Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-10 / 289. szám

3 PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Átnyergelnek a postások: nem áznak el többé a küldemények ► Folytatás az 1. oldalról - A gyártó most kimondottan a mi részünkre, az igényeink szerint tervezte meg ezt a tí­pust. Négyféle változatot ren­deltünk: 20-as, 26-os méretben, sebességváltósat és váltó nélkü­lit. Két év teljes körű jótállás van rajtuk. A teherbírásával szembeni elvárásunk volt pél­dául, hogy akár egy százkilós kézbesítő is tudjon szállítani rajta legalább harminc kiló ter­het. Használat közben kímélje az ízületeket, letámasztáskor ne boruljanak fel, esőben pedig ne ázzanak el a küldemények. A kerekeken erősebb a gumi, mint az átlagos kerékpáron, a pedál csúszásmentes taposófe­lülettel van burkolva. ■ Használat közben kíméli az ízületeket, letámasztáskor nem borul fel. Kecskemétre eddig huszon­nyolc új kerékpár érkezett. - Hatvanegy kézbesítőnk van, a következő szállítmányt jövő év elejére várjuk. A régieket ezer forint körüli jelképes összegért az eddigi használóik megvehe­tik - mutatta a csere ütemtervét Tóth Tímea, az 1-es posta veze­tője. PILLANATFELVÉTEL 12,5% Ezüst Luc 25% A BA0N.hu olvasóitól Ön milyen fenyőt vesz? 62,5% Nordmann KÖZÉLETI HÍR • A Jobbik kecskeméti szerve­zete december 12-én, 15 óra­kor előadást tart a Három Gú­nár Rendezvényházban. Előadó: HEGEDŰS LÓRÁNT nagytiszte­letű Úr. Téma: Irány az ember- központú politika! A (FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS.) Megvédték a robotjukat kecskémét Bányais diákok a közép-európai döntőben A kecskeméti diákok érthetően elégedettek, hiszen a 668 induló csapat közül a 19. helyen végeztek Előkelő helyezést értek el a versenyen Az előkelő, 19. helyet szerezte meg a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium „Over The Rainbow” nevű csapata azon a komplex kutatási és robotikaversenyen, melynek közép-európai döntőjét a hétvégén rendezték meg a né­metországi Padernbornban. A verseny helyszíne Európa egyik legnagyobb számítástech­nikai múzeuma, a négyszintes Heinz Nixdorf Múzeum volt. A versenyre hét országból (Német­ország, Svájc, Ausztria, Csehor­szág, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország) összesen 668 csapat nevezett, közülük a leg­jobb 24 vehetett részt a németor­szági döntőn. Az angolul zajló versenyen a tízfős csapatoknak harmincfős szakmai zsűri előtt kellett bizonyítaniuk felkészült­ségüket: a csapattagok prezen­táción mutatták be a kutatási eredményeket, meg kellett „vé­deni” a robotprogramokat, de a zsűri külön értékelte a robot- konstrukciót is. Majd a tesztpályákon a robot­feladatok bemutatásával ponto­zásos verseny is zajlott. A zsűri tagjai egyetemi szakemberek és olyan technológiai világcégek képviselői voltak, mint például a AZ „OVER THE RAINBOW” Csapat tagjai: Bányai Balázs (9. évf.) - robotprogramozó, Benkő Emese (8. évf.) - kutató, Bicskei Balázs (7. évf.) - segítő', Bulla Gréta (8. évf.) - kutató, Buzási Gábor (8. évf.) - kutató, webszerkesztő, Farkas Adrienn (8. évf.) - kuta­tó, Recska Lilla (8. évf) - kuta­Motorola, a National Instru­ments, vagy a SAP. A bányais csapat a verseny végén külön el­ismeréssel is gazdagodott: el­fő, Gurka Éva (8. évf.) - kutató Kiss Máté (6. évf.) - robotkonst­ruktőr, Móczár Dávid (8. évf.) - robotkonstruktőr, Szabó Dániel (9. évf.) - robotprogramozó. Felkészítő tanárok: Korsósáé Jávorka Zsuzsanna - kutatási projektvezető, és Kiss Róbert - robotika-projektvezető. nyerték a National Instruments (USA) szoftverfejlesztő világcég különdíját és kupáját is. ■ M. A. Pénzt kaptak a Humán Kft volt dolgozói felszámolás A bérgarancia-alap 156 millió forintot folyósított az érintetteknek Megkapták elmaradt járandó­ságaikat a csődbe ment és felszámolás alatt lévő Humán Foglalkoztató Kft. egykori dol­gozói. A felszámolást végző cég ősszel azt ígérte: karácsonyig elszámolnak a munkásokkal. Hirth Károly, a Hubertus Kft. ügyvezetője elmondta: végére értek a hetekig tartó számfejtés­nek, kérelmükre a bérgarancia­alap december elején bruttó 156 millió forintot folyósított az érin­tetteknek. A törvény szerint egy munkavállalónak maximum bruttó 925 ezer forintot fizethet a garanciaalap, erre mintegy ti­zenöt volt Humán-alkalmazott jogosult, főleg az üzemvezetők. A tizenkilenc, gyeden-gyesen lé­vő anyuka munkaviszonyát ja­nuárban rendezik. Novemberben a munkaviszony megszűnését igazoló okmányo­kat is postázták a csődbe ment kecskeméti cég több mint négy­száz volt dolgozójának. ■ P. Zs. A közöst szétlopják a BKV-botránysorozatot néz­vén elgondolkodtatónak tar­tom azok véleményét, akik szerint mindent privatizálni kell, amit csak lehet. Kevés jól működő önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő cég van. A polip mindent be­hálóz. Gyakori, hogy politi­kusok rokonai kapnak állást, felügyelőbizottsági, igazgató- sági tagok maguk a képvise­lők is, akik adott esetben ügyvédi megbízásokat, vál­lalkozásaik pedig egyéb munkákat kapnak a köztu­lajdonú cégektől. így ezek vezetői élnek, mint hal a víz­ben, pénzzel fogják a politi­kát - tisztelet a kivételnek. közhely, és a nagy többség kőtáblának tartja, hogy a rendszerváltás utáni évek­ben a privatizációval kira­bolták az országot. Van né­hány rendszerváltó politi­kus, aki azt mondja ma is: ha újrakezdené, ugyanígy csinálná, sőt ingyen is oda­adna mindent. Mert ami köztulajdonban van, azt szétlopják. Nem népszerű ez az álláspont, de sajnos sok igazság van benne. Mond­juk, az energiaszektor el­adása szerintem bűn volt, il­letve az élelmiszeriparban a külföldi vevők sokszor csak a piacot vették meg, majd megszüntették a magyaror­szági termelést. Ezzel együtt sok ezer privatizált cég él és virul, míg ha köztulajdon­ban maradnak, már szétro­hadtak volna. mondják, sok országban vi­szont jól működnek a közös­ségi tulajdonú cégek. Ennek nyilván az az oka, hogy azo­kon a helyeken száz éve van demokrácia és kapitaliz­mus, a rendőrség, ügyész­ség és bíróság gyakorlott a fehérgalléros gazemberek hűvösre juttatásában. Felte­szem, jobb törvények is van­nak, mint nálunk. Hosszú lesz az út odáig. Egyesek szerint még több évtizedig is eltart. Ha a BKV és az or­szág addig kibírja. Ne szalasszuk el a lehetőséget! nemzeti fórum A fővárosban tartottak nagygyűlést Kézigránátokat is találtak a férfi lakásán VITRIOL Kicsit nem figyelt, és kis híján rendőrt is vitt a lopott autóval Miénk lehet a jövő, újraépíthet­jük az országot, ha nem szalaszt- juk el a kínálkozó lehetőséget, s ha képesek vagyunk megfelelni az előttünk tornyosuló feladatok­nak - fogalmazott Lezsák Sán­dor, a Nemzeti Fórum nagygyű­lésén. Újjáépíteni és újraépíteni egy országot, közbizalmat és ma­gyar honpolgári öntudatot azon­ban csak a nemzeti erők, a nem­zet elkötelezett tagjainak szövet­ségében lehet! Ehhez erős lelkű, egyenes, szakmailag felkészült, erkölcsös és kitartó emberekre van szükség. A következő évek tennivalóiból és küzdelmeiből vállalni akarunk, és vállalni fo­gunk annyit, amennyi erőnkből telik - mondta az elnök. a Lezsák Sándor ünnepi beszédét mondja (fizetett poutikmhirdetési A kunszentmiklósi rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el robbanóanyaggal, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntett gyanúja miatt egy negyvenöt éves kunszentmiklósi férfi ellen. Az illető lakásán más bűncselek­mény miatt tartott házkutatást a rendőrség. Eközben találtak rá 231 különféle lőszerre, 2 isme­retlen típusú kézigránátra és egy vadászfegyverre. A férfi a le­foglalt tárgyak tartására enge­déllyel nem rendelkezett. A készenléti rendőrség kü­lönleges szolgálatok igazgató­sága tűzszerészszolgálat beosz­tottja a két kézigránátot elszál­lította. A férfit őrizetbe vették a rendőrök. ■ Egy péntek 13-ai napon már-már stílszerű lett volna annak a tol­vajnak az esete, aki a benne ülő rendőrökkel együtt próbált ellop­ni egy rendőrségi kisbuszt ked­den, a fővárosban. Nem csak a térfigyelő kamerát nem vette ész­re, de az anyósülésen díszelgő rendőrjelvény, és a bent ülő faka­bátok is elkerülték figyelmét. Szerencsétlen csak arra össz­pontosított, hogy a sofőr kiszállt a járműből, nem zárta be, és a slusszkulcsot sem vitte magával. Azért nem volt teljesen óvatlan: mielőtt beült a volán mögé, a tol­vaj háromszor is körbejárta a buszt, és a sötétített ablakon ke­resztül fürkészte, mit is vihetne magával. Arra azért kíváncsi vagyok, mi volt az éppen indítózó autótolvaj első gondolata, amikor a rend­őrök rászóltak: „Mi nem ten­nénk!”. Egy biztos: gyorsan kap­csolt, mert rögvest spurira fogta a dolgot. Pechére megbotlott, így azon melegében elfogták. Még szép. Az lett volna csak igazán blama, ha a lóerő-elkötőnek sike­rül elmenekülnie, és most orszá­gosan körözné a rendőrség. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tapasztalatlanság vagy a túl­zott magabiztosság okozta a tol­vaj vesztét. Bár meglehet, egy­szerűen csak túlhajszolta ma­gát, mivel ő is sokat „melózott” mostanában, az ünnepek előtt. ■ P. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents