Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-04 / 284. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 4., PÉNTEK 5 MEGYEI KÖRKÉP A famaffiára 18 évet szabtak ki kiskunhalas Természetkárosítás miatt álltak a bíróság elé az erdőirtókat Károkozás: sajnálkozni olcsóbb, mint megadni a pénzt Strómanok nevére vásá­rolt erdőterületeket vá­gott tarra az a társaság, melynek vezetőit tegnap - nem jogerősen - bör­tönre ítéltek. megkötése után, még mielőtt a földhivatalba bekerültek volna a szerződések, kivágták a fákat. M. József családja a strómanok révén így mintegy 125 hektár er­dőt vásárolt meg, majd a fákat rövid idő alatt kitermelték és ér­tékesítették. Sallay Sándor bíró elmondása szerint a „családi maffia” összesen 123 millió fo­rint eszmei kárt okozott tevé­kenységével, miközben 69 millió forint hasznuk származott a tar­vágásokból. A védett, az Európai Közösség (Nature 2000) oltalma alatt álló területeken néhol olyan pusztí­tást végeztek, hogy már emberi beavatkozással sem állíthatóak helyre a környezeti károk. Tudomásunk sze­rint a mostani az el­ső eset, hogy az illegális fairtást nem lopásnak, hanem termé­szetkárosításnak minősítették. A 51 vádlott ügyében tegnap hirdette ki elsőfokú ítéletét a Kis­kunhalasi Városi Bíróság. (A sok érintett miatt a tárgyalást ezúttal is csak tiszti klub nagytermében lehetett megtartani.) A fakiter­melést végző alkalmi munkavál­lalók legtöbbjét 30 napos, fizikai közmunkára ítélték és a rájuk eső perköltség megfizetésére kö­telezték. Próbaidőre felfüggesz­tett, illetve végrehajtandó bör­tönbüntetést is kiróttak néhány vádlottra, utóbbiak között akad, akinek a korábbi felfüggesztett büntetése is hatályba lép. Öten Tapodi Kálmán Helyrehozhatatlan károkat okoztak az erdőirtók, akiket csak a gátlástalan anyagi ha­szonszerzés vezérelt - indokolta a példásan szigorú ítéletet Sallay Sándor bíró, akinek tanácsa az ügy elsőrendű vádlottjára, M. Józsefre nyolc év, a másodrendű vádlottra, ifj. M. Józsefre hét év, a ■ Két vádlott harmadrendű vád- kezén bilincs lottra, M. Krisztián- csattant, ra pedig három év börtönbüntetést szabott ki. A Duna-Tisza közén kilenc helyszínen - Tompa, Kiskunha­las, Fülöpjakab, Tabdi és Rúzsa környékén - végezték a tarvágá­sokat, néhol kiirtva az őshonos, védett fákat is. A vádirat szerint a kivágott fát számla nélkül ér­tékesítették, így nehéz volt pon­tos értéket meghatározni, de pél­dául egy Tompa melletti erdő­rész eszmei értékét nyolcmillió forintra becsülték. A fakitermeléssel foglalkozó család tagjai - ők az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlott­jai - erdőterületeket vásároltak vagyontalan emberek nevére, majd az adásvételi szerződés A várakozás percei a tárgyalóteremmé alakult tiszti klub nagytermében. Az 51-ből két vádlottat letartóztattak, felmentést kaptak a vádak alól. Információnk szerint az ügy gyanúsítottjai közül hárman még szökésben vannak, egy ter­helt pedig az eljárás ideje alatt el­halálozott. Az ügyész súlyosbításért, míg a védelem enyhítésért és a jogi minősítés megváltoztatásá­ért fellebbezett az ügy első-, má­sod-, és harmadrendű vádlottja esetében. Többen felmentésü­ket kérték a vádak alól. Az íté­letek így az ő esetükben még nem jogerősek, de a bíróság el­rendelte az első-és másodrendű vádlott - apa és fia - előzetes le­tartóztatását. Őrizetve vett, csalással és egyéb bűncselekmények elkövetésével gyanúsított ügyvédekről számol­hatott be az utóbbi két hétben többször is a megyei rendőr-fő­kapitányság. Ennek kapcsán egy olvasónk jelezte: százmilliós téte­leknél nagyságrendekkel kisebb esetek is ronthatják az jogászi te­kintélyt. Ilyen ügyekért nem kell a szomszédba menni. Van például olyan kiskunfél­egyházi ügyvéd, aki ellen leg­alább féltucatnyi fegyelmi eljá­rást folytatott a Bács-Kiskun Me­gyei Ügyvédi Kamara. Egyik jog­erős határozattal lezárt ügyében volt középiskolai osztálytársai pa­naszolták be. Két egykori diák­társától kért 2-2 millió forintot kölcsön. Az első eset még 2005 nyarán kezdődött, ám a néhány hónapos határidőt messze túllép­te az anyagilag megsegített ügy­véd. A kölcsönadók bírósághoz fordultak, jogerős fizetési meg­hagyás született, ám a végrehaj­tás nem hozott eredményt. Mind­ketten futnak a pénzük után, 800-800 ezer forintos tartozással számolnak. A fegyelmi eljárásban az ügy­véd nem ismerte el felelősségét, de azt nem vitatta, hogy több év­tizedes barátságuk alapján kért kölcsön. Közölte: sajnálja az el­követést. A fegyelmi tanács száz­ezer forint pénzbírságot szabott ki. Mint határozatukban áll: fi­gyelembe vették a kötelességsze­gés súlyát, annak erkölcsi elítél- hetőségét. ■ A „katonások" büszkék iskolájukra gimnázium Egy erős közösség, mely értékeli a diákok eredményeit, segíti a nehézségek legyőzését Az iskoláról, képzésekről, programokról bővebben a www.kjg.hu internetes portálon lehet olvasni Tehetséggondozó és kuta­tóiskola is egyben a kecs­keméti Katona József Gimnázium, ahová a kö­vetkező tanévre is várják a hatodikos és nyolcadi­kos diákokat.- Az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól eddigi tevé­kenységük elismeréseként el­nyerték a Tehetséggondozó kö­zépiskola címet. Milyen fel­adatokkal jár mindez? - kér­deztük Szabó István igazgatót.- Ez a cím nemcsak nagy meg­tiszteltetés, hanem kötelezettsé­geket is von maga után. Vállaltuk a hátrányos helyzetű általános is­kolás gyerekek ingyenes tehet­ségfejlesztő, felvételi előkészítő foglalkozásait, így többek között a Jakabszállási Általános Iskolá­ban is tartunk felkészítőket.- Az erényeknél maradva meg kell említeni, hogy megkapták a kutatóiskola címet is. Képzések a 2010/11-es tanévre • hat évfolyamos képzés: hu­mán és reál (2 osztály) • négy évfolyamos képzés: ma­gyar-angol két tanítási nyel­vű (fél osztály), emelt szintű biológia (fél osztály) és álta­lános tantervű (fél osztály) • ötévf. Arany János Tehetség gondozó Program (fél osztály)- A Szegedi Tudományegye­tem Természettudományi és In­formatikai Karának lettünk ku­tatóiskolája. Az ezzel járó jelen­tős anyagi támogatást a tanuló­ink által készített robotok fejlesz­tésére fordítjuk. A robotokkal különböző fizikai és kémiai mé­réseket végeznek a diákok.- Az intézményben többféle képzés folyik. Melyek a leg­kedveltebbek?- Mindegyiknek más a vonze­reje. A négy évfolyamos képzése­ink közül elsőként a két tanítási nyelvűt említem, melyben emelt szinten tanítjuk az angol nyelvet, emellett angolul oktatjuk a mate­matikát, a történelmet, a fizikát és a biológiát. Népszerű az emelt szintű biológiaképzés is, ahol a kémia is emelt óraszámú. Aki nem szeretne tagozatot választa­ni, azoknak ajánljuk az általános tantervű osztályunkat, ahol min­den tantárgy azonos hangsúlyt kap, de a matematikát emelt óra­számban tanítjuk. Az öt évfolya­mos Arany János Tehetséggondo­zó Programunkba a tehetséges, hátrányos helyzetű vidéki tanuló­kat várjuk, akik a Táncsics Kollé­gium lakói lesznek. Mindezek mellett a hat évfolyamos gimná­ziumi képzésünk iránt is okkal nagy az érdeklődés: az eredmé­nyek alapján az ország legjobbjai közé sorolják az osztályokat.- Milyen nyelveket oktatnak?- Az angol és német mellett francia, olasz és spanyol nyelv választható. Tantestületünkben angol, német és francia anya­nyelvű tanár is dolgozik.- A minőségi oktatáson túl milyen fontos szempontok ha­tározzák meg nevelői munká­jukat?- Országosan is kiemelkedő tanulmányi-, művészeti- és sporteredményeket csak ki­egyensúlyozott, jó kedvű, az is­kolába szívesen járó diákokkal érhetünk el. Ezért tanulóink számára változatos tanórán kí­vüli programokról is gondosko­dunk. A diákjainkkal színház­ba és kiállításokra járunk, siker­rel működik diákszínjátszókö- rünk, sportkörünk, énekka­runk, művészettörténet- és mé­diaszakkörünk. Fontos szá­munkra az egészséges életmód­ra nevelés is. Ennek keretében a drogprevenciós előadásokon túl az egészséges táplálkozást is népszerűsítjük. Aktívan műkö­dik a diákönkormányzatunk. Közreműködésükkel iskolaújsá­got szerkesztenek, és honlapot, iskolarádiót működtetnek diák­jaink.- Vannak-e további, tanórán kívüli foglalkozásaik?- Természetesen ez is megha­tározó része munkánknak. Több mint 25-féle tehetséggondozó-, versenyelőkészítő szakkört tar­tunk minden évben. Ezek finan­szírozását az iskola alapítványa vállalja magára.- Kirándulásokra is jut idő, és pénz?- Csak néhány példát említek a legutóbbi időkből. Nyáron vízitúrára vittük a jelentkezőket, az idei gólyatáborunkat Viseg- rádon tartottuk meg, erdélyi tör­ténelemtúrát tettünk, kerékpár- túrákat szerveztünk a Balaton körül és a felvidékre, sítúrát pe­dig Ausztriába. A költségeket pá­lyázati forrásokból igyekszünk csökkenteni. A gimnáziumot 1948-ban ala­pították, jelenlegi helyére, a szecessziós, patinás épületbe, 1957-ben költözött. Jelmonda­tuk: „Becsület és dicsőség az érdemesnek!” (Katona József: István a magyarok első kirá­lya). A végzett gimnazisták 95%-a bekerül az általuk 1. vagy 2. helyen választott jó ne­- Az iskola erőssége a közös­ségformálás. Hogyan sikerül elérni, hogy a hagyományosan vett tanításon túl a gyerekek kiegyensúlyozott lelki fejlődé­sét is segítsék?- Célunk, hogy az érettségi után olyan diákok kerüljenek ki iskolánk falai közül, akik tudnak választani a jó és a rossz között, megtanulják megismerni a vilá­got, felismerik az igazi erkölcsi és szellemi értékeket. A sikeres érettségi alapján felvételt nyer­jenek az általuk választott felső- oktatási intézményekbe, és ké­sőbb is megállják helyüket az életben. Ezeket a célokat egye­dül még a legintenzívebb tanórai munkával sem lehet elérni. Szükség van egy erős közösség­re, amely értékeli a diákok ered­ményeit, segíti a nehézségek le­küzdését. A gimnázium közös­ségét az iskolai és osztályszintű rendezvényekkel, hagyománya­ink ápolásával közösen építik a szülők, a mostani és egykori di­ákok, és a tantestület. A vű felsőoktatási intézménybe. Egykori tanítványaik között szép számmal akadnak neves tudósok, művészek, vezető ér­telmiségiek, országosan elis­mert szakemberek. A gimnázi­um büszke arra, hogy ma sem szakadtak el tőlük, továbbad­ják a jelenlegi diákoknak a hí­res „katonás” közösségi érzést. „Becsület és dicsőség az érdemesnek!"

Next

/
Thumbnails
Contents