Petőfi Népe, 2009. november (64. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-27 / 278. szám
KÉK HÍREK Egy éjjel két autót is elloptak kecskémét Szerdára virradóra a Március 15. utcából két autót is elloptak. A 2 milliót érő HKT-576 rendszámú, Toyota Hiace és az IZR- 150 rendszámú, KIA Prego tűnt el, a benne lévő szobafestő-szerszámokkal és anyagokkal együtt. A kár itt 2,2 millió forint. Hétéves lányát zaklatta szabadszállás A kunszent- miklósi rendőrkapitányság szemérem elleni erőszak és más bűncselekmények elkövetése miatt őrizetbe vett egy 34 éves szabadszállási férfit. Azzal gyanúsítják, hogy 2007-ben és 2008-ban hétéves lányát, valamint annak édesanyját több alkalommal ittas állapotban fenyegette, bántalmazta, melynek következtében külön is költöztek. Ezt követően a férfi több alkalommal a nála láthatáson lévő lánya nemi szervét simogatta. Halálos baleset a Szélmalomnál KECSKEMÉT Baleset történt tegnap kora este a régi 5-ös úton a Szélmalom csárda közelében. Egy személyautót vezető középkorú férfi eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol a szemből érkező nyerges vontatóval ütközött. A személyautó sofőrje a helyszínen életét vesztette, utasa nem volt. BA0N.hu g ' ' ‘4 ^ p A bajnok visszatért A 27 éves mongol származású szumóbajnok, Asashoryu (balra) hátsérülése után visszatért a küzdőtérre. A japán Fukuokában rendezett viadalon vette fel a küzdelmet az ellenfelekkel, de mint a felvételen is látszik, a formája még nem a régi. A versenyen egyébként a szolnoki Tóth Attila is indult. Kenguru próbálta vízbe fojtani a kutyát állati Az eb gazdája könyökhajlatába fogta az erszényes nyakát Egy 49 éves ausztrál férfi a minap kutyájával sétálva felriasztott álmából egy kengurut. Az eb üldözni kezdte az erszényest, aki egy tóban keresett menedéket. A kutya is beugrott a vízbe: a kenguru csak erre várt, elkapta és a víz alá nyomta a kutyust. Ezt már a gazdi sem nézhette tétlenül, begázolt a vízbe, és beszállt a küzdelembe. A felbőszített kenguru kemény ellenfélnek bizonyult. Nem bokszolta meg az embert, de hátsó lába karmával mély sebet ejtett a hasán. Végül mégis a férfi győzött. Egy másik küzdősport fogását alkalmazva könyökhajlatába fogta a kenguru nyakát, így szerezte tőle vissza a félig vízbe fojtott kutyáját. A súlyosan megsebesült férfit kórházba vitték, állapota már stabil. Ausztráliában egyébként gyakran űznek kutyák kengurukat, akik viszont nemegyszer vízbe csalják csaholó haj- kurászójukat, hogy belefojtsák őket. ■ SZOMSZÉDOK - Mikor is van a születésnapja, szomszéd?- Aztán miért kérdezi?- Meg szeretném ajándékozni egy szép függönnyel az ablakára, hogy ne kelljen látnom, amit a meztelen feleségével művel.- Aha! És a maga születésnapja mikor van, szomszéd?- Hát aztán miért kérdi?- Megajándékoznám egy szép szemüveggel, hogy lássa, kié is az a feleség. MESE A fiatal fiú eltéved az erdőben. Találkozik egy ronda vénasszonnyal.- Szervusz, fiam! Én egy elvarázsolt királylány vagyok. Ha magadévá teszel, visszaváltozom szép, fiatal szexbombává, és hozzád megyek feleségül. A fiú legyűrte undorát, és megtette, amit a szipirtyó kért. Utána azonban hiába nézte a borzasztóan ronda vénasszonyt, az nem változott át. A fiú kifakadt:- Azt ígérte, hogy szexbombává változik!- Hány éves vagy, fiam?- Tizennyolc.- Tizennyolc? És még hiszel a mesékben?! ÁLDOTT ÁLLAPOT Az állapotos asszonyka pironkodva kérdi a nőgyógyászt:- Doktor úr! Lenne még egy kérdésem. A férjem arra kíváncsi, szóval...- Értem, értem! Gondolom, arra kíváncsi, meddig élhetnek még házaséletet.- Hát, nem egészen. Csak azt szeretné tudni, hogy meddig nyírhatom még a kertben én a füvet. SZUPEREXPRESSZ AKÁC tűzifa szállítva. 30/3821-075.-------------------------------------------------------------------------------*1063489* BODZA TŐ eladó. T.: 06-70/4575-391-------------------------------------------------------------------------------*1063230* BÚZ A szállítva eladó. 30/3821-075.-------------------------------------:-----------------------------------------*1063533* CSERSZEG I gyökeres vesző eladó 20/3780- 771-------------------------------------------------------------------------------*1063483* 8 C SERSZEGI sima vessző eladó. 20/4190- 664.-------------------------------------------------------------------------------*1063426* E 5/2 és RM 4/2 billenős pótkocsi jó állapotban, műszakival eladó. I: 20/2277-576-------------------------------------------------------------------------------* 1063500* FEKETEDERES heréit kocsis 8 éves csikó és egy 6 hónapos pej sodrott csődör csikó eladó. Jószágcsere érdekel. 30/3821-075.------------------------------------------------------------------------------*1063489* 8 GYÜMÖLCSFACSEMETE eladó. 30/2558- 194.--------------------------------------------------------------------------------*1063515* HOFMANN páncéltökés pianínó jó állapotban, Elka elektromos orgona, 2 manuális lábbasz- szussal, dobgéppel eladó (245 E, 45 E Ft). 06-30/4-29-29-34------------------------------- *1062318* HV 6011 5 év msz. 580E Ft, platós UAZ lassújármű 580E Ft, MTZ 82 1,2M Ft 20/323-8134-------------------------------------------------------------------------------*1063559* ® KAKASOK, tyúkok, csirkék! 30/382-4369.--------------------------------------------------------------------------------*1063571* KÖRBÁLÁS lucerna szállítva. 30/3821-075.------------—-------------------------------------------------------------*1063489* KÖ RBÁLÁS takart fűszéna szállítva eladó. 30/3700-207.-------------------------------------------------------------------------------*1063558* KÖ RBÁLÁS takart szalma száll. 30/3821-075.--------------------------------------------------------------------------------*1063489* ® LADA 7200 km-rel eladó. 20/5340-888.-------------- *1063501* KUK ORICADARA (CGF) száraz, illetve nedves szállítva eladó. 30/3302-765.--------------;---------------------------------------------------------------*1063445* KU NLEÁNY, Kékfrankos simavessző eladó. 30/233-7854.--------------------------------------------------------------------------------*1063566* a LADA Niva B+G vonóhoroggal, rendszám nélkül eladó. 70/703-8787.-------------------------------------------------------------------------------* 1063580* a MELEG vizes mosó, javításra szoruló eladó. 30/382-4369.--------------------------------------------------------------------------------*1063571* PI NOT noir sima szőlővessző eladó. T: 20/9724-186-------------------------------------------------------------------------------*1062761* 8 SILÓ kukorica 500 db csomagolva eladó. 20/4476-016.--------------------------------------------------------------------------------*1063243* SIMSONT, gyári állapotút vásárolnék. 30/299- 9901. —---------------------------------------------------------------------------*1063208* SÜR GŐSEN eladó belvároshoz közeli 1,5 szobás, fszt-i, gázos lakás: 5,7M, 30/932-2470--------------------------------------------------------------------------------*1063525* SZÉCHENYIVÁROSBAN földszinti 2 szobás lakás kiadó. 30/499-3502.------------:----------------------—----------------------------------------*1063208* 8 S ZÉN orosz barna dara házhoz szállítva 25- 301 eladó. Ár: 2800 Ft/q. 30/2134-920.---------------;----------------------------------------------------------------*1062157* TE TŐABLAKOK bontott, jó állapotú, alu- műnyag, kétféle méretben eladók. 30/429- 2934---------------------------*---------------------------------------------------*1062318* ® ZENGŐ sima vessző eladó. 20/4190-664.-------------------------------------------------------------------------------11063426* S 80 DB birkát cserélnék tehénre vagy vemhes üszőre. 20/9580-755.-------------------------------------------------------------------------------»1063496* KÖ LCSÖN AZONNAL arany ékszerre és porcelánra kedvező kamatokkal! Futamidőn belüli kiváltás esetén tárolási díjat NEM számítunk fel! Most a zálogtárgyaikat kiváltó Ügyfeleink között Ajándék Vásárlási Utalványt sorsolunk ki! Z^Y?C?f\IC 12 A részletekről érdeklődjön üzletünkben: ^ í«> ——1---7:. .. .,—Corner Zálogház, Kecskemét Dobó krt. 8-10. 8 Ce ntrál Passzázs üzletház, tel.: 76/328 400 S HIRDETÉS Meghosszabbítva november 30-ig! Hovány születés-NAPOK 'HOlMNi*- CSOPORT karácsonykor ünnepli megalakulása óta eltelt 18. évét. A nagy sikerre való tekintettel további 30 különleges modell várja gazdáját Kecskeméten a Ford, Mitsubishi, Hyundai és Citroen választékából. Ezt a 30 autót a leggyorsabban reagáló ügyfeleink az alábbi kedvezményekkel vihetik haza:- 30% engedmény az autó árából- 30 % engedmény az összes biztosításból És ez még nem minden! Az autók mellé elvihetnek egyet-egyet a 30 db ajándék közül. »iessen! Legyen az első, aki a teljes készletből válogathatja ki a saját ajándékát! 'HOI/ÄNii- AUTÓCENTRUM Kecskemét, Szent László krt. Tel.: 76/487-300 www.hovany.hu vnmber 18-tól november 22-ig. vagy a készlet erejéig fart A tájékoztatás nem teljes köri), részletei A feltüntetett kedvezmény a regisztrációs adó nélküli nettó árból értendő!