Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-31 / 305. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY ■ m Hordozható számítógépek kecskémét Két laptopot lop­tak el kedden este az egyik házból. A tolvajok kifeszítet­ték a lakás teraszának ajta­ját. A két hordozható számí­tógép értéke ötszázezer fo­rint. (G. S.) Gázórásnak hazudta magát a tolvaj kiskunhalas Fényes nappal loptak meg egy idős férfit kedden délelőtt. A tolvaj gázórásnak adta ki magát, így jutott be a lakásba. Ki­használta a jóhiszemű házi­gazda figyelmetlenségét, és 810 ezer forint készpénzt lo­pott el. (G. S.) A villanyszerelés csak trükk volt Jánoshalma Úgynevezett trükkös tolvajok fosztottak ki egy 86 éves jánoshalmi férfit is. Ők elhitették ma­gukról, hogy a Démásztól jöttek villanyt szerelni. Kö­zel kilencszázezer forintot vittek el az egyik szoba éjje­liszekrényéből. (G. S.) Zaklatta a feleségét Helvécia Zaklatás miatt őri­zetbe vettek a kecskeméti rendőrök egy 49 éves debre­ceni férfit. Vasárnap óta több alkalommal megfenyegette és bántalmazta Helvécián élő feleségét, mert pz asz- szony el akart válni tőle. A rendőrök kezdeményezik a férfi előzetes letartóztatását, mert feltételezhető, hogy más bűncselekményeket is elkövetett. (G. S.) Embercsempészek őrizetben bács-kiskun A zöldhatáron jött át három koszovói állam­polgár Magyarországra, két gyereket is magukkal hoztak. Közülük az egyik asszony két gyerekkel menekültstá­tust kért, őket a békéscsabai befogadóállomásra szállítják majd. Segítőiket - egy szerb és egy magyar állampolgárt - viszont őrizetbe vették a rendőrök. Embercsempészés­sel gyanúsítják őket. (G. S.) További hírek a B ON.hll hírportálon Kecskeméten is eltáncolja SZÍNÉSZBÁL Csikó Szabolcs rövid pihenés után fellépésekre készül Csikó Szabolcs, a Csillag születik verseny közön­ségkedvence lesz a janu­ár 16-ai kecskeméti Szí­nészbál sztárvendége. A nagydorogi táncos fiút a Thália Színház öltözőjé­ben értük utol a tegnapi Csillag születik-gála előtt. Rákász Judit- A gálán ötször lép színpad­ra, ráadásul a nagy érdeklő­dés miatt nem egy, hanem há­rom gála lesz. Hogy bírja?- Karácsonykor pihentem egy kicsit, már nagyon rám fért. De azért túl sok szabad időm nem volt, mert ide se jöhettem felké­születlenül.- Mit volt nehezebb elviselni: a fizikai vagy a lelki megter­helést?- A végére nagyon elfárad­tam a sok próba miatt, úgy­hogy talán a fizikait. De senki ne higgye, hogy kénysze­rítettek! Sőt inkább próbáltak visszafogni, hogy ne terheljem túl magam. De úgy éreztem, hogy mindent meg kell tennem azért, hogy a maximumot ad­jam a közönségnek.- Hogyan pihente ki a ver­sennyel járó stresszt?- Arra a legjobb a nyugodt csa­ládi légkör és a beszélgetések. Azzal helyükre kerülnek a dol­gok. • .... 12 éves kora óta táncol CSIKÓ SZABOLCS Nagydorogon 12 évesen kez­dett el társastáncolni, majd néptáncra váltott. Két év után kevésnek találta a tánc­csoportban tanultakat, és az Csikó Szabolcs még nem tudja, milyen műsorral lép fel Kecskeméten. Bármit szívesen eltáncol, amivel örömet szerezhet a közönségnek.- Van úgy, hogy nem csörög a telefonja?- Már nem használom a saját telefonom, mert a próbák és fel­lépések miatt nem tudom állan­dóan felkapkodni. Édesapám fo­gadja a hívásokat, így nem ma­rad el semmi. A nagy fordulat az elődöntőbe való bejutás volt. At­tól kezdve százával érkeztek az üzenetek és a levelek. Egyik nap­ról a másikra lettem ismert, de szerencsére ennek eddig a jó ol­dalát tapasztaltam meg. Nagyon jó volt azt érezni, hogy sokan szorítanak értem, és mindenki örül a sikeremnek. Sokan figyel­meztettek, hogy az ismertséggel vigyázni kell, mert könnyű el­szállni, ahogy volt is rá példa ko­rábban. Ezt én is így gondolom, de bízom magamban. Ha egy év múlva újra beszélgetünk, ugyan­az a fiú leszek, mint most, csak talán tapasztaltabb, magabizto­sabb - ezt remélem.- Kecskeméten milyen műsor­ral lép színpadra?- Egyelőre nem tudom. Bármit szívesen eltáncolok, amivel örö­met szerezhetek a közönségnek. internetről kezdett el koreog­ráfiákat tanulni. Leginkább cigány táncokat táncol. A Csillag születikbe is egy internetről megtanult tánccal jelentkezett. Az irodalomkutató fotózza is Izlandot Égig érő fákat keresnek a Dél-Alföldön A Dél-Alföld legidősebb és leg­nagyobb fáit keresi a szegedi székhelyű Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület. A civilszervezet a famatuzsále­mek állapotának felmérésére írt ki egy pályázatot diákok számá­ra. Az Égig érő fa névre hallgató programban résztvevő általános és középiskolás diákoknak, vala­mint felsőoktatási hallgatóknak az adatlap kitöltése mellett mindössze annyi a feladatuk, hogy néhány fotót készítsenek a faóriásokról. ■ szbz Rendhagyó módon nem csilla­gokról és bolygókról, hanem iz­landi vulkánokról és gleccse­rekről esett szó a Kecskeméti Plane­tárium évzáró elő­adásán. Oppelt Csa­ba Reykjavíkban élő irodalomkutató természetfotói, videofelvételei segítségével mutatta be a skan­dináv szigetországot. A fiatal­ember három éve él Európa má­sodik legnagyobb szigetén, hob­biból fotózza az érintetlen ter­mészet szépségeit. Mint elhang­zott: Izland területének tíz szá­zalékát gleccserek borítják, ugyanakkor szá­mos aktív vulkán­nal, több mint har­minc vulkanikus rendszerrel is büszkélkedik. Tűz és víz, hő és jég harcol egymással a szigeten, a renge­teg gejzírnek köszönhetően szinte mindenhol geotermikus energiával fűtenek. ■ Popovics Zsuzsa Régi a menetrend, de új lesz a szín és a szolgáltató Citrom- helyett narancssárga bu­szok járnak majd az új évtől Ba­ján. Az új szolgáltató, az Orange- Ways Zrt. az új esztendő első napján, valamint az év első mun­kanapján, január 4-én ingyen szállítja az utasokat a városban. A zökkenőmentes átállást se­gítheti, hogy a szeptemberben bevezetett menetrend nem válto­zik 2010 első hónapjaiban. A megvásárolt, Bács Volán-os me­netjegyekkel januárban még le­het utazni, a bérletek pedig janu­ár 8-áig használhatók. ■ K. T. ■ Három éve él Európa máso­dik legnagyobb szigetén. MFMJíMüé PILINSZKY JÁNOS Szilveszteri „tizenkettő” szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szil­veszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és re­mény, számadás és tervezge- tés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”. Az egyetlen ünnepünk, mely túl­mutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhat­nánk, hogy magának az Idő­nek ünnepe, magának a ti­tokzatos földi Időnek a meg­szentelése. épp ezért sokszor az az érzé­sem, hogy rosszul ünnepel­jük. Tulajdonképpen csend­ben, szinte hallgatózva kelle­ne fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni. A Szil­veszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha e mögött az öröm mö­gött még ma is valamiféle po­gány szív dobogna. Nem cso­da aztán, ha újév napja so­kak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő. Pedig gyönyörű al­kalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagad­nunk tőle. tizenkét óra van. Az éjszaká­ban most fejezte be körforgá­sát a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristály­gömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanat­ban egyedül Övé, e csodála­tos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újeszten­dő mezőire. (Új Ember, 1961. december 31.) Könnyű fehérborral indul el a buli fejbe száll Pezsgőt, pálinkát szilveszterkor is csak visszafogottan igyunk! VITRIOL A macskajaj elkerülése érdekében fohászkodjunk a maják főistenéhez! Itt a szilveszter. Milyen bort kós­toljunk az óévbúcsúztató napon? - erről beszélgettünk a soltvad- kerti Frittmann Péter borász- szál, aki a napokban a Duna Bor­régió Borút'Egyesület szervezé­sében vett részt egy kecskeméti bemutatón. Az érdeklődők kun­sági italokat kóstolhattak a kecs­keméti plázában tartott rendez­vényen.- Ha lehet, ne ilyenkor teljesít­sük az egy főre jutó 34 literes or­szágos átlagot! - kezdi a beszél­getést a fiatalember. A társaság­tól, az ételek jellegétől függ, mi kerüljön az ünnepi asztalra. Ar­ra azonban figyelmeztet, hogy tömény szeszt csak módjával igyunk, ha a bor mellett döntünk az est folyamán. Ez nem azt je­lenti, hogy egy kupica pálinkát se fogyasszunk el, de ha iszunk, visszafogottan tegyük. Az óévbúcsúztató összejövetelt érdemes egy reduktív, könnyed fehérborral, egy cserszegi fűsze­ressel indítani, vagy eseüeg egy friss rozéval. Közben persze csi­pegessünk a hidegtálról, ezekhez a falatokhoz ezek az italok meg­felelőek. Többféle bort is érdemes megkóstolni ezen a napon. Az egyszerűbb ízvilágtól a komple­xebb, nagyobb beltartalmú borok felé haladjunk. A fehérborokat és a rozékat 13-14 fokon kell fo­gyasztani. De gyorsan előkerül­hetnek egy ilyen buli során még éjfél előtt a manapság divatos Frittmann Péter rozét, illetve köny- nyed fehérbort ajánl az óévbúcsúz­tató est indítására gyöngyöző borok vagy pezsgők is. Ezeket 9-10 fokon igyuk, mert ez esetben a szén-dioxid hatása nem oly erőteljes. Ha az est során nagyobb nevű vörösborokat kínálunk, akkor előtte érdemes egy kis ideig meg­levegőztetni az italokat. A caber­net sauvignon, vagy cabernet franc vagy a merlot testesebb tí­pusú termék. Aki azonban köny- nyebb vöröset kíván, annak a kékfrankost kell kóstolgatnia. Frittmann Péter azt mondja: mindenkire másként hat az al­kohol. Súly, fizikai állapot, önbi­zalom, elfogyasztott étel mennyi- sége-minősége mind befolyásol­ja azt, hogy másnap hogyan éb­red az ember. ■ B. Zs. Sírva hívott fel a napokban egy barátnőm: kamasz lánya készül a világvégére. A kishölgyet tanár­nője felvilágosította: már csak két év van hátra életéből. A ma­ják naptára ugyanis 2012-ben véget ér, sőt a hopi indiánok és a zsidók is apokalipszist várnak. A kiváló pedagógus - aki való­színűleg Nostradamusnál tette le másoddiplomáját - olyan nagy hatással volt diákjaira, hogy ők már tanulni sem akarnak többé. A túlvilágon úgyse kell logarit­musokat megfejteni. Sokan beégtek mára világvé- ge-jóslataikkal, én mégis kicsit utánanéztem a maja próféciá­nak: Nyugodjon mega kedves ol­vasó, akár 2012-re is meghosz­szabbíthatja előfizetését! A nagy tudású maják ugyanis nemcsak a vég kezdetét, hanem egy új kor­szak hajnalát is kitűzték 2012- re. Ránk köszönt egy új világkor, amikor az emberiség egy maga­sabb fejlődési szintre lép. A kor­szakváltás járhat kisebb zökke­nőkkel - apróbb természeti és természetfeletti -, katasztrófák­kal. Van azonban némi esélyünk a túlélésre. Épp ezért azt tanácso­lom: szedjük tovább vitaminjain­kat, kerüljük a működő vulkáno­kat, ne idézzünk elő cunamit, a szilveszteri macskajaj elkerülése érdekében pedig fohászkodjunk Itzamnához, a maják főiste­néhez! m P. A.

Next

/
Thumbnails
Contents