Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-04 / 284. szám
12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS PETŐFI NEPE - 2009. DECEMBER 4„ PENTEK EMLÉKEZÉS GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR KUTI BELANE Kiss Mária halálának 7. évfordulójára. „Drága feleségem, kedves édesanyánk, nagymamánk! Nagyon fáj, hogy oly hirtelen itt hagytál bennünket. Azóta üres a ház; csak kedves, fájdalmas mosolyodra, jó telkedre, szerető szívedre emlékezünk, amíg élünk." „Nincs már holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendben, szívetekben élek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesapánk, nagypapánk, öcsém MÉSZÁROS MIHÁLY kecskeméti lakos, súlyos betegség és sok szenvedés után, életének 63. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 7-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti w . Köztemetőben. y/ A gyászoló családja és testvére. „A szeretet a leghatalmasabb erő a világon, és mégis a legalázatosabb" (Mahatma Gandhi) Szomorű szívvel tudatjuk, hogy Dr. HARAJKA ISTVÁNNÉ szül. Czakó Éva 2009. november 20. napján elhunyt. Bűcsűztatása 2009. december 7. napján, 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászolják: szerető gyermekei és családja. — GYASZHIR GYÁSZHÍR gyászhír ■ GYÁSZHÍR „A te szíved már nem fáj, a miénk vérzik, a fájdalmat az élők érzik. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJAGOS ISTVÁNNÉ Berényi Teréz kecskeméti lakos, 87 éves korában csendesen elhunyt. Temetése december 8-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik APRÓ FERENCNÉ Nagy Mária Terézia temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Él ■>/ GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY JÓZSEF Kecskemét, Horváth Döme krt. 2. szám alatti lakos, 57 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása december 8- án, 11 órakor lesz Kecskeméten, a Barátok templomában. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. „Elrabolt tőlünk a hirtelen halál. Elmentél, el sem búcsúztál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem, Édesanyám, leányunk, testvérem, sógornőnk, nagymamám, munkatársunk SZATMÁRI JÁNOSNÉ Szabó Klára a kecskeméti Okmányiroda egykori dolgozója, életének 53. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2009. december 8-án, 9.45 órakor római katolikus szertartás szerint kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik Id. KÁRPÁTI IVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. % GYASZHIR Mély fájdalommal T tudatjuk, hogy ZSIGMOND RUDOLFNÉ ( Horváth Ilona életének 85. évében elhunyt. Utolsó útjára szűk családi : I körben kísértük. Gyászoló szerettei. „Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKACS ISTVÁN szentkirályi lakos, 64 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2009. 12. 07-én, 14.00 órakor lesz a szentkirályi temetőben. A gyászoló család. "í Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk özv. MOLNÁRFI TAMÁSNÉ sz.: Vörös Erzsébet türelemmel viselt hosszú szenvedés után, 89. éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni bűcsűztatása 2009. december 8-jín (kedden), 14.00 órakor, katolikus szertartás szerint lesz a bajai Rókus temetőben. Gyászmise: 13.30-kor. Gyászoló család. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. JÓZSA ISTVÁN orgoványi lakos, 90. életévében, december 2-án csendesen elhunyt. Temetése 2009. december 5-én, szombaton az orgoványi református temetőben lesz. A gyászoló család. GYASZHIR Jézusomnak szívén megnyugodni jó. Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy SZABÓ IMRE 83 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága szerettünket 2009. december 7-én, 13 órakor kísérjük utolsó útjára a helvéciai temetőben. Nyugodjék békében! A gyászoló család. V 1 GYASZHIR Jézusomnak szívén megnyugodni jó. “ Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik tisztelték és szerették, hogy SZABÓ IMRÉNÉ Kozma Franciska 74 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Drága szerettünket 2009. december 7-én, 13 órakor kísérjük utolsó útjára a helvéciai temetőben. Nyugodjék békében! A gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNET- NYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS- FELVEVŐ HELYEIN TEMETKEZÉS Ügyfélszolgálati irodák: Kecskemét, Béke fasor 71/A (köztemető főbejáratán belül) Tel.: 76/498-329 Csongrádi u. 3. Tel.: 76/481-319 Ügyelet 0-24 óráig 30/65-56-321 | A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓj! ií^[d)í^!33^B INGATLAN BÉRLEMÉNY www.panoramaingatlan.hu 20/77-37-305.-------------------------------------------------------------------------------»1058343* www.stopingatlan.hu ;------------------------------------------------------------------------------»1063455* * Dunatetétlenen 3 szobás jó állapotú családi ház konvektoros fűtéssel, nagy telekkel, melléképületekkel eladó. 20/9890-454.-------------------------------------------------------------------------------»1064439* EL ADÓ a belvárosban kertes családi ház, vállalkozásra is alkalmas: irodának és raktárnak. Tel.: 20/9422-926-------------------------------------------------------------------------------»1064388* ELADÓ Kmét, Temes téri tetőteres családi ház. Ár: 36 M Ft, 20/5775-156, 20/801-2860.-------------------------------------------------------------------------------»1064265* ELADÓ tulajtól Kmét, Hunyadiváros 100 m2 cs. ház, dupla garázzsal, nagy melléképülettel, vállalkozásra is alkalmas 70/5544-126-------------------------------------------------------------------------------»1029791* HETÉNYEGYHÁZA 2008-as, am. tip. cs.ház 2 szoba+nappali eladó. 29,7 M Ft. 70/365- 9053-------------------- »1064342* KE CSKEMÉT, Petöfiváros elején eladó 3 éves, kétszintes ikerház 95 m2-es része, nappali + 3 szoba gardrób, szintenként fürdő, WC, 15 m2- es fedett terasz szép kerttel, garázzsal, csendes utcában: 27 M Ft, 20/3388-822.------------------------------------------------------------------------------*1053419* KE CSKEMÉTEN 110 m2-es cs. ház tulajdonostól eladó. 30/599-3644. Ár: 23 M Ft-------------------------------------------------------------------------------»1047538* KMÉT Belvárosban 120 nm 3 szintes 5 szobás gázfűtéses családi ház 207 nm telken eladó. 23 M 20/593-3579-------------------------------------------------------------------------------»1064502* KMÉT, Nyíri úti nyugdíjasházban 1,5 szobás lakás eladó. 30/9788-480, 76/505-041.-------------------------------------------------------------------------------*1064208* IAKITELEK központjában 90 nm 3 szobás + nappali, ebédlővel családi ház 900 nm telken eladó. Azonnal költözhető. 5,5 M 20/593- 3579----------------------------- »1064582* NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4904. —----------—-----------------------------------------------------• 1063106* SÜ RGŐSEN eladó belvároshoz közeli 1,5 szobás, fszt-i, gázos lakás: 5,7 M. Érdeklődni: 30/932-2470-------------------------------------------------------------------------------»1063525* ÚRIHEGYI 7000 m2 terület eladó 20/9588- 298-------------------------------------------------------------------------------*1064463* * Forgalmas helyen üzlethelyiség bérleti joga átadó Kecskeméten. 30/249-52-35.-------------------- »1064449* KE CSKEMÉT, Kerkápoly u.-i kollégiumtól 50 m-re, melegkonyhás étterem bérleti joga átadó, teljes berendezése eladó. Bejáratott me- nüztetés! 20/263-82-10.-------------------------------------------------------------------------------»1060009* KECSKEMÉTEN presszó kiadó. 30/812*8729.------------------------------------------------------------------------------»1064560* KM ÉTEN presszó bérbe adó. 20/355-2457.-------------------------------------------------------------------------------»1004230* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Lánchíd u.-i 2 szobás, bútorozott, hőfokszabályzós lakás kiadó. 40 E Ft+rezsi+1 havi kaució, 20/9-289-349,---------------------------;--------------------------------------------------»1056989* 8 KE CSKEMÉTEN 2 szobás, bútorozott újszerű lakás a Baumax-nál kiadó. 30/55-19-373.-----------------------------------------------------------------------------»1056054* KI ADÓ a belvárosban 1 szoba összkomfortos különbejáratú albérleti lakás: iroda és raktár- helyiségnek is alkalmas. 20/9422-926.-----------------------------------------------------------------------------»1064388* KM ÉT, Széchenyivérosi 1 szobás fütéskorsze- rüsített lakás kiadó. 30 E Ft/hó+rezsi+1 hó kaució. 06-30/283-0352.-------------------------------------------------------------------------------*1062261* KMÉTI 2 szobás lakás kiadó, 20/570-64-15-------------------------------------------------------------------------------»1064368* 8MINIGARZ0N bútorozva 1 főnek kiadó Kméten, 24 E+rezsi+1 hó kaució. 30/363-23- 37.-------------------------------------------------------------------------------»1064203* SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 szobás, bútorozott lakás hosszú távra kiadó. 20/331-2485.-----------------------------------------------------------------------------»1064504* 1 SZOBÁS albérlet kiadó, garázs eladó, vagy kiadó. 76/708-876,---------------------------------------------------------------------------—»1064568* JÁ RMŰ_________ AD ÁS-VÉTEL, bizományos. www.kismobil.hu-------------------------------------------------------------------------------> 1058541 • AR0 hobby célra eladó. T: 30/326-8516-------------------------------------------------------------------------------«1064474* »MERCEDES C230 B 2005. eladó. 30/9780-153.-------------------------------------------------------------------------------*1064211* TOYOTA Hiace 2002. évj.' eladó vagy szgk-ra cserélhető. 30/5477-307------------------------------------------------------------------------------»1064496* UTÁNFUTÓ, TRÉLER KÖLCSÖNZÉS! 30/2181- 483.---------»1064322* GÉPEK HÁROMFEJES Lajta eke, MTZ-re való körbálarakó villa, nagyteljesítményű terménydaráló kardánhajtásos eladó, jószágcsere érdekel. 20/916-71-81.---------------------------------------------------------------------------->1064546* KE RETÁLLVÁNY, lakókonténer, téglavágógép, 800-as szalagfűrészgép eladó. 70/364*0324.-------------------------------------------------------------------------------»1063576* LANDINI MYTHOS 100 bontott traktort keresek. 20/589-6695-------------------------------------------------------------------------------»1063149* MTZ 50-es, SZALAGFŰRÉSZ 600-as eladó. Érd: 30/505-2251-------------------------------------------------------------------------------*1064459* MTZ-80-82, JUMZ-65 traktorokat, E0-26-21 és BH-025 tolólapos árokásót veszek bármilyen állapotban. 30/99-88-777,----------- —;---------------—-------------------------------------»1054769* » M ŰTRÁGYASZÓRÓ, 1000 l-es vegyszerező, 3-4-5-ös váltvaforgatós eke, 3 m-es gabonabetőgép, 2 m-es félig függesztett tárcsa, 3-4 m-es Gruber, 2,8 m-es kombinátor, burgonyaszedő eladó. Érdeklődni: 30/985- 8658.-------------------------------------------------------------------------------»1064159* » MVE esztergagép, Support maróval, gömb* esztergáiéval eladó. 20/4-553-725.-------------------------------------------------------------------------------»1064273* 12 LEVELES tárcsa újszerű, 3,3 kombinátor eladó. 20/5-455-324.-------------------------------------------------------------------------------»1060715* 8 4 SOROS kukoricaadapter eladó. 30/393- 5173--------------------------------------------■----------------------------------»1063676* 8 82 5x20-as kerekek és gyűrűs henger eladó. 20/9669-913.-------------------------------------------------------------------------------*1064432* ÁLLÁST KÍNÁL A BÁCS-ZÖLDÉRT Zrt., Kecskemét-Borbási munkahelyre villanyszerelő végzettséggel, gépkezelő-karbantartó feladatkörbe munka- vállalót keres. Jelentkezés: 30-958-4872, Gaál György.-----------------------------------------------------------------------------»1064409* A BÁCS-ZÖLDÉRT Zrt. min. középfokú végzettséggel, külkereskedelmi ügyintéző feladatkörbe, románul jól beszélő munkavállalót keres. Bérezés: egyedi megállapodás szerint Fényképes önéletrajzot az export@bacs-zolderthu címre kérjük. Jelentkezés: 2009. dec. 31-ig.----------------------------------------------------------------------------»1064530* ÁL LÁSAJÁNLAT Izsák és környékén. Végzettség és kor nem feltétel. Jelentkezni hétköznap 10- 15 óráig. Tel.: 70/615-34-22, 70/984-13-74, 30/473-56-59 Akuna Hu Kft.-------------------------------------------------------------------------------»1064570* BETANÍTOTT munkásokat több műszakos munkarendbe azonnali belépéssel felveszünk Kiskunfélegyházára, jó kereseti lehetőséggel. Szállás-útiköltség hozzájárulást biztosítunk. Érdeklődni lehet a 30/852-3535-ös telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------------*1064323* A Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Műszaki Csoportja 2009. december 16-i kezdéssel felvételre keres villanyszerelő szakmunkást. Bérezés: kjt. szerint. Elvárások: középiskolai/szakközépiskolai érettségi, épületvillamosság, villamos gépek és berendezések szerelése, karbantartása terén szerzett min. 5 éves gyakorlat. A pályázatok beérkezési ideje: 2009. december 10. Cím: KF GAMF Kar Dékáni Hivatal, 6000 Kecskemét, Izsáki út 10. A további feltételekről érdeklődni a 20/356-0153-as számon lehet, | hétköznapokon 8-15 óra között. *1 FÉNYTERÁPIÁS gyógycentrumba keresünk Kecskemétre fizioterápiás szakasszisztens vagy gyógymasször végzettségű alkalmazottat. Fényképes önéletrajzokat várunk a kecskemét@sensolite.hu e-mail címre.-------------------------------------------------------------------------------*1103979* KE CSKEMÉTI elektronikai cég keres termelési asszisztenst. Feltételek: tárgyaló szintű angol nyelvtudás, két műszakos munkarend vállalása, jó adminisztrációs készség, Word, Excel, Outlook használata. Érd.: 8:00-15:00 között 30/629-5317-------------------------------------------—------------------- ■■ »1064576* PI ZZAFUTÁRT felveszek gk-val. 70/286-2400-------------------------------------------------------------------------------»1064520* ADÁSVÉTEL AKÁC tűzifa 8500 Ft szállítva. 20/490*7000-------------------------------------------------------------------------------»1064492* ELEK húsdaráló, 22-es, 380-as, 77/482-263-------------------------------------------------------------------------------»1064441* 8 Fekete fenyő eladó. 20/9750-654.-------------------------------------------------------------------------------»1064344* 8 Keményfa tűzifa nagy tételben eladó. 1500 Ft/q. 20/229-2795.-----------------------:------------------------------------------------------*1063323* LA J0SMIZSÉN akác-, tölgytűzifa kuglizva, hasítva 1800 Ft-tól. 25 km-ig díjtalan szállítással. T.: 20/491-64-04.-------------------------------------------------------------------------------*1064508* NŐI hajat veszek! Le is vágom! Házhoz megyek! Tel: 74/445-279.----------------------------------------------------------—---------------»1062299* SA LGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 30/583-5001,30/455- 6432. —;------------------------------------------------------------------------»1059741* SZÁRAZ tölgy és bükk tűzifa helybeszállítva eladó Nyárlőrincen. 30/9*859*679.-------------------------------------------------------------------------------*1053432* TŰZIFA eladás 11 000 Ft/m\ 1800 Ft/q. Ingyenes házhoz szállítással! 06-20/988-1171. —---------------------;-----------------------------------------------------»1063506* TŰZIFA és akácfa oszlop eladó. 20/2244-593-----------------------------------------------------------------------------»1061262* TŰ ZIFA 7 E Ft/m-től szállítva. 20/509-7308-------------------------------------------------------------------------------»1063401 * VÁGOTT ezüstfenyő 100-180 cm-ig eladó. Ár: 1800 Ft/db. Konténeres ezüst, luc, Duglas fenyőfa 100-150 cm-ig. Ár: 2500 Ft/db. Érd.: 30/4088-031.-------------------------------------------------------------------------------»1064276* 240 E cal. Karborobot kazán, 2500 m fűtéscső, 5 db légbefúvó egyben! 20/312-4672 —-------------------------------------------------------------------------*1064467* ÁLLAT » Bernáthegyi kiskutyák eladók. 30/550- 3174.-------------------------------------------------------------------------------»1064443* 8 ELADÓ 30 db januári ellásű anyabirka, ár: 18 E Ft/db és 25 db jerke toklyó ár: 15 E Ft/db. 06-20/3314*300.----------------- »1064233 8 F ehér húscsirke, kukoricázott, 350 Ft/kg, tojótyúk 450 Ft/db, vörös csirke 380 F^kg, pecsenyekacsa, nagytestű fehér tyúk eladó. O6-2O/287-óó-21..1064521. 8 Fiastehén eladó. Termény és takarmánycsere is érdekel. 20/452-4450.-------------------------------------------------------------------------------»1064547* FT VÁLASZTOTT bika üsző eladó. 30/6008640-------------------------------------------------------------------------------»1064473* HÍZÓ eladó kb. 180 kg. 30/594*6221.-------------------------------------------------------------------------------»1063928* HÍZÓ eladó. 350 Ft/kg. Érd. 76/388-313.-------------------------------------------------------------------------------*1064292* a HÍZÓ és koca eladó. 30/225-8058.-------------------------------------------------------------------------------»1064293* HÍZÓK eladók. Érd.: 06-30/412-6630.-------------------------------------------------------------------------------*1064317* a HÍZÓK, 140 kg körüliek eladók. 76/718939.-------------------------------------------------------------------------------*1063621* Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor • ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 104025Ö6-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 Ft; negyedévre: 6.870 Ft: félévre: 13.740 Ff: egy évre: 27.480 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.