell fizetniük a jövedelem után. Módosították viszont a rendelet azon részét, melyben az építő­ipari tevékenység 30 napnál hosszabb, de 180 napot meg nem haladó időtartamára a napi maximumadót, vagyis az ötezer forintot vetnék ki. Ez elsősorban a vidéki vállalkozókat érinti, mi­vel az elkövetkezendő egy-két évben Bácsalmáson előrelátha­tólag több nagyobb beruházás is megvalósul. Az ideiglenes jelleg­gel végzett ipari tevékenységből az önkormányzat jelentős árbe­vétellel számol. Két és fél évvel ezelőtt a mezei őrszolgálat folyamatos biztosítá­sa érdekében vezették be a me­zőőri járulékot. A rendelet beve­zetése után azonban az adatbá­zis beszerzése és az adminiszt­rációs munka nagyobb költség­gel járt, mint amennyi bevétel származott a mezőőri járulék­ból. Ezért most megszüntették a járulékot, a szolgálat fenntartá­sához szükséges 2,5 millió forin­tot a költségvetés egyéb bevéte­liből biztosítják. ■ Juhász Jenő Asztal mellett kezdik az évet Hercegszántón A községi ultibajnokságok befe­jeztével a legjobb tizenöt kártyás ma 10 órakor a szántói ultiklub­ban ül asztlahoz. A házigazdák mellett a bácsbokodi, a kunbajai és a nemesnádudvari vetélkedő legjobbjai mérik össze tudásukat, és eldől, hogy ki volt a megye dé­li részének legjobbja 2009-ben. ■ T.G. Hivatal lesz a Központiban baja Nosztalgia-tanteremre is gondoltak, parkolót is terveznek Hivatal lesz a volt iskolá­ból, de talán egy nosztal­gia-osztályterem azért megmarad. Kubatovics Tamás Az egykori Központi iskola volt kisépületéből várhatóan még 2010-ben „2. számú hivatali épület” lesz, hacsak nem lel va­laki jobb elnevezésre. Nem lelkesedett az ötletért, hogy a volt iskolaépületet hivata­li célokra hasznosítsák, ám má­ra változott a véleménye, mert más reális esélyt nem lát a város­házi zsúfoltság csökkentésére, így foglalt állást Sas Gábor jegy­ző a városatyák legutóbbi ülé­sén, amikor a Központi épületé­nek sorsáról tárgyaltak a képvi­selők. Előzőleg Révfy Zoltán dön­tő érvként az épület közelségét említette, ráadásul az udvar csökkenthetné a jelenleg érzé­kelhető belvárosi parkolóhiányt. Mint a polgármester mondta: az épülettel kezdeni kell valamit, a döntés már régóta érik. Hajdú Miklós, a szocialisták frakcióve­zetője viszont úgy vélte, nem ez a legjobb megoldás, hiszen a Központi iskolának, nem pedig hivatalnak épült. Felvetésére, miszerint az internet korában nem kellene aktakötegek szállí­tásáról beszélni, a polgármester közölte: az aktákat még most is alá kell írni. Fábián Sándor ki­emelte, hogy a térség fejlődése esetén újabb funkciókat is befo­gadhat az épület, egyben kivizs- gálandónak nevezte a különböző gazdasági szervezetek idetelepí­tését, ami megtakarítást eredmé­nyezhet. Első lépésként a felújításra vá­ró volt bútoráruházból a belső ellenőrzés, majd a városházáról az építéshatóság kerülhet át az iskola kisépületébe. Utóbbit a földszinti irodákba kívánják he­rrnimj-14-lMSSS^S lyezni még ebben az évben. A következő ütemben pedig a köz­ponti irattárnak biztosítanának helyet, majd a gyámhivatal és a szociális iroda átköltözése is szerepel a tervekben. Az előter­jesztésben még szerepelt, az el­fogadott határozatban viszont már nem jelent meg az a javas­lat, melyet az ingatlant kezelő Baja Vagyon Zrt. vezérigazgató­ja, Pozsgai Imre tett, miszerint a központi iskola főépületében egy osztálytermet az épület tör­ténetének bemutatására, talál­kozók megtartására hagynak meg. Kérdésünkre Révfy Zoltán polgármester elmondta, hogy az udvar parkolási hasznosítá­sára úgy látnak esélyt, ha a Bat­thyány utca felől megnyitják a kerítést. A Deák utcai bejárat ugyanis - szűkössége és az út­csatlakozás miatt - gépjármű­közlekedésre gyakorlatilag használhatatlan. Kiadásokat növeltek a rendezvények Tizennégymillió forintot kap a Baja Marketing Kft. - derült ki a városatyák ülésén, amikor az év végén szokásos módosításo­kat vezették át a város 2009-es költségvetési rendeletén. Csu­pán ez a tétel késztetett kérdés­re képviselőt. Hajdú Miklós szo­cialista frakcióvezető ugyanis részletesebb bontást tartott vol­na szükségesnek, mivel az in­doklás az előre nem tervezett rendezvények - Bácskai Vágta, Motorcsónak-Eb - kapcsán szükségessé váló fejlesztésekre hivatkozott. Révfy Zoltán pol­gármester válaszában közölte: a sikeres rendezvények jártak kiadásokkal. Elsősorban a váro­si televízió eszközbeszerzései­re kellett költeni, ez mintegy tízmillió forintos tétel. A fenn­maradó összeg pedig a rendez­vényekhez közvetlenül kapcso­lódó kiadás. Ugyanakkor hang­súlyozta: 2010-ben már nem kell hasonló tételre számítani. ■ K.T. HÍRSÁV Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Nem kiemelt civilek is pályázhatnak Bácsalmás Néhány éves ki­hagyás után ismét pályáz­hatnak támogatásra azok a civilszervezetek is, melyek nem tartoznak a kiemelt ka­tegóriába a kisvárosban. Pá­lyázatukat február 15-éig ad­hatják le a polgármesteri hi­vatalban, a támogatás össze­géről március 31-éig dönt a képviselő-testület A 2010-es költségvetésben egymillió fo­rintot szánnak ilyen célra a városatyák. (J. J.) Orvosi rendelők kialakításáttervezik Bácsalmás Háziorvosi, fog­orvosi rendelőt alakítaná­nak ki a Gróf Széchenyi u. 75. szám alatt. Az önkor­mányzati tulajdonban lévő ingatlan egy részének bőví­tésére és átalakítására 2010-ben pályáznak (J. J.) Természetfotók kerülnek a falakra baja Cseh László természet­fotó-kiállítása nyílik január 7-én 17 órakor. A német köz­pontban Kovács Zita művé­szettörténész ajánlja a láto­gatók figyelmébe a tárlatot, mely február 4-éig látható az intézményben. (K. T.) Minden pályázónak támogatásiadnak hercegszántó Közel félmil­lió forintot biztosított a köz­ség Bursa-ösztöndíjra. A fel­sőoktatási intézményekben tanulók közül huszonegy hallgató, továbbá három, érettségi előtt álló 12. évfolyamos diák adott be kérelmet. Valamennyit tá­mogatta az önkormányzat. Ennek összege havi 1000- 3000 forint. (T. G.) KISKŐRÖS ÉS KÖRNYÉKE KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSÖ*ISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Előre menekül a Szent Rókus baja Piaci rést láttak a távozó betegek kiszolgálásánál Mindszenty nevét kapta Minden beteg és fillér számít, ez a hozzáállás is szerepet játszik abban, hogy patikát nyit a Szent Rókus Kórház. A Sugovica névvel illetett gyógyszertár a diagnoszti­ka épületének földszintjén műkö­dik majd, az új év első munka­napjától. Ünnepélyes megnyitó­ját azonban már a múlt hónap­ban megtartották.- Először idegenkedve fogad­tuk a gondolatot, majd némi tájé­kozódás után rájöttünk, hogy ezt már milyen sok helyen meglép­ték. Remélem, hogy rövidesen ki­csinek tűnik a gyógyszertár. Első­sorban a kórházból eltávozóknak, hazatérőknek jelenthet biztonsá­got a gyógyszertár működése - fo­galmazott a megnyitón Gergely A főigazgató és a bizottsági elnök László, az önkormányzat egész­ségügyi bizottságának elnöke, praktizáló háziorvos. Tóth Gábor főigazgató főorvos hasonló reményeket fűz az intéz­mény új szolgáltatásához. Kérdé­sünkre elmondta: négy ember­nek ad munkát a patika, mely­nek kialakítására, beindítására közel 10 millió forintot áldoztak. A megnyitón több patikatulajdo­nos is megjelent, ám az elcsípett párbeszédek arra utaltak, hogy a kórházi gyógyszertár valószínű­leg nem a város más részein már működő patikáknak lesz piaci vetélytársa. Arról természetesen a vásárlók döntenek majd, hogy hol, illetve kitől vásárolják meg a gyógyszereket ■ Egymilliót nyertek, mar az év elején képzik a segítőket A megpályázott egymillió forintot nyerte Baja a szociális miniszté­riumtól a Kábítószerügyi Egyez­tető Fórumokra (KEF-ek), illetve a drogprobléma kezelését célzó helyi stratégiák megvalósítására kiirt pályázaton. A bajai KEF egy­millió forintot igényelt, a pályá­zathoz a város százezer forint ön­erőt biztosított. A program része az a tréning, melyet januárban a Magyar Gordon Iskola Egyesület trénerei tartanak a segítőszakma munkatársainak. A pályázat ke­retében rendezték novemberben az Iskolapéldák című, rendhagyó városi értekezletet is, februárban pedig folytatják a kistérségi gyer­mekvédelmi prevenciós konfe­renciasorozatot. ■ R. R. Baján a Gárdonyi és Vitéz utca sarkán lévő zöldterület Mind­szenty József tér lesz a jövőben. Erről egyhangúlag döntött a képviselő-testület. A kezdemé­nyezés Zsigó Róbert nevéhez kötődik, ő indítványozta a név­adást, mellyel egyetértett a kul­turális bizottság, valamint a Köztér Esztétikai Munkacso­port is. A városatyák arról is határoztak, hogy a közterületen szükséges környezetrendezési munkákat végeztesse el a vá­rosháza illetékes irodája. MAGYARORSZÁGI NÉMETEK ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA Időpont: 2010. január 23. Helyszín: MNÁMK (Baja, Duna u. 33. Zene: SCHÜTZ ZENEKAR Svédasztalos vacsora Belépő: 6000,- Ft Jegyelővétel 2010. január 7-től MNÁMK Közművelődés Tel.: 79/520-931/105, 30/488-9189

Next

/
Thumbnails
Contents