Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-07 / 286. szám

PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 7., HÉTFŐ 13 SPORT VÍZI Mikulás Csónakkal érkezett tegnap a Mikulás a kecskeméti uszodába. A vízi Mikulás-rendezvénynek nagy hagyománya van a városban, hiszen az idei jótékonysági úszódélután már a 19. olyan úszóverseny volt, ahol együtt versenyezhetnek ép úszók és mozgássérült társaik. A rendezvényt ezúttal is az Úszni Tudó Mozgássérült Gyermekekért Alapítvány szervezte. A verseny végeztével az ajándékokkal nem bánt szűkmarkúan a piros ruhás: minden versenyző Mikulás-csomaggal és névre szóló emléklappal térhetett haza. Rogic Jánosné, a szervező alapítvány elnöke elmondta: a versenyen több mint nyolcvan gyerek indult, közülük minden negyedik mozgássérült volt. Idén a vándorserleget a kecskeméti Egyetértés utcai óvodások nyerték. Jobb volt a KO Gladiator ökölvívás Szellő Imre nehézsúlyban kiütötte cseh ellenfelét Spanyolország férfi teniszezői kiütéssel nyerték az idei Davis-kupát A házigazda spanyol teniszválo­gatott mindkét vasárnapi egyest megnyerte a csehek elleni, bar­celonai Davis-kupa-döntőben, ahol már a szombati párosgyőze­lemmel megvédte címét. A befe­jező napi két összecsapáson Ra­fael Nadal és David Ferrer két- két játszmában verte Jan Haje­ket, illetve Lukas Dlouhyt. A spa­nyol együttes a svédek 1998-as duplázása óta az első, amelyik meg tudta védeni a címét. Az ibériai alakulat összessé­gében negyedik alkalommal (2000, 2004, 2008, 2009) hódí­totta el a salátástálat. A végeredmény: Spanyolor- szág-Csehország 5-0. David Ferrer-Lukas Dlouhy 6:4,6:2, Ra­fael Nadal-Jan Hajek 6:3, 6:4, Feliciano López, Fernando Ver- dasco-Tomas Berdych, Radek Stepanek 7:6 7:5, 6:2, Ferrer- Stepanek 1:6, 2:6, 6:4, 6:4, 8:6, Nadal-Berdych 7:5,6:0,6:2. ■ Ötezer méteren is lapátolhatnak a világbajnokságon A Nemzetközi Kajak-Kenu Szö­vetség (ICF) igazgatótanácsa megerősítette a már nyáron is­mertetett olimpiai programot. A jövő évi vb-n megjelennek az 5000 m-es számok, mindhárom szakágban egyesben küzdenek majd ezen a távon a résztvevők. A 200-as négyes számok ugyan­akkor kikerülnek a vb-program- ból, női kenuban - egyesben - viszont lesz hivatalos sprintver­seny. A 2012-es londoni játéko­kon megváltozik a kajak-kenu programja. Marad az eddigi 12 szám, de a nők a három helyett már négy aranyéremért verse­nyezhetnek, míg a kenusoknál egy számmal kevesebb lesz. ■ A BoxingONE közép-euró­pai amatőr csapatbajnoki liga első elődöntőjében a győri KO Gladiator csapata a Kecskeméti SC-t fogadta, és végül 9:p-ös győzelem­mel lépett tovább. PN-összeállítás A találkozóról a bajnokság hon­lapja, a boxlngone.hu számolt be. Az 57 kg-ban Hódosi Zsolt -Ráth Miklós-meccset rendez­tek. Kiegyenlített első menet után a Kecskemét színeiben versenyző Ráth Miklós (Vasas Süllős) na­gyobb rutinját és technikai tudá­sát kihasználva irányított, a vége annak ellenére döntetlen, hogy Ráth meggyőzőbb volt, 1:1. A 60 kg-ban Varga Miklós - a KO Gladiator színeiben - mér­kőzés nélkül szerezte meg a két pontot, 3:1. A 64 kg-os George Nyéki- Pekanov Tamás-meccsen az ag­resszív Nyéki szinte végig tá­madott, ellenfelére kétszer is számolt a mérkőzésvezető. Ám Pekanov is sokszor megkontráz­ta, illetve megelőzte a győri bok- szolót. Hazai siker, 5:1. Nagyszerű küzdelmet hozott Zámbó Dániel és Bácskái Balázs (69 kg) csatája. Zámbó volt az agresszor, míg Bácskái jól fogad­ta ellenfelét, többször, pontosab­ban ütött és nyert, 5:3. A 75 kg-osok közt a győri Sza­bó László szoros mérkőzésen verte Kovács Józsefet, 7:3. A KO Gladiator csapatvezetője német válogatott ökölvívóval erő­sített 81 kg-ban. Benjamin Schmidt Szellő Imrére készült, ám a kecskeméti ezen az estén eggyel feljebb lépett ringbe, így az eredetileg 75 kg-os Baranyai­ra szinte leheteüen feladat várt. Az is volt. Schmidt könnyedén, lazán bokszolt, majd két perc után egy iszonyú testütéssel ki­ütötte ellenfelét, akit még perce­kig ápoltak, 9:3 Szellő Imre remekelt nehéz­súlyban (91 kg) is! Krejci Rade- ket, az idei cseh bajnokság má­sodik helyezettjét igen gyorsan, alig két perc alatt hazaküldte úgy, hogy Radekre kétszer is számolni kellett. Olimpiai 5. he­lyezett bokszolónk nagy formá­ban van a Kecskeméten sorra kerülő országos bajnokság előtt! A mérkőzést 9:5-re nyerték a győriek, és a döntőbe juottak. Találkozott a honi csodaló, Overdose és börtönből szabadult gazdája Mikóczy Zoltán szerint Over­dose a legjobb úton halad a száz- százalékos gyógyulás felé, de most még felelőtlenség lenne azt mondani róla, hogy ugyanolyan egészséges, mint amikor sorra nyerte a versenyeket. Erről a ma­gyar csodaló tulajdonosa a PannoniaOverdose.hu-nak nyi­latkozott vasárnap Alagon. Az október végén Nagyvárad hatá­rában letartóztatott, csődbüntett elkövetésében vétkesnek talált, Romániában felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítélt, majd most csütörtökön szabadlábra helye­zett Mikóczy hat hét után elő­ször láthatta lovát. „Számomra az a legfontosabb, hogy Overdose - aki találkozá­sunkkor megharapdált - ma­gyarként legyen nyilvántartva, és magyar idomításban marad­jon. Mindenképpen magyar ló­ként fog tovább versenyezni” - mondta. A téli tervekről szólva hangoztatta: - Ha el tudja végez­ni a téli alapozómunkát, akkor jó esélye van a júniusi Royal Asco- ton starthoz állni. ■ Súlyos betegség után elhunyt a legendás pólós Hosszú, súlyos betegség után, 78 éves korában elhunyt Markovits Kálmán, kétszeres olimpiai baj­nok vízilabdázó. A MADISZ úszószakosztályában Sárosi Im­re tanítványa volt, de az FTC-ben (1947-50) pólósként folytatta sportpályafutását. Fénykorában (1950-62) a Vasas legjobbja volt. Helsinkiben (1952) és Mel- bourne-ben (1956) játszott az olimpiai aranyérmes, Torinóban, Budapesten és Lipcsében az Eu- rópa-bajnok csapatban. 133 alka­lommal volt válogatott. ■- t *• m x '1 'gépjármű futóműjének ellenőrzésére, illetve beállítására használhatja fel! A kupon felhasználható: 2010. január 1-től február 28-ig Az akció időtartama: 2009. novemberi-tői december 31-ig Dabas, Szabadság u. 1.1: 29/368-323 Kecskemét, Felsőcsalános 60/AI: 76/570-330 Miskolc, Fonoda u. 1.1:30/514-3864 At KARÁCSONYI AKCIÓ A SIKER KFT-NÉL! * HA KARÁCSONYRA LAKÁSTEXTILT SZERETNE, AKKOR NÉZZEN BE A SIKERBE PAPLAN 135x185 cm-es méretben 3.690 Ft helyett MOST 2.825 Ft 140x200 cm-es méretben 3.960 Ft helyett MOST 3.220 Ft 200x220 cm-es méretben 7.795 Ft helyett MOST 5.450 Ft NAGYPÁRNA (70x90 cm) 3.385 Ft helyett MOST 2.825 Ft KISPÁRNA (40x50 cm) 950 Ft helyett MOST 790 Ft 100% PAMUT TÖRÜLKÖZŐ, FEHÉR SZÍNBEN 50x100 cm 680 Ft helyett MOST 570 Ft 100x150 cm 1.990 Ft helyett MOST 1.660 Ft 100% PAMUT FÜRDŐKÖNTÖS, FEHÉR SZÍNBEN Méretek: L, XL, XXL 5.250 Ft helyett MOST 4.375 Ft Egyes méteráruinkat és gyapjú termékeinket 40%os kedvezménnyel kínáljuk a készlet erejéig. Vállaljuk asztalterítők, függönyök, ágy neműk egyedi méret szerinti elkészítését. Termékeink megvásárolhatóak webáruházunkban is: www.textilwebanihaz.hu Az akció időtartama: 2009.12.07-2009.12.23. SIKER KFT., 6000 Kecskemét, Bodzái u. 4., Tel/fim:76/481-595, MobU:30/9-389-166 E-mall: infbQsikeíkfthu, web:www.sikerkfLhu * Nyitva tartás: H-Cs:7-16KK), P.7-12:30 2 HIRDETÉS A Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) Ward Mária Leánygimnázium és Kollégiuma munkatársat keres GAZDASÁGI VEZETŐ munkakörbe. Pályázati feltételek: • felsőfokú gazdasági végzettség, • vezetői tapasztalat: mind csapatmunkára, mind önálló, felelősségteljes munkdvégzésre való képesség, • minimum 3 év gazdasági tapasztalat, • az intézmény keresztény értékrendje melletti elkötelezettség, • számítógépes programok felhasználói szintű ismerete, kiemelten MS Office (Excel). A munkavégzés helye: Kecskemét. Jelentkezés részletes önéletrajzzal és motivációs levéllel, Illetve ajánlással. 2009. december 14-éig a horvath.bela@congjesu.hu e-mail címen. Részletes tájékoztatás a www.ward-maria.hu honlapon található. ,mm MINŐSÉG és KÖRNYEZETVEDELEM Elektromos Fővállalkozás □ CZ7 POLAR-STÚDIÓ KFT.-S= GROUPE SCHNEIDER minősített elosztóberendezés gyártója Tervezés, kivitelezés, szaktanácsadás. ALKALMAS MSZ 28001:2008 MSZEN ISO 9001 MSZ EN ISO 14001 ELMÜ, DÉMÁSZ, DÉDÁSZ, TITÁSZ- és NATO-minősítéssel rendelkezünk. Cím: 6000 Kecskemét, Csongrádi út 56, Tel.: 76/480-370,76/329-567, Fax: 76/507-558 www.polar-studio.hu e-mail: polar@polar-studio.hu írwtAiP Petőfi Népe LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja! 76/518-250 A szavunkat adjuk! Petőfi Népe Élelmiszer-ipari vállalat munkatársat keres beszerzési területre. Feltétel: műszaki végzettség, német nyelvtudás. A fényképes önéletrajzokat kérjük elküldeni a Kecskemét, Pf. 276. címre, „Beszerzés” jeligére. I1040„ Pécsi Sörértékesítő Kft. egy fő gasztronómiai képviselőt keres Bács-Kiskun megye területére, Kecskemét vagy térsége lakhellyel Elvárásunk: • ital értékesítésben való jártasság, • jó kommunikációs készség, • megbízhatóság, • terhelhetőség. Amit nyújtunk: • szolgálati autó, telefon, egyéb juttatások, • alapbér + teljesítmény utáni bonusz, • egy jó csapatban való munka. A fényképes szakmai önéletrajzokat - az iskolai végzettséget igazoló okiratok másolatával, bruttó fizetési igény feltüntetésével Pályázat- „Kereskedelmi képviselő Bács- Kiskun’jeligére a Pécsi Sörértékesítő Kft. 7602 Pécs, Pf. 125. vagy az inhoffne@pecsisor.hu e-mail címre kérjük küldeni. Jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított egy hét.

Next

/
Thumbnails
Contents