Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-22 / 299. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 22., KEDD KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Gyertyagyújtás, tánc, vidámság, kitüntető díjak Nyárlőrincen Felújították a könyvtárukat szentkirály Közösségi hely, ahol lehet olvasni, tanulni, játszani A hagyományokhoz híven ezúttal is meleg teával, forralt borral mákos és diós bejglivel várták azokat a tornacsarnok bejáratánál, akik a nyárlőrinci falukarácsonyra érkeztek vasárnap este. A zsúfolásig megtelt teremben először Pap Sándor polgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Szabó Tamás református lelkész meggyújtotta a negyedik gyertyát is az adventi koszorún. Az általános iskolások pásztorjátéka után a Kecskeméti Hírős Táncklub táncosai mutatták be a bécsi keringőt. A vidámságról Gulyás László vándormuzsikus gondoskodott. Előadása alatt sokat nevettek gyerekek és felnőttek egyaránt. ■ A volt polgármesterek részesültek kitüntető díjban ebben az évben. A színjátszó csoport tagjai Charles Dickens: Karácsonyi ének című darabját mutatták be, amit Bánfóldiné Szomjú Gabriella rendezett. A hagyományoknak megfelelően ezen a napon adják át a kitüntető díjakat is. Ezúttal Vribinszki Józsefné és Pancza János korábbi polgár- mesterek vehették át a Nyárlő- rincért díjat. A nyolcvanöt éven felülieket szerény ajándékkal lepi meg minden évben az önkormányzat. Ahogyan azt Forgó Istvánná, a szociális bizottság elnöke elmondta, évről évre egyre többen vannak olyanok, akik megérik ezt tisztes kort. -----Pa ncza János és Vribinszki Józsefné A gyerekek a megnyitó alkalmával több játékot is kipróbálhattak az új könyvtárban Új, felújított könyvtárat adtak át Szentkirályon. Ebben az évben ez a hatodik, amelyik a kecskeméti Katona József Könyvtár segítségével valósulhatott meg. Szentirmay Tamás Nem saját erőből, hanem pályázati pénz elnyerésével, összesen tizenötmillió forintból három hónap alatt újították fel a könyvtárat. A régi könyvtár nem csak kibővült, de meg is szépült. Igazi találkozóhelye lehet azoknak, akik szeretnek olvasni, kutatni vagy éppen internetezni.- Közös összefogással, sok-sok munkával született egy olyan hely, mely mindenkor szeretettel fogja várni mindazokat, akik Szentkirályon szeretnének közösségben lenni, új dolgokról tájékozódni, olvasni, tanulni és nem utolsósorban, főleg a gyerekek, játszani - mondta Ramháb Mária. A Katona József Könyvtár vezetője hozzátette: könyvtáruk már ötödik éve segíti a szentkirályi könyvtár munkáját. Azóta több szolgáltatást kaphatnak azok, akik ide betérnek. - A képviselő- testület példát mutatott abban, hogy bármilyen nehéz időket élünk, ezen a területen jó lesz ez a befektetés. Ebben a könyvtárban ott van az egész világ, de ott vannak a kézzel fogható könyvek, és a barátságos hely, amely remélhetőleg hosszú ideig szolgálja a közösséget. Találkozzunk minél többet a könyvtárban! - kérte Ramháb Mária. Beszéde után ajándékokat adott át a gyerekeknek, majd átvágta a nemzetiszínű szalagot. A nagyszámú érdeklődő ezt követően birtokba vehette az új könyvtárat. A gyerekeket mindjárt különbözőjátékokra is invitálták, akik élteRTs a lehetőséggel. A felnőttek pedig az új könyvekben gyönyörködhettek. ■ Ebben a könyvtárban ott van az egész világ. Laktanya helyén ipari park valósul meg Kiskunfélegyháza A közművesített területre vállalkozások költözhetnek Gépek dolgoznak a kiskunfélegyházi volt Bem József laktanya területén. Fúrnak, ásnak, egyszóval: közművesítenek. Korábban az állam tulajdonát képező laktanyát néhány évvel ezelőtt kapta meg a város. A városatyák terve az volt, hogy ipari övezetté nyilvánítják, amit sikerült is megvalósítani. Két évvel ezelőtt 150 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat a létesítmény közművesítésére. A képviselő-testület ugyanekkora összeget szavazott meg arra, hogy a közművesítés meg is valósuljon. A kivitelezésre közbeszerzési eljárást kellett kiírni, amit meg is tett a város. A jelentkezők közül választották ki a nyertest, aki az elmúlt hónap végén hozzákezdhetett a munkálatokhoz. Információnk szerint a csatornázáson és a vízszerelésen kívül a járdák és utak kiépítése is belefér a tervezett összegbe. A gépek hozzákezdtek a munkálatokhoz, bár a nagy hideg most akadályozza őket abban, hogy teljes kapacitással tevékenykedjenek a volt laktanya udvarán. A háromszázmillió forint elegendőnek tűnik arra, hogy a beruházást megvalósítsák. A munka előreláthatólag a következő év őszén fejeződik be. A közművesítés után nagyobb az esély arra, hogy különböző vállalkozások fogják majd betölteni a húszhektáros területet. ■ ■ HÁmmszájmillin forintból közművesítenek. jgQEEBuMI Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő Kedd Szerda BÁCSKA Csütörtök Péntek Szombat Megelevenítik Jézus születését Bugac Karácsonyváró ünnepséget tartanak ma délután öt órakor a művelődési házban. Az ünnepi hangulatról a nagycsoportos óvodások, az általános iskolások, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákjai gondoskodnak. Karácsonyi ünnepség nem csak gyerekeknek fülöpjakab Gyermekkarácsonyt tartanak ma délelőtt tizenegy órakor az iskola tornatermében. Az ünnepségen azonban nemcsak gyerekek, de felnőttek is részt szoktak venni, ahol a diákok különböző műsorszámmal emlékeznek karácsonyra. A régi parkot újjávarázsolták kunszállás A régi Csőke parkot teljesen újjávarázsolták gyalogösvényekkel, utcabútorokkal, információs táblával, szabadtéri színpaddal. A beruházást két és fél millió forintból valósította meg az önkormányzat. Ingyenes előadás az alapítvány jóvoltából pálmonostora A gyermekeknek és felnőtteknek is feledhetetlen szórakozást nyújtott a Márkus Színház a művelődési házban megtartott műsorával. A programot a Pálmonostora Felnövekvő Nemzedékéért Alapítvány szervezte, így az mindenki számára ingyenes volt. További hírek a BA0N.hu hírportálon KISKÖRÖS ÉS KÖRNYÉKE KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL-PEST MEGYE KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE HIRDETÉS Központ: 6065 Lakitelek, Liget u. 2. Telefon: (76) 448-999 Fax: (76) 548-123 www. laki telektakarek. hu eleki TAKARÉKSZÖVETKEZET Kirendeltségek: Lakitelek (16)449-135 Nyárlőrinc (76) 343-015 Szentkirály (76) 445-030 Kecskemét (76) 507-604 Belváros (76) 502-658 Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Takarékszövetkezetünknél elhelyezett betétek* kamatai 2010. 01. 07-től az alábbiak szerint alakulnak: Könyves betétek: Évi kamat EBKM- 3 hónapos lekötésre 4,5 % 4,59 %- 6 hónapos lekötésre 4,7 % 4,81 %- 12 hónapos lekötésre 5,3 % 5,30 %- 24 hónapos lekötésre 5,3 % ' 5,30 %- 36 hónapos lekötésre 5,3 % 5,30 % Ifjúsági és otthonteremtő betétek: 4,8% 4,80 % Tanulmányi előtakarékossági betétek: 5,5 % 5,50 % Lakossági és pénzforgalmi számlákról lekötött betétek:- 1 hónapos lekötésre: mindenkor érvényes jegybanki alapkamat -1,2%- 3 hónapos lekötésre: mindenkor érvényes jegybanki alapkamat -1,0% 5,05 % 5,31 % 5,25 % 5,47 %- 6 hónapos lekötésre: mindenkorérvényesjegybankialapkamat-0,8% 5,45 % 5,61 %-12 hónapos lekötésre: mindenkor érvényes jegybanki alapkamat - 0,7% 5,55 % 5,55 % 5 Millió Ft feletti betételhelyezés esetén: Egyedi kamat megállapítás * Jelen tájékoztatás nem teljeskörű, csak a módosítással érintett betéti kondíciókat tartalmazza. A teljes hirdetmény valamennyi kirendeltségben, valamint honlapunkon megtekinthető. Betéti akciónkért keresse kirendeltségeinket! „M1 Nem csak fenyőfát díszítettek petőfiszállás Csomagot kaptak az év utolsó tanítási napján A szülők jóvoltából minden pető- fiszállási iskolás padján kis csomag hevert az év utolsó tanítási napján. Ezzel akartak kedveskedni a gyerekeknek a közelgő karácsony alkalmából.- Abban, hogy meghitt szép ünnepünk legyen, a lelkünket is fel kell díszíteni - mondta H. Tóthné Szász Magdolna igazgató a művelődési házban kezdődő ünnepség alkalmával. A legszebb ajándék az öröm. Az iskolások pedig örömmel készültek a karácsonyi műsorral. Először a népi táncosok léptek a színpadra, majd a furulyások következtek. A felső tagozatosok egy mesejátékot adtak elő, aminek a végén feldíszítették a fenyőfát. ■ A fiatal néptáncosok jó hangulatot teremtettek már a műsor elején