Petőfi Népe, 2010. január (65. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-14 / 11. szám
2 PETŐFI NÉPE - 2010. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Kisközségek hévizes álmai hőforrások Az év közepe táján mutatják be a tervrajzokat Törtei határában szabadon csordogál a termálvíz. Jó évtizede már, hogy szabadstranddá alakult a tocsogó. Nyolc tonna veszélyes hulladék a telephelyen Több mint 8 tonna veszélyes és 87 tonna nem veszélyes hulladékot tárolt engedély nélkül telephelyén egy kecskeméti cég. A városi ügyészség a napokban vádat emelt a társaság ügyvezetője ellen. A vádirat szerint a cég már 2004-től engedély nélkül végezte a hulladékkezelési tevékenységet, melynek során veszélyes és nem veszélyes hulladékot egyaránt felvásárolt. Az Alsó-Tisza- vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2008-ban ellenőrzést tartott a kft. telephelyén, melynek során összesen több mint nyolc tonna veszélyes hulladékot - motor- és kenőolajat, csomagolóanyagot, gépjárműalkatrészt, elektromos berendezéseket -, illetve 87 tonna, szintén engedély nélkül gyűjtött nem veszélyes hulladékot találtak. A társaság egyébként a felügyelőségtől tavaly már engedélyt kapott a nem veszélyes hulladékok begyűjtésére. A cég vezetője ellen a Kecskeméti Városi Ügyészség folytatólagosan, veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat, az ügyet a városi bíróság tárgyalja majd. ■ H. I. Játszóterük, szép palijuk lesz, és útépítésre is jut Mintegy százmillió forintpályázati pénzt költhet a falu szépítésére Csemő önkormányzata. A község központjába játszótér kerülhet, parkolókat és egy sétányt építhetnek, ami mellé a magyar- országi virágfajtákat sorakoztatják fel a virágos faluba látogatók legnagyobb örömére. Csak erre ötvenmillió forint központi támogatást kaptak. Csemő-Zöldhalomban található a település gazdag helytörténeti gyűjteménye. Azt beköltöztetik a falu központjába köszönhetően annak, hogy az áthelyezés költségeire is nyertek pályázati forrást. A dűlőutak rendbetételére ugyancsak kaptak pénzt. A 4. dűlő útját ötvenmillió forintból burkolják másfél kilométer szakaszon. ■ Miklay J. A Mercedes-gyár és a majdani M8-as életre kelthet régóta szunnyadó terveket. Legalábbis ebben reménykednek a Kecskeméthez Rö£éli kistelepüléseken. Miklay Jenő Kocséron nincs kétség afelől, hogy a kecskeméti nagyberuházás és a tervezett sztráda értékelte fel a község termálvizét. Decemberben ugyanis egy svéd építészcsoport megállapodott a faluházával egy négycsillagos well- ness-szálloda tervezéséről. A műszakiak meghagyták, hogy a dokumentációt várhatóan az év közepe táján mutatják be az önkormányzatnak a döntést elősegítendő: akarják-e az építkezést, s ha igen, akkor milyen arányban hajlandók beszállni a beruházásba. Ha megegyeznek a felek az építkezésről, a termálvíz hasznosításához fűződő, évtizedek óta dédelgetett ábrándok válhatnak valóra Kocséron. A falubelieknek több mint ötven éve van bizonyosságuk a 40-55 fokos termálvízkincsről. A falu határában 1957-ben fúrt kút ugyan eltömődött, de a hévízföldtani szakvélemény szerint a község területén bárhol biztonsággal fúrható termálvizet adó kút. Úgy tűnik, mintha a kocséri forrásvíz feltárása, hasznosítása a kecskeméti Mercedes-gyár építésével, valamint az M8-as megépülésének lehetőségével vált volna érdekessé.- E két beruházás Kocsért igen előnyös helyzetbe hozhatja, egyrészt a kecskeméti közelség miatt, másfelől a sztráda tervezett nyomvonala a falu alatt halad, X GVORSSZAVAZAS ®Ön eljár wellnessezni? Szavazzon honlapunkon / ma 16 óráig: BA0N.hu ^ A szavazás eredményét a következő lapszámunkban közöljük. amire szintén a közelben csatlakoztatnák a 44-es utat. Több lehetséges befektető érdeklődött. Akikkel azóta komolyan együttműködünk, feltehetően egy kistérségi turisztikai láncba képzelik Kőcsert Igaz, részletesen még nem beszéltek terveikről, csak következtetünk abból, hogy állítólag Kecskeméten is hozzáfognák hasonló építkezéshez. A közelben egyébként egy kisvállalkozás már hozzá is látott falusi vendéglátóhely kialakítására. Az is ésszerűnek tűnik, hiszen itt sok a kirándulásra alkalmas természetvédelmi terület, viszont húsz-harminc kilométeres körzetben nincs egy valamire való szálloda - beszélt az előkészületek eddigi állásáról Bodnár András polgármester. Törteién ugyancsak régi terv a falu határában csordogáló hőforrás hasznosítása. Néhány éve, amikor magánemberek megvásárolták az önkormányzattól a forrás körüli tíz hektár területet, felcsillant a remény. Ám az új tulajdonosok a pihenőparkkal, az üdülőfaluval csak a műszaki rajzig jutottak el, időközben lemondtak a beruházásról. A szabadtéri tocsogóval azonban nagyon kellene kezdeni valamit, mert nyáridőben éjszakai vendégsége sok kellemetlenséget okoz a környéken. Randalíroznak, a bűnözés melegágya a forrás környéke. A községi önkormányzatnak nem sok lehetősége van a rend- teremtésre, mert magánterületen buzog a forrás. Czeróczki János polgármester tavaly elmondta: gondolkodtak a víz lefojtásá- ról, de úgy találták, hogy az kockázatos, mert nem biztos, hogy később újra feltárható.- Ismét kapcsolatba léptünk a tulajdonosokkal, de most már az ingatlan visszavásárlásáról beszélünk. Ha ismét birtokba jutunk, újból tárgyalnánk a hasznosításról más lehetséges befektetőkkel. Magunk is kézbe vennénk a fejlesztést, de több százmilliós építkezést nem tudna vállalni a községi költségvetés - mondta Czeróczki János. Km I; QH Juhtolvajokat kaptak el a bajai rendőrök érsekhalma A bajai rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 25 és egy 27 éves érsekhalmi férfit, akik valamikor tavaly ősszel-télen húsz juhot elloptak egy Érsekhalma és Nemesnádudvar között legeltetett nyájból, a sértettnek ezzel 600 ezer forintnyi kárt okozva. (H. I.) Kisdiákok Liechtensteinben Kecskemét Háromhetes liechtensteini utazáson vesz részt kecskeméti általános iskolások egy csoportja. A Máltai Szeretetszolgálat és a liechtensteini Vöröskereszt többéves múltra visszatekintő együttműködésének keretében utaztak el a gyerekek. Idén a belvárosi, a Kálmán Lajos és a Corvina-iskolából kerültek ki az utasok. A liechtensteini nagyhercegnő egy napra vendégül látja a gyerekeket. A diákcsapattal utazott pedagógus, teológus, szociális munkás, valamint egy tolmács is. (P. Zs.) Háromszáz liter olajat is elvittek kecskémét Egy géptároló műhelyből elloptak hét akkumulátort, egy kombájnadapter kardántengelyét, valamint 300 liter gázolajat. A kár 445 ezer forint. (M. Gy.) Madarat fotósáról ismernek meg KISKUNFÉLEGYHÁZA Madár- fotósok alkotásait várja a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület helyi csoportja. Mint megtudtuk, A madárbarát Magyarországért program keretében korhatár nélkül bárki jelentkezhet a Kiskunfélegyházi kistérség területéről a hónap végéig. A madaras képeket a városi könyvtárban állítják majd ki februárban. (P. Zs.) További hírek a BA0N.hll hírportálon RAKTÁRI KÉSZLETRŐL FOLYAMATOSAN matmmki lemez és alumíniumtartozékok - méretre szabva is - kedvező áron kaphatók. Kecskemét, Zsigmond u. 103. « 30/9639-973 www.pozsar.net info@pozsar.net HIRDETÉS Nem Kem-kabaré a taxisok élete fuvardíj Kivárnak a drágítással az igencsak árérzékeny piacon ► Folytatás az 1. oldalról A kiskunmajsai Szívós István huszonegy éve kezdte a szakmát, az 55 200 forintos nyugdíját próbálja kiegészíteni a taxizásból. Már régóta 150 forint az alapdíja, de a településen belül fix összegért is vállal fuvarokat. A vállalkozót egy kávézóban értük el, ahol napi rendszerességgel olvassa a Petőfi Népét. Mint mondja: belefér az idejébe, nincs olyan sok hívása, hogy ne érjen rá kávézni és olvasgatni.- Sajnos manapság alig akad fuvar, az már jó napnak számít, amikor 30 kilométert megyek. Reggelente van néhány kisiskolás, aki távolabb lakik az iskolától, vagy néhány idős, akit orvosSzívós István 21 éve taxizik hoz kell vinni, de napközben már ritkán hívnak. Naponta vagy tízszer kimegyek a vasútállomásra, ám jó ha egy utas akad. Régebben, míg nem álltak munkába a tanyagondnokok, több megrendelés volt a külterületekről is, vagy piaci napokon többen hívtak, de ezek a fuvarok szinte teljesen megszűntek - mondta el a 63 éves vállalkozó, akit városszerte mindenki csak „a taxis Pista bácsidként ismer. Baján a taxisok döntő többsége a Súgó Taxi lógója alatt dolgozik, tizenhat autó tartozik a társasághoz. Maradnak másfél éve változtatott áraiknál. Kilométerenként 250 forintért viszik az utast. Borza Lajos szerint a forgalom nagyot esett, nem gondolhatnak emelésre. Az év végi hónapokhoz képest 30 százalékkal kevesebb a munkájuk.- A január egyébként mindig nagyon gyenge, így van ez évtizedek óta. Ez a mostani forgalom viszont gyalázatos. Talán tavasszal javul a helyzet, és akkor újragondolhatjuk a tarifákat is - összegzi tapasztalatait Borza. Kiskunfélegyházán a Kiskun Taxi fogja össze a taxisokat. Tóth László, Benkó János és Hevér Antal a városközpontban lévő droszton vár fuvarra. Azt mondják: kicsi a város, nem érdemes emelni, mert akkor még annyi kuncsaftjuk sem lesz, mint eddig. Továbbra is tavalyi áron számláznak. Egy újabb benzináremelésig. ■ Munkatársainktól