Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-20 / 16. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 20., SZERDA Sok, börtön elől menekülő elítéltet is keresnek a rendőrök Utcára kerülnek a piaci kofák riport Fagynak, hónak nem lehet kitenni a vágott virágot, bezárunk ► Folytatás az 1. oldalról A megyei körözöttek cselekményei kimerítik szinte az egész büntető törvénykönyvet., Akadnak közöttük több tízmilliós ienyúlásokkal gyanúsított csalók, verekedés, garázdaság miatt keresettek, illetve olyanok is, akik nem fizették gyermekük tartásdíját. Érdekesség egyébként, hogy az Andorrán elfogott Farkas Péter birkózó olimpiai bajnoknak Tasson, egy barátjánál volt bejelentett lakcíme, így ellene a körözést a kunszentmiklósi kapitányság adta ki. Laczkó Ildikó elmondta: á helyi rendőrök a médiában gyakran hangoztatott adatgyűjtéssel segítették a kendertermesztő üldözését. Hogy pontosan mit takar az adatgyűjtés, arról nem szívesen beszélnek a zsaruk. Persze nem hangzik meglepetésként, hogy kikérdezik például a körözött személy lakókörnyezetét, barátait, ismerőseit, rokonait. Aztán ellenőrzik a bűnöző lehetséges tartózkodási helyeit, az általa esetlegesen látogatott szórakozóhelyeket, érdeklődnek a hivataloknál, más hatóságoknál, egészségügyi intézményeknél. Ha érkezik egy füles, hogy valahol láttak egy körözött bűnözőt, azonnal értesítik a helyi járőröket is, hogy szükség esetén felismerjék az illetőt. Laczkó Ildikó szerint egyébként az esetek harmadában éppen^ járőröknek köszönhető az elfogás. Ha igazi, veszélyes nehézfiúról van szó, aki támadólag is felléphet, akkor kommandósokat is bevetnek az akcióban. Megyei a top 100-ason A 47 ÉVES MUSICZ JÁNOS ellen jelenleg 3 körözés hatályos. A kb. 161-165 cm magas, zömök testalkatú férfi álneve: Ruszó Gábor, gúnyneve: Örkényi Jani. Több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt keresi a megyei rendőrfőkapitányság. A gombát, savanyúságot, primőrt és élő virágot árusítók örülnek legkevésbé annak,hogy jövő hétfőtől zárva lesz a kecskeméti nagypiac csarnoka. Az épületet felújítják, február végéig csak a szabadtéri standokon lehet árusítani. A hentes- és virágüzletek zöme ideiglenesen bezár, az eladóknak szabadsággal telik a február.- Közeleg a Valentin-nap, a jelesebb névnapok, a virágosoknak szezon a február, és minden nap ráfizetés, amikor nem tudunk árulni - taglalja a virágárusok helyzetét dr. Pölösné Szíjártó Edit bolttulajdonos.- Fagynak, hónak nem lehet kitenni a vágott virágot, rá vagyunk kényszerítve, hogy bezárjunk. Februárra legalább bérleti díjat nem kell fizetnünk. Úgy próbáljuk kompenzálni a kiesést, hogy a felújítás után este hatig nyitva leszünk.- A ballagás utáni nyári szezon a holtidény a piacon, szerencsésebb lett volna akkor bezárni a csarnokot - ad hangot véleményének Kis lános virágkereskedő. - Felajánlották, hogy a főbejárat zárt terében árulhatnánk, de a nagy hidegben ott is minden megfagy. Sök standos és üzletbérlő abban egyetért, hogy nagyon is szükség van a korszerűsítésre, főleg a csarnok illemhelyeit tartják gyalázatosnak.- Ráfér a felújítás, nem megyeszékhelyhez illő a piac jelenlegi arculata. Elég végignézni a kopott asztalokon, de a szálló por, a kosz sem tesz jót az élelmiszernek- mondja a hűtőpult mögül Jurászik Ferenc hentes. - Huszonhat éve visszük boltunkat, lehetőségeinkhez mérten csinosítjuk, ideje, hogy a Csarnok is megszéNem megye- székhelyhez méltó a piac jelenlegi arculata. A héten több helyen olcsóbban kínálják a hentesárut, hogy semmi romlandó ne maradjon a kereskedők nyakán. A szabad ég alatt füstöltfélét sem lehet árulA primőr a legérzékenyebb a hidegre, sem pedig önmagát nem teszi ki a téti zimankónak. ni. Ami a készletből megmarad, visszaadják a beszállítóknak. Az alkalmazottak inkább szeretnének nyáron szabadságra menni, most viszont kénytelenek lesznek februárban „pihenni”. Házi tejet a piac főbejáratánál lehet vásárolni hétfőtől, illetve a Budai utca felőli üzletsoron, - Az ablakon át fogjuk kiszolgálni a vevőket. Majd elválik, hogy’ fog működni, mi örülünk, hogy nem kell teljesen leállni - vélekedik id. Kollár Imre tejstandos. A fagyérzékeny zöldségfélét, gombát értékesítők csak akkor mennek a kinti standokra, ha nem lesznek nagy mínuszok. A zöldséget, almát, babot áruló ErTejet továbbra is lehet kapni A csarnokot nem lehetett két ütemben felújítani A piacon áruló őstermelők és vállalkozók által felvetett kérdésekkel megkerestük Kun Istvánt, a Piac- és Vásárigazgatóság vezetőjét. Szerinte nem lesz olyan hideg az időjárás, hogy ne lehetne a szabadtéri piacon árusítani, ahol egyébként mindenkinek helyet biztosít a piacvezetés. A savanyúságot árusítók az első asztalsoron kapnak helyet, hogy minél közelebb legyenek az autókban tárolt árukészlethez. Tejet, gombát, virágot a piac főbejáratánál lehet majd kapni.- a felújítást nem lehet úgy elvégezni, hogy közben üzemel a csarnok, ebbe a kivitelező se ment volna bele, valamint higiéniai szempontból sem lehet élelmiszert árusítani ott, ahol porral, kosszal járó belsőépítészeti munkálatokat végeznek - szögezte le a piac vezetője.- A kivitelező beleegyezett, hogy az oldalsó üzleteket megközelíthetik a csarnok felől a boltosok, ezért a Budai utcára nyíló ablakokból lehet árusítani, az ott működő büfét sem kell bezárni. szívesen szigeteltetnék a csarnokot, ellátnák álmennyezettel, légkondicionálóval, korszerűsítenék az üzletportálokat, a rendelkezésre álló pénzkeretből azonban minderre nem futja. Popovics Zsuzsanna zsike néni hetvenéves elmúlt, gyerekei nem engedik az utcára, mondván: egy megfázás nem ér annyit. Vevője, Földi Lászlóné nem érti, miért van szükség a csarnok teljes leállására. - Nem lehet lezárni a piac egyik felét, majd a másikat, és két részletben kifesteni, felújítani? - veti fel Margitka.- A felújítás során semmi olyat nem végeznek, ami mellett ne működhetne legalább az oldalsó üzletsor. Nem szigetelnek például, ami pedig sokkal fontosabb lenne, mint a felújítási terveken látott színes molinó - ad hangot véleményének Bánné Bende Ágnes vállalkozó. - A termelők, kereskedők tartják fenn a piacot a megfizetett bérleti díjakból, mégsem tartotta fontosnak a piacvezetés, hogy egyáltalán szóba álljon velük ebben a kérdésben, csak kész tények elé állítottak bennünket. A savanyúságárusok is azt sérelmezik, miért csak decemberben kaptak hírt a leállásról.- Ha tudjuk előre, eleve kevesebb készletet savanyítunk - há- borog Kiss Ferencné, aki a hatvanas évek végén árult utoljára szabad ég alatt. - Bele is fagyott a káposzta a fahordóba, az akkori fagyoskodástól fájnak most az ízületeim. Nem hagyhatunk fel az árulással, nálunk a tél a főszezon. Úgy tervezzük, a fiammal kétóránként váltjuk egymást, a gumikesztyű alá pedig meleg kesztyűt húzunk, hogy elviseljük a hideget az utcán. U’NÉZŐPONTB. OLDAL Éva nem megy az utcára. Sem áruját, HIRDETÉS Keressük a 2009. év Álompárját! Egy wellnesshétvégét nyerhetnek a Baon.hu új játékán azok az ifjú házasok, akik az elmúlt évben mondták ki a boldogító igent. Csak annyit kell tenniük, hogy január 31-éig feltöltik a hírportálra fotóikat, melyekre február 1-jétől február 14-éig, Valentin napjáig lehet szavazni. Az a pár, amelyik a legtöbb voksot kapja a szimpátiaszavazáson, elnyeri a 2009. év Álompárja címet, ezzel együtt egy álomhétvégét a bajai Duna Wellness Hotelben. Részletek a baon.hu-n Bács-Kiskun megyei ONLINE