Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-20 / 16. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 20., SZERDA SPORT 15 Nagy küzdelemben vesztett a rendező magyar csapat az azeri braziloktól A magyar válogatott 3- 1-es vereséget szenvedett Azerbajdzsántól a hazai rendezésű futsal-Eu- rópa-bajnokság nyitó mérkőzésén. A kaukázusiak brazil származású játékosaiknak köszönhetik a győzelmet, ugyanis mindhárom vendéggólt honosított dél-amerikai szerezte. A Papp László Budapest Sportarénában rendezett találkozón az első félidőre jutottak a gólok. A 2. percben oldalberúgás után Biro Jade lőtte ki mintegy tíz méterről a jobb alsó sarkot, 0-1. Pár perccel később Gyurcsányi Zsolt lőtte a kapu elé a labdát, melybe győri klubtársa, Lódi Tamás tette bele a lábát, 1-1. A13. percben Sergio Luís a földön fekvő magyar kapus fölött szerzett gólt, 1-2. Négy perccel később „Alves De Sousa Edigle- uson” Tóth Szabolcs sikertelen szerelési kísérletét követően gólnak örülhetett, 1 -3. A fordulás után sok, gólt érdemlő helyzete akadt a magyar válogatottnak, de Andrej Tver- jankin, az azeri válogatott kapusa remekül védett, időnként a kapufa is segített neki. ■ Steven Gerrard a Real Madridba szeretne igazolni Az angol média szerint a Real Madridba készül átigazolni StevetrGerrard, a válogatott és az FC Liverpool irányító középpályása. A lépésre azért kívánja rászánni magát, mert klubcsapata válságban van, miután mind a nemzetközi porondon, mind a hazai bajnokságban és kupákban kudarcok sora érte. A szigetországi sportsajtóra hivatkozó jelentésében a madridi Marca internetes oldalán úgy fogalmazott, hogy a jelek szerint elérkezett a váltás ideje: a kiválójátékos sikerekre vágyik, s ehhez a királyi gárda kínálhatja neki a legjobb lehetőséget. Gerrard jelenleg sérült, de gyógyulóban van, bár vele együtt sem tudott túl sok sikert felmutatni ebben a szezonban a Liverpool, mely búcsúzott a Bajnokok Ligájától, a FA Kupától, a Premier League-ben pedig jelenleg csak a hetedik. ■ Csertői nem panaszkodik labdarúgás KTE-„road show”: Dabas után Vásárhelyen játszanak A műkerti műfüves pályát nem használhatják a KTE-Ereco labdarúgói. Csertői Aurél vezetőedző azonban nem panaszkodik, ideálisnak tartja a feltételeket. Borbély Károly Mivel a műkerti műfüves pályát nem használhatják a KTE-Ereco labdarúgói, azt gondolná az ember, hogy nem a legideálisabb körülmények között készül az NB I-es labdarúgó-bajnokság tavaszi folytatására a kecskeméti csapat.- Ideálisak a feltételeink - cáfolt Csertői Aurél vezetőedző. - A múlt héten délelőttönként teremben edzettünk, délután pedig - mivel jó idő volt - tudtunk gyakorolni a füves pályán. Most hétfőtől pedig átjárunk a dabasi műfüvesre edzeni. Ez ugyan egy kicsit macerásabb, mint ha Kecskeméten használhatnánk a műkertvárosi létesítményt, de megoldjuk. Úgy látom, a klub mindent megtesz, hogy legyen normális pályánk a felkészülési időszak alatt. Nemcsak tréningezni járnak át a Pest megyei városba a kecskeméti futballisták, hanem ott játsszák az esztendő első edzőmeccsét is: ma 14 órakor a BKV Előrével csapnak össze Dabason. A „road show” szombaton folytatódik, Hódmezővásárhelyre utazik a Csertői-legénység, az ottani műfüvesen fogadják 13 órakor az Orosházát. Mind a mai, mind a hétvégi találkozó remek alkalom lesz a próbajátékra érkező labdarúgók tesztelésére. Bizonyíthat például a 24 éves szerb támadó középpályás, Bóján Pav- lovics, és a 25 éves horvát védő, Igor Lozo. Mindketten hazájukban futballoznak, előbbi az élvonalban szereplő, jelenleg az utolsó helyen álló Cukaricki Stan- kom, míg utóbbi a második vonalban ötödik Medjimurje Cako- vec játékosa. Lozo 183 centiméter magas, pályafutását a Hajdúk Splitben kezdte, ahol 42 mérkőzésen 6 gólt is szerzett. Képességeiről sokat elmond, hogy 22 alkalommal tagja volt a horvát U21-es válogatottnak. Tehát elképzelhető, hogy Pav- lovics és Lozo lila-fehér mezbe öltözik, míg könnyen lehet, hogy A kameruni csatárt, Mbengono Yannickot visszavárják Debrecenbe, a sorsa a klubvezetőktől függ Yannick leveti a kecskeméti szerelést. A KTE-Ereco legértékesebb labdarúgója három napig a Debrecennél járt próbajátékon.- Minden rendben volt, jól éreztem magam. Az edzéseken az egymás elleni játék során ugyanazon a poszton szerepeltem, mint Kecskeméten: bal oldali támadóként. Gólt ugyan nem sikerült lőnöm, de úgy vettem észre, hogy elégedett velem a szakmai stáb. Úgy váltunk el, hogy visszavárnak. Már csak a két klub vezetőin múlik a megegyezés - mondta a kameruni csatár, aki részt vett egy alapos orvosi kivizsgáláson is, semmi problémát nem találtak nála.- Biztos voltam abban, hogy minden rendben lesz, mivel a KTE-vel néhány nappal a debCsertői: terhelhetők a srácok receni utam előtt átestem egy hasonló kivizsgáláson Budapesten - tette hozzá Yannick.- Janikáról” valóban jó eredményeket küldtek Pestről, de ugyanez elmondható a többiek- ről is. Néhány játékosnak van ugyan kisebb súlyfeleslege, de ez egy hosszú pihenő után érthető. Keményen kell dolgozni, és akkor hamar lemennek a felszedett kilók. A leglényegesebb azonban az, hogy a kondíciójukkal nincs baj, lehet terhelni a srácokat. Az alap tehát megvan ahhoz, hogy jó teljesítményt nyújtsanak egy alapos felkészülés után - mondta Csertői Aurél. A Kalo-MÉH kifizette a tartozást a szövetségnek röplabda A férfi Extraligában szereplő Kalo-MÉH- Kecskeméti SE több anyagi kötelezettségét is teljesítette a szövetséggel szemben. Átutalták a Gong Rádió Magyar Kupa négyes döntőjének licitdíját, valamint a névadó szponzoráció ösz- szegét, illetve a nemzetközi kupaindulás elmulasztásáért kirótt büntetést is. Győznie kell a Sopronnak, reménykedik a Szeged kosárlabda A Pécs után a Sopron és a Szeged is szeretne ott lenni a női Euro- liga legjobb ló csapata közt. Előbbinek a csoportkor mai fordulójában hazai pályán elég legyőznie a vendég Prahát. A Szegednek először is nyernie kellene Brnóban, aztán szurkolni a Fenerbahce-Tarbes és a Szpartak Moszkva- Gdynia-találkozó „szerencsés” kimeneteléért is... Kemény ellenfeleket kapott a győri gárda KÉZILABDA A Győri ETO KC a norvég Larvik, a szlovén Krim Ljubljana és a német HC Leipzig csapatával került egy középdöntős csoportba a női Bajnokok Ligája tegnapi bécsi sorsolásán. Tarolt az Internazionale az olasz szavazáson labdarúgás A Barcelonába igazolt Zlatan Ibrahimovi- csot választották a tavalyi év legjobbjának az olasz bajnokságban. A szavazás a Inter teljes sikerét hozta, mivel Jose Mourinho lett a legjobb vezetőedző, s az év csapata cím is a milánói kék-feketékhez került. A csonka csoportból Ghána jutott tovább Afrika kupa Ghána bejutott az Angolában zajló labda- rúgó-Afrika Kupa negyeddöntőjébe, miután 1 -0-ra legyőzte Burkina Fasót. Ebből a csoportból zárták ki Togót, mely a csapatot szállító busz ellen végrehajtott merénylet után nem állt ki az első mérkőzésén. Michael Dale mar együtt tréningezett a társaival Michael Dale sérülése javul, a héten már együtt készül a csapattal A Kecskeméti KSE élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata hétpontos győzelmet ért el Dombóvár elleni bajnokin. A találkozón nem játszhatott a sérült Michael Dale, de Ronnie Ross is fájós vállal vállalta a meccset. A meccset, ahol kapott a bordái közé egy ütést, a center Bencze Zoltánnak pedig a kézfejére „nyomtak” egy hatalmasat. Jó hír, hogy Dale már együtt készül a csapattal, gyógyulóban van a nyakizomsérülése. Ross ma megy röntgenre a helyi kórházba. Bencze Zoltán túl van a kivizsgáláson, bár fáj a keze, de nem tört el, csak erős zúzódást szenvedett. Ő is készül a szombati, Falco elleni meccsre. ■ Csak a Szatmárnémeti jön Két ezüst és négy bronz a Czagány Károly-tomára a kalocsai birkózómérleg A Budapest Bank Kecskemét élvonalbeli férfi kézilabdacsapata javában készül a jövő hónapban folytatódó bajnokságra és a Magyar Kupa-küzdelmekre. A felkészülés következő állomása holnap lesz, amikor Berta Robiék Balatonfüredre utaznak, ahol 16 óra 30 perctől edzőmérkőzést játszanak a vendéglátó Balaton-parti alakulattal. Jövő héten pedig a kecskemétiek részt vesznek a hazai rendezésű, idén kicsit szerényre sikeredett II. Czagány Károly-emléktornán. Skaliczki László együttese a felkészülési időszak következő állomásaként játszik január 26- án, kedden a Messzi István Sportcsarnokban sorra kerülő „nemzetközi tornán”, melynek keretében egy mérkőzést vív az erdélyi Szatmárnémeti csapatával. A kupára több csapatot is meghívtak, de csak a szatmárnémetiek fogadták el a meghívást, a többieknek nem volt megfelelő az időpont. A17 órakor kezdődő felnőtt-találkozó előtt 15 órától gyermekéi serdülőmérkőzésekkel is emlékeznek Czagány Károlyra, a kiváló edzőre, valamint a felnőttmérkőzés szünetében szivacs- labda-bemutatót . tartanak a legkisebbek. A két felnőttgárda másnap, 27-én, szerdán is játszik egymással 15 óra 30 perctől egy edzőmérkőzést. A mérkőzésekre a belépés ingyenes. ■ A Kalocsai SE-Fűszerpaprika Zrt. birkózószakosztályát nyolcán képviselték az érdi kötöttfogású válogató rangsorversenyen. Ifjúsági korcsoportban Greksa Máté ezüstérmet szerzett, Bagó Tibor az ötödik lett (mindkettő 76 kg), míg Daszkel Szabolcs (53 kg) a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A serdülők között Hamzók Márk (59 kg) második helyezést ért el. Diák- és gyermekversenyben három bronzérmesük lett a kalocsaiaknak: előbbi korcsoportban Elekes Emese (37 kg), utóbbiban Horváth Márkó (38 kg) és Rigó Ervin (42 kg) örülhetett a harmadik helynek. A szintén a gyermekek között induló Búcsú Péter (38 kg) ötödik helyet szerzett. ■ Horváth Márkó (jobb szélen) a dobogó harmadik fokán